Visszatértek. Bulle, Lise és Doktor Proktor (akiről kiderül, keresztneve: Viktor) nemcsak a magyar olvasóközönség ünneplő tömegei elé érkezik vissza a pukipor-sorozat második kötetében, de az időben is utazásokat tesznek – főleg a múltba. S hogy mindez nemcsak vihar a biliben, azt Nesbø biztos narráció-navigátori keze biztosítja. Mert bár a sorozatlogikák mentén sok elsőre (első kötetre) nagyszerű mű vérzett el a folytatásban ilyen vagy olyan (kényszervezényelt) okok miatt, a szerző puskapora, és szereplőinek pukipora egyelőre még kitart!

 

Nem vitás, míg az első kötetnél annak újdonságértéke, szereplőinek megismertetése, így a karakterek felépítése nyomott sokat a latban (a kacagtató humor és a szociális érzékenység jelenlétén kívül), a második részben a történethalmozás viszi a prímet. Ám a látszólag vaskos kötetet akár egy slukkra is lehúzhatjuk, olyan pörgő tempót, eseménydús történetvezetést kínál az elbeszélő – ugyanakkor a töménység nem üli meg a gyomrunkat. Az sem mellékes, hogy Nesbø ezúttal elsősorban a sci-fi világából meríti a fantasztikumot: Franciaföld történelmi múltjába vezet a melodramatikus kvázi-szerelmiháromszög egyes részletei utáni nyomozás, amely a múlt megváltoztatására tesz kísérletet – méghozzá időgép segítségével! (A felsorolásból kiderül: milyen más, többféle műfaji érdekeltség komponenseiből áll össze a "nyomozati anyag".) Hogy ez az időgép mellesleg egy fürdőkád, amit időszappan működtet – nos, láttunk már frivolabbat is (abszurdabbat persze nem), mikor egy sportautó, nevezetesen egy DeLorean DMC-12 töltötte be ezt a szerepet – persze az időutazás/időgép még ennél is jóval korábbi tematika. Az Idővihar a kádban sokat köszönhet a Vissza a jövőbe-trilógiának! Nem kevésbé Douglas Adams Galaxis útikalauzának: norvég hőseink ugyanis játszva beszélik a francia nyelv megannyi változatát a historikum terepén a 11. századtól kezdve a jelenig bezárólag, amikor orrukon van a francia orrcsipesz (ismét egy burleszkelem) – lásd a bábelhal univerzális használatát.

 

A fő kellékek tehát már meg is vannak, a gyerekek a professzor után sodródnak az időben, aki szerelmét igyekszik fölkutatni a múltban, s helyre kívánja hozni a kapcsolatukat (vö. Marty McFly és Doki hasonló igyekezetét először a srác, majd a 3. részben a Doki esetében). Az igazán kedves olvasásélmények azonban nem ebből a kikalkulálható végű eseménysorból adódnak, hanem az egyes részletek ötletességéből: pl. az időparadoxonok kezeléséből (mind a szerző, mind a szereplők részéről), az időhullámok jövőt megváltoztató feedbackjeiből (pl. norvég himnusz keletkeztetése, Amerika felfedezése), amiket szintén paradoxonok hoznak létre… Előtűnik egy sor történelmi figura, aki kapcsolatba lép főszereplőinkkel (a belga Eddy Merckx biciklista [1969, Povence, Infene, Tour de France – ez persze az olvasók 99,9%-ának vakfolt]; Bonaparte Napóleon [Waterloonál, 1815-ben]; Gustave Eiffel, 1888-ban, majd hőseink elkádaznak Jeanne d’Archoz Rouen városába, 1431-be; de részt vesznek egy lefejezésen a francia forradalom idején 1793-ban; és elkalandoznak 1111-be is). A már említett abszurd és burleszkszerű gegek további, időnként visszatérő villantásokkal (pl. bajuszos porkolábok, beszélő birkák[!]), és mesés jelenetekkel (pl. disznón lovaglás) egészülnek ki. Ahogy az előző kötetben, itt is akad némi horror (hőseink a guillotine alatt; máglyahalál), s mivel szerzőnk nem tudta levetkőzni thrillerírói alteregóját, még halálos tragédia is szomorítja a történetet. Főleg az egyik szereplő, Lise veszi lelkére a szerelmi áldozatot, míg más szereplőknek (pl. Proktor) gőze sincs a drámáról. A történetnek ez a része egyébként ambivalens, nem biztos, hogy az ifjúkorú olvasók érteni fogják, hogy egy szereplő, aki gonosz, s ennek minden külső jegyét is magán viseli, hirtelen nemes hőssé magasztosul – e kettősség értelmezhetősége fölnőttet kíván. (Máshol is botlik a mű, a cselekményvezetés terén, pl. a francia forradalmat leíró részben, a kisfiú, Marcel szerepeltetése csupán technikai funkció, hogy Bulle-nek kézreálljon egy trombita, mikor a Marseillaise elfújása révén életet ment…)

 

 

A(z import) borító ezúttal is fantasztikusan jól sikerült, tulajdonképpen egy az egyben a könyv ötletes tartalmi összefoglalóját adja. Ellenben a könyv belső lapjain található rajzok teljesen fölöslegesek, felejthetőek, mondhatom: szóra sem érdemesek.

 

Az első kötet sikerültebb volt, de ez is az átlag fölött sziporkázik. Az első kötetben feldobott sztorilabdát itt lecsapták, az új szervára (Szeleburdi világvége) pedig tavaszig várnunk kell.

 

Fordította: Petrikovics Edit

Budapest, Kolibri Kiadó, 2012.

414 old., 2490 Ft