PRAE.HU: Hogyan kötöttél ki a gyerekirodalom mellett, milyen út vezetett idáig?

Tervben volt ez már évek óta. A gyerekeimnek még 2010-ben, amikor az első felnőtt kötetem megjelent (A húsevő, Kalligram Kiadó), megígértem, hogy írok majd olyat is, amit ők olvashatnak. Aztán a második kötet is felnőtt lett (Lehetek én is, Kalligram Kiadó, 2013), úgyhogy ez évekig csupán egy anyuka romantikus ígérete maradt. Azt, hogy reálisan munka és könyv születhetett, Péczely Dórának köszönhetem. Ő volt az, aki belém látta egy (vagy több) kamaszregény lehetőségét is. Tavaly év végén keresett meg azzal, hogy kíváncsi rá, van-e ilyesmihez kedvem. Túlzás nélkül mondhatom, boldog voltam, hogy ez a lehetőség megadatott. Nagyon fontos és jó munka volt, mind szakmailag, mind emberileg.
 
PRAE.HU: Felnőtt írások után nehéz volt átállni egy lazább kamasznyelvre, kamaszbeszédre, vagy jött magától? Milyen eszköztárból, tarsolyból dolgoztál, hogy rátalálj egy trendi szókincsre?

Szerencsés vagyok. Egy rakás kamasz vesz körül, a fiam haverjai. Évek óta ismerem őket, együtt járunk időnként kirándulni vagy színházba, koncertre, és sokszor van olyan is, hogy nálunk bandáznak. Mindig is lenyűgözött a gyerekek világa, másképp látják ugyanúgy a valóságot, mint a felnőttek. Úgy értem: mindent látnak, mindent hallanak, mindenről van véleményük, abszolút képben vannak a világ dolgait illetően, csak a hangsúlyok helyeződnek át, nekik más a fontos egy adott valóságfoszlányból, mint a felnőtteknek. Ha jó passzban vannak és beengednek a társaságba, élek a lehetőséggel, beszélgetek velük, beszéltetem őket, megy a sztorizgatás, kivel mi történt a suliban, itt-ott, mi van a csajokkal stb. Figyelem és hallgatom, mesélnek, felváltva használva múlt időt és jelen időt egy sztorin belül, ezzel adva különleges lendületet a mondatoknak. Egy ideje már tudatosan figyelem a nyelvüket, és elég jól ismerem, szerintem. A csetnyelv volt az, amit különösen izgalmas volt „megtanulni”. A kamaszok más jeleket, más rövidítéseket és más témákat használnak az online beszélgetéseikben. Ezt is jórészt első kézből ismerem, ugyanis a fiammal napi rendszerességgel csetelek, sőt! Tanítani is szokott, folyamatosan felhívja a figyelmemet, ha „öregesen” csevegek.
 
PRAE.HU: A mai gyerekeket problémái szerinted nagyban eltérnek azokétól, akik 15-20 éve jártak iskolába? Esetleg vannak közös gócpontok? Mi izgat ma egy serdülő gyereket?

Szerintem épp annyiban mások a mai gyerekek, mint amennyiben a mai felnőttek mások a 15-20 évvel ezelőtti gyerekekhez és felnőttekhez képest. Alapjaiban nem változik az ember. A körülmények persze változnak, de a magány az magány, a szerelem az szerelem. Az elengedés, az újrakezdés, a valahová tartozás, a valamivé válás dilemmája, önmagunk és a világ artikulálása mindig alapprobléma marad.
 
PRAE.HU: Voltak előtanulmányai a könyvnek? Olvastál korábban megjelent ifjúsági könyveket?

Gyerekkoromban, kábé hét és tizenkét éves korom között válogatás nélkül mindent elolvastam, ami a kezembe került, a Winnetou könyvektől a Tom Sawyer kalandjain át a Pán Péterig, a Pöttyös Könyvektől a Zabhegyezőig. Aztán most, szülőként, szintén olvasok időnként ifjúsági irodalmat, „hivatalból”, nem az írás végett, sokkal inkább azért, mert tudni akarom, mit olvasnak a gyerekeim.
 
PRAE.HU: Melyik ifjúsági könyvet, könyveket vinnéd magaddal egy gyerekszigetre? (A magyarok közül. Régi könyvet is mondhatsz).

Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika.
 
PRAE.HU: A könyvheti dedikálás hogy sikerült? Zömmel fiatalok jöttek?

A kötet a könyvhétre jelent meg, úgyhogy nekem az idei alkalom, csütörtöktől hétfőig, eufórikus hétvége volt. Csütörtökön fogtam először kezembe a könyvet, pénteken egy nagyszerű, vidám, igazi „pagonyos”, a szombati dedikáláson pedig volt olyan kamasz is, aki úgy jött oda hozzám aláíratni a könyvét, hogy már az előző két nap alatt végigolvasta, és azt kérdezte: meddig kell várni a folytatásra. És jöttek nagyobb kamaszok is, harmincasok, negyvenesek, akik saját részükre vásároltak, de, mint mondták, alibiből azért a gyerkőceik nevére dedikáljak.

PRAE.HU: Figyelted az újonnan megjelenő magyar ifjúsági könyveket? Miben szerettél volna eltérni a trendekhez képest?

Nem figyeltem. A kislányom még meséket és verseket olvas, a fiam javarészt felnőtt irodalmat, úgyhogy az elmúlt egy-két évben nem olvastam én sem friss ifjúsági könyveket, maximum néhány részletet vagy egy-egy könyv kritikáját. Ha írok bármit is, mindegy, hogy felnőtteknek vagy gyerekeknek, sosem motivál a trendekhez való igazodás se így se úgy. Előre megfontolt szándékból nem akarok eltérni vagy beilleszkedni, arról írok, ami engem foglalkoztat és ez majdnem mindig a jelen és a valóság.

PRAE.HU: A könyv szereplői fiktív személyek, vagy egy-egy valós személyhez, személyekhez köthetők? Te például benne vagy a könyvben?

Mint említettem, elég szerencsés helyzetben vagyok, már ami a kamaszmintát illeti. Igyekeztem a regényben olyan karaktereket teremteni, akikkel mindenki találkozhat az utcán, a szomszédban, a családban, a közvetlen környezetben. Én is találkoztam hasonló srácokkal. Sőt! Eddig két harmincas férfi ismerősöm mondta azt nekem, hogy a könyvet olvasva egy idő után úgy érezte, a saját kamaszkorába húzza be ez a történet. Ettől nagyobb dicséretet ritkán kap az ember. Remélem, sok kamasz is ezt fogja érezni a könyv olvasása kapcsán. Nem mindenkinek jut könnyű, vidám, kalandos sors, akár felnőtt, akár gyerek. Én most mindenképp olyan gyerekekről akartam írni, akiknek viszont ez jutott. Nem hinném, hogy benne lennék a könyvben. Illetve én írtam, tehát, gondolom, mindegyik szereplő kicsit én vagyok.
 
PRAE.HU: A könyv végén felsorolsz egy zenei listát. Ennyire befolyásolták volna a regény születését a hozzáhallgatott zenék? Beszélj egy kicsit erről, hogy néz ez ki nálad? A zene szüli a szöveget?

A Lehetek én is című, felnőtteknek írt könyvem kapcsán jutott eszembe, hogy mi lenne, ha egy tracklistet írnék a végére. Írtam is. Ott, akkor, ez az ötlet azért született meg, mert a könyv beszélője sokszor utal filmsorozatokra, mai klasszikus vagy populáris zeneszámokra, reklámokra stb. Izgalmasnak találtam és reméltem, hogy az olvasóknak is az lesz, ha a szöveg kapcsán, a hozzá tartozó zenei részeket összegyűjtöm egy tracklist formájában.  Itt, ennél a könyvnél azonban kiderült, hogy a Tilos az Á kiadója szintén hagyományt teremt azzal, hogy megkérdezi az alkotókat, mit hallgattak írás közben, ezzel adva az olvasóknak pár bónuszinfót az írókról. Szerintem ragyogó ötlet, friss, fiatalos, a gyerekeknek bejön az ilyesmi. A kérdés másik felére a válaszom: én futás közben szoktam zenét hallgatni és szintén futás közben szoktam a szövegeimről is gondolkodni. Illetve laza asszociációs gyakorlat ez: hagyni a testet, az agyat működni, élni, futkosni amerre akar, ilyenkor nekem más dolgom nincs, mint erre, és a zenére a fülemben figyelni.

Fotó: Bach Máté