bezár
 

irodalom

2007. 05. 25.
Kultusz és szaft
Nádas Péter: Hátországi napló
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kultusz és szaft Nádas Péter hülye. A Hátországi napló olvashatóságának kérdéséhez kerülünk közelebb, ha elmesélem, miért okoz nekem nem-múló örömöt leírni vagy kimondani az előző mondatot, amit persze én sem gondolok egészen komolyan.
Valaki Thomas Mannt szidta. „Nem, nem –
kapott a szón Béla – őt, fájdalom, nem lehet nívósan szidni,
csakis dühvel, erőből, igazságtalanul: úgy jogos.”
Esterházy Péter

Nos, azért élvezem, mert szerzőnket mára oly vastagon lepte el a zseninyál, hogy nem tudhatok tiszta kézzel hozzányúlni, és olyan magasan áll a nagy nemzeti író szobrának talapzatán, hogy az ilyen gyerekes, dacos lehülyézés a szobordöntők jóleső megelégedésével tölt el. A klasszikusainknál (például Petőfinél, József Attilánál) megvilágító erejű kultuszkutatás eddig szemérmesen távol tartotta magát a kortárs irodalomtól, pedig éppen itt nyújthatna segítséget a történő irodalomértésnek, amennyiben feltárná, hogyan befolyásolja, mondjuk, Ottlik, Mészöly, Tandori vagy Nádas szövegeinek olvasatait szerzőjük jól fejlett kultusza.

A kultusz legegyszerűbben számba vehető, legjelentésesebb megnyilvánulásai a szerzővel és/vagy művével kapcsolatban használt metaforák és hasonlatok. Nádas ebben a tekintetben már felzárkózott Shakespeare mellé: Turi Tímea úgy kezdi egy Nádas-estről szóló tudósítását, hogy „Nádas Péter olyan, mint egy isten”. Az írásból megtudhatjuk, hogy a beszélgetést moderáló Szilasi László szerint az írót „kérdezhetné mindenről, többek között arról, hogy mi az élet értelme”. Ezt hallván szerzőnk nem visszakozott, nem szemérmeskedett – ott, abban a szent pillanatban elmondta, mi az. (A prae.hu tudósítója szerint nem. [a]http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=633[text]link[/a]. A szerk.)

Talán ez a mindenhez-értés az, ami a legjobban idegesít Nádas szövegeiben. Nagyon sokat tud, nagyon sok mindenről ír, és mindenben a létezés nagy, rágós alapproblémáit látja, amiken aztán nyammog kicsit, és gyorsan meg is oldja őket, még ha nem is a kizárólagosság igényével fogalmazza meg válaszait. Radnóti Sándor beszél az előző esszékötet „szentenciózus formájában védtelen, túlsúlyos túláltalánosításairól”. Ez a dagályossága miatt nehezen emészthető, „szentenciózus retorika”, a kritikai kultusszal párosulva számomra élvezhetetlenné teszi a Nádas-szövegek nagy részét, bármiről ír is.

Ebben a kötetben többek között politikáról, fotográfiáról, szobrászatról, irodalomról, híres emberekről – és egy vadkörtefáról. Az írások műfajisága is tág spektrumot mutat: a klasszikus esszék mellett szociográfia, gyászbeszéd, könyvheti megnyitó, könyvkritika, napló stb. Ezért is tűnik erőltetettnek az „esszék” gyűjtőnév. Több írás előtt pedig értetlenül állok: hogy került ez ide? A választ most is a kultuszban látom: ti. már a szerző életében elkezdődött a „Nádas-összes” kiadása a Jelenkornál, egyenborítóval, újrakiadásokkal. Az elgondolás alapja, hogy minden betű, amit Nádas leír, az örökkévalóságnak készül(t). Így történhetett meg újra, amit Radnóti már az előző kötetnél kritizál: az „igénytelen, alkalmi, kurta szövegek »esszévé« való felstilizálása”. Ilyenek például az ebben a közegben sokszor bántóan közhelyes gyászbeszédek, vagy a Könyvheti retorika.

Sokkal jobb a helyzet, amikor szépirodalomról ír (Mészölyről, Kertészről, Nádasdyról): erős olvasó, és bár szövegeinek radikális metaforikussága kevéssé teszi párbeszédképessé azokat az adott szerző recepciójával, mégis jelentős elemzések ezek. Például igen fontos megállapítása, hogy „témája jobbára mindig is eltakarta Kertész Imre szépírói munkáját” (az pedig már csak jellemző nádasi önellentmondás, hogy ezek után maga is szinte végig a holokausztról ír).

Még jobban járunk, amikor a szövegek beszélője személyes tud lenni. Az írásbeliség testmelegében című esszé (ez tényleg az) mintapéldája annak, milyen érdekfeszítőek egy nagy író műhelytitkai, és ugyanott milyen érdektelen, amikor a világállapotról ad elő. Ezek a nagyívű eszmefuttatások (ahogy arra Farkas Zsolt mutatott rá mintegy 10 évvel ezelőtt) általában egy vagy több, kulturálisan túlterhelt, „démoni dualitás” csapdájában vergődnek: érzés/tudás, test/lélek, emlékezet/felejtés stb. A Hátországi napló jellemző, vissza-visszatérő fogalompárjai még, a régi klasszikusok mellett a hortysta/kádárista és az individuális/kollektív.

Szimp(tóm)atikus vonása ez a könyvnek: bizonyos szólamok refrénszerűen, kényszeresen ismétlődnek merőben különböző írásokban, produktív párbeszédek lehetőségét teremtve meg a kötet és az életmű egészén belül. De vannak szöveghelyek, melyek önmagukban is kárpótolnak a bosszúságért, amiket egy-egy spekulatív okfejtés okoz. Olyan jelzők, melyektől szaporábban veszem a levegőt. „Gergely pápa emberevő öröme” a Szent Bertalan-éj után, hogy csak egyet említsek. És van itt egy esszé, ami zseniális. Leni sír a címe, és csak csodálni lehet, ahogy egymást erősíti történelmi felkészültség és szépírói bravúr, regényes történetmondás és adekvát absztrakció, és ahogy lezsibbaszt a könyörtelen, provokatív szenvtelenség.

De a többi írás számos erényét előlem elfedi a Nádas-esszék már régóta állandónak mondható, számomra ellenszenves retorikája. Nem (csak) azért idéztem a régebbi esszék kritikáiból, hogy egy-egy radikálisabb állításomat más kritikusok véleményével támogassam meg, hanem azért (is), hogy rámutassak: az első esszékötet visszásságai itt ugyanúgy fellelhetők, illetve, hogy bár láthatóak komoly stiláris változások, de a szövegek (mono)mániás alapállása változatlan. Nádas szemére, hangjára nagy szüksége van a magyar szellemi életnek, de az utak, amelyeken ezeknek az írásoknak a beszélői járnak, innen folytathatatlannak tűnnek. Mi lenne, ha inkább kisétálnánk a Kertből, a nagy fák, a fülledt lugasok és a márványszobrok közül, és bekapnánk valami jó kis pörköltet egy kifőzdében? Valami szaftosat.

Nádas Péter: Hátországi napló. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2006. 256 oldal, 2500 Ft
nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

Érvényes-e még? Érvényes-e még?
Petri György összegyűjtött versei újratöltve
Szendi Nóra: Természetes lustaság, Pesti Kalligram, 2018
irodalom

huszonegyedik #1 huszonegyedik #1
Mire jó a történetmondás? Katasztrófafilmek, iPhuck és az irodalom

Más művészeti ágakról

színház

A halál geometriája A halál geometriája
Enyedi Éva: Lear halála – a Miskolci Nemzeti Színház előadása a Játékszínben
art&design

Ludwig 30 Ludwig 30
Beszámoló a Ludwig Múzeum sajtótájékoztatójáról
Adina Pintilie: Ne érints meg!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés