bezár
 

irodalom

2016. 04. 16.
A szóvirágokat mellőzni érdemes
A Balassi Intézet műfordító hallgatóinak tízéves találkozója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mindig nagyon izgalmas olyan emberek tapasztalatait meghallgatni, akik számára a magyar nem anyanyelv, ám mégis munkaeszköz. Nézőpontjukba belehelyezkedve mi magunk is rácsodálkozhatunk egy-egy szokatlan szóképre, vagy akár olyan  nyilvánvaló önellentmondásokra, melyek felett a mindennapi rutin során elsiklik a figyelmünk. Így történt ez a Balassi Intézet egykori műfordító hallgatóinak kétnapos találkozóján (2016. április 7-8.) is, melynek csütörtök délelőtti programjain jártunk az intézmény Somlói úti központjában. 

Hoppál Péter (EMMI) és Íjgyártó István (KKM) államtitkárok megnyitóbeszéde után Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója ismertette az intézmény műfordítóképzését, ami a 2005/06-os tanévvel vette kezdetét. A tíz hónapon át tartó képzés során a hallgatók a műfordítás elméletéről és gyakorlatáról is tanulnak, közben elmélyíthetik ismereteiket a magyar nyelv terén, és a különféle programok (beszélgetések, felolvasások) révén megismerkedhetnek a magyar irodalmi élettel is.  

A csütörtök délelőtti programban három előadás szerepelt. Heike Flemming -  többek között Borbély Szilárd,  Esterházy Péter, Krasznahorkai László német fordítója - két személyes történetet mesélt el fordítói praxisából. Még a 2000-es évek második felében lefordította Borbély Szilárd több versét, megpróbálta német lapokban megjelentetni, de nehezen ment, versekkel nehéz manapság házalni, pedig nagyon szeretett volna segíteni a költő műveinek németországi ismertté tételében. 2013-ban megjelent a Nincstelenek című regény, ám a fordítói munkát Flemming már a szerző segítsége nélkül kezdte meg, miután Borbély 2014 februárjában öngyilkos lett, így ő műve külföldi sikerét sem érhette meg.

Heike Flemming

Flemming elmesélte, létezik egy levelezőlista, melyen a regény fordítói beszélik meg problémáikat, osztják meg egymással tapasztalataikat. Olyanokat például, hogy a norvég fordító nehezen tud mit kezdeni a könyvben megnevezett kukorica alapú ételekkel, mivel náluk ez a növény kevéssé ismert. 

Ám nem csak azért szerencsés dolog, ha valaki német nyelvre fordít magyar irodalmat, mert hasonló alapanyagokból készítünk hasonló ételeket, hanem mert gyakori, hogy a magyar írók is tudnak németül, így segíthetnek abban, hogy a fordítás még jobb legyen. Ezzel kapcsolatban Heike Flemming elmesélte egy levélváltását Esterházy Péterrel, amikor alaposan körbejárták, hogy az író Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változat című könyvében hogyan is szerepeljen a fordításban a " fénylik, mint  Salamon töke" szófordulat. 

A lengyel Tereza Worowska a magyar nyelv képiségéről beszélt. Természetesen szóképek minden nyelvben vannak, de szerinte a magyarban - főleg a lengyellel összevetve - mindez szélsőségesen van jelen. Legelső példaként a felcsendül szót említette, mert számára izgalmas feladvány volt, mit lehet kezdeni azzal, hogy a hangzást, pontosabban valamilyen hang megszólalását, kezdetét jelzi egy vele épp ellentétes szó. Az ellentétek egyébként is érdekesek a magyar nyelvben, főképp, ha ikerszavakat gyártunk belőlük, jön-megy, él-hal, stb. 

Tereza Worowska

Worowska szerint a képiséget, a képnek a hatalmát a mindennapi szóhasználatban, mi, akiknek anyanyelvünk a magyar, nem is igen érzékeljük. Ez elsősorban a káromkodás és az obszcén szavak esetében igazán meghökkentő, s bár a fordító csak körülírta, de ha jól értettem, azt a metonímiát érzi kényelmetlennek, mikor valaki egy másik embert - akár nőt, akár férfit - nemi szervével azonosít. Kénytelen-kelletlen megjelenik előtte a testrész képe. 

Ezzel együtt lenyűgözi a magyar nyelv gazdagsága és apró nüanszai, ahogyan egy szótőből bokrok fejlődnek ki, és ezek bonyolult hálózatot alkotnak. Legyen szó akár arról, hogy az igekötők által milyen sokszínűen és árnyaltan  fejezhetjük ki magunkat, vagy hogy még a jövevényszavak is hogyan fejlődnek tovább a magyarban ezt a képiséget megtartva. Például ahogyan a font és a lat mértékegységekből megszületik a fontolgat és a latolgat, és könnyen magunk elé képzelhetjük, ahogyan valaki  a piacon egyszerre méricskél és töpreng. Tereza Worowska úgy fogalmazott, a magyar próza kiemelkedő alkotásaiban nem egyszerűen szóképek, de egész festmények vannak egy-egy hasonlatban is, mindezt pedig Márai Sándor írásaiból vett idézetekkel igyekezett alátámasztani. 

A délelőtt harmadik előadója Nádasdy Ádám volt, aki a Shakespeare-műfordítások kapcsán arra a mozzanatra fókuszált, hogy régebben a drámákat magyar nyelvre átültetők inkább a költőiségre helyezték a hangsúlyt. Ez összefügg azzal, ahogyan a 19. század első felében a magyar nemzeti kultúra megteremtésekor a fordítók igyekezték bizonyítani, hogy a magyar is van olyan gazdag és sokrétű nyelv, hogy azon meg lehet szólaltatni a világirodalom legkiválóbb alkotásait is, illetve az sem elhanyagolható tényező, hogy akkoriban a líra állt a műnemek közül a képzeletbeli dobogó legtetején.

A fordítók tehát megemelték, fennköltebbé tették Shakespeare stílusát, nem figyelve az olyan árnyalatnyi apróságokra, hogy az angol mester igencsak előszeretettel keverte a különféle nyelvi regisztereket. Egy sírásó értelemszerűen vulgárisan beszél, egy, az ifjúságát felemlegető öregúr pedig nemritkán idejétmúlt, banális közhelyekkel fejezi ki magát. Ha színpadi előadásra szánt szövegként fordítja valaki Shakespeare-t, akkor a drámaírót kell benne látnia és nem a költőt, a szóvirágokat mellőzni érdemes, helyette sallangmentes, egyszerű szavakat adni a színészek szájába, hogy a néző értse, követni tudja az eladást. 

Nádasdy beszélt még arról az érdekes nézetről is, hogy általában az első (illetve a koraiak közül a legismertebb költők által átültetett) fordítást tartja a magyar közvélemény  az "eredetinek", aki később vállalkozik rá, már csak újrafordító. Ellentétben ezzel, a színházi rendezőkről - pedig bizonyos értelemben ugyanarról van szó mindkét tevékenység esetében - nem szokták azt mondani, hogy  valaki újrarendezte a Hamletet, mert már valaki egyszer másfél évszázada rendezett belőle egy előadást.

Shakespeare drámái mára már klasszikussá, hasonlóan az ókori drámákhoz időtlenekké váltak, épp ezért lehet kortársunk, és épp ezért érdemes újra és újra a nyelvhasználat változásait is figyelembe véve lefordítani.      

A kétnapos találkozó csütörtökön a Petőfi Irodalmi Múzeumban folytatódott, több kerekasztal-beszélgetés is volt kortárs magyar írók és fordítóik részvételével, valamit külön szó esett a magyar irodalom lengyelországi recepciójáról is. Pénteken ismét a Somlói úti könyvtárolvasó adott helyszínt az eseményeknek, ekkor a drámafordítás valamint a könyvkiadók és műfordítók kapcsolata képezte a beszélgetések alapját.

A szerző fotóival

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pethő Anita --


További írások a rovatból

irodalom

Közösség újraépülőben Közösség újraépülőben
Borsik Miklós és Biró Krisztián kötetbemutatója
irodalom

Mi az erő, amit könyvnek hívnak? Mi az erő, amit könyvnek hívnak?
Ferencz Mónika, Nagy Hajnal Csilla és Érsek-Obádovics Mercédesz kötetbemutatója
irodalom

Nem mindig boldog, ha épp süt a Nap, és boldog tud lenni a sötétségben is Nem mindig boldog, ha épp süt a Nap, és boldog tud lenni a sötétségben is
Bemutatták Horváth Márk legújabb könyvét, Az antropocént
irodalom

Zártkörű és nyitott Zártkörű és nyitott
FISZ-tábor, 2021

Más művészeti ágakról

színház

Mese kicsiknek és nagyoknak Mese kicsiknek és nagyoknak
Beszélgetés Huzella Júliával a Tíztőlmeséről
gyerek

Cinemira Fesztivál októberben
A SKAM-sorozat sztárjaival és dupla programmal
Shannon Murphy: Amíg tart a nyár


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés