bezár
 

film

2017. 03. 04.
Válaszd az életet!
Danny Boyle: T2: Trainspotting
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kilencvenes évek kultikus nemzedéki közérzetfilmje, a Trainspotting Danny Boyle invenciózus filmstílusa és keserédes története miatt a mindenkori fiatalság kedvencévé vált, így a 20. évfordulóra el is készült a folytatás, mely egyszerre több is és kevesebb is, mint az első rész volt.

Mark Renton átvágta haverjait a londoni nagy drogbiznisz után, és meglépett a begyűjtött pénzzel. Csak a szerencsétlen, zakkant, de jószívű Spudnak hagyott egy keveset, Begbie-t és elvileg legjobb barátját, a Beteg Srácot viszont csúnyán helyben hagyta. Hogy utána mosolyogva meneteljen a zsák pénzzel Amszterdam felé, ahol – megfogadva a brit drogellenes propagandafilm intelmeit – végre az életet választhatja.

Ezekkel a képsorokkal zárt annak idején a brit rendező, Danny Boyle 1996-os, mára örökzölddé vált kultfilmje, az Irvine Welsh skót író azonos című regénye alapján készült Trainspotting, mely nemcsak az olyan posztmodern, videoklipes stílusban forgatott drogfilmek mellé tehető be, mint Terry Gilliam Félelem és reszketés Las Vegasban című szatírája, hanem a kilencvenes évek nemzedéki közérzetfilmjeihez (mint Richard Linklatertől a Henyék, Kevin Smithtől a Shop Stop vagy Gus van Santtől az Otthonom, Idaho) is szorosan kapcsolódik. A filmnek egyik jellemző és sok kallódó (skót) fiatal dühét kifejező jelenete, mikor a sztori kamaszkorból alig kilépett drogos főhősei, élen Mark Rentonnal (Ewan McGregor talán legjobb alakítása volt ez az extrovertált, betépett fiú) a konformista társadalom, illetve Skócia mentalitását becsmérlik. Ez az életérzés pedig hogy, hogy nem általában is rímelt a kelet-európai rendszerváltások és a hidegháború utáni új világ káoszában helyüket nem találó, húszas éveik hajnalán tartó fiatalemberek gondolataira.

Danny Boyle: T2: Trainspotting. Kép forrása: InterCom

A kilencvenes évek persze egyszerre a feltáruló lehetőségek, az ismeretlen jövő miatti kétségbeesés és a remény korszaka – erre reflektált a Shop Stop is, és erre a Trainspotting viszonylag pozitív, bár ellentmondásoktól nem mentes lezárása is. Hiszen hiába lőtte szét magát Mark a játékidő első felében heroinnal, miután majdnem börtönbe került, valami megváltozott benne, és felismerte, hogy a sorsát a kezébe kell vennie. Marknak nem a drogellenes propagandafilm, hanem a drog ellen kellett fellázadnia, hiszen a kábítószer csak ideig-óráig teszi szabaddá áldozatait, a függőség kialakulását, a szer hatásának elmúlását követően a rabság, a sivárság, a félelem és a bezártság érzete lesz úrrá a drogfüggőn. Mark megértette, hogy az életet kell választania, ha szabad akar lenni a bűntől és a posványtól, illetve az olyan zsarnoki figuráktól, mint Begbie. S a Trainspotting bizonyos szinten azt sugallta, hogy a fogyasztói társadalom és a konvencionális élet nem rossz dolog, csupán a tengernyi lehetőség miatt félelmetes.

Nyilván 1996 környékén Danny Boyle még hitt abban, hogy a társadalmi-politikai rendszerrel konszenzust kötve (ennek szimbóluma a bírósági tárgyalás, ami miatt Mark ráébred, hogy nagyon elszúrja életét), a jóléti társadalom javait felhasználva felépíthető egy olyan egzisztencia, melyben az ember szabaddá válhat bizonyos keretek között.

A T2: Trainspotting (a továbbiakban: T2, Trainspotting 2), Danny Boyle legújabb műve természetesen ott kezdi a sztorit, ahol az 1996-os első rész abbahagyta: a vigyorgó Mark elindul Amszterdam felé, hogy új életet kezdjen a lenyúlt pénzzel. Ám Boyle elhomályosítja az előző epizód utolsó jelenetét, és egy előkelő konditerem képével vágja össze. A helyiségben sportos testalkatú férfiak és nők divatos sportöltözetben futógépeken gyűrik a kilométereket. A kamera egy hosszú hajú, szürke melegítős férfira fókuszál, közel megy hozzá, elfordul, és ekkor az illető hirtelen kiesik a ritmusból, majd elvágódik, és nekiesik egy háta mögött álló oszlopnak. Mark az, akinek arcára nemcsak az esés miatti fájdalom, hanem a mérhetetlen csalódottság is kiül.

Danny Boyle: T2: Trainspotting. Kép forrása: InterCom

Így Mark visszatér Edinburgh-be, ahol persze 20 év alatt minden megváltozott. Begbie börtönben ül, saját őrültté nyilvánításán dolgozik, hogy szabadulhasson, Beteg Srác fiatal barátnőjével, Veronikával befolyásos és pénzes embereket zsarolnak meg szexuális tartalmú videókkal, Spud pedig bár megpróbált normális életet élni, még felesége és fia is van, ám nem tudott leállni a „hernyóval”.

A Trainspotting 2 hőseinek helyzete persze változni kezd Mark visszatérésével, azonban nem éppen pozitív az egykori fenegyerek fogadtatása, mivel Beteg Srác és Begbie is rendkívüli módon haragszanak rá, amiért meglépett pénzükkel. Beteg Srác aljas bosszút forral Mark ellen, csak látszólag lesz ismét barátja, míg a börtönből időközben sikeresen megszökő Begbie azonnal ki akarja csinálni Markot, amint hírét veszi a férfi visszatérésének. Vajon ezúttal is erősebb lesz a pénz hatalma, mint a régi barátságok emléke, és a megkárosítottak jogosan állnak bosszút Markon?

A Trainspotting eredetijének, Irvine Welsh regényének kvázi folytatása már 2002-ben elkészült Porno címmel, melyből Danny Boyle is sok mindent átvett. Így már csak azért is felesleges második résznek, a kultfilm felmelegítésének tartják sokan a T2-t, mert Welsh regénye teljesítette a kötelezettséget, melyet a sztori és karakterek rajongói az alkotókra róttak.

S valamilyen szempontból persze igaza van Danny Boyle bírálóinak. A Trainspotting 2 sok tekintetben átvesz, ugyanakkor el is vesz az eredetiből. Egyfelől az első rész remek, szertelen és szubjektív videoklipes stílusának búcsút intett a rendező, és a T2 jórészt higgadt, konvencionális formában meséli el a húsz évvel idősebb karakterek utóéletét.

Danny Boyle: T2: Trainspotting. Kép forrása: InterCom

Másfelől a Trainspotting 2 az első rész kultstátusza és az eltelt húsz év miatt valóban „fan service” lett sok tekintetben. Azaz lerí Danny Boyle filmjéről, hogy tudatában van örökzölddé érett klasszikusa széles rajongótáborának, így a rendező direkt idézetekkel és utalások tömkelegével a Trainspotting fanjainak szeretne kedveskedni. Újra láthatjuk a híres utcán szaladós képsorokat, az alagutat, ahonnan kihajt egy autó és majdnem elüti a kopasz Markot, sőt még a sofőr is feltűnik, aki a volán mögött ült húsz évvel ezelőtt. Megjelenik továbbá Mark híres, vonatokkal kitapétázott gyerekszobája, de visszatér a mező is, ahol Mark és haverjai együtt szidták Skóciát. S természetesen Mark kötelezően elszavalja megint a Trainspotting emblémájává vált monológot („Válaszd az életet!”), persze a Facebook- és okostelefon-kultúrára aktualizálva.

Annyiban tehát valóban üres és felesleges rajongói filmnek tarthatjuk a T2-t, hogy szinte görcsösen ragaszkodik az első rész legemlékezetesebb jeleneteinek megismétléséhez, melynek érdekében olykor még az új sztorit is beáldozza. Bár Danny Boyle igyekszik integrálni az idézeteket a Trainspotting 2 történetébe, de például annak semmi funkciója és következménye nem lesz, hogy Mark ismét a szerhez nyúl. Azért is lehet ezt így leírni anélkül, hogy poéngyilkosok lennénk, mivel semmilyen poén vagy fontos cselekményfordulat nincs ebben a mozzanatban. Ráadásul Danny Boyle e képsoroknál sem száll el a megvalósítást tekintve (legfeljebb egy egészen kis mértékben), megmarad formai értelemben konzervatívnak.

Ám bizonyos tekintetben mégis volt értelme elkészíteni a Trainspotting második epizódját húsz év után. Igaz, Danny Boyle-nak nem mindig sikerül megőriznie a történet koherenciáját, az utolsó jelenetekben például kicsit kuszává válik a sztori, illetve van, hogy leül a cselekmény. De összességében van értelme annak, hogy Mark visszatér Amszterdamból.

A T2-t ugyanis meglehetősen elégikus film. Ha azt állítottuk a Trainspottingról, hogy az útkeresés és a remény filmje, akkor a második felvonás egyértelműen az elveszett illúzióké, a kiábrándulásé, a konzervatív fordulaté és a visszavonulásé. A T2 antihősei bár mind kapkodnak kapuzárási pánikjukban, hogy jobb irányba tereljék életüket, Mark és Beteg Srác egy-egy didaktikus monológban még kis is jelenti, hogy végleg elcseszték, nincs visszaút számukra. Amit fiatalkorukban tettek, az az egész életükre rányomta bélyegét, s hiába próbálkoznak, csak nem akar sikerülni nekik. Jóllehet, Markban még él az optimizmus, mert szerinte ha az ember csökönyösen kitart az álmai mellett, azok megvalósíthatók lesznek.

S bizonyos tekintetben persze megvan a kitartás eredménye az anyagi javakat tekintve, ám Spud és Begbie példái éppen az optimizmusra cáfolnak rá, hiszen egyikőjük sem képes új életet kezdeni. „Nekem mindig is csak az volt, amit elvettem” – mondja keserűen Begbie. S a drog rabságából egyikőjük számára sincs végleg kiút, a szerhasználat közvetetten vagy közvetlenül meghatározza jövőjüket.

Az „ezt elkúrtuk”-érzés uralkodik el a Trainspotting 2 hősein. Ezáltal pedig szimbólumaivá válnak egy egész generációnak, mely a kilencvenes évek környékén csak sodródott, nem találta helyét, majd azt hitte, felemelkedhet, ha kiegyezik a prózai világgal. Ám a 2000-es évekre rá kellett jönniük, hogy a fogyasztói társadalom nem jó alternatíva, nem jó szövetséges. A különcöknek, nagy egyéniségeknek egyszerűen nincs helye a fősodorban. Ezt szimbolizálja már Mark döntése is, hogy visszautazik a ma világvárosnak, sőt az európai migráció egyik új központjának számító Amszterdamból a peremvidékre, Edinburgh-ba, mely a Brexittel még inkább marginalizált helyszínné fog válni.

Danny Boyle: T2: Trainspotting. Kép forrása: InterCom

Korunk fiatalokról szóló filmjeiben is megfigyelhető ez a tendencia. A 2013-as Egy különc srác feljegyzései című film szintén sikerregényből készült, de már egy egészen más nemzedékről mesél. A címszereplő különc srác is végső soron feladja kívülállását, és a történet éppen arról szól, hogy a betagozódás az egyetlen út a normális élethez. Ugyanazt állítja végső soron, mint a Trainspotting első része, melyben Mark fejében átkattant egy relé, és úgy látta jónak, ha kitör a posványból, a margóról, és a mainstreambe lép át Begbie és barátai pénzével. S ugyanerre hozható példaként Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című nemzedéki közérzetfilmje is, melynek hőse szintén az „életet választja”, a társadalmi körülmények hibáztatása helyett hőse (és alkotója) is úgy tartja, az embernek szemléletet kell váltania csupán.

A T2: Trainspotting tulajdonképpen ennek a szemléletnek a keserű kritikája. Danny Boyle műve arra mutat rá, hogy csak az uniformizáció által válhat valaki sikeressé a fogyasztói társadalomban, így végső soron ugyanott van, mint a drogmámorban, melyben a drogfogyasztó elveszíti éntudatát, identitását.

Az is igaz persze, hogy Danny Boyle megmarad az idősebb generáció bemutatásánál, így sajnos csak kevés kitekintést kapunk a fiatalabb nemzedék felé. A T2-ben Begbie és Spud családját ismerjük meg, mindkét férfinek 18 év körüli, felnőtt, egyetem előtt álló fia van. Igaz, Spud gyermekét csak egy pillanatra látjuk, Begbie Franco Jr.-ját ismerjük meg részletesebben. Franco pedig mintapéldája annak mai tinédzserideálnak, aki az Egy különc srác feljegyzéseiben is megjelenik: okos, tanult, konszolidált, nem akarja megismételni az apák generációjának hibáit (azaz nem szeretne részt venni Begbie piszkos ügyeiben), és tudatosan készül arra, hogy betagozódjon a fogyasztói társadalomba (Franco hotel-menedzsment szakon kíván továbbtanulni).

Danny Boyle: T2: Trainspotting. Kép forrása: InterCom

Valószínűleg Begbie fia sikeres üzletember lesz, azonban Danny Boyle Begbie parodisztikus karakterén, és a többi, melankolikus különcfigurán keresztül arra is rámutat, hogy valószínűleg a Franco-féle mai fiatalok szürke konformisták lesznek, és fogalmuk sem lesz már arról a szabadságról és közösségi létről, amit apáik átéltek. Az okostelefonok, a digitális technika és virtuális valóságok bűvöletében élő technokraták egészen más közösségeket építenek, de egyes társadalomtudósok (mint például Philip Zimbardo) szerint korunk egyenesen az elszigetelődés kora, melyben valószínűtlennek tűnnek az olyan agyament összeröffenések, mint amilyeneket a Trainspotting első részében is láthattunk, vagy amilyeneket a T2-ben próbálnak imitálni az egymással már bizalmatlan, kiégett negyvenes-ötvenes férfiak. Ma már nem az a tipikus kép egy baráti társaságról, hogy egy réten szidják a rendszert haverok beszívva, hanem egy konszolidált romkocsmában tízből kilenc ember a kézműves sörét iszogatva nyomkodja okostelefonját.

Kár, hogy a Trainspotting 2 erre csak utal, és igazából csupán önmagában, elszigetelten képes keseregni a kapuzárási pánikkal küzdő negyvenesek elcseszett, tönkrement életéről. Összecsapott fináléjával pedig szinte teljes mértékben elengedi azokat a súlyos kérdéseket, melyek Begbie és fia generációs konfliktusából adódnának, és amelyek miatt igazán érdekes lehetett volna a Trainspotting folytatása. Danny Boyle filmjéből ugyanis éppen csak azt nem tudjuk meg, milyen lehetne a mai 18-20 éves fiatalok Trainspottingja.

Danny Boyle: T2: Trainspotting. Kép forrása: InterCom

A képek forrása a film hazai forgalmazója, az InterCom.

 

T2 Trainspotting

Színes, angol dráma, bűnügyi vígjáték, 120 perc, 2016

Rendező: Danny Boyle

Forgatókönyv: John Hodge, Irvine Welsh

Operatőr: Anthony Dod Mantle

Producer: Danny Boyle, Christian Colson, Andrew Macdonald

Vágó: Jon Harris

Szereplők: Ewan McGregor (Mark Renton), Johnny Lee Miller (Beteg Srác), Robert Carlyle (Francis Begbie), Ewen Bremner (Spud), Kelly Macdonald (Diane)

Bemutató: 2017. március 2.

Forgalmazó: InterCom.

Korhatár: 18 éven aluliak számára nem ajánlott!

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Adrian Grunberg: Rambo V – Utolsó vér
Frédéric Tellier: A tűzön át
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

Más művészeti ágakról

irodalom

A sellők fájdalma A sellők fájdalma
Krimírás és a nők elleni erőszak
art&design

Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje
Slavko Matković: Kerék, a Bosch+Bosch csoport festője*
irodalom

Bemutatták a Prae legújabb számát Bemutatták a Prae legújabb számát
Kis Présház, 2019. november 16.
A Zeneakadémián


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés