bezár
 

színház

2014. 03. 30.
A vén szatyor visszavág
Az öreg hölgy látogatása mint zenész színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A vén szatyor visszavág A bécsi Ronacher Színház technikai profizmusa és az itthon csak kivételes esetekben megvalósítható szcenika sem menti meg az estét. Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatásának zenés változata annak ellenére közönségsiker, hogy felületes adaptáció.

Nem lehet azt állítani, hogy kudarcra ítélt a vállalkozás, hiszen a svájci szerző cinikus mesterművének dramaturgiája, szerkezete szinte kínálja magát a zenés műfajok számára. Einem például operát írt belőle 1971-ben, a Kabaré és a Chicago szerzőpárosa, Kander-Ebb is készített már belőle egy alig játszott musicalt, The Visit (A látogatás) címmel. Ennél jóval képtelenebb ötletekből is készült már musical-világsiker, Victor Hugo másfélezer oldalas regénye például milliárdokat hozott a Broadwayn és a West Enden, a latin-amerikai, könnyűvérű, rákban elhunyt first lady, Eva Perón neve sem forgott közszájon, amíg Andrew Lloyd Webber zeneszerzőt meg nem ihlette. Az öreg hölgy látogatása új adaptáció ősbemutatóját tavaly nyáron tartották szabadtéren, a svájci Thuner Seespielén, most pedig a bécsi Ronacher színházban látható.

A Ronacher februári bemutatója egyelőre közönségsiker, amit nem kis részben annak köszönhet, hogy újra sikerült egy előadásban szerepeltetnie az Elisabeth legendássá vált színészpárosát, Pia Douwest és Uwe Krögert. Amit láthatunk, az nem Dürrenmatt, nem Az öreg hölgy látogatásának zenés változata, hanem inkább egy az alapján írt új darab, amely tartalmaz az eredetiből átvett jeleneteket és motívumokat, de logikája teljesen különbözik a drámáétól.
Középen: Uwe Kröger
A történet, mint az eredetiben is, egy szebb napokat is látott kisvárosban, Güllenben játszódik, amit meglátogat egykori lakója, az időközben multimilliárdossá vált Claire Zachanassian (Pia Douwes). A városka vezetői benne látják a kiutat a válságból, gyerekkori szerelmét, Alfred Illt (Uwe Kröger) kérik meg, hasson az öreg hölgyre. A dolog viszont fordítva sül el, Claire megígéri, hogy kétmilliárdos összeggel támogatja a közösséget: de csak azután, ha Alfred már meghalt. A múltban ugyanis elhagyta szerelmét, Claire-t, akinek emiatt el kellett vetetnie közös gyermeküket, a beavatkozás miatt pedig meddő lett.

A musical alkotóit leginkább egy dolog érdekelte az eredetiből, ez pedig Claire Zachanassian és Alfred Ill múltja; és az ő kapcsolatukat igyekezték ellenpontozni Alfred és felesége, Mathilde (Masha Karell) egészen más amplitúdójú viszonyával. A pénzzel járó hatalom morális kérdései másodlagossá válnak; a kétmilliárdos csekk nem döbbenetet vált ki először a közösségből: reakciójuk ováció, olyan, mintha egy multinacionális cég vezetője éppen azt jelentené be, hogy extra jutalékot kap mindenki. A rendező semmit nem bíz a képzeletre, és mindent megmutat, vagy elmond többször is: így szerepelteti fialtalkori énjüket, akikkel többször kvartettet énekelnek. A fiatalabb énekesek  (Lisa Habermann és Bernhard Viktorin) sajnos nem tudják felvenni a versenyt sem hangban, sem játékban a német zenés színház két legnagyobb sztárjával.

Az előadás legemlékezetesebb része Pia Douwes alakítása és jelenléte. A holland énekesnő már évtizedek óta Nyugat-Európa zenés színpadainak állócsillaga, hangja semmit sem kopott ez idő alatt. Bicegve, fehér parókában is zsarnoki jelenség a színpadon, dalaiba hatalmas erőt képes beleadni. Uwe Kröger nem nő túl szokásos manírjain, viszont végre nem bájgúnárt kell játszania, hanem az egyszerű, szürke kisember Alfred Illt. Ebben a szerepben nem hátrány az évek alatt megnövekedett pocakja, sem ősz hajtincsei. Továbbra is nagy erőt (nemcsak hangbelit, hanem mimikában megnyilvánulót is) fektet egy-egy dal eléneklésébe. Fittségére is nagy szükség van, mert állandóan rohannia kell, menekülni a kisváros minden embere elől a színpadon, egyszer még a nézőtéren is.
Uwe Kröger és Pia Douwes
Az előadás igazi technikai bravúr, ami egy, a műfajra szakosodott bécsi színháztól el is várható. A tánckar végig hibátlanul, egyenletesen magas színvonalon teljesít, és zeneileg is talán a kórusszámok sikerültek a legemlékezetesebbre. A döntően korabeli látványt (jelmez: Uta Loher és Conny Lüders) modern kellékek, eszközök, például mobiltelefon, aktualizálják. A díszlet több emelet magas, mégis könnyen mozgatható elemei (Peter J. Davison) a lepusztult osztrák gyárvároskát tükrözik, ideális helyszíne lenne egy prózai Az öreg hölgy előadásnak is. A matt ruhák idővel a legújabb színekben kezdenek majd tarkállni, amikor a város lakói az öreg hölgy tisztességtelen ajánlata után költekezni nem kezdenek. A színekkel együtt az előadás komorabb hangvétele is átcsap egy látványos revüműsoréba.

A dalok egy része sajnos olyan, mintha egy sablon-musical-sláger-gyártó gépből kerültek volna elő. Ilyen Alfred feleségének két negédes nyöszörgése, amelyeket már azelőtt elfelejtünk, hogy a színésznő bejezte volna őket. Claire testőreinek Trio infernalja öncélú bohóckodás, Alfred és Klaus duettja a barátság erejéről pedig érezhetően csak azért született, hogy a műszak felkészülhessen az átdíszletezésre. A harsányságával az előadásból leginkább a "katolikus show" lóg ki, amit a plébános rittyent össze, hogy a helyszínre érkező újságírók figyelmét elterelje Alfredról. A dal címe: "Tempel der Moral" (Az erkölcs temploma). Ezek a betétszámok revü jellegükből adódóan stilárisan és zeneileg igencsak elütnek az előadás jobban sikerült pillanataitól, például Claire megérkezésétől, az első felvonás végétől vagy a Claire házikedvencének, a párducnak elejtésétől.
a Thuner Seespiel-i ősbemutató logója
A hangsúlyok eltolódása vezet oda, hogy a Dürrenmatt-szöveg teljes első felvonását letudják két dalban – a szünet utánra pedig szinte csak Alfred családjának elfordulása és a végkifejlet marad. Így nem csoda, hogy a második rész játékidejének a fele gyakorlatilag dramaturgiailag teljesen különálló, epizodikus zárt számokból áll. Minden mellékszereplő kap egy-egy dalt, de maga a töréténet nem halad előre, lelassul, alig várjuk, hogy újra a két főszereplő kerüljön középpontba.

A módosítások nagy része nem válik az előadás előnyére; különösen az nem, hogy a múltbeli tárgyaláson Alfred tanúi a későbbi polgármester és rendőrfelügyelő lettek. Dürrenmattnál a milliárdosnő a hamis tanúkat levadássza, bemutatásukkal Alfredot sarokba szorítja és akik eddig mellette voltak, elfordulnak tőle. A musical ezt az érzelmi nyomást így nem tudja kijátszani, inkább csak a tánckar tagjai zaklatják Afredet.

Az alkotók legrosszabb változatása azonban az előadás legvégén következik be. Már az is nagyon gyanús, amikor a harmadik erdei találkozás alkalmával elkezdődik a musical slágernek szánt dala, a "Liebe endet nie" (A szerelem sosem múlik el). Ekkor a háttérben ismét megjelennek a fiatalkori alteregók, kézen fogva a soha meg nem született, elvetetett közös gyerekükkel. Ezek után már az sem okoz komolyabb törést, hogy amikor szóról szóra megvalósítják a dürrenmatti befejezést, beesik az összetört Claire, és kétségbeesik a látványtól. (Igaz, a második felvonás sziruposítása után talán már azon sem kellett volna csodálkozni, ha Claire esetleg megbocsát Alfrednak, és együtt szállnak be a helikopterbe.) Ez az összeomlás hitelteleníti a karaktert, amit a színésznő addig következetesen felépített. Szerencsére az utolsó képre valamelyest helyrebillennek a dolgok: a nő hanyagul bedobja a kétmilliárdos csekket a tömegbe, a díszlet hátsó részével elúszik a sötétbe, és a polgárok egy szépen megkoreografált képben kinyújtják kezüket a váltóért.

Minden adott volt hozzá, hogy Az öreg hölgy látogatása musicalként remekül működjön, de Christian Struppeck és Wolfgang Hofer úgy dolgozták át Dürrenmatt szövegét, hogy abból egy széteső, melodramatikus látványszínházat csináltak. Nem bántóan rossz vagy idegesítő az élmény, megmarad egyszeri, korrekt látnivalónak. Egy sikerszériához azonban ez bizony kevés.

 
Christian Struppeck, Wolfgang Hofer: Az öreg hölgy látogatása
 
Friedrich Dürrenmatt drámája nyomán

Zene: Moritz Schneider és Michael Reed
 
Claire Zachanassian: Pia Douwes
Alfred Ill: Uwe Kröger
Klaus Brandstetter: Ethan Freeman
Mathilde Ill: Masha Karell
Matthias Richter, polgármester: Kai Peterson
Gerhard Lang, rendőrfelügyelő: Norbert Lamla
Johannes Reitenber: Gunter Sonnenson
 
Díszlet: Peter J. Davison
Jelmez: Uta Loher és Conny Lüders
Világosító: Mark McCullough
Hangosító: Thomas Strebel
Koreográfus: Simon Eichenberger
Karmester: Paul Christ
 
Rendező: Andreas Gergen
 
2014. március 14.
Ronacher, Bécs
Vereinigten Bühnen Wien

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Baráth József --


További írások a rovatból

színház

William Shakespeare – Kulcsár Noémi: Ahogy tetszik
A Kelet-Nyugati Alkotóműhely Felejtő című előadásáról

Más művészeti ágakról

„A paradicsomot akkor ismerjük fel, amikor elveszítjük, a fészket akkor, ha kiesünk belőle.”
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla legújabb mesekönyvéről
gyerek

Rajzpályázat általános iskolásoknak


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés