bezár
 

film

2007. 08. 22.
A nyolcadik utas: a ferdítő fordító
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A nyolcadik utas: a ferdítő fordító Milyen filmeket szeretünk? A jó filmeket. Ha ehhez még megfelelő cím is társul, élményként marad meg bennünk az alkotás. Ha ez nem sikerül, akkor is megmarad, de kacajszinten. A nemzeti öntudattól megittasult hazai címfordítóink munkáit vesszük most sorra, hogy megtudjuk, hogyan lett a Wrongfully Accused-ból Sziki szökevény, a The way of the gun'-ból Hullahegyek, fenegyerek és a 'Don't say a word'-ből Ne szólj száj.
A jó filmből megtanuljuk, hogy a szerelem mindig fontosabb a pénznél, csakúgy, mint azt az örökérvényű elvet, hogy aki fegyvert ragad, fegyver által vész el. Újból és újból rácsodálkozunk arra is, amikor a teraszon kávézó turista-statisztáknak hátul is van szemük, hogy a feléjük robogó autó elől időben fel tudjanak pattanni.

Azonban egy jó filmnek jó címet választani nehéz feladat, de ha az illető eltalálja, akkor egy olyan horgot vet a mozi piac tengerébe, ami nézők milliói fejébe fog beakadni. Ebben a misszióban a hazai filmcímfordítók néha segítenek, néha hátráltatnak. Jobb, ha az elején tisztázzuk: olyan állás, hogy ’filmcímfordító’, nincsen – árulta el egy filmkritikus. A filmcímeket jó esetben több személy csiszolja, brainstorming keretében. Ritkán bíznak meg erre kijelölt cégeket, általában a hazai forgalmazó dönt róla. Hogy mitől lesz egy filmcím jó vagy rossz, akkor derül ki, amikor millió helyről visszahalljuk a véleményeket.

A számos rossz fordítás igényt támasztott arra, hogy a nagyközönség is megismerje ennek a magyar nyelvet évtizedek óta szisztematikusan romboló filmipari környezetszennyezésnek hátterét. Ez közös kudarc. A fordító(k)nak a legnagyobb. Bizonyos fordítások úgy hangzanak, mintha az ötletgazda belepakolta volna az összes lehetséges variációt egy viharvert szamovárba, és lerugdosta volna a Gellért hegyről, majd az így elkészült mixtúrát egyenesen a moziplakátra fröcskölte volna.

De nem csak mozifilmekről van szó. Gondoljunk a tévékettős, C kategóriás akciófilmekre, melyek címében kötelezően szerepelnie kell a ’halál, végzetes, véres’ szavaknak. Ez ugyanaz a vonal, mikor egy péntek esti vígjáték címében találkozunk a ’dili, dilis, dinka, dilinyós, flúgos’ szavakkal, melyek szintén alsóbb kategóriájú alkotást sejtetnek.

Azok a filmcímek jártak szerencsésen, melyeknek meghagyták az eredeti címét, és utána zavarták a magyar szüleményt: Alien – Nyolcadik utas a halál, Cliffhanger – Függő játszma. Zoolander, a trendkívüli. Die Hard – Drágán add az életed. Az utóbbi egészen célirányos, hiszen ’halj meg nehezen’, vagy ’nehezen meghalni’ is lehetett volna.

Hogyan alkossunk olyan címet, ami szellemes, találó, és még a filmet sem húzza le nagyon? Lássunk hozzá.

A rossz példák egyike, ha nem tudunk semmit a filmről, meg se nézzük, sőt még a tartalmat se futjuk át. Emlékeznek a Sejt-re (The Cell)? Nyissuk ki az angol-magyar szótárt és keressünk rá a szóra: cell = 1. cella, zárka 2. cella [akkumulátorban] 3. sejt. Aki látta, (főszerepben Jennifer Lopez) az tudja, hogy a film nagyjából arról szól, hogy egy nő belemegy mások agyába, így próbálva őket meggyógyítani mentális bajukból, ám egyszer egy őrült agyában reked, aki lányokat fullaszt meg egy üvegCELLÁBAN. Így a cellának sokkal több köze van a filmhez, mint a sejtnek.

Amennyiben úgy döntünk, hogy lelkiismeretesen megnézzük a filmet, de gondolkodni nem szeretünk, használjuk a szabad asszociációt, és az első sablonos, fogyasztható alapgondolatot ragasszuk rá (káosz, bosszú, halál vagy egyéb alapigazság). Olcsó, de hatékony.

Majdnem jó megközelítés, ha hagyjuk úgy, ahogy van (Shrek, Taxi, Moulin Rouge, Chicago) Vagy válasszunk egy angolul visszaadhatatlan magyar szójátékot, mint a Minden6ó (főszerepben Jim Carrey) esetében. Erre egyébként szükség is volt, hiszen az eredeti cím Bruce Almighty volt, amivel az angolra kevésbé hajlamos magyar közönség csak bajlódna, akár a megjegyezéssel, akár a kiejtéssel. Hasonló a helyzet a The Cable Guy [A kábeltévés srác] környékén. A Kábelbarát címet kapta, amihez – vígjátékról beszélünk – pont passzol egy szójátékos cím. Éééérteed? Hogy kebelbarát! Óriási! A Gallával kéne felolvastatni, és máris mindenki megértené. Vagy éppen félre.

Rossz példa szójátékra: The Nutty Professor [Az ütődött professzor] – A bölcsek kövére. Nekem ez évekkel később esett le, hogy mi ebben a vicces. Nem nevettem. Szégyelltem magam.

Scary movie – Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson. Mennyi információ egyetlen címben! Nyárs! Horror! Evés! Azonnal látni akarom.

Ha már minden patronunkat ellövöldöztük, adjunk egy rossz címet, vállaljuk fel, és tegyük utána az eredetit is, mint A Kaptár – Resident Evil esetében. Így valahogy. Hiszen a resident az lakót, székelőt jelent, tehát a cím A gonosz székhelye/birtoka is lehetne. Akkor már legyen Kaptár, hiszen a sztori szempontjából valóban ott peregnek az események.

A Vizesnyolcas c. alkotásnál ugyanez a helyzet. Eredeti címe: The Waterboy. Szintén szójáték, de csak kishazánkban értelmezhető. Amerikában a rögbi nemzeti sport. Ennek a tartozéka egy fiú, aki vízzel rohangál az izzadó játékosok felé. A filmben szereplő fiú (Adam Sandler) alakítja a vizes embert, akit édesanyja a külvilágtól féltve, túlzott szeretettel nevel, a nagyfiúk és a lányok kinevetik, de új edző érkezik, bla-bla… a folytatást már mindenki tudja. Nálunk a labdarúgás a divat, és egész más témájú filmet lehetne belőle készíteni. Mondjuk, lehetne a címe Dead bíró vagy Rettegő kukák, lezárt metró. Vízhordó emberünk nincs, de van helyette sok szép szál kopasz legényünk, sok meglepetéssel zsebükben!

De utazzunk vissza kicsit a múltba és vegyük szemügyre az olyan klasszikusokat, mint az Alien. Az „idegen” mint filmcím teljesen rendben lett volna, csak akkoriban már foglalt volt egyrészt, másrészt piárszempontból nem találták elég blikkfangosnak, hogy a magyar beüljön rá. Így született a Nyolcadik utas a halál.

A semleges megoldások egyike a tükörfordítás. Megelőzhető vele a buta cím, lerázható vele a felelősség, és még a kreativitástól megkímél minket. Ez még mindig félmegoldás, hiszen ebbe a porcelánboltba is be lehet zavarni egy elefántot. Egy meggondolatlan tükörfordítás még bátran szülhetne a The Ring-ből Körgyűrűt vagy a Star Trek-ből (Űrszekerek), Űrkaravánt, hiszen a trek kifejezést az amerikai telepesek lovas szekereire, és karavánjára is használták. Vagy éppen a Ghost in the Shell című film. Minden ma létező elképzelés szerint azt jelenti, hogy „Szellem a gépben”, és arra vonatkozik, hogy valamely gépezet erősen az önállóság jeleit mutatja és nem igazán az alkotói/használói akarata szerint működik (maga a film egy mesterséges intelligenciáról szól, ami lehet, hogy nem is annyira mesterséges, mindenesetre az Interneten kavar). Nos, ezt lefordították úgy, hogy „Szellem a páncélban”.

Ha egy film második részének címén töprengünk, akkor bátran használjuk a 'már megint – még mindig, újra’ -utó-és előtagokat, vagy a hagyományos számozást, ezzel mindig elérjük a megfelelő hatást, csakúgy, mint a ’brancs, buli, akadémia, csapat, csajok, pasik’ szavakkal.

Elsősorban az előzetesek, reklámok alapján döntjük el, hogy megnézünk egy filmet vagy sem

A filmcímnek nem az a rendeltetése, hogy egyetlen szóban összefoglalja a tartalmat, hiszen nem egy festményről, fotóról, vagy kisplasztikáról van szó, hanem egy másfélórás eseménysorozatról, ami jó esetben tekervényes, izgalmas, félelmetes, vicces, rossz esetben John Woo.

Gábeli Tamás, a BuSho Fesztivál igazgatója szerint nem törik magukat különösen a forgalmazók. Persze rengeteg olyan eredeti filmcím létezik, amit nem lehet egy az egyben átültetni magyar nyelvre. „Emlékszem egy Stallone filmre, melynek a magyar címe A bosszú börtönében volt, az eredeti pedig Lock Up, ami tükörfordításban még csak nem is lecsukva, hanem felcsukva! Ebben az esetben sokkal jobb a magyar cím.” A BuSho Fesztiválon is előfordultak érdekességek, mint például az Ír animációs film, a Backwards Boy, amiből később Hátrasrác lett. Vagy éppen egy német rendező filmje, a The Musical Chairs, melynek német címe Die reise nach Jerusalem. Ebben az esetben nem is a fordíthatóság jelentett gondot, hanem az a döntés, hogy most Zenélő székek legyen a magyar cím vagy az Utazás Jeruzsálembe.”

Számos kérdés felmerült bennünk – milyen szempontok alapján fordítanak le egy külföldi filmcímet? Ki, kik, hogyan fordítják (esetleg brainstorming?) a jelölteket? Ki a legnevesebb magyar filmcím fordító, létezik-e egyáltalán ilyen státusz? – ám ezekre egyetlen hazai forgalmazó, de még Réz András filmesztéta sem tudott kielégítő válasszal szolgálni. Ezek a rejtélyes kérdések maradnak, ahol vannak, lógnak a levegőben, nagy sárga masnival átkötve.

Most pedig essen néhány szó a célirányos logóról. Ma már az Alien címfelirat önálló életet élő(?!) logóvá érett, és ha valahol meglátjuk azt a néhány, zöldesen fluoreszkáló betűt, már tudjuk, hogy nem habkönnyű vasárnapdélutáni csónakázás jön Tim Allen-el és Chevy Chase-szel. Ha már van két betűnk, kovácsoljunk belőlük egy ütős kis emblémát, akár a Spielberg fele „AI – Mesterséges Értelem” esetében. Erről csak annyit, hogy az eredeti cím A.I. – Artificial Intelligence volt, ez pedig szó szerint mesterséges intelligenciát jelent, míg a magyar fordítás tudományos képzavart sugall. Mindegy. Ha ezek után még van valakinek kedve arra, hogy filmcímeket fordítson, fogadja meg a tanácsot: dolgozzon ki 3 variációt, majd aludjon rá egyet, hogy megszülessen a negyedik.

Vessük össze az alábbi két oszlopot.

(Szerintem) Jó példák:

Diszkópatkányok – A Night at Roxbury
Tolvajtempó – Gone in 60 seconds
A fegyverek szava – Windtalkers
Tokiói hajsza – Tokyo Drift
Macskajaj – Black cat white cat (Crna mačka beli mačor)
Dobjuk ki anyut a vonatból – Throw Momma From The Train
Hullajó – Braindead
Vaklárma – Hear no evil, see no evil.
Isten nem ver Bobbal – What About Bob?

(Szerintem) Rossz példák:

Nem a cím teszi a filmet, de mégis.

Hulla, hó, telizsák – Reindeer Games (ez nem is annyira rossz)
A tökös, a török, az őr meg a nő – Dead Weight Le Boulet (ez is szellemes, de mégis jobb helye van itt)
Tökös tekés – Kingpin
Botrányos kapcsolat – All American Girl
Titkos ügynök a pácban – Royce
Tüzes jég – Icebreaker
Óriáspókok – Spiders
Dili-vízió – Sweet n' Short
Csapásra készen – Surface to Air
Banya csak egy van – Hexed
Porsche-tolvajok – No man's land
Emlékmás – Total Recall
Végtelen & képtelen – Showtime
Két tűz között – True lies
Vadiúj Vadnyugat – Wild Wild West
Betörő az albérlőm – The Ladykiller
Hullahegyek, fenegyerek – The Way of the Gun
Gagyi mami – Big Momma´s House Big Mamas Haus
Egy lövés a fejbe, öt a testbe – Young americans
On-lány – Birthday Girl
Nancy ül a fűben – Weeds (határeset)
Bérgyilkos a szomszédom – The whole nine yards
Már megint bérgyilkos a szomszédom – The whole ten yards
Gorilla Bácsi – The Pacifier
Shop-stop – Clerks
A simlis és a szende – Moonlighting
Sírhant művek – Six Feet Under
Szívek szállodája – Gilmore Girls
Bővér szálló – Sorority Boys
nyomtat

Szerzők

-- Rimóczi László --


További írások a rovatból

Interjú Kenyeres Bálinttal a magyar film helyzetéről, a folyamatos alkotás lehetetlenségéről és a szerzői film perifériára szorulásáról
Michelangelo Antonioni: Nagyítás
Filmvetítés a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban
Akira Kurosawa: Káosz

Más művészeti ágakról

A Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című előadás a Kolibri Színházban
színház

Mary Shelley - Nick Dear Frankensteinje a Budapest Bábszínházban
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kondor Ádám válaszol


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés