bezár
 

film

2017. 05. 11.
Enyhe rengések
Nae Caranfil: 6,9 a Richter-skálán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az utóbbi évtizedben joggal hasító román film egyik ünnepelt rendezője, Nae Caranfil ezúttal vígjátékban gondolkodott, ám határozottan mellényúlt, a számos csehovi pisztolyból pedig egy sem sült el.

Nae Caranfil (Kihajolni veszélyes, Filantrópia, A többi néma csend) neve nem lehet ismeretlen azok számára, akik figyelemmel kísérték a román film élre törését a kétezres évek európai filmművészetében. A filmet ezúttal producerként jegyző Cristian Mungiu (4 hónap, 3 hét, 2 nap, Érettségi) pedig alighanem még Caranfilnél is nagyobb nevet szerzett magának. A román film a maga hétköznapi fogalmazásmódjával is rendkívüli drámai erőt mozgósító, meghatározó alkotásokat sorakoztatott fel az utóbbi években, a minőségi elvárások léce pedig igen magasra került.

6,9 a Richter-skálán

A 6,9 a Richter-skálán többször nekifut, ám sajnos minden alkalommal leveri ezt a lécet. A vígjáték olyan műfaj, amely remekül bánhat az ellentétezéssel és a hangnemkeveréssel, a különböző esztétikai minőségeket és hangnemeket ki tudja játszani egymás ellen saját belső logikája szerint, amelyet mi, nézők, legyen bármilyen abszurd is, boldogan elfogadunk. Amennyiben ez a bizonyos belső logika meggyőzően, jól működik. Ez hiányzik a 6,9-ből, amely mintha több különböző alkotásból lenne összeállítva, az egyes elemek azonban idegen testekként működnek a filmszövetben, képtelenek szervesülni és egy új, egységes egésszé válni. Kisrealista kapcsolati dráma vegyül ironikus felhangokkal, klasszikus bohózati elemekkel, a komédia műfaj egysíkú alapkarakterei mellett egy meglehetősen megfoghatatlan, talán kissé melankolikus, sodródó drámai hősre hajazó főszereplővel. Mindezt szimbolikusnak szánt, ám szájbarágósra és önismétlőre sikerült álomszekvenciák és a végén egy jó ötletből táplálkozó, de nem eléggé feszesre fogott, elemelt és egyértelműen idézőjelbe tett musicalbetét egészítik ki.

6,9 a Richter-skálán

Történetünk főhőse a hiányosan kidolgozott és kissé sikerületlen Tony, a középkorú, tulajdonképpen tehetséges színész, aki élete első musicaljét próbálja – hiszen pénz beszél, erre jön be a közönség a színházba, a társulat tehát egy kortárs közegre és rémesen unalmas könnyűzenére áthangolt Orfeusz-történetet készül bemutatni. A némileg cselekvésképtelen, egyhelyben toporgó Tony nem tud mit kezdeni állástalan, depressziós feleségével, legszívesebben elhagyná, ám ezt képtelen megmondani neki. A párkapcsolati problémákat csak fokozza, hogy a sztori kezdetén, egy Bukarestet megrázó enyhe földrengést követően költöznek át egy szeizmográfiai szempontból veszélyesnek nyilvánított házban lévő lakásba – minekután megtudtuk, hogy Tony természetesen irracionális módon szorong a földrengésektől. A gombóc akkor növekszik először a torokban, amikor kiderül, hogy a feleség teljesen egyedül, meggondolatlanul intézte az ingatlanvásárlást az összes megtakarításukat és egy életre szóló hitelt is felhasználva. Az egzisztencialista dráma azonban nem folytatódik, mert váratlanul felbukkan a színházban az angol impressziáriónak hitt, színes ingjeiben kapuzárási pánikjával küzdő apa, akire Tony nem is emlékszik gyerekkorából, most azonban azt állítja, hogy rákos, és szüksége van egy kéglire, ahova felviheti a frissen felcsípett pszichológushallgató barátnőjét. Tony mindeközben meghasonlott önmagával hivatás-szempontból, és nem tud mit kezdeni felesége egyébiránt egészen érdekesen ábrázolt és lassan elhatalmasodó mániás depressziójával.

6,9 a Richter-skálán

Érzelmi-hangulati hullámvasúton ülünk a 6,9 alatt, nem tudjuk eldönteni, sírjunk-e vagy nevessük. Ami komoly, az nem eléggé az, és idézőjelbe teszik a sikerületlen bohózati elemek. Az egyértelműen humorosnak szánt részek pedig nem tudnak kellően kibontakozni ahhoz, hogy valóban hassanak. A színészek szemlátomást igyekeznek, ez az igyekezet azonban kevés, ha a rendezői koncepció kidolgozatlan, és a film maga széttartó.

Különösen kár a film végére biggyesztett, annak világából egyértelműen kilógó, a történet összes szereplőjét egyetlen nagyszabású ensemble-ben felvonultató musicalbetétért, amely egy nagy elődöt, a Mindhalálig zenét (All That Jazz, Bob Fosse) idézi meg. Ezen a ponton jól megragadhatóvá válik a 6,9 legnagyobb problémája. Az alapvetően ötletes musicalbetét értelmetlenül és kellemetlenül hosszúra nyúlik, ha feszesebbre fogták volna, az határozottan javított volna a helyzeten. Ezenkívül nincsenek igazi előzményei sem a filmben, annak belső logikájából nem következik olyan szervesen, ahogyan a Mindhalálig zene rendező-főhősének belső utazása betetőzik a filmvégi zenés szekvenciában.

A 6,9-ben aligha tetőzik be bármi is, mert bár felsorakoznak benne érdekes ötletek, igazán egyik sem kap lehetőséget a kibontakozásra. A történetszálak egymás mellett futnak, és ezek a párhuzamosok sajnos a végtelenben sem találkoznak.

6,9 a Richter-skálán (6.9 pe scara Richter)

Feliratos, román-bolgár vígjáték, 116 perc, 2016

Rendező: Nae Caranfil

Forgatókönyvíró: Nae Caranfil

Operatőr: Vivi Dragan Vasile

Producer: Cristian Muniu, Gábor Garami

Színészek: Laurenţiu Bănescu, Maria Obretin, Teodor Corban

Forgalmazza: Vertigo Media Kft.

Bemutató: 2017. április 27.

Korhatár: Tizenhat évek aluliak számára nem ajánlott!

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dombai Dóra --

Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, társadalmi témájú esszéket, alapítója a kortárs magyar divatot szemléző Sikk Projekt portálnak, illetve a gasztronómiai és belföldi turisztikai témákkal foglalkozó Kalandjárónak. Érdeklődési területe a feminista kritika, a narratológia és a rituális művészetek.


További írások a rovatból

Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
Interjú Varga Veronika színésznővel a nyelv és a színész közötti térről, a hagyományos útról és arról, milyen két országban is otthon lenni
Interjú Muszatics Péterrel, a Veszprém-Balaton Filmpiknik programigazgatójával
Maria Sødahl: Remény

Más művészeti ágakról

irodalom

Berendezkedni az örökké tartó bizonytalanságra Berendezkedni az örökké tartó bizonytalanságra
Kertész Erzsi Az átutazó című könyvének bemutatója
építészet

A Magyar Zene Háza nyerte el a „Világ Legjobb Zenei Célú Fejlesztése” díjat
Az amerikai Music Cities Awards a legjobbnak minősítette a készülő épületet
irodalom

Közösség az immunitáson túl Közösség az immunitáson túl
Roberto Esposito társadalomfilozófiája és az emberi biztonsági rendszer megnyitása
Interjú Hód Adrienn koreográfussal táncosok lehetőségeiről, egyéni utakról és koprodukciókról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés