Nóra egy nap azzal jön haza az óvodából, hogy egy fiú kicsúfolta: azt mondta, flamingólábai vannak. Az anyukája viszont ad neki egy varázspálcát, ami megmutatja, hogy a gyerekek (s nyilván hozzájuk hasonlóan a felnőttek) nem mindig azt mondják, amit valójában gondolnak. A szavak mögött gyakran félelem, aggodalom, magány, és még sok minden más is lehet. Ahhoz azonban, hogy ezt felismerjük, meg kell próbálnunk megérteni azt, aki talán épp az imént bántott meg bennünket. A sorozat korábbi köteteihez hasonlóan ez a könyv is az elfogadásról, az emberek és a világ sokszínűségéről szól, s persze arról az igyekezetről, mely arra biztat, hogy ne csupán a látszat alapján ítéljünk. Nóra ennek megfelelően egy különös, elsőre leginkább buborékfújóra hasonlító, mégis varázserejű pálca segítségével megpróbál a dolgok mögé látni. Így nemsokára arra is rájön, hogy az óvodai fiú, aki kicsúfolta, a megjegyzést igazából nem rosszindulatból mondta, hanem azért, mert azt akarta, hogy a kislány végre felfigyeljen rá. Amikor ez bebizonyosodik, Nóra megbékél, és a fiút elhívja magukhoz vendégségbe, mert tudja, többé már nem fog bántó megjegyzést tenni rá.

A kiadó által 3-6 éveseknek ajánlott könyv azzal a problémával foglalkozik, ami egy óvodás korú gyermek számára különösen fontos lehet: azaz, mi történik akkor, ha úgy érzi, az adott közösségben nem fogadják el, vagy valamilyen okból (legyen az bármi) kiközösítik. Az izraeli szerző alapvetően érzékenyen közelíti meg a témát, annak ellenére, hogy a történetben nem él kirívó példával: Nórát nem a bőrszíne, nemzetisége vagy vallása okán éri szomorúság, "csak" egy félreértett kijelentésből kifolyólag (nem ismeri a flamingót, így sértésnek veszi a "flamingóláb" megjegyzést), azonban e szavak mögé elképzelhetnénk egy ennél lényegesen komolyabb szituációt is. A megoldás ezek után természetesen nem annak megállapítása, hogy mivel a világ kíméletlen, nekünk is azzá kell válnunk (persze a könyv szerint jó, ha kiállunk magunkért, s "nem hallgatunk, mint a hal") hanem, ha megpróbálunk a másik fejével (is) gondolkodni.

A könyv olvasása közben, Nórával együtt, tanúi lehetünk annak, hogy az emberek sokszor elhallgatják valódi érzéseiket, és helyette valami teljesen mást mondanak. "Nóra látta, hogy az emberek nem mindig azt mondják, amit gondolnak, és nem mindig azt gondolják, amiről azt mondják, hogy gondolják, és nem mindig azt mondják, amit mondani akarnak" – áll a kicsik számára elsőre talán bonyolultnak tűnő magyarázatban. Nóra ezzel kapcsolatban azt is megtapasztalhatja, hogy amikor a gyerekek valami bántót mondanak, akkor "a szavak, miközben a gyomruktól eljutnak a szájukig, jóból átváltoznak rosszá." Ez pedig nem más, mint egyszerű, kémiai törvényszerűségbe oltott varázslat. És hogy miért pont így történik? Talán azért, mert – mint ahogy azt a példák is mutatják – a szerző arra törekedett, hogy a főszereplővel hasonló cipőben járó gyerekek a könyv lapjain megjelenített problémát, és persze annak lehetséges megoldását is mint egyfajta kalandot éljék át. S ez működik, még úgy is, ha tudjuk, a szomorúságot okozó eset után nem Nóra, hanem sokkal inkább a történtek anyai (szerzői) magyarázatát halljuk.



A Nóra, a gondolatolvasó szövege szerint belehelyezkedni egy másik ember helyzetébe nem csak hasznos, de izgalmas is. Orit Gidali elsősorban a téma felvázolására törekedett, ám nem minden esetben sikerült elszakadnia a megszokott kliséktől. Ráadásul, főleg a könyv legvégén, leegyszerűsítve a problémát (a család minden tagja, valamint a kutyák jól megértik egymást, így nincs szükségük külső segítségre, netán varázslatra), a történet kissé didaktikus irányt vesz. Holott a szándék, hogy a negatív tapasztalat – legalább a könyv elolvasásának idejére – ellenkező előjelűvé váljon, mindvégig érezhető. A rajzok hűen követik a viszonylag rövid, esti meseolvasáshoz megfelelő hosszúságú szöveget, az illusztrációkban megjelenő humor pedig részben kárpótolja az olvasót a már említett hiányosságokért. Nóra "gondolatolvasása" például úgy jelenik meg, hogy az egyes figurák feje mellett egyszerre két szövegbuborék látható: az egyikben a kimondott, a másikban az elhallgatott szavakkal. A könyv külön érdekessége, hogy az egyes oldalakon, halványan áttűnnek az eredeti (ivrit nyelvű) kiadás lapjai is. A mese már óvodába járó gyerekeknek ajánlható.


Orit Gidali: Nóra, a gondolatolvasó
Illusztráció: Aya Gordon-Noy
Fordította: Szabó T. Anna
Csimota, 2013
32 oldal, 2200 Ft