bezár
 

irodalom

2007. 02. 27.
Feketeleves kannibál módra
Késelés villával. Nyitott Műhely, 2007. február 7. szerda, 19 óra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Feketeleves kannibál módra Nem mindennapi élmény hazánkban a kannibálvacsora, még metaforikus értelemben sem. Cserna-Szabó András pedig közönség előtt kivesézte, puhára főzte és felfalta a magyar irodalmi életet, ínyenc módjára késsel és villával. Az áldozatba más nem harapott, de nem is próbálta megmenteni senki.
A helyszín honlapjáról úgy tudjuk (aki nem hiszi, járjon utána), hogy az esti fogás Cserna-Szabó András, akit Babiczky Tibor és András László tálalásában ismerhetünk meg. Előétel gyanánt írónk felolvassa egy novelláját. A Valami a hagymás vérről jól megválasztott, étvágygerjesztő darab, derűs várakozást ébreszt a közönségben a főétel iránt. A beszélgetés azzal a kérdéskörrel kezdődik, hogy a kritikusok miként rágódnak Cserna-Szabó András művein.

De inkább abból kapunk kóstolót, hogy az érintettnek hogyan ízlik a kritika. Keserédes a falat, többször érezhetjük ezt a sajátos ízt az este során. Cserna-Szabó mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy fontos számára a (szakmai) visszajelzés. Majd módszeresen kifilézi a kritikai beszédmódot. Így például a munkásságának minősítéséül kapott „excrementális realizmus” címke hívószaván megindulva a bírálatok „szakszöveghű”, érthetetlen nyelvezetét rója fel. De beleharap a hazai kritikai kánon értékrendszerébe is. András László közben óvatosan megkísérel új ízt keverni a beszélgetésbe a szerzőt ért hatásokat firtató klasszikus kérdéssel. Ám alig hangzik el a válaszban Darvasi László neve, ismét csak törjük a borsot az irodalmi szakértők orra alá. A skatulyák kerülnek terítékre, amelyekbe hajlamosak belepakolni az írót. Ahogy Varró Dani „gyerekköltő”, úgy Cserna-Szabó András „levesíró”. Szerzőnk megjegyzi, hogy kellemesen langyosnak találja a saját skatulyáját, így szívesen engedi befolyásolni magát általa alkotói munkája során.

Babiczky Tibor a mesterfogás titkát firtatja: hogyan sikerült a kedves szerzőnek első könyvével rögtön a Magvetőnél megjelenni? A recept egyszerű és gyors: több jelentős folyóiratban (Alföld, Jelenkor, Nappali ház) közölték korábban a novelláit, így a kiadó kereste meg. Majd a Magvetőtől azért vált meg, mert látta, hogy Levin körút című kötetét nem fogják kiadni – legalábbis nem oly formában, ahogyan ő szeretné. Ezzel szemben az Ulpius-ház Kiadónál szívesen és színesen, nagy költségvetéssel jelentették meg a könyvet. Mégis, míg a Magvetőtől békében és barátságban jött el, az Ulpiusnál, úgy érzi, „ellenség lett” (nem tudja, miért, morfondírozott).

A két moderátor (kissé bizonytalan) egyetértésben felveti a következő ártatlannak tűnő, minden prózaírónak feltett kérdést, mellyel önkéntelenül felborítják az aznapra tervezett menüt: „Regényen dolgozol?” Ettől a perctől kezdve a szerző veszi át a szakács szerepét: kisebb megszakításoktól eltekintve végleg terítékre kerül a magyar irodalmi élet átfogó bírálata, Cserna-Szabó András módra.

„Azt csinálom, ami kijön belőlem”, zárja le a témát a maga részéről írónk, majd a regényalkotásról szólva inkább arról beszél, amit a kortárs magyar regény bizonyos típusáról, mint nemkívánatos adalékanyagról gondol. Így kifogásolja, hogy nagy kortárs írók sokszor tárcákból „pakolják össze” regényeiket, melyeket a kritika vak tekintélytisztelettel méltat, gyakran érdemtelenül. „Olyan az egész irodalmi élet, mint az ország” – mondja, majd az írószervezetek is a feketelevesbe kerülnek. Cserna-Szabó ízes hasonlatával „gyanús gerillacsapatoknak” nevezi ezen társulatokat, míg az író archetípusa nála a „magányos bozótharcos”. (Akad, akinek ezt a békát nem sikerül lenyelni: a közönségből valaki a szervezetek védelmére kel.) Azért írónk azt is kitálalja, hogy a Szépírók Társaságához mégis csatlakozott – de csak a gyakoribb fellépési lehetőség kedvéért. (Közben sebtében leforrázza András László érdeklődését a Sárkányfű című ex-irodalmi folyóirattal kapcsolatban: „Feloszlott, mert már senkinek nem volt fontos”.)

Majd újfent a sűrűjébe kanalaz azzal a megállapítással, hogy a kritika „sztárol”, vagyis csak a felkapott alkotókkal foglalkozik. Ennek következtében olyan adósságok halmozódnak fel, mint Krúdy Gyula életművének illő értékelése. Aztán, ha már regény (volt a téma az előbb), akkor ott a messianisztikus nagyregény-várás rákfenéje, mely oly mértékű, hogy az író magyar irodalmi meghatározása: ’az, aki regényt ír’. A novellista ezen gondolatmenetben pedig ’a kezdő író, aki majd kinövi’. Cserna-Szabó András úgy tartja, Kemény Zsigmond és Jókai Mór után a magyar irodalom egyértelműen a novella műfajában teljesedett ki. Saját magát pedig a „novella szelíd motorosaként” azonosítja.

Így motorkerékpárostul indulunk írónk szülővárosába, Szentesre, mert András László szerint „az nagyon ott van a szövegeiben”. Nagyjából annyit tudunk meg, hogy „ami onnan volt, azt már megírtam”, illetve, hogy a szentesi lecsófőző verseny és maga a lecsó fontos szerepet tölt be az életében (a lecsóból novella és tárca is született). És a lecsó megint segít, ha az információáramlás és a beszélgetés nyögvenyelőssé is kezd válni, a kedves étel puszta említése legalább szentenciákat hoz elő. Cserna-Szabó szerint a magyar irodalomban meghatározó a has. De Nádas Péter szerint olyan, hogy magyar konyha, gyakorlatilag nincs. Innen vezet tovább az út az étkezés és a nemzeti karakter összefüggéseinek feltárásáig: a tengertelen nemzetek konyháját ügyes hiánygazdálkodásnak nevezi Cserna-Szabó, és az ily népek lelki bezárkózottságáról beszél.

Ekkorra már erősen hiányzik egy menüt záró fogás, a felolvasás. Ehelyett újra Szentesre próbálunk kanyarodni, majd mégis a szerző napi rutinjának taglalása és Picasso méltatása következik, aztán szóba kerülnek az író friss, Király utcai történetei. És végre Cserna keresztkérdése a moderátorokhoz: „Ne olvassak fel egy ilyen Király utcai történetet?” A későn szervírozott desszert kevésbé izgalmas, mint az előétel. De azért különleges.
Felolvasós

Kultúrvacsoránk végeztével ideje fizetni: mást kaptunk, mint amit az étlap ígért. Abban a tekintetben legalábbis, hogy a magyar irodalmi életről átfogóbb képet nyertünk, mint a meghívott Cserna-Szabó Andrásról. Elhangzott ugyan néhány klasszikus kérdés, de nem ezek határozták meg leginkább az estet. Tulajdonképpen finom, csípős étel kerülhetett volna az asztalra, ha a kérdezők már az elején ráharapnak az alanyuk által felkínált finomságokra, és tudatosabban reagálnak az irodalmi életet trancsírozó felvetésekre. A titokban várt, hiányzó ízek ellenére a távozó közönség mégis jóllakottan mosolygott.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Budavári Csilla --


További írások a rovatból

Margó fesztivál, 2019 – Ők is boldogan éltek? A férfiváltozat
irodalom

Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban
Margó 2019 - Jón Kalman Stefánsson és Sigríður Hagalín Björnsdóttir
irodalom

Záróakkord Záróakkord
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 7. nap
irodalom

Elég gazdagok már nem leszünk sosem Elég gazdagok már nem leszünk sosem
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 4. nap

Más művészeti ágakról

Az Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál kurátori tárlatvezetése
Interjú Baráth Emőke énekművésszel a hazai és a külföldi éneklés hatásmechanizmusáról, koncerttermekről és operaszínpadokról, valamint marketinglehetőségekről
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
Fischer Iván változata A Müpában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés