Biertől sosem állt távol a populáris fogalmazásmód: a 2000-es években készített művészmelodrámái (Hogy szeretsz?, Testvéred feleségét, Esküvő után) csak pszichológiai, és nem filozófiai mélyfúrásokat végeztek a traumákat átélt emberi psziché területén. Bier mindig is az érzelmek nyelvén fogalmazott, szabadon kószáló kézikamerájával a sorstragédiákon keresztülsodródó karakterei lelki reakcióit vizsgálva. A dán családi drámát hátrahagyó Csak a szerelem számít viszont a Dogma-sikerfilmje (Hogy szeretsz?) előtti Bier-mozikhoz csatol vissza: a rendezőnő 1999-ben ugyanis már belekóstolt a romantikus komédia műfajába (Az egyetlen), ám a történeten annak ellenére is átsütött a tipikusan dán témák iránti érdeklődés (család, multikulturalizmus), hogy a film túl sok hasonlóságot mutatott  Cameron Crowe Facérok című darabjával. A Csak a szerelem számít viszont engedményeket tesz az európai koprodukciók szabályainak (külföldi forgatás, nemzetközi sztárok, tradicionálisabb történet, stb.) – Bierék új filmje az a dán romkomnak, mint A tűz martaléka volt a Dogma-filmes Bier-melodrámáknak: az áramvonalas verzió, amelyben a cselekményt inkább a műfaji követelmények vezetik, mintsem a szerző érdeklődésének irányvonala.

Persze, aki egy Bier-motívumkatalógus birtokában lát hozzá a filmnézéshez, az most is sok kelléket kipipálhatna a listán: például kapásból megismétlődik az Esküvő után alaphelyzete, hiszen akad egy rákos főszereplőnk, Ida (Trine Dyrholm), a "kopasz fodrász", akinek lánya házasodni készül. Ám a Csak a szerelem számít nem a rák-komok (rákosokról szóló vígjátékok) szokásos dramedy-receptjét követi (ld. Fifti-fifti), amiben a halál és a haldoklás tragikomikussága szüli a poénokat, hanem a középkorúak újrakezdési esélyeit latolgató sztenderd romkomok szabálykönyvét tekinti sorvezetőnek. A film keretezését leszámítva, szinte el is feledkezhetünk arról, hogy Ida rákos: a sztori inkább arra fókuszál, hogyan kezd el vonzódni leendő vejéhez, Philiphez, miután férjét, Leifet rajtakapta egy másik nővel.

Hogy érdekesebb legyen a történet, Philipet Pierce Brosnan alakítja, aki hiába dolgozik Dániában, mindenkivel angolul társalog, miközben a dán munkatársai természetesen dánul válaszolgatnak neki. Ám az európai koprodukciós akadályok esetlen áthidalásától eltekintve, a Brosnan-Dyrholm páros egyenesen remekel: a Csak a szerelem számít kettejük miatt emelkedik ki a romkomok fullasztóan egyhangú, rózsaszín tengeréből, ugyanis múltbeli traumákkal terhelt személyiségük kínzóan lassú közeledésüket és vonzalmukat megejtően érdekessé varázsolja. Bier ars poeticája azonban nem csak itt üt a zsáner-követő alapanyagon, hanem a gazdag érzelmi skálát megjelenítő arcjátékot kívánó színészvezetésben is – mind Dyrholm, mind Brosnan az átlagnál mélyebb érzületről tesz tanúbizonyságot a szentimentális hangnemben fürdetett, de frappáns humorral megtámogatott filmben.

Habár a történet nagy része egy képeslapszerűen "gyönyörű" Olaszországban játszódik, ahol a két család összesereglik a fiatalok esküvőjére, a filmet tovább egyéníti a dán filmes tradícióból átemelt, szolidan diszfunkcionális családi dinamika. Egyrészről Leif (Kim Bodnia komikusi szerepben remekel) hozza magával újdonsült barátnőjét, aki mindig rossz időben elhelyezett butaságaival bomlasztja a romantikus légkört, másrészt Philipre a sógornője hajt kivételesen kínosan, ami azonban – Paprika Steen ügyesen elrajzolt alakításában – nem is annyira komikus, mintsem elszomorítóan tragikus hatást kelt. A Csak a szerelem számít ráadásul a két fiatal sztorijának kibontására is tisztességes gondot fordít, és míg a főszál (az Ida-Philip románcot) szövésmintája semmi szabálytalanságot nem enged meg, addig a mellékszálban Bier mer szembemenni az árral, és felborogatni az esküvő-filmek bevett toposzait.

Ehhez pedig nem kell mást tennie, mint tartani magát a karakterek felvázolt személyiségképéhez, és inkább a szereplők jelleméből fakasztani a cselekményt, mintsem önkényesen közbeékelt félreértéseket és egyéb álbonyodalmakat görgetni a sztori folyamán. A Csak a szerelem számít ügyesen lavírozik a romkom-fordulatok és a pszichológiai dráma, illetve egyúttal a normakövetés és a klisékerülés határán. Egyrészről a cselekményt közérthetően és kiszámíthatóan terelgeti a műfajban elvárt happy end felé, másrészt a megszokottól némileg elrugaszkodott karakterportrék kellő izgalmat csempésznek a történetbe. Ida alakja például telitalálat: habár a szerény, konfliktuskerülő, saját vágyait mindig másénak alárendelő rákos nő "jellemfejlődése" kierőszakoltnak hat, de még a túlnyújtott kétórás játékidő kései pillanatait is élvezetessé teszik Ida kislányos zavarának vagy éppen esetlen humorizálásának jelenetei. Szerencsére Bierék filmje elegáns és frappáns poénokkal kenyerezi le azokat is, akiknek nem fűlik a foguk a túlcukrozott románchoz: finom karakter- és vaskos helyzetkomikum egyéníti Bier és Jensen munkáját. A Csak a szerelem számít valójában nem csinál mást, mint enyhén szabálytalan megközelítésével visszaemeli a hihető románcot és az ütős humort a zsánerbe: egy olyan romantikus komédia, ami nem csak vicces, de szerethetően érzelmes is tud lenni.