bezár
 

színház

2013. 04. 05.
Akció és emlékmű
Artus: Egy meg egy az egy – Tibornak szeretettel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Akció és emlékmű Az előadás már a büfében elkezdődik egy nyitó hangperformansszal. Goda Gábor felnagyítja a Trafó játékterét, s úgy rendezi meg saját rémálmát. Egy olyan, beavatónak szánt jelenetsorozatokból álló test-épület-hang-játékot, melyben ember és ember, ember és hang, ember és tér közös nevezője az az üresség, ami megakadályozza, hogy egymáshoz vagy akár magunkhoz hozzá tudjunk érni.

A külső és belső terek mélységét az atomok közötti tértől a Trafó mélységéig végigjárja az előadás. És amíg a tér emberben is megmutatkozó dimenzióinak kérdései akciósorozatokkal tárulnak fel – a negyedik, ez esetben különválasztott dimenzió jelenetszinten is elkülöníthető gesztusok során mementóként, (talán érdektelen) történelemként tárul fel.

Szkéné színház

Az öblös, fémes hangú lámpák hangját zenévé komponáló előadók a közönség sűrű tömegén keresztül törnek át, hogy a székekre állva felérjenek a harangként kongó lámpákhoz, vagy épp az asztalokból, bárszékekből is hangot előcsalva vezessék be a még várakozó közönséget az előadás szeánsszerű világába, hogy megelőlegezzenek egyfajta hangulatot. Ez aztán az előadás végére tragikumként egybefogja az előadás egészét. A jelenetek a Goda Gáborra jellemző struktúrában haladnak végig egy-két témából kiindulva. A mini-performanszokat, melyek hol erősen, hol lazán kötődnek a nézőkkel helyben is közölt (és az előadás ismertetőjében is leírt) témákhoz, e tragikus jelleg miatt lehet csak egységesnek érezni. Hiszen élesen elkülöníthető az előadásban létrejövő két gondolati egység: az egyik történelmi porossága alig látszik kapcsolhatónak a másik performatív akciójellegéhez. Az első muzeális, ünnepélyes, a második jelen idejű, s inkább rituális, fegyelmezett, mintsem komoly.

A megidézett emlék valójában egy személy, Leszták Tibor és egy általa Godának ajándékozott könyv, a MU az emberiség szülőföldje, melyet Csicsáky Jenő írt. Bár az előadás gondolatát elindító könyvtől és az Artus Mu Színházban töltött időszakától legtöbbször messze eltávolodik maga az előadás is, az emlékezés motívuma átragad az összes jelenetre. Ezt hangsúlyozza továbbá a téma komolyságát, ünnepélyességét a humoros vagy éppen groteszk kisjelenetek közben is érezhetővé tevő előadásmód. 

forrás: port.hu

Az Artus szokásos játékmódját követve asszociációk sorával, kis jelenetekkel halad előre az előadás. Ám ez esetben az előzőekhez képest sokkal kevésbé jellemző a szimultán jelenetkezelés, így a figyelem sokkal koncentráltabb lehet. Ezáltal egy műfajilag behatárolhatatlan és eszközeiben változatos jelenetsort követ végig a közönség, melyet az alaptémához való kapcsolódási pontok vezetnek. Egy alaptéma feltételezése persze egyszerűsítésnek is tűnhet, ám mégis legitimnek bizonyul Goda magyarázó gesztusa miatt, melyben egy hosszú, felolvasóestekhez hasonló kezdésben egy emelvényre ülve magyarázza meg, amit majd látni fogunk.

A befogadás ilyen módon való irányítása elvesz valamit a jelenetek nyitottságából, a Goda által többnyire kiemelt kreatív nézői jelenlétből. Ennek köszönhetően kerül képbe például a Mu Színház (múltja), továbbá a halott barátra való megemlékezés. Ezek a témák valóban megjelennek a rákövetkező jelenetekben is, ám inkább kimondásuk, mintsem felmutatásuk miatt: különállnak a második, Goda által is inkább kiemelt témától, melyet ő az üresség (akár fizikai, akár szellemi, akár ember és ember, akár ember és növény közötti) szóval nevezett meg. A produkció tehát egy érdekes kétirányúságot mutat, mely az akciók és a múltról való gondolkodás jeleneteinek széttartása miatt hullámzónak is mondható.

forrás: port.hu

Az előadás tehát az emlékezés és a jelen idejű rituálé kettősségét is feldolgozza – sajnos reflektálatlanul. A múlt behozatala során megidéződik egy régi, nagy színházcsináló alak, ám éppen a megidézettség miatt – bár nyilván ma is aktuális – múzeumi jellegűvé válik. A kapcsolat e gondolat és az üresség kérdése között talán a történelemmel való kapcsolat lehetetlenségéhez vezet. Ezt azonban nem fejtik ki, hiszen, míg az ürességgel kapcsolatos gondolatok a Trafó terében, akciók, vizuális és hangeffektek és izgalmas kísérletező jelenetek során, ironikusan tárulnak fel, a beidézett múlt csak a szóbeli megnyilatkozás, komoly ünnepélyesség által, emlékműként.

És ami mégis rendkívülivé és élvezhetővé teszi ezt az előadást, az a tragikus, azaz a probléma megoldhatatlanságát belátó felfogás, amely a rendkívül kreatív performanszok és megszólalások széttartó voltát is összerántja. A néző – ha az idegen múlt beidézésében nem is – de önnön határosságának kérdéseiben résztvevőjévé, kétségbeesett kérdezőjévé válik az előadásnak.

Egy meg egy az egy – Tibornak szeretettel

Az Artus előadása

Alkotók és előadók:
Bodóczky Antal
Boross Martin
Debreczeni Márton
Ferencz Krisztina
Gold Bea
Jónás Vera
Juhász András
Kocsis Gábor
Mózes Zoltán
Nagy Ágoston
Téri Gáspár
Tucker András
Vargha Márk Péter
Virág Melinda


Rendező: Goda Gábor

Bemutató: 2013. március 22.
Trafó Kortárs Művészetek Háza

nyomtat

Szerzők

-- Hutvágner Éva --

író, kritikus, színháztörténész


További írások a rovatból

Sándor L. István: A Katona és kora. Az indulás irányai
Bíró Bence drámájának ősbemutatója a Centrál Színházban
színház

Operabeavató: A Bánk bán-sorozat I.
Beszélgetés Karsai Györggyel

Más művészeti ágakról

Laurent Charbonnier & Michel Seydoux: A tölgy ‒ Az erdő szíve
Bernáth Szilárd: Larry
Piros orr mesék - kötetbemutató
Marie Kreutzer: Fűző


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés