bezár
 

film

2014. 05. 18.
Llewyn Davis belülről
Joel és Ethan Coen: Llewyn Davis világa
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Llewyn Davis belülről A Llewyn Davis világát aluldíjazták az Oscar-gálán, nem úgy tavaly Cannes-ban. Nem véletlen: ez a Coen-fivérek egyik, ha nem a legkevésbé nagyközönség-barát filmje, ekképp a Hollywoodi lidércnyomás ikerfilmje az életműben.
A Llewyn Davis világában a címszereplő  egy küszködő, lepattant folkzenész  egy hetét kísérhetjük figyelemmel. A cím biopicet ígér, nem is akármilyet. Az Inside Llewyn Davis titulus egy hatásvadászatra építő exploitation-filmnek is becsületére válna, mivel a bensőséges portré ígéretén túl azt is sugallja, hogy a film egy bemutatásra nem szoruló, azaz híres (vagy épp alulértékelt) és figyelemreméltó valós személy bőre alá hatol, ezzel a néző  azonosulás formájában  mintegy megszállja a személy testét, valamint életének kulisszái mögé is bekukkanthat, bűnös élvezetet kínáló voyeur-pozíciót foglalva el. (Hasonló stratégia működteti A John Malkovich menetet.) Az alkotók azt sem igyekeztek elkerülni, hogy a címről az Inside Deep Throat (Mély torok mélyén) szóvicce jusson eszünkbe.

A film mindezt valóra is váltja  függetlenfilm és exploitation rokon vonásaira világítva rá  de csak részben: Davis fikciós karakter, így legfeljebb ál-biopicről beszélhetünk, de mivel a hőst bevallottan a Bob Dylanre is nagy hatást gyakorolt Dave Van Ronk (önéletrajzi könyve és Inside Dave Van Ronk című lemeze) ihlette, e mozi tételezhető nemhivatalos életrajzi filmként is, amiben az ál-fikciósság az alkotói szabadságot növeli és védekezés a megtörtént eseteken alapuló filmek alkalmával felmerülő valóságigény ellen. A Coenek nem először csinálnak ilyet: az ugyancsak történelmi/kosztümös Hollywoodi lidércnyomás (eredeti címe szintén fikciós név: Barton Fink) karaktereit Clifford Odets, William Faulkner és a Louis B. Mayer-féle stúdiómogulok ihlették.

A Coenek rajongói a tradicionális amerikai zenének, amit már az Ó testvér, merre visz az utad? alkalmával is bizonyítottak, így nem meglepő, hogy a számukra hőskort jelentő '60-as évek folk reneszánszáról készítenek filmet, azon belül is a '61-es Greenwich Village-i színtérről. Egzotizálják is e szcénát, ahogy a hagyományőrző zsidósággal tették ugyancsak személyes filmjük, az Egy komoly ember alkalmával (mely a “jewsploitation" szóval is jellemezhető). A folkzenének többletjelentése is van életművük kontextusában. A Hollywoodi lidércnyomás drámaírója művészeti forradalmat akart kirobbantani, a munkásosztály, a kisember (film)színházát szerette volna megteremteni. A folkzene a magas kultúra ellenpólusa, de a generikus, korszerű szórakoztatóipari produktumokkal ellentétben közkincs, a földözragadt ember organikus önkifejezése, örök és univerzális, (“sosem volt új, de nem is öregszik"). A fivérek újabban az Egy komoly ember hagyományőrző közössége mellett az elmaradott, provinciális Délről (Nem vénnek való vidék), a Vadnyugatról és az amerikai történelmi múltról (A félszemű) készítenek filmeket. Szembe úsznak a főáramlattal, a forrást keresik, mely a narratív művészetben és a zenében a népdal, az amerikai ellenkultúrában a folk reneszánsz, azon belül Van Ronk.
Korhangulatot rekonstruálnak, de sztori-orientált, sokszereplős film helyett protagonista nézőpontjára szorítkoznak. Munkájuk a Hollywoodi lidércnyomás után ismét művészportré, sőt művész fejlődéséről szóló történet. Az efféle művészballada nem a legkelendőbb műfaj, amit a Coenek a Hollywoodi lidércnyomás alkalmával azzal kompenzáltak, hogy megbolondították a portréfilmet a vígjáték, a thriller, a horror és a krimi zsánereivel (gondoljunk "Mániákus Mundt" karakterére).
Újfent e trükkhöz folyamodnak: a nyitójelenetben egy ismeretlen megveri Davist. Ki verne megy egy folkénekest?  merül fel a nézőben, és a film végéig kell várnunk a magyarázatra, a megoldás komikussága azonban már nem hagy helyt kriminek, csak vígjátéknak. A humor ugyanakkor ezúttal is fanyar, tragikomikus: Davis legbalszerencsésebb hetét, élete mélypontját látjuk. Úgy csetlik-botlik, mint egy börleszkhős, de eszünkbe juthat róla az Apádra ütök vagy a Félig üres is. Van road movie-szál is, amiről a Kerouac-féle Úton juthat eszünkbe, amely hasonlóan  álnevekkel  festett korképet egy figyelemreméltó underground kulturális-művészeti színtérről. Mindez azonban itt összhangban van a főhős művészi válságával, útkeresésével, ami már nem csak életrajzi, de önéletrajzi vonatkozás is a Coenek részéről. Noha ők tagadták, hogy a Hollywoodi lidércnyomás róluk szólna, sokan e filmet is a rendeződuó negatív tapasztalatainak (legyen szó a fősodorról vagy alkotói válságról) feldolgozásaként értelmezték, és mindezt az is alátámasztja, hogy kísérteties a hasonlóság e munkájuk és új filmjük közt.
A szatíra célpontja immár a zeneipar, ami viszont ugyancsak a szórakoztatóipar része. A Coenek még az underground fősodrát sem kímélik: filmjük olyan, mint egy előzményfilm a Dylanről szóló biopic-ekhez. Azt sugallják, hogy az igazi pionír, az igazi zseni nem mindig a világsztár, hanem inkább annak kevésbé karrierista, konformista és szerencsés kulturális őse, mentora, alulértékelt, peremvidéki ihletője. Filmjük univerzális, idealizált művészportré is. Kiáltvány, mint a Halhatatlan szeretők Jarmusch-tól,  ugyanúgy egy eredeti, valódi bohémmel, ős-hipsterrel a főhős posztján. Davis élhetetlen, de a rendezők empátiát ébresztenek iránta. Romantikus hivatása szenvedélybetegség számára, munkaalkoholista. Hányattatásai az elhivatott, fanatikus, öntörvényű művészek napi küszködése, frusztrációja. Depresszíven, melankolikusan kezdődik a film, és bár a karrierfilmek tökéletes ellentéte, a hős  ellentétben  Finkkel, aki eladta a lelkét Hollywoodnak  elkerüli a morális bukást, művészként túlél, kikecmereg létválságából.
A  Llewyn Davis világa tehát a Hollywoodi lidércnyomás az Ó testvér, merre visz az utad? zenéjével megspékelve. Fink pesszimista szenvedéstörténetéből kimaradt az alkotás, a művészet jelentette öröm ábrázolása, hisz a néző nem ismeri meg a főhős munkáit, itt viszont mindez megjelenik a dalok képében. A fő attrakció így a zene. A valódiság, a hitelesség-igény a film ezen szegmensét is meghatározza. Ez egy realista musical, azaz senki nem fakad dalra ok nélkül, viszont tele van diegetikus, és azon belül is kifejező zenével, sőt teljes hosszúságú dalokkal, melyeket élőben vettek filmre.

 

Llewyn Davis világa
(Inside Llewyn Davis)
Színes, feliratos, amerikai-francia filmdráma, 105 perc, 2013 (16)
Rendező: Ethan Coen, Joel Coen
Forgatókönyvíró: Ethan Coen, Joel Coen
Zeneszerző: T-Bone Burnett
Operatőr: Bruno Delbonnel
Producer: Ethan Coen, Joel Coen, Scott Rudin
Szereplők: Oscar Isaac (Llewyn Davis), Carey Mulligan (Jean Berkey), Justin Timberlake (Jim Berkey), John Goodman (Roland Turner)
Bemutató dátuma: 2014. május 15.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Korhatár: 

 
nyomtat

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Daniel Kwan – Daniel Scheinert: Minden, mindenhol, mindenkor
film

Őrült elmék találkozása, avagy a jó filmnek ára van Őrült elmék találkozása, avagy a jó filmnek ára van
Mariano Cohn és Gastón Duprat: Út a díjesőig
Interjú Csuja Lászlóval, a Virágvölgy és a Kilenc hónap háború rendezőjével, valamint a Szelíd egyik rendezőjével az egyediségről mint a nemzetközi siker titkáról
Gömör Tamás: Erdőlakók

Más művészeti ágakról

Interjú Totth Benedekkel írásról, fordításokról és a magyar irodalom lehetőségeiről külföldön
irodalom

A mellékszálakra koncentráltam A mellékszálakra koncentráltam
Interjú Nagy Márta Júliával
gyerek

El kellett mozdulni a mesevilág felé El kellett mozdulni a mesevilág felé
Interjú Molnár T. Eszter írónővel és Török Zoltán természetfilmessel
irodalom

Természetes, hogy értelmetlen Természetes, hogy értelmetlen
A Hazai Attila Irodalmi Díj idei díjazottja Szabó Marcell


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés