bezár
 

art&design

2015. 06. 10.
Helyspecifikus dolgokban gondolkodom
Interjú Kiss Adrián képzőművésszel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Trafó Galéria évadzáró kiállítása két fiatal képzőművész első nagyszabású bemutatkozása: a Derengés megtekintésekor Nik Timková és Kiss Adrián munkáit láthatja a nagyérdemű. A páros Romániában született tagja a kiállítótérben kalauzolva minket nemcsak a tárlat megszületéséről és a bemutatott munkáiról, hanem indulásáról, alkotómódszeréről, illetve jövőbeli terveiről is beszélt.

PRAE.HU Hogyan született meg a kiállítás ötlete?

Felkerültem a 2013-as Cool Listre, Fenyvesi Áron ott talált rám, majd valószínűleg utánanézett annak, hogy mivel foglalkozom, mert ezt követően a Trafó kurátoraként írt, hogy tetszenek neki a munkáim, és szeretne együtt dolgozni velem. Tavaly január környékén döntötte el, hogy csinál egy olyan kiállítást, amelyben valakivel együtt megmutathatom a munkáimat. Ennek összeállítása során nem volt egy meghatározott narratíva, egy szigorú koncepció, amin dolgoznunk kellett volna Nik Timkovával. Áron – mivel ismerte mindkettőnk munkásságát és ízlését – csupán arra kért minket, hogy ha megvannak az ötleteink, vagy készen van egy-egy munka, akkor azokat osszuk meg vele. Mi pedig folyamatosan küldözgettük a képeket, sokszor találkoztunk is, instruált minket, végül közösen összeválogattuk a kiállítás anyagát, azokat a munkákat, amelyek a legjobban illeszkedtek a kurátor fejében kialakult koncepcióhoz. Így jött létre ez a bizarr kiállítás, ami leginkább attól ilyen különös, hogy nincs egy konkrét szál, amire minden munkát rá lehet illeszteni. Inkább egy atmoszféra megalkotására törekedtünk.

PRAE.HU Akkor ezeket a munkákat kifejezetten erre a kiállításra készítetted el?

Igen, abszolút. Januártól dolgozom ezeken a tárgyakon, miközben két másik kiállításra is készítettem egy-egy anyagot. A legtöbb munka tematikája azonban ugyanaz, hasonló dolgok mozgatnak meg mostanában. A Trafó esetében természetesen tudtam azt is, hogy milyen tér áll a rendelkezésemre, ennek megfelelően gondolkodtam a létrehozandó munkák kialakításán. Például az Oltár című installációnak a méreteit és arányait is a tér magasságának megfelelően kellett alakítani. De nemcsak a hellyel működtem együtt, hanem Nikkel is: a másik munkáinak, ötleteinek ismeretében – amelyeket leginkább Áron kommunikált felénk – alakítottuk a saját alkotásainkat is. Próbáltuk közösen létrehozni az egységes atmoszférát.

Az Oltár c installáció

PRAE.HU Nik Timkovával ugyanarra az egyetemre jártatok. Ismertétek egymást korábban is?

Niket az interneten keresztül ismertem meg, így már a kiállítás előtt tudtam, hogy mivel foglalkozik, milyen munkákat készít, de személyesen csak most találkoztunk először. Tavaly kiállítottam Kassán, a Make up Galleryben, ahol meglátogatta a kiállításom, viszont a személyes kapcsolat ott még nem jött létre, éppen elkerültük egymást. Ez a történet azért is olyan mókás, mert egy éven keresztül ugyanarra az egyetemre, ugyanabba az épületbe jártunk, ami egyébként csak most tudatosult bennünk. Valószínűleg sokszor elmentünk egymás mellett anélkül, hogy bármit is tudtunk volna egymásról. A mostani találkozás viszont nagyon jól sikerült, Nik rendes lány, és nagyon könnyű vele dolgozni, mert rendkívül toleráns. De szerencsére én és Áron is ilyenek vagyunk, mindannyian képesek voltunk engedni a saját elképzeléseinkből, hiszen bíztunk a másikban, így a közös munka nagyon gördülékenyen ment.

PRAE.HU Milyen munkákat láthatunk tőled ezen a kiállításon?

Mindig komplex projektekben gondolkodom, sohasem egy adott munkában. Jellemzően felkérésekre dolgozom, egy adott kiállításra születik meg egy nagyobb anyag. A mostani tárlat esetében is így volt, ami két szempontból fontos a számomra. Egyrészt az anyagválasztás, ami izgalmassá teszi ezeket a munkákat: igyekeztem ötvözni a szintetikus, kényelmetlen, fetisisztikus anyagokat a természetesekkel, a bőrrel, a fával, a földdel. Az volt a célom, hogy megtörjem a mesterséges matéria által kiváltott idegen érzést. Ezenfelül a kiállításon több munkában megjelenik egy fontos motívumom, ez a férfias, nagyon határozott, Y formájú alakzat, ami a megnyitó alatt többféle becenevet is kapott: volt, aki repülő rakétaként, volt, aki fallikus szimbólumként vagy transzformerszként hivatkozott rá.

PRAE.HU Hogyan született meg ez a motívum?

Már nagyon régen elindult bennem ez a folyamat. Eredetileg egy bőrkabát szabásmintáján láttam hasonlót, ami annyira megtetszett, hogy elkezdtem rajta tovább dolgozni, majd megpróbáltam az összes munkámba integrálni valamilyen módon. Legerőteljesebben a főműben, az Oltárban jelenik meg, de hátul, abban a diszkógömb motorral működő fémszerkezetben, amit Gyűrűnek neveztem el, szintén ez az alap jelenik meg némileg más formában, más arányokkal. A Kerítés rúdjaira is ilyen alakzatokat “lógattam fel”, illetve a Szerszám-fa fémszerkezete is ebből a formából született meg.

Szerszám-fa

PRAE.HU Hogyan zajlik nálad az alkotás? Hogyan születnek meg benned ezek a motívumok?

Jellemzően nagyon sok vizuális kutatómunkát végzek egy-egy munka előtt, olyan motívumokat keresek, amelyek megfognak, elindítanak bennem valamit. Miután megtaláltam, elkezdem formálni őket. Rengeteget rajzolok ilyenkor, illetve számtalan mappám van teli ötletekkel, melyeket mindig átnézek egy munka előtt. A meglévő ötleteimhez, rajzaimhoz hozzáadok, elveszek, újakat készítek, egészen addig, amíg megszületik bennem a végső rajz, a kész munka designja. E mostani kiállítás során kvázi designerként képzeltem el magam, aki papíron megtervezi, amit később látni szeretne. A rajzolás mellett egyébként sokat dolgozom digitálisan is: van úgy, hogy egy rajzot beszkennelek, majd photoshoppal változtatok rajta. A lényeg tehát az, hogy minden munka előzetesen megtervezett, viszont a kivitelezésnél, amikor már a két kezemmel kezdem el építeni a munkákat, erősen törekszem az intuitivitásra, hogy a kész művek ne egy szigorú rendből építkezzenek, hogy legyen valami természetes, ami megbontja a merev struktúrát. A természetesség és a szigorú megszerkesztettség tökéletes arányát próbálom tehát létrehozni.

PRAE.HU Mi alapján nevezed el a kész munkákat?

Mivel nincs egy komoly pont vagy idea, ami mentén szervezem ezeket, így a címadás sem konkrét. Miután megépítem a munkáim, az alapján nevezem el őket, ami elsőként az eszembe jut a kész műről. A főmunka így lett az Oltár, de természetesen ezernyi más név áll a befogadó előtt, amiből szabadon választhat. Az értelmezés abszolút a nézőre van bízva. Érdekes egyébként, hogy az emberek általában mindig kíváncsiak a címekre, miközben szerintem egy-egy ilyen munkát nem érdemes elnevezni, hiszen nem célom, hogy bármit is sugalljak velük. A címadás számomra inkább csak a dokumentáció miatt fontos, hogy később tudjam magam emlékeztetni arra, hogy melyik kiállítással milyen munkákkal készültem.

Gyűrű

PRAE.HU Hogyan kapcsolódnak ezek a munkák a korábbi alkotásaidhoz?

Ez a férfias motívum már megjelent néhány korábbi munkámban is, most azonban tényleg rengeteget dolgoztam rajta, hiszen úgy érzem, hogy túl sokáig húztam, és itt az idő, hogy megszabaduljak tőle. Azt gondolom, hogy ebben a kiállításban tetőzött be és érte el a tökéletes formáját, így már pontot rakhatok e motívum végére. Egyébként igyekszem kevéssé ismételni magam, próbálok mindig új referenciákat keresni, hogy az adott munkák mindig frissek legyenek, illetve, hogy én is tanuljak új dolgokat. Ha mindig kényelmes pozícióban vagyok, ismert anyagokat és régi motívumokat használok, akkor nem fog semmi új és izgalmas megszületni. Persze minden kreátornak egyéni hangja van, sajátos stílusa, amit én szeretnék titkolni, de ez alól nyilván én sem bújhatok ki. Az Oltár fő motívumát is vissza lehet vezetni korábbi alakzatokra: például a régi munkáimban sok nonfiguratív, tetoválásra emlékeztető aktív formát használtam, e mostani lehet azok továbbélése.

PRAE.HU A kivitelezés során magad készítesz el mindent, vagy van, aki besegít?

Általában magam, de e kiállítás során sokat segítettek, hiszen nem lett volna mindenre időm. A Vígszínház lakatosműhelyének a vezetője, Ónodi Zoltán, illetve Grőber Tibor és Czalek Éva, a MoME Design Intézet bőrműhelyének vezetői alakították ki a fő elemeket. Ez azért is volt izgalmas, mert a projekt végső formája nagymértékben függött attól, hogy mennyire tökéletes a köztünk lévő kommunikáció. Napi szinten beszéltünk, hogyan alakulnak a munkák, hogy sikerül-e őket megvalósítani, miként viselkednek a különféle anyagok. Érdekes kihívás volt designerként viselkedni és mással megcsináltatni ezeket a szerkezeteket. Én egy asztal előtt ültem, rajzoltam és rajzoltam, majd azokat digitálisan is formáltam, végül a kész tervek kerültek Zolihoz, Tiborhoz és Évához.

Kiss Adrián

PRAE.HU Úgy látom, hogy a csinálás, a craft is fontos hangsúlyt kap ezekben a munkákban…

Kicsi koromtól kezdve bennem van a vágy az alkotásra, hogy csináljak valamit a kezemmel, hogy létrehozzak egy objektet, aminek van valami nem egyértelmű jelentése. Nálam ez nem egyik napról a másikra alakult ki, hanem úgy gondolom, hogy mindig megvolt bennem az igény. Motornak tartom magam, akinek mindig csinálnia kell valamit. A szüleim is mesélték, hogy óvodában a technikai foglalkozások kötöttek le leginkább, sokszor készítettem parafadugókból és egyéb háztartási tárgyakból különféle építményeket, struktúrákat, amelyekhez mindenféle dolgokat asszociáltam. Később én is felfigyeltem arra, hogy a kreatív alkotás minden másnál jobban érdekel, az iskolában a rajz- és technika órák voltak a kedvenceim, a füzeteim széleit pedig folyamatosan telerajzoltam. A londoni gimnázium utolsó két évében már Art&Design specializációra szakosodtam. Volt egy külön műtermünk, én szinte mindig ott voltam, még néhány matekórát is ellógtam, hogy alkothassak. Hatalmas festményeket csináltam ekkor. Azt gondolom, hogy ebben a két évben erősödött meg bennem a vágy, hogy ezzel foglalkozzak, így jött az ötlet, hogy képzőművészeti egyetemen tanuljak tovább.

PRAE.HU Miért éppen London és a Central Saint Martins College of Art and Design mellett döntöttél?

Tizenöt éves voltam, amikor a szüleimmel Londonba költöztünk, akkor még nyilván nem sok beleszólásom volt ebbe. Mivel kint voltam, evidensnek tűnt, hogy az ottani egyetemek közül választok. Persze vissza is költözhettem volna, de akkor még nem gondolkodtam ebben, így elkezdtem a Central Saint Martinst, ahol a festészetre specializálódtam, hiszen az áll a legközelebb hozzám, de már az egyetem alatt hamar kiderült, hogy ez önmagában nem elégít ki, mindig kell egy tárgy, amit a festmény mellé illeszthetek, hogy az többet mondjon, illetve legyen valami kapcsolat az objekt és a kép között. Installációkat kezdtem el gyártani.

PRAE.HU Mi volt a legfontosabb dolog, amit az egyetemen tanultál vagy sajátítottál el?

Az egyetemi éveim alatt nagyon specifikus angol nyelvű képzőművészeti szókincsre tettem szert, amit valószínűleg sehol máshol nem tudtam volna ilyen sikeresen és gyorsan elsajátítani. Egyébként úgy gondoltam, hogy a nagyon magas egyetemi költségekért cserébe releváns, intenzív és minőségi oktatást kapunk, de sajnos ez nem mindig volt így. A volt osztálytársaimból – akik azóta már a barátaim –, hiányzott a versenyszellem, és a tanárok sem ösztönöztek minket arra, hogy jobbat produkáljunk. Szerencsére én megtaláltam a módját, hogy másoktól függetlenül motiváljam magam, így természetessé vált a napi több órányi műtermi munka.

Az Oltár földje folyamatosan alakul

PRAE.HU A BA-diploma megszerzését követően aztán elég sokat ingáztál Budapest és London között, így feltételezem, hogy nagyjából mindkét művészeti világra van némi betekintésed...

Valamennyire rálátok mindkettőre, ez tény, de az igazság az, hogy mindkét szcéna nagyon zárt és nehezen fogad magába: amíg nem kerülsz be az áramlatba, addig egyikhez sincs túl sok közöd. Emiatt nincs sok személyes tapasztalatom a londoni galériák életéről, eddig még nem hívtak meg egy komoly vagy jelentős kiállításra sem. Az ottani tárlatok inkább baráti kezdeményezésekből születtek meg. De nem gondolom azt sem, hogy Budapesten el tudnék helyezkedni művészként, hogy meg tudnék élni a munkáimból, ezért szeretnék nyitni Nyugat-Európa felé. Persze nem szoktam tudatosan kikalkulálni, hogy hol jobb, az viszont tény, hogy itt hatékonyabban tudok dolgozni, mivel elérhetőbbek az anyagok. Most tehát hazajöttem, hogy megerősítsem a portfólióm, viszont azt is be kell látni, hogy a kész munkákat itt nem tudom hasznosítani. Itthon a galériák nem szívesen vásárolnak nagyméretű installációkat, ezért sok munkámat szétszerelve tárolom a Jurányi Házban, a műtermemben, amíg meg nem találom a vevőket.

PRAE.HU Kiállítani sem egyszerű ezeket a nagyméretű installációkat…

Pedig e mostaniaknál még vannak sokkal nagyobb munkáim is. Az előző kiállításom installációja például 7x4x3 méteres volt. Az viszont megkönnyíti a helyzetem, hogy mindig egy adott térhez készítek munkákat, helyspecifikus dolgokban gondolkodom. A kész művek azonban már kevéssé érdekelnek, sokszor szabadulnék tőlük, hiszen az előállítás, az alkotás folyamata az, ami inkább izgat. Minél több időt töltök ebben a kiállításban, annál több hibát veszek észre, miközben a művek maguk is alakulnak: kiszárad az Oltár földje, a fémszerkezeteken megjelenik a rozsda. Éppen emiatt fontos a dokumentáció: nálam így őrződnek meg a munkák, magukhoz a kész tárgyakhoz már kevéssé kötődöm.

PRAE.HU Mennyire nehéz művészként érvényesülni a ti generációtoknak?

Nagyon. Az alkotás mellett dolgoznom is kell, hogy fenn tudjam tartani magam. De szerencsére olyan munkám van, amit jól össze tudok egyeztetni az alkotással. Bele kell adni mindent, az tény, viszont rengeteg barátom van, akik mindig segítenek, támogatnak. Illetve van egy szponzorom is, az EPIK INK, s ez igazán sokban hozzájárul, hogy a munkáimat létrehozhassam.

Kiss Adrián

PRAE.HU Az Y-generáció esetében már abszolút igaz az állítás, mely szerint minden művészet és mindenki művész. Te hogyan látod: ez nagyfokú szabadságot ad vagy inkább terhet ró rád és a kortársaidra?

Valamilyen szinten természetesen frusztráló, hogy mindenki alkot, ugyanakkor rengeteg jó dolgot lehet látni az utcákon, az interneten, tehát sokkal több az impulzus, sokkal több forrásból tudunk ihletet meríteni. Általában nem is szeretek nagyon direkt forrásokból dolgozni, nem a képzőművészetet használom fel, hanem inkább mindig valami másodlagos kiindulópontot keresek, például a divatból, az építészetből, a designból sokat inspirálódom. Az olvasmányélményeim is befolyásolják a munkám, a könyvektől kapott érzéseket próbálom megjeleníteni. A mostani kiállítás munkái azonban nem az olvasásból születtek, január óta egyáltalán nem volt időm olvasni, de a kiállítás zárása után két hónapig utazni fogok, akkor újra lesz időm elővenni a könyveket.

PRAE.HU Merre utazol? Egy-egy utazás miképpen befolyásolja az alkotást?

Júliusban eltöltök egy kis időt Törökországban, illetve Romániában, a nagyszüleimnél, akik a Kárpátok közepén, 2000 méter magasban, a civilizációtól teljesen elzárva élnek. Egy hatalmas völgyben van a ház, amit teljesen körbevesznek a hegyek. Csodálatos az a csend, ami ott van. Az ilyen utazások során gyakran jövök rá dolgokra, elkezdek gondolkodni az új dolgokon, rajzolgatok, ötletelek. Fontos, hogy érjenek új impulzusok, mert csak így fogok tudni újat alkotni.

Kiss Adrián munkája

PRAE.HU Milyen terveid vannak még a közeljövőben?

Szeretnék találni egy galériát. Emiatt is fogok sokat utazni az elkövetkező időszakban: azt tervezem, hogy Romániában és Németországban is végiglátogatok pár színvonalas helyet, ahová talán bekerülhetek. De a helyszín egyáltalán nem fontos, csak az, hogy a barátaim a közelembe legyenek, illetve az, hogy olyan galériát találjak, amelyik abszolút partnerként kezel, és amelynek jól meghatározható, kiforrott profilja van. Budapesten nem igazán találtam ilyet.

PRAE.HU Hol láthatjuk legközelebb a munkáid? Milyen művekkel készülsz?

Szeptemberben Keresztes Zsófival fogok kiállítani a Horizont Galériában, de egyelőre még nem tudom, hogy milyen munkák fognak születni arra a helyre. Valószínűleg valamilyen kísérleti munkát csinálok majd, nem szeretnék nagyobb dologba most belefogni. Igyekszem több digitális platformot integrálni a következő műveimbe, most épp vágni tanulok, így jó lenne, ha a tárgyi anyagokhoz valamilyen videóanyaggal is kapcsolódhatnék, formailag pedig szeretnék még absztraktabb alakzatokat létrehozni, de majd meglátjuk, hogy ez végül hogyan alakul.

Fotó: Herbert Aniko

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

art&design

Néptelen közterek bámulják a szobrokat Néptelen közterek bámulják a szobrokat
Kolozsi Bea Közterek-sorozat című kiállításának megnyitóbeszéde
art&design

Traumapanoráma Traumapanoráma
Lázár Kristóf: You can’t take another ache inside your body című kiállításának megnyitóbeszéde
art&design

A jövőbe tekinteni, a jelenben élni, a múltban keresni A jövőbe tekinteni, a jelenben élni, a múltban keresni
Interjú Fridvalszki Márkkal a külföldi felsőoktatásban szerzett tapasztalatairól, a művészethez és alkotásaihoz való hozzáállásának megváltozásáról a bécsi, lipcsei és berlini közeg hatására
art&design

Kereszt a világ végén Kereszt a világ végén
Keresztes Zoltán oroszországi fényképeiről

Más művészeti ágakról

Horváth Florencia felolvasóestje a Három Szerb Kávéházban
színház

Sötét bohózat egy lehetséges jövőről Sötét bohózat egy lehetséges jövőről
Pintér Béla és a Vérvörös Törtfehér Méregzöld
gyerek

Szülinapi Pagonyfeszt
20 éves a Pagony
színház

Szürreális találkozás báb és ember között Szürreális találkozás báb és ember között
Bunrakuról, óriásokról és marionettről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés