bezár
 

színház

2016. 03. 17.
Csehov-maraton
A 6-os számú kórterem színpadi adaptációja a Nemzetiben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sardar Tagirovsky nevét a tavalyi POSzT-on ismerhette meg a nagyközönség, amikor a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színházzal készített Meggyeskertjével mondhatni berobbant a magyar színház világába, miután az előadás mindjárt négy díjat is hazavihetett Pécsről. Ha a rendező a nyertes csapaton változtatott is, a nyertes szerzőn nem: ezúttal is Csehovhoz nyúlt, csak most nem a nagy orosz szerző egyik drámájához, hanem egy ismert elbeszéléséhez, A 6-os számú kórteremhez. A stílszerűen – bár nem csak a címe miatt – délután 6 órakor kezdődő, majdnem öt órás előadás nézőt próbáló, de megéri!

Ugye megvan Alfonzó zseniális Csehov-paródiája, a Ványadt bácsi? A csehovi eseménytelenség, a felszíni drámaiatlanság, lassúság eme kifigurázása jól érzékelteti, mit gondolhat a történések gyors egymásutánjához szokott egyszeri néző az orosz író drámáinak színpadi megvalósításairól. Valami ilyesmi juthat az eszébe annak is, aki megnézi a nemes egyszerűséggel 6 címre keresztelt előadást a Nemzeti Színházban.

Szkéné színház

Sardar Tagirovsky szokatlan módon nem dramatizálja az elbeszélést, hanem szoros olvasatát adja. Nem születik új színpadi szöveg, hanem majdnem teljes egészében a csehovi mű kerül színpadra, az előadás pedig ennek szerkezetét követi. A pusztán leíró első fejezeteket a színészek gyakorlatilag felmondják nekünk. A két főszereplő párbeszédére épülő, önmagában dramatikus második rész színpadi dialógusként adatik elő, hogy aztán a sokféle történést magába sűrítő utolsó fejezetekben tér nyíljon az immár cselekvésre építő, leginkább kísérletezőnek mondható színházi megoldásoknak. Miközben ez így nagyon eklektikusnak hangzik, az előadás hűen követi a novellát, és a három, teljesen eltérő képet mutató felvonás ellenére is megőrzi egységét.

Varga József, Bánsági Ildikó, Horváth Lajos Ottó, Lukács András

Az első felvonás tehát színpadi hangoskönyv: a színészek a nézőtérrel szemben ülnek egymás mellett, székeken, és mintegy elmesélik a történetet. Hogy mindennek valamelyest színházformája legyen, színházi miliő teremtődik: az egyik színész a zongoránál játszik, másikuk táblára ír krétával mondatokat, később ugyanő gitárt és balalajkát vesz a kezébe, melyek segítségével, illetve egy hangrögzítő géppel egymásra rakódó zenei effektusokat kever ki. A többiek a szöveget mondják, persze nem úgy, mintha felolvasnák azt, hanem mintha elmesélnének egy történetet: időnként elbizonytalanodnak, egymástól kérdeznek, kevéssé ismert szavakat elmagyaráznak, például a „kvasz”-t, olykor a közönségnek is kiszólnak. Egy óra is eltelik, mire az egyik színész feláll, átöltözik, majd elkezd cselekedni. Ahogy a puszta leírások helyét a novellában is átveszik a jelenetek, úgy veszik föl a színészek szerepeiket, és kezd az előadás valóban előadásformát ölteni.

Az első felvonás végén elérkezünk a novella központi részéhez, a két főszereplő párbeszédeihez, amelyeket a második felvonásban látunk dramatizálva. Andrej Jefimics Ragin orvos, a kórház igazgatója, illetve betege, az üldözési mániában szenvedő Ivan Dmitrics Gromov beszélgetnek egymással, s ennek során képet kapunk mindkettejük gondolkodásáról, életfilozófiájáról és pszichés állapotáról. Egy normális életfilozófia ütközik egy betegessel, ám előbbi életfilozófia éppen az őrülté, utóbbi pedig az orvosáé. Gromov képviseli ugyanis az élet szeretetét és a szenvedők melletti kiállást, míg az orvos szerint az élet felesleges, úgyis meghalunk, az emberiség is nyomtalanul elpusztul, és ha így van, minek segíteni a szenvedőkön?

Vas Judit Gigi, Farkas Dénes, Bánsági Ildikó

Csehov ezek után az orvost helyezi a történet középpontjába: az ő teljes lelki leépülésének különböző stációit láthatjuk. A novella itt kezd cselekményessé válni, s ennek megfelelően az előadásban is beindul a színházi gépezet. A város elöljáróinak az orvossal való vizsgáztató beszélgetése még hagyományos színpadi dialógusjelenetben adatik elő, hogy aztán Ragin leépülése egyre merészebb, látványosabb és ötletdúsabb jelenetekben kerüljön színre. Itt már a csehovi szöveghez sem ragaszkodunk, bekerül például Hamlet, Rosenkrantz és Guildenstern beszélgetése a Shakespeare-drámából, melyet az elmegyógyintézet három lakója ad elő, majd a színpad közepén kialakított sártenger is szerepet kap, amelyben a színészek szép sorjában megfürdenek. Megjelenik egy 16-17. századi díszes ruhába bújtatott operaénekesnő, és énekel, a gitár és a hárfa lassan elkezd önálló életre kelni, ahogy a színészek is egyre érdekesebb és egyre kevésbé érthető cselekvéssorokat adnak elő.

Az előadás nagy részére jellemző eszköztelenség helyett itt teljes zűrzavarba torkolló színpadi kavalkádot látunk, ami ötletes helyett sokszor inkább ötletszerűnek tűnik, mintha antitézisét kapnánk az eddig látottaknak: a csehovi szöveg szép lassan eltűnik, és átadja a helyét egy mértéktelen színpadi áradásnak. Úgy tűnik, mindez az orvos megőrülését kívánja ábrázolni, de – habár egyszer keményen kifakad barátja, illetve kollegája ellen, és üvöltözik velük – Ragin nem megőrül, csak egyre inkább elveszti kapcsolatát a külvilággal és az élettel úgy általában. A színpadi eszközöknek ez a túlhajtása az események felől nézve ezért kicsit mesterkéltnek és hatásvadásznak tűnik. Miután az orvos is bekerül a 6-os számú kórterembe, visszatérünk a novella felmondásához, így Ragin életének utolsó történéseit már ismét elbeszélő formában halljuk. A crescendószerűen a teljes nyugalomból a teljes zűrzavarig erősödő előadás halk kódával zárul.  

Varga József, Horváth Lajos Ottó

A Nemzeti Színház most sok vendégművésszel dolgozik: őket a rendező hozhatta az előadásba, mert feltehetően már jól beszélik az ő sajátos színházi nyelvét. Ebben nincs is különbség a nemzetis színészekhez képest, akik ugyancsak jól ráéreznek Tagirovsky rendezői világára. Horváth Lajos Ottó egészen emlékezetes alakítást nyújt Ragin doktor szerepében, a vendég Béres Miklós Gromovja leginkább Dosztojevszkij Aljosa Karamazovjára vagy Bulgakov Mesterére emlékeztet. Bánsági Ildikó a színlap szerint a doktor szakácsnőjét, Darjuskát alakítja, de játéka jóval túlmutat ezen a szerepen, különösen az első felvonásban, ahol ő narrálja a legtöbbet a történetet. Darjuska mellett Varga József Mihail Averjanicsa tart ki mindvégig Ragin mellett. Fontos szerepet kap Farkas Dénes a nagyképű és erőszakos Hobotov doktorként: az egyre enerváltabb Raginnal szemben ő képviseli a dinamikusságot, a jövőt, de agresszivitása egyben rosszat is sejtet a kórház további sorsára nézve.

Sardar Tagirovsky 6-ja leginkább izgalmas színházi kísérletnek tekinthető, amely nem hagyományos módon dramatizálni kíván egy elbeszélést, hanem azt magát akarja előadni. Már a koncepcióból következik, hogy az előadás meglehetősen hosszúra nyúlik; ehhez járul még az orosz színházban megszokott, a lassú kibontakoztatásra, a meditatív elmélyedésre hangsúlyt helyező stílus. Az előadás mindezek következtében komoly kihívás elé állítja a nézőt, de ha sikerül rohanó világunkból kiszakadnunk, és elmélyednünk a csehovi-tagirovsky-i világban, nem bánjuk meg azt a majdnem öt órát.

 

Anton Pavlovics Csehov: 6

 

Csehov A 6-os számú kórterem című novellájának Szöllősy Klára-féle fordítása alapján a szövegkönyvet írta Bendek Zsolt és Sardar Tagirovsky

 

Szereplők:

Zenész, Mojszejka: Bartók György m.v.

Darjuska: Bánsági Ildikó

Nyikita, Katonai parancsnok, Szőke orvos: Beczásy Áron m.v.

Ivan Dmitrics Gromov, Hamlet: Béres Miklós m.v.

Jevgenyij Fjodorovics Hobotov: Farkas Dénes

Andrej Jefimics Ragin: Horváth Lajos Ottó

Zenész, Kalligráfus, Bús, komor beteg: Katona Dávid m.v.

Szergej Szergejics, Polgármester, Rosencrantz, Muzsik: Lukács András m.v.

Tanácsos, Guildenstern, Rendjeles beteg: Tóth László

Mihail Averjanics: Varga József

Jevgenyij Fjodorovics Hobotov szakácsnője: Vas Judit Gigi e.h.

Operaénekes: Balogh Zsuzsanna Eszter

Hárfaművész: Kriesch Barbara

 


Zeneszerző: Bartók György, Katona Dávid

Díszlet, jelmez: Dobre-Kóthay Judit

Dramaturg: Benedek Zsolt

Rendezőasszisztens: Herpai Rita

 

Rendező: Sardar Tagirovsky

 

Bemutató: 2016. március 5.,

Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad

 

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

nyomtat

Szerzők

-- Kiss Csaba --


További írások a rovatból

Beszélgetés Sándor L. István könyvéről, Ács Jánosról, Máté Gáborral
színház

Interjú Lipták Ildikó színházi nevelési szakemberrel
színház

Budaörsi Szentivánéji álom a Városmajorban
A THEALTER30(+1) – Színháztudományi konferencia-kötetről

Más művészeti ágakról

Laurent Charbonnier & Michel Seydoux: A tölgy ‒ Az erdő szíve
Gerőcs Péter: Werkfilm, Kalligram, Budapest, 2022.
Marie Kreutzer: Fűző


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés