bezár
 

film

2014. 08. 14.
Túlgondolva: Luc és Lucy
Luc Besson: Lucy
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A nyári moziszezon tragédiája, hogy a filmgyártók elhitték az íratlan szabályt, miszerint az üdülési idény alatt csak butácska tömegfilmeket tudnak megemészteni a nézők. Luc Besson, a francia film legserényebb iparosa kivételesen másképp gondolta...

Arról forgatott (női) akciófilmet, hogy mi lenne, ha agykapacitásunknak mind a 100 %-át ki tudnánk használni. A hétköznapi válasz helyett (semmi, mivel most is annyit használunk) ő a tudományos fantasztikusat választotta, és kerekített belőle egy agyas akciófilmet. Kár, hogy kicsit túlgondolta a dolgot.

Bizonyított tény, hogy az akciófilmek befogadásához a néző agyának 1 %-t használja. Ezzel már az egész világ megbékült, kivéve a filmkritikusokat, akik olyan régimódi filmes eszközök elhagyása miatt vegzálják a műfajt, mint a karakterábrázolás, a színészi játék vagy a meglepő narratív fordulatok. Ezért aztán, ha mozikba kerül egy-egy olyan akciófilm, melybe zsáneridegen elemek (gondolatok) férkőztek, azt valamiért rögtön jobban értékelik, mintha nem az autósüldözések kreativitásán, az akciósztárok karizmán és karizmáján, vagy épp a vázolt világ érdekességén múlna a film sikere. A zsánernek már a hajnalán megszülettek azok az irányadó munkák, melyekben „gondolat” és „akció” tökéletesen összeforrt, s az a világkép, amit az erőszakkultúrára és fizikai konfliktuskezelésre építő műfaj közvetített, akkoriban történetesen a semmibe tartó cselekményből bomlott ki (ld. Gengszterek sofőrje).

Lucy

Ez a film nem ilyen: Luc(y) a szánkba rágja filmje központi gondolatát – amit manapság high conceptnek hívnának –, és az ebből levont következtetéseket is. Ezzel még nincs is semmi gond, hiszen tömegszórakoztatásra fizettünk be, és Besson koncepciója annak ellenére is izgalmas, hogy három éve a Csúcshatás pont ugyanezen a témán morfondírozott. A Lucy addig működik igazán, amíg felteszi kérdéseit és eljut az előzetesben is agyonismételt koncepciójához. Bumm bele kezdés, Lucy (Scarlett Johansson) egy átmulatott éjszaka után, másnaposan álldogál egy tajvani irodaház előtt, miközben drogárusnak tűnő barátja arról próbálja meggyőzni, vigyen már be egy aktatáskát egy bizonyos Jang úrnak. Besson lépésről lépésre építkezik, húszonévnyi iparosmunka után végre olyan izgalmasan és precízen rendez, mint a Nikitában, és hétköznapi zsánerszituációba csempész feszültséget. Jang úr persze pontosan az, akinek gondoljuk (ázsiai drogkereskedő), és szeretné kinyitni a Lucy karjára bilincselt aktatáskát. Tarantino light az, ami kisül ebből, telefonon tárcsázott tolmáccsal, az Oldboy-főszereplő Min-sik Choi rezzenéstelen tekintetű gengszteralakításával és Scarlett Johansson remek remegésével.

Min-sik Choi

Van tét, a jelenetek nem vérben, hanem fekete humorban úsznak, ennek köszönhetően pedig a – bessoni védjegyként – rajzfilmszerűen eltúlzott karakterek kényelmesen belakják a ponyvavilágot. Zavaró ugyan, hogy a rendező már itt is elkezdi az okoskodást, a bevágott természeti képeket valamiféle félresikerült intellektuális montázsnak szánva, amelyekkel – egérfogóban ragadt  egérrel, zsákmányállatot fogó gepárddal – kommentálni kívánja az eseményeket. A komment persze csak ismétlés, azt látjuk metaforikusan a természeti képeken, ami Lucyval történik, de a szuperhősfilmeken edződött közönségnek már ez a „szokatlan” montázs is okosnak tetszhet, Besson pedig a későbbiekben is hasonló modorban adja elő magát. A koncepció közben még mindig izgalmas, a Lucy hasába beoperált drogok felszívódnak, a tajvani vendégdiákból pedig az agyi kapacitásának 100 %-át kihasználó szuperhős válik. Kiélesednek érzékei, kitágul tudata, megnő a tudása (megvan a klasszikus E.T.-s olvasós jelenet is, csak most internetes szörföléssel), sőt, még saját fizikális kinézetét is változtatni tudja, kontrollálhatja mások elméjét, a sajátjával kitárazhatja az ellen pisztolyát és a többi Neós dolog…

Lucy

A kiokosodásnak azonban ára van: Lucy teste elkezd felbomlani, a nő pedig elembertelenedni. Hogy miért, azt ugyanúgy nem érdemes firtatni, mint a film központi témáján lovagolni (igen, agyunk 10 %-os kihasználtsága városi legenda, na és?). A lényeg: a Lucy csak addig izgalmas akciófilm, amíg főszereplője is úgy-ahogy emberi marad. Utána – nagyjából a felénél – elhagyja a tétet, és elkezd ellentmondani önmagának. Nem, nem a félfilozofikus létmegfejtésre gondolunk, amit minden amerikai filmek bölcse, Morgan Freeman mond fel a katedrán (hol máshol), hanem a hollywoodi műfajfilmek azon szabályára, mely szerint a tömegfilm két egyensúlyban tartott erő összecsapásából nyeri a feszültségét. Elvégre mi értelme van akciófilmet rendezni egy kvázi mindenre képes szuperemberről? A Superman-filmek ismeretében tudjuk jól, hogy semmi, és itt is pont azok a logikai bakik dobhatják ki a nézőt ebből a szenzációhajhász konceptfilmből, amelyeket Lucy csak azért vét, hogy a mondvacsinált antagonisták (az életben hagyott Jang úrék) a film utolsó percéig üldözhessék.

Lucy

A Lucy tényleg a nyár meglepetésfilmje lehetett volna, ha Besson nem tört volna coelhói mélységekbe, és nem azt akarta volna megfejteni a maga 100 %-ával, hogy mi célból is vagyunk a Földön. Ha több jelenetet áldozott volna arra, hogy a felütéshez hasonló aprólékossággal gondolja végig, mi játszódhat le egy szuperintelligenciájú ember fejében és lelkében, és kevesebbet az álintellektuális prédikálásra, sokkal drámaibb és feszültebb film kerekedhetett volna ki ebből. Besson a montázstechnikával és a rámenős szónoklatokkal sikerrel kelti azt az illúziót, hogy valami mélyenszántó dologról értekezik (a 40 milliós film már amerikai nyitóhétvégéjén több mint 61 millió dollárt keresett), de ezzel pont az akciófilm és a konceptfilm fúzióját akadályozza meg. Hiába növeli kvázi-istenné címszereplőjét, akkor is csak a bedühödött tajvani gengsztereket tartja meg ellenpontként, és nem is vázol számára olyan küldetést, ami akár képileg, akár a narratíva szintjén érdekes lehetne. Egyszóval: a Lucy nagyratörő alapötlete ellenére is megmarad szimpla akciófilmnek, de a mindenre képes ember koncepciója szétfeszíti ennek a zsánernek a kereteit. Amit látunk, az csak egy NatGeó-s természetképekkel központozott Mátrix-koppintás, akár a harcjeleneteket/lefegyverzéseket, akár az istenember által manipulált világ képi megjelenítését tekintve (például a tudósokkal diskuráló Lucy alól ugyanúgy kiszalad a világ, hogy a fehér „semmiben” találja magát, mint Neo, mikor Morpheus magyarázza neki a világ működését).

Lucy

Pedig amit akciófilm-rendezőként mutat Besson, az majdnem olyan jó, mint amit anno Nikitában villantott. Scarlett Johansson perfekt a direktor női akcióhőseinek örököseként, hozza az elveszett és kisemmizett gyermeki létből a kíméletlen, felsőbbrendű (gyilkoló)géppé váló karaktert. A gengszterszál atmoszférikus és vicces, az autósüldözéseket pedig helyenként még új szemszög (a padon újságot olvasó öreg bácsi) is érdekesebbé teszi. Csak a kezdeti irónia, feszültség és pörgés veszik el mind az élet értelmének árnyékában.

 

Lucy
Színes, magyarul beszélő, amerikai-francia akciófilm, 90 perc, 2014 
Rendező és forgatókönyvíró: Luc Besson
Szereplők: Scarlett Johansson (Lucy), Morgan Freeman (Norman professzor), Amr Waked (Pierre Del Rio), Min-sik Choi (Kang)
Forgalmazó: UIP-Duna Film
Bemutató dátuma: 2014. augusztus 7. 

Korhatár: 16

nyomtat

Szerzők

-- Soós Tamás --


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés