bezár
 

színház

2007. 03. 25.
Eleven tragédia
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A királydrámák nem mennek ki a divatból. Shakespeare dominanciája vitathatatlan, azonban előfutárának érdemei sem kétségesek. Azt, amit Shakespeare létrehozott, dramaturgiát, jellemábrázolást és viszonyrendszereket illetően, Thomas Kyd Spanyol tragédia című művében is megtaláljuk. A Budapesti Kamaraszínházban Lukáts Andor rendezése éppen erre hívja fel a figyelmet, s egy olyan előadás jön létre, mely jogosan állhat Shakespeare Hamletje mellé.
A történet szerint a spanyol csapatok legyőzik a portugálokat, és túszul ejtik a portugál királyfit, Balthazárt (Dolmány Attila). Az alku azonban mindenkinek érdeke – egy spanyol főúr, Don Cyprian (Körtvélyessy Zsolt) lányát, Bel-Imperát (Gilicze Márta) ígérik feleségül, hogy a szövetség megköttessen. Azzal viszont nem számol egyik sereg sem, hogy Bel-Impera csatában elhunyt kedvesének barátját, Horatiót (Bozsó Péter) tünteti ki kegyeivel. Ez a fiú a spanyol hadak nagy reménysége, habár származása miatt, a főügyész fiaként, mindig csak a második sorban emlegetik. A lány bátyja, Lorenzo (Géczi Zoltán) szövetkezik Balthazárral, s megölik Horatiót. A főügyész (Varga Zoltán) bosszút esküszik, sikerrel is jár, azonban a megtorlás életébe kerül.

Szkéné színház

Reneszánsz tragédiához mérten a darab végén számolni is nehéz a halottakat. Egy kezünk biztosan kevés. Kyd elvonatkoztat annyiban a királyi többestől, hogy a tragédia központi témája a bosszú- és hatalomvágy, mely a társadalmi ranglétra bármely fokán jellemző, s ami nem tekint sem családi kötelékekre, sem szerelemre, sem barátságra, bármin átgázolva tör előre. Ezzel párhuzamosan fut a főügyész története, aki teszetosza „közalkalmazottból” válik a dráma főszereplőjévé, bosszúálló apává. Hieronimo tragédiájában sors és emberség küzd egymással, a többiek életében nincs ekkora tétje az eseményeknek, és a hangsúlyok is máshol vannak.

Ahhoz, hogy mindez megtörténhessen, a nézőknek birtokba kell venniük a teret. A színpadot széltében és hosszában körbeveszi a nézőtér, „kapocs” alakban. A színpadot faforgáccsal, faaprólékkal szórták tele, azon kell átgyalogolnia a nézőknek, hogy részesei lehessenek a tragédiának. Minden oldalon két-két kődarabot helyeztek el, a nézőtér előtt pedig egy lócát látunk. A királyi felségek ezen a „kispadon” nézhetik majd végig azt a drámát, amelyet Hieronimo írt. Ez a Hamletből jól ismert „színház a színházban” jelenet, amelyben valóban életét veszti Balthazar, Bel-Impera és Lorenzo. A színpadon öt bordó, színházi függönyt, illetve királyi bársonyt imitáló falat helyeztek el, s ezek eszünkbe juttathatják a víkendházak műanyag szélfüggönyeit; annyi különbséggel, hogy itt azok alul-fölül rögzítettek. Így lehetőség nyílik arra, hogy a darab során kamraként, guillotine-ként működhessenek. Hátrébb ugyanezt találjuk feketében, alsó rögzítés nélkül; ezen keresztül lépnek majd színpadra a színészek.

Az előadás nagy sikerének tartom, hogy a rendezés jól használja a díszletelemeket, iamelyek szervesen illeszkednek a koncepcióba, mi több, erősítik azt. A fadarabok például nem puszta padlóként szolgálnak. Amikor kézzel halmot készít belőlük Horatio, szerelmi fészekként funkcionálnak; máskor Pedro, Bel-Impera hazug inasa szór magára a fadarabokból, ezzel jelezvén, hogy elbújt. Don Cyprian, amikor megtudja, hogy lánya lesz a szövetség pénzneme, kimenetelekor felvesz egy darabot, és beleharap. A „földbe harapással" pontosan mutatja, hogy innentől ő és sarjai az esélyes urak, akik mintegy megemészthetik a királyi földet. S amikor – ismét színház a színházban! – Hieronimo főügyész színpadot kreál, nem kell mást tennie, mint félkörívben félresepernie a fát, a királyi földet. Világos tehát, hogy ezek a motívumok egyszerre funkcionálisak és metaforikusak; finoman beleszövődnek a darab szövetébe.

A másik koncepcionálisan használt elem a kő. Horatio köveket mozgat meg, amikor talicskán behozza azokat; apja, gyermeke elvesztésének őrületében, két kővel kocog be a térbe, és fut azokkal körbe-körbe, miközben maga előtt és mögött kocogtatja őket; Balthazár fejét pedig kövekkel roncsolnák szét egy feszült pillanatban. Finom jelzések ezek: az apa „tréningező”, ám annál fenyegetőbb készülődése a bosszúra, a fiú pedig tényleg az a személy lesz, aki miatt megfordul a világ sora és rendje, „köveket mozgat meg”. Balthazár képletes fenyegetettsége idővel halált hoz, átvitt értelemben ugyanaz a kő végez vele, amelyet nem tisztelt, Hieronimo és Horatio „kemény magja”.

A jelmezek ugyancsak jelzésszerűek. Makány Márta munkáját dicséri a pasztell színű öltözék; többnyire napjaink öltönyeit és lennadrágjait idéző ruhadarabokról van szó, melyekből kiviláglik a portugálok vörös nyakkendője, Bel-Impera fekete és arany ruhája, valamint az a rózsaszín selyemkendő, mely zálogként kíséri végig az előadást és a bosszúsorozatot. Ez a kendő Bel-Impera halott kedveséé volt, Horatio veszi el tőle, vagyis barátjától, amikor az elesik a csatában. Bel-Impera visszaadja Horatiónak, így biztosítja kegyeiről, s jelzi nekünk is, hogy gyorsan felejt. Horatio halála után pedig Hieronimóhoz kerül a sál, így teljesíti be küldetését, s így érnek össze a szálak a selyemben.

Az előadás értéke természetesen nem csupán a tárgyak ilyen jótékony használatában merül ki. Nagy kár lenne. Annál fontosabb az önirónia, amely az egész előadásra jellemző. Ez egyrészt magából a drámából adódik, amely számtalan komikus helyzetet kínál. Ezek a szituációk, fakadjanak nyelvi leleményből vagy éppen egy mozdulatból, azt bizonyítják, hogy itt komolyan vett és termékeny (elemző)munka előzte meg a bemutatót. A főszereplő Varga Zoltán nem adja meg magát saját testének, látszik, hogy küzd az olcsó megoldások ellen, s azon van/volt, hogy minél pontosabb, és meglepőbb megoldásokat kínáljon. Ilyen például az előbb említett „kocogtatós futás”. Vagy amikor hálóingben jön elő, bosszúéhesen, egy zománcos bögrét és egy kanalat tartva a kezében. És ahogy szopogatja a kanalat, az színház a javából.

Kedélyes pillanat teremt az is, amikor a nagyurak: a spanyol király (Cs. Németh Lajos), Don Cyprian és a portugál követ (Katona Zoltán) mintha szaunából jönnének ki, egy szál ágyéktakaró törülközőben. A dolog (ön)iróniája nem pusztán a megereszkedett, csupasz férfifenekekben van (bár kétségtelenül merész, sőt, mi több őszinte megoldás, ráadásul egy hanyatló kor „látványos jeleire" utal), hanem a szavak mögött, az éppen folyó tárgyalásban, és az ehhez teremtett szituációban. Hiszen ők most „egyezkednek”: a spanyol és portugál föld jövője a tét. Ennek ellenére vígan szaunáznak, jólesően nyögdécselnek masszírozás közben, majd elkezdenek körbe-körbe futni, mintegy a vérkeringést elősegítendő. Annak a bizonyos királyi vérnek az áramlását...

A portugál királyt alakító Kerekes József játékában is bőven találunk ilyesfajta elemeket. Magából kivetkőzve, konkrétan levetkőzve veri korbáccsal hol alattvalóját, hol saját testét, míg alig múlt egy perce, hogy gyerek módjára zokogott.

Az előadás gyenge pontja a gyengébbik nem. Elismerem, Gilicze Márta vállára nagy súly nehezedik. A „tizenegy dühös ember” mellett kell megállnia helyét, és talán többet is: egy személyben kell érvényre juttatnia a női nemet, annak minden szépségével és fonákságával. Sajnos nem tudom a szerepének, azaz szerzői gyöngeségnek betudni „maszatosságát". Mert nem hiszem el neki, hogy szeret, nem hiszem el, hogy érte meg lehet, meg kell halni. Csúszkál a számító dög és a hősszerelmes királylány között, ami nem lenne baj, de igazából egyiket sem aknázza ki. Az a különös helyzet áll elő, hogy a testének inkább hiszek, mint a hangjának. Mert amikor nőnek kell lenni, egy leejtett vállmozdulattal többet mond, mind bármennyi szóval. És ez a fő hiányossága: a beszéd, illetve a hangja. Némi túlzással, de az előadás nagy részében fojtott torokhangon beszél, amely modorosnak hangzik, sőt kínos lesz.

S hogy mégsem Shakespeare, az talán abból látszik, hogy a felvonásvégek néha bizony leülnek. Ilyenkor persze kevesebb a lelemény is, kevesebb, amire rácsodálkozhat a néző, s hogy előbb bőven volt mire, ez persze könnyebben feltűnik. Összességében azonban csak ajánlani tudom az előadást. Vonósokkal (a zene a Rekviem egy álomért című filmből ismerős!) erősítik az előadás hangulatát, fokozzák Hieronimo bosszújának tétjét és erejét. Az utolsó jelenetben pedig sikerül sűríteni mindazt, ami az előadásban jó. A Hieronimo rendezte színjáték tragédiája a kispadon ülőkben csak lassan tudatosul. Két apának három gyermekét mészárolják le szemük láttára, és két király királysága lesz oda. Az apák megkapják, ami Hieronimónak jutott; gyermekeik elvesztését szinte jogosnak érezzük a főügyész tragédiája mellett. A bosszúálló azonban hallgat, s ez a legkegyetlenebb, amit a szülőkkel tehet.

A kegyetlenséggel párhuzamosan furcsa helyzet áll elő: perceken belül nevetnünk kell, mert tragikomikus már, ahogy Hieronimo meg akar halni. (Mint egy burleszkben, elszakad a kötél, kiömlik a méreg…) Hieronimo kitépi a nyelvét, tollat adnak kezébe, s ő kést kér, hogy kifaraghassa a tollat. És ezzel a késsel öli meg magát végre. Az előadás egyik legszebb, ugyanakkor legkedélyesebb pillanata következik. Mert van valami csiklandozó abban, hogy ott hever a színpadon egy rakás hulla, ráadásul alig öt perc alatt. Azonban hirtelen arra leszünk figyelmesek, hogy a spanyol király monoton körbeforog, s egy bizonyos helyen mindig megdöccen a térde. A spanyol király őrületét a portugál király „szinkronizálja", akinek valóban szívettépő monológja elakasztja a nézők kuncogását, és szorongatja a torkukat.

Rendkívül erős képpel zár Lukáts Andor, s ez ugyancsak megerősíti sejtésemet, hogy a Spanyol tragédia a (leg)jobbik fajta színházból való .

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Csobánka Zsuzsa --


További írások a rovatból

színház

Shakespeare, amikor magyar és abszurd Shakespeare, amikor magyar és abszurd
Hamlear a Gyulai Várszínházban
színház

A színházi nevelés felelőssége A színházi nevelés felelőssége
Ahogy teccik a Gyulai Shakespeare Fesztiválon
Rómeó-misszió avagy Rómeó és Júlia a Kaposvári Egyetem harmadéves színész osztálya előadásában Gyulán
Parti Nagy Lajos: Ibusár (Örkény István Színház — Kék Művészügynökség)

Más művészeti ágakról

art&design

Játszd újra! Játszd újra!
Molnár Judit Lilla: Tervezett véletlen című tárlata a Budapest Galériában
art&design

Azt mondom: cirkusz Azt mondom: cirkusz
Szubjektíven CIRCUS FLOW Cirkusz-Művészet-Alkotás Tárlatról, Visegrád, 2021. július 7., Duna Event rendezvényhajó


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés