bezár
 

art&design

2015. 03. 12.
A rávezetés mestere
Forgács Péter: „Megtörtént, holott nem követtem el...”
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Aki látta a Molnár Ani Galéria előző kiállítását – Gálhidy Péter: Messziről zöld –, annak igen feltűnő lehet a különbség: a galéria kis méreteihez képest is különösen szellősnek mutatkozó, helyspecifikus installációt is tartalmazó kiállítást a február 13-i megnyitón Forgács Péter totálinstallációja váltotta fel, aki a helyet a lehető legjobban kihasználva tett egymás mellé első látásra igencsak összefüggéstelen alkotásokat. Ami a későbbieket illeti, más lesz a helyzet.

A kiállítás Forgács egy jóbarátja, Pierre öngyilkosságának folyamatát írja le. A tér bejárásával nem tudtam meg különösebben „szaftos” részleteket a tragédiáról és nem lettem gazdagabb egy szívszaggató történettel. Helyette olyan installációt láttam, melyben az egészből mindig fel-felsejlett valami pici részlet, egy-egy gondolat, amely akár humoros formát is ölthet (ld. Pierrot még nem tudja, hogy Pierre a városban van már, amely képen Forgács szerepel vizes nadrággal, nem mellesleg a kép mellett ki van állítva egy valódi száraz nadrág).

P&P

Az első terembe érve tárgyakat láttam: régi fényképeket, borotvát, tükröt. Hajas Tibor Tájkép zuhanás közben című írásából éreztem át a súlyát ezeknek a tárgyaknak, számomra ekkor vált érthetővé, hogy „minden tárgy a vád tanúja”. Az ember pedig bűnös, mert öngyilkosságot követ el, bűnös, mert hagyja, hogy megtörténjen, ugyanakkor mintha magam is a bűn részesévé váltam volna azáltal, hogy beléptem a galériába: „minden lépés veszélyes, minden gesztus áruló”.

Az első terem mozgóképein először fel sem fogtam, mit láttam: a kameraállás és -mozgatás miatt a film olyan, mintha egy éppen arra járó, látványosságokra vadászó turista készítette volna, majd mindezt absztrakt köntösbe öltöztette. Aztán nagyjából körvonalazódott előttem: a holttest megtalálása utáni rendőri helyszínelésről készült a videó.

A második terembe lépve először találkoztam szemtől szembe a Pierre-ről készült – nem absztrakt és nem elmosódott – fényképekkel. A materiális, nyers valóság a tévéképernyőn is megjelenik és hallatszik: Tim Nugent-Head Pierre’s Lentil Soup című írását olvassa fel angol nyelven. A terem egyik felén, melyet magamban „nagypolgári saroknak” neveztem el, három jelentéktelen tájkép látható, melyekbe Forgács valamilyen módon „belepiszkított” (valójában értelmet, jelentőséget adott a képeknek, egyben személyessé is tette őket): árnyembereket rajzolt vagy éppen egy kis szelet kivágott vászon mögé tette egy maszkos férfi arcát. A rémisztő maszk még egyszer megjelenik, egy életnagyságú, felöltöztetett alaknál. A maszkról sok mindenre lehet asszociálni, többek között arra a valamire, ami elfedi az individuumot, biztonságot jelent viselőjének, ugyanakkor a halálra is utal.

maszkos ember

A terem másik oldalán különböző öngyilkossági lehetőségekkel „kecsegtető” tárgyakkal találkoztam: nyakkendő, pisztoly és kötél. Pierre többször is megpróbált végezni magával, talán ezeket a módszereket is kipróbálta? Vagy ezek a tárgyak inkább valamiféle kollektív tudás lenyomatai, s az ember konstatálja, hogy ezek a leggyakoribb öngyilkossági formák?

Az utolsó terembe egy kicsit félve léptem be, tartottam tőle, hogy valami borzasztó dolgot fogok látni, azonban mint már írtam, nem egy csöpögős sztoriról van szó. Persze az elkerülhetetlen valóság így is utolért: két képen Pierre egy korábbi, sikertelen öngyilkossági kísérlete után néz fel a kórházi ágyból (címe: Sürgősségi szoba [Pierre]). Nem kevésbé rémisztő az idill lehetőségét magában rejtő Vasárnapi ebéd című kép, ahol Pierre – baráti körben – az asztal a fényképészhez közel eső végén ül és félve, bizonytalanul tekint ki a képből. A Helyszín című alkotásnak annak a fotó az alapja, amelyik a holttest megtalálásának helyét mutatja, ahol a láthatatlan többet mutat a láthatónál.

fénykép Pierre

A harmadik terem „hangzó” alkotása a művész fia, Forgács Bálint által írt és felmondott szöveg, mely eszembe juttatta Pierrot-t mint bohócot aki – akárcsak a maszkos figura – szintén álarc mögé bújik és úgy nevettet, szórakoztat vagy épp ijesztget.

A kiállítás számomra rengeteg kérdést vetett fel, rendkívül izgalmas, sokrétű, már a Pilinszkytől vett idézetnél is órákon át lehetne merengeni. Az ember itt egy utat jár be, míg az (össze nem illő dolgok miatti) esetlegességtől eljut valamiféle oksági láncolatig, amikor már – feltehetően – egyben látja az egészet. A felszín alá nézve ugyanis megláthatunk „valamit”, akárcsak a vászon mögötti figurákat.

Forgács Péter „Megtörtént, holott nem követtem el…” című kiállítása a budapesti Molnár Ani Galériában látható 2015. február 13. és április 10. között.

Fotók: Molnár Ani Galéria

nyomtat

Szerzők

-- Szlávik Dóra --


További írások a rovatból

art&design

Posztszocialista épületrombolás vagy „szoc-reál” fenntarthatóság? Posztszocialista épületrombolás vagy „szoc-reál” fenntarthatóság?
Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról
art&design

A névtelen Éva és a takargatnivaló A névtelen Éva és a takargatnivaló
Kritika Koleszár Stella Gaztett című kiállításáról a Horizont Galériában
art&design

Több érzékszerven keresztül hatni Több érzékszerven keresztül hatni
Interjú Bubla Évával és Nánay Fannival a Sensing the City eseménysorozatról és a keretet adó PLACCC Fesztiválról, avagy a 2021-es év egyik legérdekesebb művészeti fesztiváljának összegzése

Más művészeti ágakról

Lully–Molière: A kénytelen házasság
Mayhem-koncert + Mortiis, Exodikon a Barba Negrában, 2022. április 29.
gyerek

Pagonyfeszt a Dürer kertben Pagonyfeszt a Dürer kertben
Családi program május 22-én


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés