Egy kemény nap – ez csak az angol cím jelentése, nem a koreaié, de tökéletesen summázza a koncepciót. A főhős egy sikeres nyomozó, akinek eljött élete legrosszabb napja: az anyja temetéséről szólítja el a hivatása. Ráadásul nem is valami hivatalos küldetés okoz neki fejtörést: osztályával együtt korrupciós ügybe keveredett, és épp lecsapott irodájukra a belső ellenőrzés. A baj persze csőstül jön: ahogy száguld a temetésre rokonai felháborodott telefonhívásaitól hajtva, a sötét sugárúton halálra gázol egy embert. A csomagtartóba rejti a hullát és továbbhajt a temetésre, ahol pedig megüzenik neki, hogy az ellenőrzés épp a kocsiját készül lefoglalni.

Eme nyitójelenet szokatlanul hosszú, roppant pörgős és feszült, na meg valós idejű (real time) hatása van. A film thrillerként kezdődik, a nyomozó több tekintetben is a zsáner ideális főhőse. Egyrészt balszerencse áldozata, mivel a gázolás inkább a gyalogos hibája, másrészt bűnbe is esik, határsértést követ el, a járatlan utat választja, amikor korrupcióba keveredik, majd mikor elrejti a hullát. Anyaszomorító, szó szerint. Mihelyst megérkezik viszont anyja temetésére, a műfajképletbe belép a fekete komédia. A humor temetői, szó szerint. Protagonistánknak egy ravatalozóban kell eltüntetnie a hullát, ez a morbid, börleszkbe illő szituáció pedig egyszerre táptalaja fekete komédiának és thrillernek. Amelyek nem gyengítik, hanem erősítik egymást: az események egyszerre nevetséges, kínos és veszélyes következményekkel fenyegetnek hősünkre nézve, ami feszültséget és végül felüdülést (comic relief) okoz. A nyitójelenet egyetlen gegre – a hulla eltüntetése – épül, mely a rendező bevallása szerint a kiinduló alapötlet volt a történet írásakor, maga a teljes film pedig ugyanígy van felfűzve a nyitányra.

Az angol cím kissé csalóka is, mivel csak a nyitójelenetre igaz, hogy egyetlen naptári napon belül lezárul. Hősünk valójában nem pusztán egy kemény napnak néz elébe. Noha számos geg később is visszaköszön, a nyitójelenet után már hagyományosabb thrillerként folytatódik a történet. Sőt, egyenesen szokványos dél-koreai erőszakmoziként: több nagy közönségsikerhez hasonlóan (Oldboy, Az üldöző) e filmben is egy anyámasszony katonájának kell megküzdenie nálánál sokkal maszkulinabb nemezisével, ezzel kvázi felnőtté, férfivá avatási szertartáson esve át. A balszerencse áradásának ugyanis nincs vége a főhős számára azzal, hogy ideig-óráig elhárította a bajt: a korrupciós ügy miatt nem bízhat munkatársaiban, ráadásul másnap már épp az általa elütött férfi után kell nyomozniuk, sőt mint kiderül, a gázolásnak volt egy tanúja is, aki aztán megzsarolja a tettest.

A cselekmény tehát a nyitójelenet után sem veszít lendületéből, de ez főleg a remekbeszabott felütésnek köszönhető. Itt minden történés a nyitójelenetből ered, abból bomlik ki a teljes cselekmény, és ennek köszönhetően még a később jelentkező gyengécske írói fogásokat is elnézzük. A nyitányban fenyegető korrupciós ügy például meglehetősen könnyen elhárul, és eleve alig tudtunk meg róla valamit, de mindezt alig vesszük észre, olyannyira lehengerlő a nyitány. Mitől működik a nyitójelenet? A protagonista vérbeli antihős, de nem pusztán egy bűnös kárörömmel kecsegtető fekete komédia, hanem egy thriller hőseként is tudunk vele azonosulni. Noha a cselekmény kissé zavaros, olyannyira csak róla szól ez a film, hogy esélyünk sincs mással menni: hősünknek se kutyája, se macskája, és már anyja sincs. Noha bűnbe esik, hibái mind emberi gyarlóságok, ráadásul olyannyira húzza az ág, hogy nem tudunk nem együtt érezni vele. Némi extrém balszerencsével bárkivel megtörténhetne a kalamajkája, és ő már a nyitójelenetben olyan kreatívan vágja ki magát a bajból, hogy megbocsátjuk neki a sok gazságot, aminek árán sikerrel jár.

E film legfontosabb tanulsága, hogy az ütős és eredeti nyitójelenet fontosságát képtelenség túlbecsülni. “Ha a sztorid első jelenetétől nem áll fel a farkad, dobd ki a francba az egészet” – fogalmazott Sam Fuller. Ez persze olcsó B-filmes bölcsesség, és annak idején valóban a másodvonalbeli filmeseknek kellett ilyen hatásvadász felütésekkel felkelteniük a közönség figyelmét. De ma már olyannyira felerősödött a verseny a nézők kegyeiért, hogy csak a legjobbak engedhetik meg maguknak, hogy ne legyen fogós a nyitányuk. Forgatókönyvírói tankönyvekben olvashatunk arról, hogy a producerek gyakran csak a szkript első egytucat oldaláig jutnak el, és ha addig nem kelti fel semmi az érdeklődésüket, akkor kérik a következőt. Napjainkban ráadásul egy független, kezdő filmes leginkább fesztiválszerepléssel hívhatja fel magára a figyelmet, egy ilyen rendezvényen pedig a kritikus – ha csak el nem lustálkodja a munkát – sok filmet néz és holtfáradt, így ha nem lát semmi érdekeset egy előadás elején, hajlamos átülni egy másikra, ami éppen kezdődik.

Talán pont az ütős felütés kívánalma miatt terjedt el a nyitó flash forward és a főcím előtti szekvencia, e film nyitánya azonban nem csak lendületes, de megfelel a bevezető első felvonás írói követelményeinek is. Műfajfilmet tehát érdemes olyan nyitánnyal kezdeni, ami akár egy önálló rövidfilmként is megállná a helyét, azaz van eleje, közepe és vége.  Ahogy a hírműsorok is a legfontosabb eseményekkel kezdődnek, egy filmesnek is már a mű elején erőt kell demonstrálnia. A dél-koreaiak egyébként jelenleg a legnagyobb mesterei a tömegfilmírásának, elég Kim Ki-duk, Park Chan-wook, Kim Jee-woon vagy akár Bong Joon-ho nemzetközi sikereire gondolni.

Jelen filmet tavaly a Rendezők Kéthetén vetítették Cannes-ban. Ha ugyanez a film mondjuk Tom Cruise főszereplésével készül, már láhatnánk a legközelebbi multiplexben is. Hollywood helyében remake-elném. A rendező, Kim Seong-hoon a hírek szerint csúfosat bukott debütáló filmjével (How the Lack of Love Affects Two Men), jelen munkája tehát alighanem azért is sikerülhetett ennyire meggyőzően, mert ez volt a második és egyben utolsó dobása, még egy kudarcot nem hevert volna ki a karrierje. Ahogy főhőse, a direktor is komoly zűrből verekedte ki magát hihetetlen akarással és kreativitással, e mozi tehát számára is katartikus megváltás.

A film adatlapja az imdb.com oldalon.