bezár
 

irodalom

2014. 03. 11.
Nap mint nap rám köszön egy fura nevű állat…
Interjú Mán-Várhegyi Rékával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nap mint nap rám köszön egy fura nevű állat… Mán-Várhegyi Réka első kötete, a Boldogtalanság az Auróra-telepen elnyerte a JAKkendő-díjat, a napokban jelenik meg a JAK-füzetek sorozatban. A novellákról, írói módszerről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk vele.
PRAE.HU: A JAKkendő-díjat megjelenés előtt álló kötettel lehet elnyerni. Mennyire volt kész a Boldogtalanság az Auróra-telepen, amikor beadtad a jeligés pályázatot? Változott a most megjelenés előtt álló végleges verzió a szerkesztés folyamán?

Nagyszerű érzés volt elnyerni a díjat, nagyon boldog voltam. Elég hosszú ideig nem léptem elő az írásaimmal, csak az elmúlt két-három évben kezdtem komolyabban venni magam íróként, és mint minden kezdő, tele voltam kétségekkel és kérdőjelekkel. Egy ilyen visszajelzés levesz egy kis súlyt az ember válláról.

Tizenkét novella volt készen, amikor beadtam a pályázatot, és azóta még kettőt írtam hozzá. Ezeket már akkor tervezgettem, amikor a pályázat anyagát összeállítottam, csak nem volt időm a megírásukra. Izgalmas folyamat volt összerakni akkor a novellákat, és elgondolkozni azon, hogy miről is szól ez az anyag egészként. A Viszlát, kamaszor és a Két puha pofon című szövegeket már akkor írtam, amikor kezdtem érteni, hogy miről szóltak a korábbiak.

PRAE.HU: A novella műfaja a sok kézenfekvő előnye dacára mostohagyereknek tűnik nemcsak az irodalomtörténet, de általában az irodalmi kánon szempontjából is. Te hogyan találtál rá a formára, illetve hogyan talált meg téged a novella?

Engem kezdettől fogva a regény vonzott. Kamaszkoromban legalább tucatnyi kriminek és ifjúsági regénynek álltam neki, húszévesen be is fejeztem egy posztmodern feminista regényt, amivel nagyon elégedett voltam, de végül beraktam a fiókba. A későbbiekben is regényekkel kísérleteztem, de ezekben az években kisebb intenzitással írtam, úgyhogy állandóan megakadtam valahol. De továbbra sem merült fel bennem, hogy novellát írjak, talán nem is szerettem annyira a novellákat, úgy éreztem, túl sok bennük a muszáj, az egészet valami szörnyű slusszpoénra kell kihegyezni, mint Kosztolányi Fürdésében, ami a nem tudom hányadikos irodalom szöveggyűjtemény óta kísért. Tehát nem igazán vonzott a forma, de egy idő után elkerülhetetlenné vált, hogy próbáljak rövidebben is írni, ha a több kilométeres szövegeknek nem jutok a végére. Viszont hamar rájöttem, hogy nagyon sokat lehet tanulni a rövidebb szövegekből, mert különféle helyzeteket, szerepeket, történeteket tudok kipróbálni, és nem fenyeget a veszély, hogy beleunnék. Ráadásul amióta novellákat írok, sokkal több novellát is olvasok.

PRAE.HU: A Literára írt netnaplód tanúsága szerint szeretsz "kukucskálni", belesni mások életébe, utcán elkapott mondatokat jegyzetelsz le. Mennyit tudsz ebből a novelláidban felhasználni?

Sokat. Mindannak, amit összegyűjtök – noteszben, fecniken, fejben – csak kis része kerül bele egy az egyben a szövegbe, viszont inspirálnak, és később esetleg valami váratlan helyre befurakodnak. Ha írni szeretnék, de még csak egy hangulat van adva hozzá, akkor például nagyon jó a jegyzeteimet lapozgatni, és ilyenkor általában találok valamit, ami hirtelen kinyílik, és egy egész történet bomlik ki belőle. Szintén a nézelődésnek, hallgatózásnak köszönhetően van egy csomó címötletem is. A nagyjáról nem is tudom, hogy mire lesz jó, és nyilván nem fogom mind felhasználni, de nagyon jó, hogy ott vannak. Persze amikor séta közben bekukucskálok egy ablakon vagy elcsípek egy félmondatot, akkor jobbára csak foszlányok jutnak el hozzám, leggyakrabban azt írom le, amit hozzáköltök, amit eszembe juttat.



PRAE.HU: Mindenki számára ismerős élethelyzeteket, motívumokat, viszonyokat írsz meg, szereplőid itt járnak vagy járhatnak köztünk. Hogyan alakult ez ki? Volt mintád, példaképed?

Konkrét mintám nem volt, de mindig azok a történetek érdekeltek, amik az emberek hétköznapjairól szóltak, vagyis amikben a saját életemet láttam viszont. Gyerekként például a klasszikus meséknél sokkal jobban élveztem azokat a meséket, amik velem egyidős gyerekek városi kalandjaival foglalkoztak. Mindemellett szintén gyerekkoromtól fogva nagy hatással volt rám a falusi világról szóló próza. Hatodikos koromban írtam novellaszerű szövegeket Móricz-szellemében, amelyekben kizárólag rettenetes sorsok elevenedtek meg, a főszereplők pedig erőszakos halállal haltak. A magyartanárnőm kicsit hatásvadásznak tartotta őket, és később kénytelen voltam belátni, hogy igaza volt. Azóta talán arra vigyázok a legjobban, hogy amit írok, ne legyen hatásvadász vagy túl direkt. Egyetemistaként szociológiát tanultam, belevetettem magam a kvalitatív kutatásba, terepmunka, mélyinterjúk, és azt terveztem, hogy szociográfiákat fogok írni. De azt hiszem, soha nem az motivált, hogy kívülállóként rögzítsem és megmutassam saját magunknak a mi életünket. Inkább átélni akarok különféle helyzeteket, pozíciókat, személyiségeket, és közben alkalmat akarok találni és teremteni arra, hogy magamról gondolkodhassak. Ebbe az is belefér, sőt néha kell is hozzá, hogy az ismerős helyzet vagy történet időnként szürreális fordulatot vegyen.



PRAE.HU: Miközben átéled ezeket a helyzeteket, nyilván számítasz olvasókra is. Sok író arról számol be, hogy nem igazán érdekli a közönség, azon túl, hogy szeretne tetszeni neki. Te mit szeretnél elérni az olvasónál?

Azt szeretném, hogy az olvasó jól érezze magát. Igaz, a történeteim nem kirobbanóan vidámak, ettől függetlenül bízom benne, hogy az összbenyomás inkább pozitív. Nem abban az értelemben, hogy a felhőtlen boldogságról regélnek, hanem abban, hogy az olvasó talán úgy ismerhet bennük magára, adott esetben hiányosságaira, szerencsétlen tulajdonságaira, nyomorult emberi mivoltára, hogy nem kell rögtön szégyenkeznie, dühöngenie vagy szorongania azért, amilyen, hanem megnyugodhat, hogy nincs egyedül.

PRAE.HU: Milyen terveid vannak az első kötet után? Leendő regényíróként vagy inkább konzekvens novellistaként képzeled el magad a következő években?

Többféle dolgot szeretnék kipróbálni. Dolgozom egy ideje egy regényen, még sok munka van vele, de reményeim szerint egy éven belül befejezem. Szeretnék írni ifjúsági regényt is. Egy gyerekkönyvkiadónál vagyok szerkesztő, így tálcán kínálja magát a lehetőség, hogy a gyerekeknek szóló műfajokban is próbálkozzak. Még csak néhány mesét írtam, de vannak ötleteim továbbiakra. Mivel sokat dolgozom ismeretterjesztő könyvekkel, azokból is nap mint nap rám köszön egy fura nevű állat – például egy sziamang
, egy különleges munkagép – mondjuk egy betonpumpa –, esetleg egy gigantikus dinoszaurusz – Argetinoszaurusz –, és mindegyik felvételt kér a jegyzetfüzetembe. Mindenesetre a novellákat is folytatni szeretném, már csak azért is, mert kíváncsi vagyok, hogy miután lezártam ezt az anyagot, vajon mennyiben lesz más mindaz, ami ezután következik.

 

Fotók: Bach Máté

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pogrányi Péter --


Más művészeti ágakról

Interjú Zalka Csenge Virág mesemondóval
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
Interjú Pálos Gergely operatőrrel kétlakiságról, kapcsolatépítésről, valamint a svéd és a magyar fényviszonyok különbségeiről
Esterházy az Ódry Színpadon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés