A populáris irodalom különféle jelenségeit körüljáró sorozat egyik korábbi, China Mieville műveiről szóló estjén esett már szó J. R. R. Tolkineről, valamint arról, hogy a fantasy műfaja már rég más irányba mozdult el, mint amit  A Gyűrűk Ura képvisel.  A sorozat legutóbbi estjén ezt kicsit alaposabban is kivesézték a résztvevők, amikor a dark fantasy és többek között olyan alkotások, mint például Mark Lawrence Tövisek hercege című regénye, Joe Abercrombie könyvei, valamint George R.R. Martintól a Trónok harca került a középpontba.

Végigtekintve a sorozat eddigi estjein, az egyik legszembetűnőbb kapcsolódási pont, hogy szinte minden esetben egyfajta paradigmaváltásra hívja fel a beszélgetés a figyelmet. Így volt ez akár a sci-fi és az űrben magányosan bolyongó antihősök, a szimpatikus sorozatgyilkosok vagy épp a mizantróp nyomozók esetében is. Ha pedig a fantasyról van szó, akkor elsősorban a "dark" vagy a "gritty" jelzők kerülnek előtérbe (az est során arról is szó esett, hogy a kettő között is van némi különbség), illetve hogy hogyan is távolodott el vagy fordult szembe a műfaj a Tolkien nevével fémjelzett hagyományos formákkal. Ahogyan Sepsi László bevezetőjében elmondta, az elmúlt harminc évben történt egy nagy paradigmaváltás, már nem "cuki hobbitkákkal  és elfecskékkel" dolgoznak az alkotók, a történeteket pedig már nem lengi körül a liberális humanizmus, megváltozott a műfajra jellemző társadalomábrázolás és hőskép. Mint ahogy a korábbi esteken, most is elmondható volt tehát, hogy változik a világ és már nem hiszünk a mesékben.

Ugyanakkor a beszélgetés egyik kulcskifejezése az "eszképista irodalom" szókapcsolat volt. A hagyományos fantasyra jellemző, hogy egyfajta menekülést jelentett, és persze nagyszámú olvasóközönsége számára jelent(het) ma is a valóság elől,  ugyanakkor felmerül, hogy hogyan viszonyulnak mindehhez azok az alkotások, amelyek határozottan azzal a céllal fordultak szembe a tolkieni hagyománnyal, hogy a műfajt realistább vonásokkal lássák el.  A kérdés mintha explicit módon megválaszolatlan maradt volna, ám további kérdéseket és beszédtémákat is generált, például hogy miért nem tudott a zsáner olyan módon a mainstreambe betörni, ahogyan az sikeresen megtörtént a krimi és a sci-fi esetében is. Itt aztán elkanyarodtunk abba az irányba, vajon lehet-e szépirodalomnak tekinteni egy fantasy kategóriájába tartozó alkotást, illetve, hogy mi gátolja azt, hogy azzá válhasson. Árnyalatnyi hangsúlyeltolódással ugyan, de mindkét meghívott vendég arról beszélt, hogy az erőszak mértéke, a csata- és a szexjelenetek mennyisége miatt nem felelhet meg egy fantasyregény a szépirodalmi kritériumoknak.  
 

Fotó: Szarka Károly (Félonline.hu)

A horrorisztikus elemek és a brutalitás beszivárgása a műfajba, illetve ebből kibontakozva a testábrázolás volt a következő fontos pont a beszélgetés során. A dark fantasy esetében már egyáltalán nem idealizált testekkel találkozunk, legyen szó akár arról, hogy esetleg bűzlenek a szereplők, a testüknek van valós működése (emésztés, kipárolgás stb), akár arról, hogy immáron nemi életük is van a karaktereknek. Utóbbi azonban részletesebb átbeszélést igényelt, mivel a Trónok harca esetében a televíziós sorozat révén egy az eredeti alkotástól sok mindenben lényegesen eltérő másodlagos reprezentációról van szó. Ilyen eltérés például a szexualitás  ábrázolása is, Németh Vladimirt például kifejezetten zavarja a sok öncélú szexjelenet (nem különben a brutalitás) a sorozatban, s úgy gondolja,hogy ez már komikussá, önmaga paródiájává változtatja így a történetet. Szabó István Zoltán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Trónok harcában mégis csak találkozhatunk egy idealizált testű párral, csakhogy ők egyben egy testvérpár is, vagyis egy alapvető tabu áthágásával történik meg a tolkieni idealisztikus világ lerombolása. Szabó később arról is beszélt, hogy a tévésorozat azért is érdekes, mert bár egy dark fantasy alkotás adaptálásáról van szó, képi világában azonban mégiscsak a Peter Jackson-féle A Gyűrűk Ura feldolgozáshoz hasonlítható.  

A testvérpár: Cersei és Jaime

A változó morál volt az est utolsó nagy témaköre. Sepsi László arról beszélt, hogy a Trónok harcában tulajdonképpen végig ugyanaz az egy imperatívusz (közeleg a tél / winter is coming) van jelen, a két birodalomnak össze kellene fogni, és azokat a szereplőket büntetik meg előbb vagy utóbb, akik ezzel szemben inkább önös érdekeiket helyezik előtérbe. Szabó István Zoltán pedig úgy fogalmazott, hogy ebben az újfajta fantasy-ben már nem lehet felrajzolni előzetesen egy morális ívet, mert ez sem azok szerint a szabályok szerint működik, ahogy működött korábban, illetve a dark és a gritty fantasy között itt húzódhat valahol a határ, előbbi még ragaszkodik egyfajta morális dramaturgiához, utóbbinál viszont semmit sem lehet biztosan tudni az utolsó pillanatig.

S ha már a dramaturgia, még a végén szó esett arról is, mennyire nehéz olvasni ezeket az újfajta fantasy alkotásokat, többek között a különböző idősíkokban történő ugrálás miatt. Mennyiben számít ez még kamaszok által olvasott műfajnak. Németh Vladimir megemlítette, hogy a kiadó részéről ők 15 év felettiekre számítanak a Széthullott birodalom-trilógia esetében, ugyanakkor említette azt a jelenséget is, hogy a tévésorozat révén sok olyan új olvasót is nyernek, akik a kiadó különböző rendezvényeire kíséri el gyerekét.

A  POPJAK legközelebbi estjén a steampunkról lesz szó. Hogy ez esetben is beszélhetünk-e paradigmaváltásról, május közepén kiderül.