bezár
 

irodalom

2017. 04. 22.
Könyvfesztivál - Man Booker-díjra jelölt regényét mutatta be David Szalay
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Minden, ami férfi című, 2016-ban Man Booker-díjra jelölt regényét mutatta be a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szombaton David Szalay magyar származású kanadai-brit író.

A Kossuth Kiadó gondozásában magyarul megjelent könyv kilenc történetének főszereplői olyan férfiak, akik életük különböző stádiumaiban az otthonuktól távol próbálják megérteni, hogy mit jelent a 21. században férfiként élni.

David Szalay felidézte: a regény eredeti címe Európa lett volna, mert azt gondolta, hogy a történeteket az utazás fogja összekötni. Később azonban úgy érezte, hogy ez nem elég, ezért az idő, az öregedés, a halandóság kérdésköre lépett elő a kötet fő szervezőerejévé. A kötetben így a különböző szegmensekben egyre idősebb férfi szereplőket követhet az olvasó.

A Budapesten élő szerzőnek 2008-ban jelent meg első regénye, a külvárosi élet sivárságát maró humorral bemutató London and the South-East, amelyért megkapta a Betty Trask-díjat, valamint a Geoffrey Faber-emlékdíjat is. Ezt követte egy évvel később a magyar nyelven is olvasható Az ártatlanság, majd 2011-ben az emberi kapcsolatok és sorsok hálóját kaleidoszkópszerűen bemutató Spring című harmadik regénye.

2013-ban elnyerte a legjobb brit fiatal írókat támogató Granta irodalom magazin elismerését. A szerző felidézte: a Spring megjelenése után úgy érezte, nem tud és nem is akar többet fikciót írni. A Granta elismerése viszont segített mindezen túllendülni, mivel muszáj volt egy bizonyos hosszúságú szöveget írni a támogatásért cserébe, így született meg a Minden, ami férfi első története.

Bár több kritika érte a regényt, amiért túl sötét képet fest a világról, a modernitásról, én úgy érzem, ez egy nagyon életigenlő könyv, amiben helye van a humornak is - vélte David Szalay, aki elárulta azt is: korábbi három könyvének több szereplője is feltűnik a Minden, ami férfiban.

David Szalay hozzátette azt is: a lehető legőszintébb akart lennie az élettel, az öregedéssel kapcsolatban, miközben igyekezett elkerülni a szentimentalizmust. A Yates-versből származó cím helyett eredetileg egy Led Zeppelin-dalból szeretett volna választani, de az együttes ezt nem engedélyezte.

"A hagyományos regényszerkezet már nem hoz lázba" - mondta el a szerző, aki továbbra is inkább a strukturálisan kapcsolódó történetek összefűzését látja a hozzá leginkább közelálló regényformának.

David Szalay 1974-ben született Montrealban. Londonban nőtt fel, de élt Kanadában és Belgiumban is. Évekkel ezelőtt költözött édesapja szülővárosába, Pécsre, jelenleg pedig Budapesten él magyar feleségével és családjával.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója
irodalom

Vaktérkép
Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés