A képregény médiumának megítélése hazánkban igen ambivalens. Gyermekkorunk óta szinte mindennap találkozunk vele valamilyen formában – ott van a pincébe suvasztott dobozokban, az újság hátulján, a nyelvkönyvekben, a reklámokban, a plakátokon –, arra viszont csak kevesen veszik a fáradságot, hogy jobban elmélyedjenek a szóbuborékok, a keretezések és a kettős narratíva alkotta világban. Az 1980-as években a folytatásos képregényeket közlő lapok heti példányszáma meghaladta az egymilliót, az elmúlt néhány évtizedben a médium mégis háttérbe szorult: ennek egyik oka a televízió és a mozi felívelő népszerűség, a másik pedig az, hogy a nemzeti kultúrába nem tudott beágyazódni. Míg a grafikusok számára régen a képregénykészítés jelentette a folyamatos és biztos jövedelmet, most másodállássá vált, ahol a befektetett munka nem pénzben, hanem elismerésben mérhető.

Elismerésekben márpedig nem volt hiány a fesztiválon. A nyitóesemény rögtön a magyar képregénytörténet egyik meghatározó sorozatának, a Bucó, Szetti, Tacsinak az alkotóit gyűjtötte össze: a Marosi László által írt történeteket előbb Békési Sándor, majd Verebics János, végül Haui József elevenítette meg a Táltos Kiadásszervezési GMK által megjelentetett füzetekben. Miközben a nosztalgiázó rajongók a még sehol sem vetített, egyetlen Bucó-rajzfilmet nézték, a másik színpadon a jelenlegi magyar projektek alakulásáról vallottak készítőik: Tálosi András az EpicLine kizárólag rendezvényes megjelenésre való áttéréséről, Juhász-Nagy Gábor és Vadas Máté pedig a most induló képregénymagazinról, a Titánemberről beszélt. Miután helyzetjelentést adtak a közösségi finanszírozásból készülő képregények – A Hegy és a Halál temploma – készítői is, sor került az első kerekasztal-beszélgetésre az irodalmi folyóiratokban megjelenő képregényekről. A Műút rovatai között több éve állandó, a Szépirodalmi Figyelő csak idén építette be, megjelenésük azonban talán egy újabb halovány jel lehet a médium hazai intézményesedésére.

A fesztiválon átadták az elmúlt év legjobb magyar képregényeinek járó Alfabéta-díjakat is, ezúttal három kategóriában. A legjobb „kép-regény” idén egy Rejtő-adaptáció, Az ellopott futár lett, melyet Garisa H. Zsolt és Kiss Ferenc készített el, először 2012-ben a Füles számára, majd két évvel később önálló kötetként is megjelentették. A mű nem csak a grafikai megvalósítás és a szövegezés miatt jelentős: az adaptációs képregények néhány évtizede a hazai képregénykiadás gerincét képezték, s bár e jellegzetesen magyar műfajváltozatot azóta sokan elmarasztalják, Az ellopott futár mégis azt az érzést kelti, hogy van ebben még potenciál. A képnovella kategória győztese Kovács Áron és Matuszka Máté közös munkája, A vonal, tavaly szintén első helyezést ért el a Nagy Háború Alapítvány képregénypályázatán. Az ötoldalas alkotás, ami egyszerre boncolgatja a nemzeti szegregáció és az egyén integritásának kérdéseit, egy első világháborús magyar katona retrospektív visszaemlékezése a halál fenyegető közelségében. A webcomic különdíj nyertese, Papp Imre Inkább a halál képregénye, mind oldalkompozíció, mind panelek szintjén a médium formanyelvének precíz és tudatos használatáról tanúskodik, ami akár nemzetközi szinten is megállná a helyét. A három barát, Alice, Benny és Jay pokolbéli nyomozásának harmadik része várhatóan még az idén megjelenik.

Átadták a Képes Kiadó és a Magyar Képregény Szövetség által létrehozott Korcsmáros Pál-díjat is, ami aligha kerülhetett volna idén méltóbb helyre, mint a hazai képregényes szcéna egyik legmeghatározóbb alakjához, Kiss Ferenchez. Személyéhez nem csak több száz képregény forgatókönyve, a Képregény Kedvelők Klubjának alapítása, de az első átfogó Füles-bibliográfia is fűződik, amely a rejtvénylapban 1957 és 2013 között közölt valamennyi képregényt tartalmazza.

A képregényfesztivál kiváló alkalom volt arra is, hogy a különböző fogyasztói és alkotói rétegek párbeszédbe léphessenek egymással. A helyzetet könnyítette a Művész Színpadra szervezett, egész napos közös rajzolás és a szabadtéren itt-ott felbukkanó nemzetközi vendégek nyitottsága is (Typex kanárisárga ingjét már messziről ki lehetett szúrni), valamint a nap végére szervezett Comic Battle, ahol a magyar és külföldi csapatoknak panelről panelre kellett összemérniük improvizációs képességüket és kreativitásukat.

Bár a csatát végül nem a hazai fél nyerte, a fesztiválról azért elmondhatjuk, ismét sikerrel zárt: a változatos programok, a személyre szabott dedikálások, a rögtönzött brainstormingok és a nyomdaillatú kiadványok egy napra elfeledtették velünk a magyar képregény nehéz, de korántsem reménytelen helyzetét.

11. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, Budapest, Dürer Kert, 2015. május 10.

Képek: Dancs Enikő Bianka (ThePOSZT)