Máté Gábor úgy döntött, itt és most szólni kell erről a kérdésről. A jelenetek, ahogy Máté nyilatkozta korábban, "szkeccsek", a mából, a mai szorongató problémáinkból merítkeznek. Ismerős sztorikként tekintünk rájuk az első pillanattól kezdve. Mintha már láttuk-hallottuk volna valahol a bulvársajtóban vagy egy kereskedelmi televízióban a többségüket. Nyers szövegek, néha olyanok, mintha egy utcai vagy egy telefonbeszélgetést hallgatnánk ki, vagy akár voyeurködnénk. Ez pedig nem veszélytelen vállalkozás a színészek számára sem. Ki lubickol, ki még nem az új feladat adta lehetőségben.

A díszlet már indításkor sokat árul el. Fehér bőröndök ledfalát látjuk. Ez a fal alakul át például egy nyitással táblává, később pedig asztallá, lenyitható szekreterré, és ez működik vetítővászonként is. Erre írják fel a soknullás számot, az eddig kivándoroltakét. Perceken belül reptérré alakul a szín. Check-in van. A ledfal ezúttal a fel- és leszálló járatokról tájékoztat. Mindenki méretre szabott egyforma kézi trolikat húzogat maga után egyforma neutrális-drappban. Hősünk (Keresztes Tamás játssza), az egyszeri magyar, itt kapja meg rögtön az első leckét. Szalagokon át bukdácsol össze-vissza, de ez még semmi. Balga kezdő, s így a múltból itt maradt kézitáskájában hurcolt munkaeszközeit kobozzák el tőle és pottyantják egyenként a süllyesztőbe.

Meg is tudjuk ebből, munkásember lehet ő, aki dolgozni menne a távoli idegenbe. Azután szépen megalázzák még, ahogy az dukál. Na, ő így indul az új életnek – olyan is lesz. Találkozunk még vele, amikor szintén külföldön, mondjuk Németországban betegápolóként dolgozó, vagy inkább güriző feleségével (Rezes Judit alakításában) skype-ol, röviden, kapkodva egy internet-kávézóban. A darab legmegrendítőbb jelente az, amikor megtudja, a nő lemondott fogadott gyerekükről, visszaküldte állami gondozásba. Itt igazi drámai pillanatot élünk át. Teljes kudarc, totális reménytelenség, elszoruló torok. Összeomlás.

Egy másik jelenetben, New Yorkban vagyunk, majd Los Angelesben. Van, aki már töri is a magyart, van, aki tudja, mi a tuti, hogy kell agentet fogadni és castingokra járni.

Másik kivándorlásra ítélt csapatunk a meleg páros. Ők még itthon demonstrálnak, élettársi közösséget szándékoznak kötni. Ma már azonos neműek is köthetnek ilyet, úgyhogy felkeresik a hivatalt, ahol megint a drapposok jönnek azonos konttyal, értő, mi több, megértő bólogatásokkal. Előbb azért a menyasszonyt keresik. De ilyen nincs, hiszen a két fiatal férfi egymással kíván élettársi kapcsolatot létesíteni. De közösség ide vagy oda, a páros orvos tagja szintén útnak indul. Londonban köt ki épp úgy, mint a fekete szemű lány, akinek börtönben ülő párja nem tudja, hogy a fiatal lány mivel keresi kenyerét. Igaz, talán már itthon is az utcán dolgozott a szép roma lány (Jordán Adél játssza). Végül itt, a rendelőben futnak össze a szálak. Szerelő, rosszlány és orvos (nőgyógyász) Londonban. Káromkodni csak magyarul lehet (igaz, a hármójukból kettőjüknek a többi is, vagyis minden, még csak hazánk nyelvén megy). Így azután rövid úton kiderül, egy helyről jöttek. De az orvos hamarosan padlóra kerül teljes testi valójában, miután szerelőnk nem szereti a melegeket, legyen az illető magyar vagy nem magyar. Ilyen ez, hallottuk már, magyarok külföldön. Irónia, fanyar humor, keserű vigyorgásféle jut itt nekünk, nézőknek.

Azután jön a huszárcsákós jelenet, tilinkóval, furulyával, miegymással. Háry János is megjelenik, ez úgyis aktuális, mert sokan mesélnek manapság. Nem érti a Magyar Házba táncolni járó amerikai feleség, hogy miért szereti és játssza férje Cseh Tamás dalait. Ő a népzenét kedveli, mert az olyan vidám és táncolni is lehet rá. Csak semmi depi, az ott Amerika.

Az előadás során többször videofelvételeket látunk, ahol az "utca embere" nyilatkozik az elmenni-maradni kérdéséről, a magyarságról. Egyszer én is majdnem, mondom, majdnem bekaptam a horgot, gondolván, tényleg valós riportalannyal van dolgunk. Egy kb. másodgenerációs svájci magyar tinédzser lány hasonlítja össze a kinti és a honi élet mindennapjait. Ott ő minden nap ugyanakkor kelt, ugyanakkor szállt fel a villamosra, és minden ugyanakkor volt. Itt – ő mondja – még az sem biztos, hogy ott lesz egyáltalán az a villamosmegálló holnap, ahol ma volt. Arról nem is beszélve, hogy közügyekbe a köz nem szól bele, hiszen nem igazán kérdezik meg, ő így látja.

Persze van, aki ide migrál. Egy traveszti steward (Elek Ferenc) mesél arról, miért is költözött ide talán épp Nagy-Britanniából. Szép kis házat vett a hegyekben, kedvesek a magyarok, ő itt vígan él.

Na, igen, a pénz sokat segít. Utaskísérőnk (nekünk ilyenünk, jut eszembe, már nincs is) szóval, a sztyuvi, nem néz híradót, tesz a politikára, pontosan úgysem érti, miről is van itt szó. Ez is segít, illetve csak ez segít a jó hangulathoz. Megkapó jelenet, ahogy egy 7-8 éves fiúcska (Varga Zétény) verset mond az előadás vége felé, mintegy összegezve a mondandót. Döntsd el, mész vagy maradsz, de mindenképpen, bármit is választasz, tudd, kereszt lesz a válladon. Azt cipelheted azután életfogytig.

Máté Gábor kockáztatott. Korábban sem kerülte az aktuális társadalmi kérdéseket feszegető darabokat. Sok szálon futó darabja idővel még jobban összeérik majd. Török Tamara, dramaturg és Máté Gábor, sokat dolgozhatott a szövegeken. Író hiányában ők írhatták meg azt, ami elhangzik a színpadon. Hollywoodban a producerek tízszer, hússzor is újraíratják a forgatókönyveket. De mi itt élünk, és többségünk castingra sem jár. Ahogy azt pestiesen mondják, ez egy másik kávéház. Ezt az előadást pedig az élet írja majd újra és újra. Meg kell nézni, mert mindenkit érint. Lehetne a címe akár Lilaberek is, vagyis a hely neve, ahol élünk.

Illaberek

Szereplők:
Czakó Klára
Elek Ferenc
Jordán Adél
Keresztes Tamás
Kiss Eszter
Pálos Hanna
Pelsőczy Réka
Rajkai Zoltán
Rezes Judit
Szacsvay László
Takátsy Péter
Tasnádi Bence
Varga Zétény/Varga-Nagy Márton Csaba
 
Rendező: Máté Gábor
 
Bemutató:
2013. november 29.
Katona József Színház


Fotó: Kovács Attila