bezár
 

irodalom

2016. 03. 31.
A kételyek nélküli történetmesélés nagyregénye
Kritikustusa Bartis Attila A vége című regényéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagyjából a harimcadik oldalnál dől el minden. Hogy megvesz-e a regény, és lubickolsz a mély, súlyos, drámai párbeszédekben, vagy csupán egy hatásvadász, giccses, hiteltelen karakterek során felvonultató, néhol azért ügyesen megoldott tárcák összefüggő sorozatából szövődő szövegnek gondolod-e. Egy biztos, Bartis Attila A vége című regénye iránt nem maradhatsz közömbös. 

Bartis Attila régóta várt új regénye volt a témája a Kritikustusa legutóbbi estjének a Hadik Kávéházban. A meghívott kritikusok, Benedek Anna, Mészáros Sándor, Gerőcs Péter és a moderátor Szekeres Nikoletta nem bántak kesztyűs kézzel a könyvvel, leginkább annak túlhevítettségét, érzelmi túlfokozottságát vesézték ki. Benedek Anna szerint a regény elején feltekerték a hangerőt, és aztán végig úgy marad, Mészáros Sándor szerint padlógázzal nyomul a regény. Gerőcs Péter pedig úgy gondolja, az egész mű a túlzottan drámai párbeszédek miatt válik hiteltelenné: még a bolti eladóval is úgy beszélget a főhős, mintha a lelkeik beszélgetnének valamiféle égi szférában, ahol egyszerre értik meg egymást a szereplők félszavakból is, ugyanakkor ezek az olvasó számára információhiányos mondatok egyben nagyon sommásak, nagyon súlyosak, vagy legalábbis annak akarnak látszani. 

Szekeres Niki, Benedek Anna, Mészáros Sándor

Hasonlóan problémás a kritikusok szerint, hogy bár Bartis apró, rövid tárcákból építkezik, és egyik-másik, a múltat, elsősorban a gyerekkort megidéző epizód kifejezetten érdekes, végül azonban mindig  valamilyen "coelhos" szentenciával zárja le ezeket az egységeket. Az emlékezet nem így működik, állítja Gerőcs, ezzel együtt rögtön fel is merül a kérdés, egyáltalán mi a tétje annak, hogy a főszereplő írni kezdi élete történetét? Kinek írja? Minek írja? Mi ezzel a célja? Hiszen az, hogy Kornél, a legjobb barát azt mondja, hogy írd le, és ez onnantól fogva mindenek felett álló imperatívusz, az olvasó számára - főleg a regény elején - nem feltétlenül meggyőző érv. 

Kornél karaktere amúgy is elhibázott. Benedek Anna úgy gondolja, hogy a mellékszereplők között vannak nagyon jól megrajzolt karakterek, még akkor is, ha nincs teljesen kibontva az adott történetszál, ám a két férfi barátságának ábrázolási módja igazából nagy tévedés. Ez része annak a problémahalmaznak, amiről Mészáros is beszélt, miszerint a regényben az emberi kapcsolatok nem kialakulnak, nem fejlődnek, nem változnak, hanem egyszer csak előállnak, és aztán onnantól fogva mindig ugyanazon a hőfokon léteznek. Valójában hatszáz oldalon keresztül nem történik semmi, de az nagyon túlcsorduló érzelmi állapotban nem történik. E tekintetben Gerőcs Péter a Romana-füzetekhez hasonlította a regényt. 

Benedek Anna, Mészáros Sándor, Gerőcs Péter

Hogy nem történik semmi, abban az esetben is nagyon zavaró, és igencsak hiteltelnné teszi a főhős figuráját, hogy bár az elején kijelenti magáról, hogy nagyon ismert fotográfus, mindezt úgy érte el, hogy szinte semmit nem tett érte, kis túlzással még fotóznia sem kellett hozzá. Gerőcs szerint a főszereplő kéreti magát, és tulajdonképpen a szerző tukmálja rá a sikereket. S ha már érvényesülés: a társadalmi környezet ábrázolása is igencsak billeg, ahogyan az ötvenes-hatvanas évek Budapestjét sem sikerült igazán jól megragadni, ráadásul zavaró, hogy mintha az egész város csak a regény szereplőivel, azzal a nagyjából tíz emberrel lenne tele. 

Benedek Anna mindezek ellenére úgy fogalmazott, hogy éppen hiteltelenségében vált számára hitelessé a főhős, többször is kiemelve, hogy ő eleve a middle brow regiszterbe tartozó alkotásként olvasta Bartis regényét. Valóban, ha így szemléljük, akkor már rendjén van az is, hogy egyszerre hiperérzékeny és durva, brutális a főszereplő. Pontosabban brutálisnak akar tűnni,  de ennek a vadságnak, durvaságnak csak illúziója van meg, szövegszinten nem jelenik ez meg, hasonlóan - mondja Mészáros -, mint A szürke ötven árnyalata esetében. 

Kritikustusa

Az alapprobléma tehát szemmel láthatóan az, ki milyen elvárásokkal kezdi olvasni a regényt. Bartis Attila írói munkásságát  A nyugalom németországi sikere után akarva akaratlanul is magasabb polcra tettük annál, mint ahova valószínűleg érdemes, így a több, mint egy évtizeddel később megjelenő regényével szemben is könnyen túl magas elvárásokat támasztunk. Persze a Bartis személye körül jól érzékelhetően formálódó kultuszt mindez nem különösebben befolyásolja. 

Fotó: Scholtz Kristóf

nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

Traumatológia az Irodalomtudományi Intézetben Traumatológia az Irodalomtudományi Intézetben
A kortárs próza újabb fejleményei konferencia 1. napja
irodalom

huszonegyedik #1 huszonegyedik #1
Mire jó a történetmondás? Katasztrófafilmek, iPhuck és az irodalom
Láng Orsolya és Celler Kiss Tamás Késelése

Más művészeti ágakról

színház

Ha cenzúrázzuk magunkat, az egésznek nincs értelme Ha cenzúrázzuk magunkat, az egésznek nincs értelme
Interjú Jankovics Péterrel a Megfigyelők kapcsán
Molnár T. Eszter legújabb könyvének bemutatója a Bartók Pagonyban
A győri RÉV Színház előadása a Három Holló Kávézóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés