bezár
 

irodalom

2014. 04. 25.
Bővül a Nap Kiadó Magyar esszék sorozata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Főként irodalomtudományi esszéket, tanulmányokat tartalmazó új kötete jelenik meg Imre Lászlónak, Olasz Sándornak, Sárközy Péternek és Szakolczay Lajosnak a Nap Kiadó Magyar esszék sorozatában. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra ezek mellett Udvaros Béla színházi rendező Moliere-ről írt könyvével készült a kiadó.

prae.hu

Sebestyén Ilona kiadóvezető a debreceni egyetemen tanító Imre László Az irodalomtudomány távlatai című könyvéről az MTI-nek azt mondta: a szerző könnyed stílusban, mai szemmel mutat be 19. századi szerzőket. Így egyebek mellett betekintést enged Walt Whitman korabeli magyar fogadtatásába, Toldy Ferenc irodalomtörténész műfajrendszerébe vagy éppen Deák Ferenc és a magyar irodalom viszonyába.
    
A Domokos Mátyás által 1999-ben indított esszékötet-sorozat szerkesztője beszélt Olasz Sándor Kalliopé útkeresései című posztumusz kötetéről is. A kétezres években - egyebek mellett Garaczi László Virágzabálók, Esterházy Péter Esti című regényéről és Krasznahorkai László novelláiról - írt, hagyatékban maradt kritikákat, tanulmányokat tartalmazó kötetből tisztán kiolvasható a szerző regényről, elbeszélésről alkotott elképzelése. Ez azért különösen fontos, mert ezzel a témával kezdte a pályáját is, így ez a könyv keretbe foglalja az életművét - hangsúlyozta Sebestyén Ilona.
   
 A Magyar esszék sorozat négy új kötete mellett a kiadó a könyvfesztiválra jelentette meg Udvaros Béla Moliere tragikuma című kötetét is, amelyben a színházi rendező a komédiákban rejlő fájdalmat, kétségbeesést is felszínre hozza. A szerző, aki maga is sokat megrendezett a francia drámaíró művei közül, az életrajz és a művek rövid bemutatása és értelmezése mellett párhuzamot is von Moliere élete és darabjainak történései között.
    
Az esszékötet-sorozat új részeit pénteken, Udvaros Béla könyvét szombaton mutatják be az érdeklődőknek.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Alföld 2026. augusztusi számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 31. számáról
irodalom

Böszörményi Márton Fenevad című regényéről
Vida Kamilla Demográfiai csúcs című kötetéről

Más művészeti ágakról

Rajz és film kapcsolata Sunao Katabuchi A világ innenső végén című animéjében
építészet

Az építészeti nyilvánosság szerkezetének torzításáról
Christian Ditter: Momo
Könnyű nekem a föld az Orlai Produkció előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés