bezár
 

film

2017. 03. 23.
Nehéz szívvel franciául
Beszámoló a 7. Frankofón Filmnapokról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Frankofón Filmnapok mintha „megkomolyodott" volna. Ez az érzés a nyitófilm mellett a szekciók megnevezésében és a hozzájuk társított filmek többségében is kimutatható volt: a Patthelyzet társadalmi-gazdasági problémákat feszegetett, az Igazságkeresés az ember alapvető igazsághajszolási kényszerét kísérelte meg bemutatni, a Válságkezelés pedig az ellentétes nézetek, eltérő világlátások ütköztetése mentén építkezett.

A 7. Frankofón Filmnapok a fiatal francia rendezőnő, Katell Quillévéré Szívvel-lélekkel című drámájával nyitotta meg a vetítéseket. A nyitófilm egy fiatal fiú halála körüli kényszerű döntéshelyzetekkel szembesítette a nézőt: az autóbalesetben megsérült kamaszfiú agya olyan mértékben károsodott, hogy már csak a gépek tartják életben, szülei kezében van tehát a döntés, hogy gyermekük szerveit felajánlják-e mások életének megmentésére, elsősorban a történet másik vonalán megismert középkorú, szívbeteg édesanya transzplantációjának, majd gyógyulásának elősegítésére. A film egyszerre álomszerű és naturalista, a szürkületben fényképezett szörfözés, valamint a visszaemlékezések bizarr módon keverednek a szívműtét élesen megvilágított dokumentumképeivel, melyek végletes pontjait a kórházi beszélgetések és a hétköznapi élet momentumai terelik vissza a reálisabb elbeszélésbe.

Szívvel-lélekkel

A Szívvel-lélekkel egyik főhőse, Tahar Rahim az idei Filmnapok reflektorfénybe emelt színésze volt Nathalie Baye mellett, így a nyitófilm mellett még A télapó (r.: Alexandre Coffre) és Az erőmű (r.: Rebecca Zlotowski) című korábbi darabokban is visszaemlékezhettünk alakításaira. Nathalie Baye korábbi karaktereivel a Kávé (r.: Frédéric Mermoud), a Laurence Anyways (r.: Xavier Dolan), A kis hadnagy (r.: Xavier Beauvois) és A romlás virágai (r.: Claude Chabrol) című filmekben ismerkedhettünk. Quillévéré munkája több okból is rányomta bélyegét a 2017-es kínálatra: egyrészt utat nyitott a válogatásban megszaporodó, orvosi környezetben játszódó filmeknek, másrészt hangulatával előkészítette a bonyolult élethelyzeteket bemutató drámai alkotások túlsúlyát. (Nem véletlen került az idei évben is a nyitófilm egy kiragadott jelenete a fesztivál plakátjára.) A kórház nyomasztó hátterét használta továbbá Emmanuelle Bercot 150 milligramm, valamint Radu Jude Sebhelyes szívek című története.

Laurence Anyways

A Patthelyzet című blokk legerősebb darabjának Joachim Lafosse Rég nem szerelem című belga-francia koprodukcióban készült munkája bizonyult, mely egyúttal a 2017-es Scope100 program nyertes filmje. A Magyarhangya forgalmazásában bemutatásra kerülő házassági dráma kíméletlen, mégis tompított őszinteséggel szól egy felbomló kapcsolat kínos problémáiról, melyek okozója az anyagi és érzelmi függőség. A Rég nem szerelem hatásos és pontos képet mutat arról az állapotról, amikor a válás alatt lévő pár még egy fedél alá kényszerül, míg a feleség ki nem vásárolja férjét az ingatlanból. Kellemetlen nézni, kellemetlen átérezni és nem átérezni a főszereplők helyzetét, ám Lafosse célja pontosan ez, mégpedig minden tolakodás és túlzás nélkül. Mert ha van az életben patthelyzet, akkor ez biztosan az, és biztosan filmre kívánkozott.

Rég nem szerelem

Joachim Lafosse drámája mellett kissé súlytalannak hatott a szekcióban Audrey Tautou legújabb visszatérése, vagyis Edouard Baer Színház éjjel-nappal című vígjátéka, ez a film azonban egy igazi stílusjáték, melynek hangulatával sodródni különleges élmény volt. Egy zűrzavaros éjszaka szürreálisba hajló, tragikomikus ámokfutását mutatja be a főszerepet is magára vállaló rendező, melynek sztorija egy színház megmentése körül zajlik, és kiemelt szerepet szán egy csimpánznak. A pénzügyi gondokkal küszködő színház művésztörténete mellé tematikájában csatlakozott még a Rachel Lang Baden Badenje, amelynek főhőse elvetélt filmterve után tért haza szülővárosába, de Pascal Chaumeil Másodállás című vígjátéka és Sébastien Marnier Feddhetetlen című thrillere is a nehéz társadalmi helyzetből való kilábalást választotta témájául.

17 évesen

Az Igazságkeresés szekció négy filmje olyan történeteket csoportosított, melyekben az egyén igazsághajszolása elkerülhetetlen áldozatokkal jár. A 150 milligramm című munkájával (kritikánk a filmről itt olvasható) Emmanuelle Bercot kapcsolódott a Frankofón Filmnapok orvosi környezetben forgó darabjaihoz, mivel a film egy káros gyógyszer betiltásáért folytatott heroikus küzdelmet mutat be a maga hosszú játékidős tortúrájában. Sophie Marceau, akit az utóbbi időben főként könnyedebb szerepekben, filmekben láthattunk (többek között a 2015-ös Frankofón Filmnapokon is bemutatott Elemi szerelemben), Audrey Estrougo Rabságban című börtönmozijában brutális betekintést ad a büntetés-végrehajtás intézményének belső világába, s bár a film nem kímél meg a témát övező közhelyektől sem, Marceau hiteles alakítása emel a történet színvonalán. A színésznőnek alkatához mérten kijárt már egy drámai szerep, hiszen ez a film is bizonyítja, hogy jobban megy neki, mint a könnyedebb alakítások. A fesztivál idén kevesebb egzotikus filmet hozott, mint általában, azonban az Igazságkeresés blokkba került egy kísérteties hangulatú libanoni dráma, a Jihane Chouaib rendezésében készült Go Home is, mely egyszerre mesélt az emlékezés igazságfeltáró szerepéről és a főhősnő énkereséséről.

Ártatlanok

A Frankofón Filmnapok harmadik blokkja a Válságkezelés volt, mely a szemle legváltozatosabb programját kínálta a maga hét alkotásával. Mivel e válogatás lényege a különböző nézőpontok különböző filmeken keresztül történő érzékeltetése, így indokolt is volt, hogy ebbe a szekcióba csoportosuljon a legnagyobb és legváltozatosabb filmanyag.

A korábbi fesztiválokon is megosztó jelenségnek bizonyult Dominique Abel és Fiona Gordon alkotópáros abszurditást súroló stílusa, s ez most sem volt másképp, Elveszve Párizsban című darabjuk viszont talán fogyaszthatóbbnak bizonyult a párizsi környezet, a franciás hangulat kiaknázása miatt. Gyermeki ösztönöket megmozgató és burleszkre hajazó humoruk kicsit sem hagyományos, de aki a megelőző Frankofón Filmnapokon ráharapott az Iceberg, A tündér vagy a Rumba című filmekre, annak az Elveszve Párizsban már könnyedebb darabnak bizonyulhat. A fesztivál legszórakoztatóbb vígjátéka azonban François Desagnat Háziúr kiadó című filmje volt, melyhez közönségtalálkozó is kapcsolódott, így a bemutatót a rendezővel és Julia Piaton színésznővel zajlott beszélgetés zárta. A Háziúr kiadó főszerepére André Dussollier-t sikerült megnyerni, aki a magába forduló, arisztokratikus, majd vérbő albérlőnője hatására lassacskán megnyíló idős úr karakterét és magát a filmet is eleganciával tölti meg, még akkor is, ha a helyzetkomikumok néha élnek a közönségesebb humor adta lehetőségekkel. Dussolier egyébként Arnaud és Jean Marie Larrieu 21 éjszaka Pattie-val című, a programban szintén szereplő filmjében is feltűnt. A filmblokk egzotikuma volt Laïla Marrakchi Rock the Cashbah című, Marokkóban forgatott munkája, amely a varázslatos környezet ellenpontjaként a családi gyász feldolgozásáról és a tradíciókról szól.

Ez csak a világ vége

Anne Fontaine-ről tudjuk, hogy kedveli a női történeteket, s emellett ért is ahhoz, hogy a kliséket ügyesen kikerülve szóljon a nők nyelvén. Tavaly a Gemma Boveryt kedveltük meg tőle, idén pedig az Ártatlanok megerőszakolt apácáinak történetével nyűgözött le, mely a folytonos szülésjelenetek miatt meghökkentő ugyan, de a történelmi hitelesség segítségével mindvégig a valóság talaján marad. Fontaine ízig-vérig női filmje mellett csöndesen bújt meg a szekcióban André Téchiné queer-mozija, mely kezdetben kamaszok erőszakos viselkedéséről értekező sztorinak álcázza magát, majd fokozatosan bontakoztatja ki két gimnazista egymáshoz való közeledését. Téchiné a 17 évesen című filmben érzékenyen és több oldalról (származás, bőrszín, homoszexualitás) közelítette meg a tolerancia problémáit, így annak ellenére, hogy nem volt nagy felhajtás körülötte, kellemes meglepetést okozott.

A 7. Frankofón Filmnapokat a kanadaiak zárták Xavier Dolan Cannes-i Nagydíjas Ez csak a világ vége című rendezésével, melyben Dolan lassú, részletező pontossággal elemzi egy család belső viszonyrendszerének dinamikáját. A homoszexuális főhős, aki hosszú távollét után tér haza, hogy elmondja a családjának, haldoklik, látogatásával sokkal mélyebb érzéseket hív elő a családtagokból, mint azt elsőre gondolnánk, s lassan eluralkodik a káosz. Bár Xavier Dolannak nem ez a legjobb filmje (pl. megnézhettük idén a minden szempontból kiemelkedő Laurence Anywayst is, mely egy háromórás lelki utazás volt), a francia siker miatt okkal zárult ezzel a munkával a fesztivál. Az ifjú rendező sikerfilmje utáni éjszakán további vetítésekkel vezették le a szervezők a Frankofón Filmnapokat, melyek főleg retrospektív darabjai közül kiemelkedett Bertrand Bonello legújabb, premier előtt vetített játékfilmje, a franciaországi terroreseményekkel kísértetiesen összecsengő Eközben Párizsban.

Eközben Párizsban

A budapesti vetítéssorozatot ebben az évben az állandó helyszínnek számító Urániában és az újonnan csatlakozó Art+ Cinemában, s emellett kiegészítésként a fesztivált szervező Francia Intézetben követhettük nyomon. Természetesen vidéki nagyvárosainkban is zajlottak és zajlanak vetítések, illetve a legtöbb helyen még várat magára a filmfesztivál. Az ezzel kapcsolatos információk a Francia Intézet honlapján találhatók ITT.

Mivel a Frankofón Filmnapok egy nagyobb rendezvény, a Frankofón Fesztivál része, még rengeteg kulturális programban lehet részünk áprilisig. A teljes programkínálat ITT tekinthető meg.

A levetített filmek közül sokat láthatunk viszont hazai forgalmazásban, a hazai mozikban a Szívvel-lélekkel (Cirko Film Kft.), a Másodállás (A Company Hungary Kft.), a Rég nem szerelem ( Magyarhangya), az 150 milligramm (Vertigo Media Kft.), az Elveszve Párizsban (ADS Service Kft.), az Ártatlanok (Cirko Film Kft.), a Háziúr kiadó (MTVA) és az Eközben Párizsban (Vertigo Media Kft.) lesz majd megtekinthető vagy látható máris.

nyomtat

Szerzők

-- Bükki Linda --


További írások a rovatból

Az HBO MAX Latin-Amerika készít filmet a denevéremberről
Mia Hansen-Løve: Bergman szigete
Interjú Kis Hajnival a hatás kérdéseiről és a pszichológiai érzékenységről, valamint új filmprojektjének terveiről és a filmezésen kívüli ötleteiről
Mariano Cohn és Gastón Duprat: Út a díjesőig

Más művészeti ágakról

Kötetlenül: Veszprémi Szilveszter
A Poszthumanizmus és... sorozat újabb eseménye
A CentriFuga utolsó koncertje a Fugában
színház

Mary Shelley - Nick Dear Frankensteinje a Budapest Bábszínházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés