bezár
 

színház

2013. 09. 11.
Csecsemő, színház, fesztivál
Beszélgetés Agnès Desfosses-szal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csecsemő, színház, fesztivál Hozzá kellett szoknunk ahhoz, hogy egy táncelőadás alatt a gyerekek felállnak és utánozzák a mozdulatokat, és azt is meg kellett értenünk, hogy ha egy kisbaba elalszik az előadáson, az nem az előadót minősíti, nem szabad kudarcnak értelmezni - mondja Agnès Desfosses, a csecsemőszínházi fesztivál létrehozója. Vele beszélgettünk e műfaj szépségeiről, különlegességéről.
Agnès Desfosses az elmúlt évtized alatt létrehozott és életben tart egy fesztivált, ami összefog és mozgat egy csapat európai művészt, akik a magas művészi színvonalú csecsemőszínházi előadások megvalósítása mentén folytatnak kísérleteket és kutatásokat, szakemberek bevonásával. A közös projektek segítik a művészek otthoni munkáját, és teret biztosítanak a tapasztalatok megosztására a konferenciák, beszélgetések alkalmával, és a művészi kölcsönhatások kialakulására, az elkészült produkciók vendégszereplésével.

Agnes Defosses

PRAE.HU: Hogyan találkozott először csecsemőszínházzal?

Felkérésre készítettük az első előadást. Anne-Francoise Cabanis ’92-ben meghívott Noisiel-be (Ile de France) a fesztiváljára, a Festival Ricochets-ra (ricocher azt jelenti, hogy kacsázni, ezzel arra utalt, hogy valami, ami halad, aminek előremutató hatása van), aminek célközönsége a 0-7 éves gyerekek voltak. Akkoriban sokat írtak a fesztiválról, mert felkeltette az érdeklődést, furcsaságnak számított ez a próbálkozás. Persze senki nem vette komolyan, mindenki nevetséges, komolytalan dolognak tartotta. Anne azt mondta nekem: te, a te érzékenységeddel, nyitottságoddal képes vagy létrehozni egy ilyen előadást. Akkoriban sok fiatal családot megmozgatott ez a fesztivál. A fesztiváligazgató célja az volt, hogy itt a bölcsődés korú gyerekek valami olyannal találkozzanak, amit a bölcsőde keretein belül nem ismernek meg. Én az első előadásomra ennek ellenére azt írtam ki: 4 éves kortól. Persze megjelentek kisebb gyerekek, és ha már ott voltak, nem lehetett őket nem beengedni. Ők nyitottak mindenre, de mégis nagy hiba volt részemről, hogy az alkotás folyamán nem gondoltam rájuk.

Ez egy kortárs tánc- és opera-előadás volt: mindenkinek nagy kihívás, a kisgyerekeknek is, és az alkotóknak is. A résztvevő művészek még sosem játszottak piciknek, egyszerűen nem álltunk erre készen. Kis lépésekben közeledtünk egymáshoz később, kis lépésekben tanultuk meg, hogyan leljünk örömet a kicsiknek való játékban, hogy ne ijesszük meg őket, mi hogyan maradjunk nyugodtak a csecsemőközönség mellett. Egyszerűen meg kellett tanulnunk a viselkedésüket. Hozzá kellett szoknunk ahhoz, hogy egy táncelőadás alatt a gyerekek felállnak, utánozzák a mozdulatokat, és azt is meg kellett értenünk, hogy ha egy kisbaba elalszik az előadáson, az nem az előadót minősíti, nem szabad kudarcnak értelmezni.

A következő kérdés az volt, hogy rendben, most gondoltunk a kicsikre, de mi van azokkal, akik elhozzák őket az előadásra, a szülőkkel és nevelőkkel, a felnőtt közönséggel? Nekik nem kellene, hogy színházi élményt nyújtson, amit látnak?

PRAE.HU: Megvolt tehát a következő művészi kihívás. Mi volt a második lépés?

Második lépésként létrehoztuk a fesztivált, amit azért is neveztünk el Első találkozások fesztiváljának (Premieres Rencontres), mert bár ez egy fesztivál, valójában a találkozásokról szól. Találkozások a gyerekek, a művészek és a pedagógusok, szülők között. Azért is éreztük ennek szükségét, mert Franciaországban nagyon sok rossz gyerekelőadást láttunk, ahol nem volt meg sem a kellő érzékenység a gyerekek felé, sem a belső biztonságérzet a művészekben, ami ahhoz kell, hogy gyerekeknek játsszunk. Erőltetett előadások, amik azt sugallták, hogy: tessék, na, ugye milyen jól szórakozunk?

Megkerestünk egy-két várost, amelyeknek kedve volt részt venni: először programszervezőket, művészeket, pedagógusokat, és újabban kutatók is bekapcsolódnak, például egyetemisták Spanyolországból. Ez valóban egy kutatási folyamat az összes résztvevőnek: hogyan tudjuk kísérni, lekövetni, vezetni a kisgyermekek érzelmeit. És itt jön ugye a nagy kérdés, hogy akkor ezek az előadások a csecsemőknek vagy nekem, a felnőtt nézőnek, felnőtt alkotónak szólnak-e. Számunkra egyaránt fontos mindkettő, ez is egy találkozási pont kell legyen.

Ez a munka másfajta szellemiséget kíván, másfajta felfogást az emberről, az emberi létről. Másfajta esztétikát, másfajta témaválasztást követel, az előadások hossza is egészen más. A szöveg szerves része az előadásnak, nem feltétlenül az érthetőséget szolgálja. Nincs hierarchia a színpadi nyelvek között: a tánc, a zene, a szöveg, a látvány ugyanolyan fontos. A narráció inkább költői, mint dramatikus, bár ez mintha az utóbbi időben változna, mintha kezdene visszatérni a drámaiság, a drámai cselekmény a csecsemőszínházba.

PRAE.HU: Hogyan vált európai méretűvé a fesztivál?

Egyszerűen találkoztam olyan műhelyekkel Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban, Ausztriában, Olaszországban (és biztos még sokat kihagytam), amelyeknek ugyanaz volt a kutatási területe, a missziója, mint nekünk, és meghívtam őket. Nem feltétlenül ismerték egymást, de itt találkozhattak, és létrejöttek a kapcsolatok, hatottak egymás munkájára, gondolkodására. Mint ahogy az életben ez alakulni szokott.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a művészek, akik csecsemőszínházi előadásokat hoznak létre, erős elképzelésekkel, erős személyiséggel rendelkezzenek. Kell, hogy az előadásból kiderüljön valami az alkotóról, mert ha ez nincs, akkor csak egy kedves, szép, de valójában "se íze se bűze" valami marad, amit létrehoz.

A második lépcső a közös kutatómunka, a műhelyek különböző európai országokban, amikről a résztvevők beszámolnak a fesztiválprogram keretein belül tartott beszélgetéseken. Nagyon fontos, hogy nem azért nyitottunk, hogy európai méretűvé növeljük a fesztivált, egyszerűen csak rátaláltunk ezekre az emberekre. A közös érdeklődés köt össze minket.

PRAE.HU: Hogyan segíti a fesztivál a külföldi csapatok munkáját?


Ausztriába például két egymás utáni évben meghívtak rendezni, azután már nélkülem dolgoztak, és létrehoztak egy saját fesztivált.

A második csecsemőszínházi előadásnak, amit Berlinben a Shaubudén rendeztem, az volt a címe, hogy Az asztal alatt. Németországban van egy közmondás, mely szerint, ami az asztal alatt van, az nem fontos. Gert Engel turnészervező és Silvia Brendenal, a színház művészeti vezetője, akik új színházi formákat kerestek a gyermekszínházban, később létrehoztak egy csecsemőszínházi fesztivált, aminek ezt a címet adták (Az asztal alatt), ezzel hívva fel a figyelmet arra, hogy ennek a műfajnak nem tulajdonítanak elég jelentőséget, nem veszik eléggé komolyan.

Németországban ezen kívül Gabi dan Droste létrehozott egy szervezetet, ahol a csecsemőszínházzal kapcsolatban végeztek komoly kutatómunkát, 2008-ban pedig a mi fesztiválunk ösztönzésére elindították saját Theater von Anfang an! elnevezésű nemzeti szintű fesztiváljukat, négy németországi városban, azzal a céllal, hogy hazájukon belül ösztönözzék a művészeket csecsemőszínházi előadások létrehozására. Olaszországban is nagyon fontos párbeszéd folyik a csecsemőszínházzal kapcsolatban. Brüsszelben a mi fesztiválunkkal egy időben született a Varázshegy (Montagne Magique) nevű rendezvény Jeanne Pigeon és Roger Deldime vezetésével.


PRAE.HU: Mi a további, hosszabb távú céljuk ezekkel a rendezvényekkel?

Ösztönözni szeretnénk a művészeket a kutatómunkára, minőségi előadások létrehozására. Az Első találkozásokat kétévente rendezzük meg, és ilyenkor ez a nagy család találkozik, az utak összeérnek, létrejönnek kapcsolatok. A művészek hatással vannak egymás munkájára, de eddig nem hoztak létre közös produkciót. Ez a következő lépés. Laurent Dupont álma egy olyan előadás létrehozása, ahol együtt dolgozhatnak a különböző országok művészei.

Laurent Dupont zeneszerző, rendező, akivel hosszú évek óta szakmai szimbiózisban működünk együtt, 2014-től átveszi a fesztivál szervezését, hogy visszavonulhassak művészi tevékenységemhez, és fotósként elmélyültebben foglalkozhassak saját kisgyerekekhez kötődő projektjeimmel.






Az interjú franciául készült, fordította: Khaled-Abdo Szaida.

Legközelebb Carlos Laredo, spanyol rendezővel készült interjúval folytatjuk a csecsemőszínház tárgyalását.

Szkéné színház


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- khaled-abdo szaida --


További írások a rovatból

színház

Magára maradni jókor, jó helyen Magára maradni jókor, jó helyen
III. Richárd betiltva a Szkénében
Interjú Bretz Gáborral versenyekről, külföldi és magyar színpadról, a tanulmányokról, a Kékszakállúról és a szakírásról
színház

A tizennégy karátos színház A tizennégy karátos színház
A tizennégy karátos autó a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Interjú Kelemen Kristóffal pályakezdésről, munkamódszerekről, dramaturgstátuszról, külföldi tapasztalatokról

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Minden egy Excel-táblázattal indult Minden egy Excel-táblázattal indult
Interjú Puklus Péter fotográfussal képzőművészetről, nemzetközi kapcsolatépítésről, a szabad alkotás lehetőségeiről és jövőbeli tervekről
A 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál programjából
art&design

Urbánus sziklák lecsupaszítva Urbánus sziklák lecsupaszítva
Szabó Kristóf KristofLab kiállítása: Cserhalmi Luca megnyitó szövege
Rolla János és a Zeneakadémia Kamarazenekara/3


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés