bezár
 

film

2008. 02. 22.
RECploitation - 1. rész
Internet killed the videostars
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
RECploitation - 1. rész Bár szokás időről-időre Orwellt citálni, azt vizsgálva, mennyiben vált az ő negatív utópiája elfuserált jelenné, az 1984 írója egy dologban mindenképp tévedett. A mai tömegkommunikációs rendszerekben nem egy piramisszerkezetű diktatúra csúcsáról osztja az észt és a videókat egy népvezér a teleképen keresztül, hanem az egyre inkább kiteljesedő e-demokrácia polgárai lettek mindannyian potenciális Nagy Testvérekké: mindenki filmez, és ezt mindenki más nézi.
Ma úgy tartjuk, a Cannibal Holocaust volt az ál-dokumentumfilmek homo erectusa: ami előtte volt, még csak nyomokban vetíti előre a mozgókép evolúciójának újabb lépcsőfokait, és ami utánuk egyenesedik fel két lábra, még jó hosszú utat tesz meg az übermenschig, ami jelen állás szerint a Cloverfield (melyről Kele Fodor Ákos írt kiváló kritikát - a szerk.). A fejlődés csigalépcsőjének utolsó kanyarja az e-civilizálódás térhódítása, de facto hét betű megjelenése a kollektív tudatban: Y-O-U-T-U-B-E.
cannibal
A portál felhasználói közt lezajlott 2006-os baby-boom egyértelműen az év legnagyobb sikerévé emelte a website-ot. A youtube.com nem csak a flash-formátum használatával írta felül játszi könnyedséggel a korábban a videók e-mailen való terjesztését megkeserítő codec-problémákat, de divatot is teremtett saját szolgáltatásának. A modern mobilkommunikációs eszközök szemvillanásnyi idő alatt lezajlott elterjedésével - a kettészakadt társadalom aktív felében - legtöbbünknek ott lapul a zsebében minimum egy képrögzítésre alkalmas telefon, de közel sem számít már luxusnak egy kisebb méretű digi-kamera birtoklása sem. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a netről egy google-keresés után körülbelül másfél perc alatt találhatunk ingyenesen letölthető vágóprogramot (de legalább egy 30 napos próbaverziót), újabb két perc alatt pedig egy használati utasítást, talán itt az idő, hogy néhányan elkezdjék félteni az állásukat.

Sokáig ugyanis már nem lehet arra hivatkozni cigarettafüst és egy Nitzsche-kötet mögé bújva, hogy "a művész én vagyok". Legalábbis, ha azokat a műveket így vagy úgy, de csak kivinnék a piacra. Ott ugyanis a kereslet oldalán furcsa változások mentek végbe: az emberek elkezdték kifejezni igényüket a valóság iránt - sajnos, vagy sem sajnos, de akár a minőség rovására is. A híradóknak ma már visszatérő vendégei a jókor jó helyen sétafikált utca emberének remegő, homályos, zörgő-csörgő, viszont: valódi felvételei. A TESCO-gazdaságos videózás kora jött el, semmi flanc, csak az olcsó termék maga. S hogy híg a leve? Mégis másképp hangzik, hogy "mindjárt megmutatjuk, mi is történt", mint hogy "ott jártunk a helyszínen, az események után fél nappal". Kétségtelen, akadnak itt is túlkapások: például a pakisztáni ellenzék vezéralakjának meggyilkolásáról naponta kerültek elő újabb és újabb home-videók, ám a műsorvezető hiába merevíti ki a képet, karikázza be azt a Rorsach-teszten akár pisztolyként is felfogható sötét pacát a képernyő közepén, és állítja, ez itt a gyilkos fegyver, időnként ki kellene mondanunk hangosan, hogy ezen márpedig nem látunk semmit…
blairwitch
De nem csak a tévés újságírás zsákmányolja ki az amatőr filmeseket. Cannibal Holocaust (mint Ős-Faust) ide, dicső követője, az Ideglelés (The Blair Witch Project) oda, e két film húsz év alatt nem rendezte át túlzottan a filmkészítési szokásokat. (Utóbbinak még saját folytatása is szakított az áldokumentum jelleggel.) Az elmúlt évek fentebb taglalt technikai vívmányai azonban tömegmozgalommá avatták a rövidke amatőr filmek, talán nem tudatosan, de dokumentarista jelleggel való készítését - legénybúcsúról, flekken sütésről, terrortámadásról. Mindezt a home-videó őrületet lereagálva pedig a filmgyártók is lassacskán megteremtették a "recploitation" szubzsánert. A jelen írás aktualitását adó Cloverfield leginkább önreflexív jelenetében a húsz emelet magas szörny lecsapja a New York-i Szabadságszobor fejét, ami végiggurul az utcán - ám erre a végtelenül abszurd jelenetre a járókelő-menekülők csak kisebb hányada reagál Oh, my Goddal, a legtöbben ehelyett azon nyomban előkapják mobiltelefonjukat, és fotózni kezdenek. Maga az egész film is egy "megkerült felvétel", a sztori semmivel nem nyújt többet egy közepes Godzilla-újraértelmezésnél, sőt, itt még okokat és megoldásokat is hiába keresünk. Nincs suspense, annyit tudunk, amennyit a szereplőink, hiszen látszólag egyikük az operatőr maga; és nem a beavatkozó tengerészgyalogság, nem a fehérköpenyes tudósok, nem Scully és Murder ügynökök, hanem az átlag járókelő, és az ő élményei uralják a filmet - hiszen erről szól az egész, a Hétköznapi Ember erővel veszi ki részét az médiaelit kiváltságaiból.

Apró kulisszatitok: a filmforgalmazás fél szemmel mindig a pornóipart nézi - és nem csak azért, amiért mindenki más is. Ameddig a webes keresők legnépszerűbb kifejezése a "sex", addig ezen a piacon kell keresnünk a holnap vásárlóinak szokásait. Márpedig az elmúlt években az derült ki, a neten lógó férfiak manapság sokkal szívesebben néznek akár a kevésbé körzővel rajzolt alakú, picit talán bénábban is pózoló amatőrök saját felvételeit, amelyek valóban azt a hatást keltik, mintha csak a szomszéd lányt kukkolnák, mintsem a kokaintól üres tekintetű, az anyjuknak "táncosnőként dolgozok Olaszországban" szlogent nyilatkozó pornósok egyre nyilvánvalóbban művi alakításait. A filmnézési szokások változásai pedig áterjedtek a hagyományos műfajokra is, így hamarosan a gyárak is a valóság illúzióját kezdték gyártani…

(folytatása következik)

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Hanula Zsolt --


További írások a rovatból

Paolo Genovese: Szuperhősök
Akira Kurosawa: Káosz

Más művészeti ágakról

Vaktérkép
Első alkalommal adták át a Jerger Krisztina-díjat
Borda Réka: Égig érő csalán, Scolar kiadó, Budapest, 2022.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés