bezár
 

zene

2016. 08. 17.
Ha kedd van, akkor ez Belgium
Tudosítás - Sziget, 4. nap (2016. augusztus 13.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ha kedd van, akkor ez Belgium Most, hogy megtudtam, mennyire trendi a női sportolók teljesítményének megítélése helyett a külsejükkel és férjükkel foglalkozni, semmiképp sem szeretnék lemaradni a Zeitgeistről, így aztán az idei Sziget negyedik napjának értékelése sem lesz mentes az oly divatos hétköznapi szexizmustól. De minthogy a könnyű- (és persze a komoly-) zenészek között is inkább férfiak vannak, ezért kénytelen vagyok főleg róluk írni.

Barátommal egészen egyszerű célt tűztünk ki magunk elé: rövid idő alatt minél több impulzust szerettünk volna begyűjteni, így aztán csak egészen kivételes esetben maradtunk egy koncerten 10-15 percnél tovább. Cserébe így, délután fél 5 és hajnali fél 1 között bő 10 együttest tudtunk meghallgatni, ami a sátrak és színpadok közötti távolságot és az ügyetlen bolyongásainkat is belekalkulálva nem is rossz teljesítmény.

Kezdtük rögtön a jó öreg Quimbyvel, bejáratott nagyszínpadiak ők már, s bár a nézőtér nem volt tele, a színpad előtti 50 méteren már elég sűrűn voltak az emberek, főleg külföldiek. Szépen ökörködtek is nekik a színpadon a fiúk, de jelenlétüket egyre inkább idézőjelesnek érzem, reflexből és rutinból hozzák már a biztosat, nem kockáztatnak, némelyikük inkább pocakot és hatalmas torzonborz szőrzetet növesztett, de azért Kiss Tibit még mindig nem rúgnám ki az ágyamból.

Kár is volt átadnia a helyet Kárpáti Dodi Nice Day című, körberajzolt punk-indulójának, az ugyanis egyetlen dologra kényszerített minket, mégpedig arra, hogy elmeneküljünk a Dan Panaitescuról elnevezett Nagyszínpadtól Norma Jean Martine koncertjére, aki üde újdonság volt az A38 sátorban. Hangja is, zenéje is ismerős lehet Norah Jones, Katie Melua, Jónás Vera (akiről már írtunk itt és itt) és Vanessa Carlton rajongóinak, de mégis, dinamizmusával és az egyenfeketébe öltöztetett zenészférfiak vokálozásával (mely nyilván utalás Robert Palmer macsó klipjére, no meg persze Shania Twain emancipációs válaszára) egyedivé tette koncertjét, így aztán majdnem hatig, a végéig maradtunk. Annál is inkább, mert egyszer csak, derült égből, elénekelte az I’m on Fire című Bruce Springsteen slágert, amit egy nő szájából nem lehet másképp értelmezni, mint komoly feminista kritikát.

Norma Jean Martine

Hat előtt, oldalról érkeztünk a Világzenei Színpadhoz, ahol a francia Soviet Suprem utolsó húsz percét még láthattuk. Bár érkeztünk volna korábban, fantasztikus volt látni a tűző napban a francia Beastie Boysra karjukat egyszerre lengető közönséget, annál is inkább, mert annak ellenére alakult ki - gond nélkül - a szimpátia és a kapcsolat együttes és közönsége között, hogy - nyilván - az utóbbi nem értette a szöveget, az előbbi meg sosem élte át a szocializmust.

Tervünket majdnem keresztülvágta az amerikai eklektikus dance-punk együttes, a !!! (ejtsd: Chk Chk Chk), amely épp egy Rihannányit késett. Ezt kihasználva átrohantunk a Puskás Peti-féle The Biebersre, majd semmit sem veszítve épp visszaértünk a már a második szám középén járó !!!-re, akik, szemben barbadoszi példaképükkel igazi koncertet adtak. A frontember, Nic Offer elképesztő dinamizmusával, erőteljes és izgalmasan magas hangjával uralta és betáncolta a színpadot - kár, hogy egekben végződő, férfiatlanul vékony combjait szinte teljes egészében csupaszon hagyta. Az pláne kár volt, hogy a turnéba beszálló vokalista, Shannon Funchess (azt hiszem, ő lehetett az) csak néhány szám erejéig csatlakozott Nic-hez, mert jelenléte határozottan meggyengült színpadi partnernője nélkül.

!!!

És akkor eljött kint tartózkodásunk félideje, végre lehetett kicsit enni. A kínálat tényleg bőséges, viszont úgy tűnik, mindketten rendre mellényúltunk, méregáron viszonylag rosszakat sikerült csak konzumálnunk: száraz pulled-pork szendvics 2000-ért, unalmas, de annál zsírosabb pizzaszelet 750-ért, íztelen csirkés szendvics émelyítően elsózott krumplival már nem is tudom mennyiért, amik mellett a VIP-részlegen a Costesban kapható 2500 forintos hamburger nem is tűnik irrealitásnak, s minthogy alkoholt nem iszom, ezért a Sziget ezen a téren túl sok izgalmat számomra nem rejteget.

Érdekes módon idén az emberek is teljesen konszolidált benyomást keltettek, nyilván volt néhány támolygó és járásában támogatott ember és olykor lehetett érezni, hogy a Szigeten bizony szívnak az emberek, de úgynevezett punkok, rebelkedő galerik egyáltalán nem voltak, mindenki céltudatosan és józanul gyűjtötte az élményeket, hogy megtérülve érezze a napi- vagy a hetijegye árát.

Jóllakva, de csalódottan érkeztünk vissza a már dugig tömött nagyszínpadhoz, ahol a kultikus izlandi Sigur Rós épp elkezdte éteri-pszichedelikus-poszt-rock-poszt-minden koncertjét. Mi tagadás, a zene izgalmas, kreatív, újszerű és valóban tömegeket vonz, de mégsem ilyen koncertet képzelek el a nagyszínpadra, pláne nem a lemenő nap fényébe, főműsoridőbe. Nem is volt örjöngés, pogózás, zászlólengetés vagy crowd-szörfölés, sőt, mintha a frontember Jónsi (akit mindeddig bizony nőnek hittem) szája is eltorzult volna hegedűvonóval megszólaltatott gitárjátéka és falzett énekhangja hallatán.

Värtinnä

Ha tehát már az énekes sem élvezi önmagát, akkor hogy élvezzük mi őt, gondoltuk, s elszaladtunk belehallgatni a Värtinnä nevű finn népi együttes által kínált zenébe, hogy aztán átsiessünk az ír Kodaline koncertjére, ahova viszont, szemben a Värtinnä furcsaságával, be se lehetett férni. Az A38-sátorban 80%-os páratartalom és 50 °C mellett kellett volna élvezni a koncertet, ami viszont messze több volt, mint élvezhető. Olyannyira, hogy még az est fénypontja, a Muse után is a Raging dallama ment a fejemben. Nem kínálnak sokat az ír fiúk, de azt oly kedvesen és fülbemászóan teszik, hogy azért tényleg megérte egy kicsit izzadni.

Utólag persze már tudom, hogy rossz kompromisszumot hoztunk, a Muse-ra ugyanis már csak a keverőpult vonalában volt hely, oda pedig alig jutott el Bellamy-ék zenéje, a halkabb részeket csak mentálisan hallottam, de azért a Hysteriat, a Plug in Babyt (aminek refrénjét szemérmetlenül lenyúlta a Placebo a This Picture című dalukhoz), a Map of Problematique-ot, a Supermassive Black Hole-t és a Madnesst így is nagyon jó volt végre újra hallani, és hát a közönség is inkább ezeket a dalokat jutalmazta, szemben az új album számaival. Csak hát a Muse-nak, hogy ne csak zeneileg, de a látványban is odabaszhassanak, stadion kell. De még így is jóval inkább odarakták magukat, mint pár évvel ezelőtti Sziget-koncertjükön, Chris Wolstenholme-nak pedig jól láthatóan remekül sikerült a hajbeültetése, az a hangszer pedig (Misa Kitara Digital Guitar Synth Controller egy Status Graphite S2-Classic fej nélküli basszusgitár fölé hegesztve), ami a Madness alatt a kezében volt, egészen lenyűgözött.

Leningrad

A Muse után még épp elértem a Leningrad nevű, 14 fős orosz ska-punk együttes koncertjének végét, egy emberként tombolt a teljes nézőtér, az orosz és az ukrán zászló együttes lobogásáért pedig már önmagában is megérte volna az a 10 perc, amit láttam belőlük. Még beterveztük Róisín Murphy-t is a végére, de addigra már alig álltam a lábaimon, kénytelen voltam hazamenni, no meg elismerni, hogy stratégiánk kudarcot vallott: bár valóban sok helyen voltunk, élményeim is vannak bőven, de emlékem egy-egy koncertről épp annyi van, mint amennyi egy-egy országból a Ha kedd van, akkor ez Belgium című legendás film amerikai szereplőinek, szóval a hétfői napról már más stratégia mentén fogok írni.

(A képek a szerző felvételei - a szerk.)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szél Dávid --


További írások a rovatból

VOLT Fesztivál, 2019. június 26.
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére

Más művészeti ágakról

Molnár T. Eszter válaszai a prae.hu körkérdésére
Julian Fellowes: Downton Abbey
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés