Mikor Ridley Scott a legelső Alien-filmet (nálunk csak Nyolcadik utas: a Halál címen került mozi-forgalmazásba) elkészítette 1979-ben, talán még nem is sejtette, hogy sok másik társával együtt korszakváltást hoz majd a science-fiction műfajtörténetben. A Reagan-éra, a globalizáció és a digitális világ hajnalán az Alien a Szárnyas fejvadász, az Outland, a Menekülés New Yorkból vagy az Emlékmás című filmek mellett a cyberpunk disztópiák mérföldköve lett. A bányászmonstrum, a Nostormo nem a 2001: Űrodüsszeia technikai csodáit juttatta eszünkbe, hanem ütött-kopott belsejével, leharcolt legénységével egy túlburjánzott, a technológia által megnyomorított emberi társadalom indikátora volt. S mint kiderült, a Földet már óriásvállalatok tartják uralmuk alatt, és éppen egy ilyen gazdasági-politikai konglomerátum adja parancsba a hajó mesterséges intelligenciájának, illetve androidjának, hogy akár a legénység feláldozásával is, de hozzon haza egyet a xenomorf fajból mutálódott ördögi teremtményekből.

Nem mellesleg pedig egy kiváló túlélő-horror volt az Alien, mely nemcsak a filmvilágban, de a videojátékok területén is műfajteremtő alkotásnak bizonyult, hiszen az Alien (Nyolcadik utas: a Halál) hivatalos folytatásai (Aliens, Alien³, Alien: Resurrection, azaz A bolygó neve: Halál, A végső megoldás: Halál, Alien 4. – Feltámad a Halál) mellett számos epigon és továbbgondolás jelent meg. Filmek közül az egyik leghíresebb és legjobban sikerült a John Carpenter-féle A dolog, a legszemtelenebb pedig Paul W. S. Anderson Halálhajója volt. A játékvilágban emellett tengernyi alkotás született a Doomtól az Alien versus Predator-játékokon és a Dead Space-sorozaton át a nemrég megjelent Alien: Isolationig.

Ridley Scott tehát máig meghatározó filmet alkotott 1979-ben, mely megmutatta, hogyan kell pusztán a szörny jelenlétének érzékeltetésével ijesztgetni (a '79-es Alienben a játékidő nagy részében nem látjuk a legénységet tizedelő idegen lényt). Éppen ezért is volt kicsit csalódás mind James Cameron 1986-os folytatása, mind pedig Ridley Scott 2012-es előzményfilmje, a Prometheus, mert A nyolcadik utas: a Halál egyszerű, de ütős alapszituációját kitágította, és a szűk, indusztriális zajokkal teli, önmagában is félelmetes hajóbelső és a maroknyi túlélő horrorjától epikusabb kalandfilm irányába vitte el a sztorit. A Prometheust többek között emiatt nem szerették túlzottan a kritikusok, Ridely Scott viszont kijelentette, hogy akár hat előzmény-filmet is tudna csinálni, melyek összekötik az Aliennel a Prometheus-mítoszt. Az Alien: Covenant ennek a nagy vállalkozásnak a második állomása, ám sajnos a sztorinak még a Prometheusnál is kevésbé sikerült hűnek maradnia az Alien szellemiségéhez.

A Covenantben ugyanis Ridley Scott gyakorlatilag megpróbálta lemásolni az 1979-es eredetit néhány jelenetében, máskor pedig éppenséggel James Cameron 1986-os klasszikusát idézi. Persze mindkét mű a maga terepén amúgy remek sci-fi (Cameronét fentebb kicsit elmarasztaltam, de meg kell jegyezni, hogy a '86-os Aliens másképp jó, mint az első rész). Éppen ezért a cselekmény fordulatai már-már álmosítóan kiszámíthatók, mivel aki látta a két Alien-klasszikust, az már gyakorlatilag látta a Covenantet is.

Azaz adott egy telepeseket szállító hajó, melynek legénysége éppen mélyaltatásban van a cselekmény elején. A fedélzeten csupán az irányító mesterséges intelligencia, Anya és Walter, az android van ébren – Walter természetesen az előző részből megismert David egy továbbfejlesztett változata (magyarán őt is Michael Fassbander formálja meg). Mikor a hajó egy titokzatos bolygó közelébe ér, hatalmas lökéshullám rázza meg a járművet, ami miatt a legénységet fel kell ébreszteni a mélyaltatásból. Miután a kapitány, Branson azonnal meghal egy baleset miatt, a nem éppen vezetőnek való Oram veszi át a posztját, és balga módon úgy dönt, hogy leszállnak a közeli bolygóra feltérképezni azt. Persze hamar kiderül, hogy ezen a planétán már járt valaki, s nemsokára a csapat két tagja is rosszul lesz, és testét kegyetlen kínok között szakítja szét valami belülről. Időközben pedig feltűnik a Prometheusban megmenekült David is, aki látszólag a csapat megmentőjévé válik, mivel menedéket ad a kétségbeesett gyarmatosítóknak. Azonban az Ördög nem alszik, sőt, a bolygón garázdálkodik, és vadászösztönei hajtják.

Az Alien: Covenant tehát nagyjából a Cameron-féle filmet követi cselekményében, azaz ezúttal több ragadozó szörnyet dob egy felfegyverkezett csapat nyakába. Az első filmhez pedig annyiban térünk vissza, amennyiben ezek a kolonialisták nem profi katonák, és néhány jelenet erejéig a savköpő monstrumok és a csapat között harc folyik a hajó szűk folyosóin is.

Azonban a Covenantből éppen csak az hiányzik, ami az első filmet naggyá tette, vagy ami miatt az Aliens élvezhető volt: a feszültség és a viszonylag jó karakterek. A feszültséget már az kioltja, hogy Ridley Scott balga módon a viszonylag hosszúra nyúlt bevezető után rögtön megmutatja a szörnyeket. S úgy tesz, mintha nem emlékezne, mitől döglött a légy 1979-ben, és minél véresebb, zsigerien sokkoló jelenetekkel próbál ijesztgetni. Ez viszont legfeljebb azoknak okozhat lelki traumát, akik nem nagyon néznek horrorfilmeket – csak éppen ők be sem ülnek egy Alienre. A tapasztalt horror-veteránok pedig csak ásítanak egyet az értelmetlenül brutális és sok gore-jeleneten. Elvétve találkozhatunk 1-2 jobb, hatásosabb képsorral, melyeket amúgy már a Covenant előzeteseiben ellőttek, tehát különösebben ezek sem lephetik meg a befogadót.

Ettől persze még lehetne egy izgalmas, némi filozofálgatással megbonyolított film az Alien: Covenant, ha már leklónozta az Aliens cselekményét (még a végső leszámolás is szinte kockáról kockára hasonló). Azonban a két androidon kívül nem nagyon találunk érdekes karaktert a filmben. Gyakorlatilag a csapattagok egydimenziósak. Az ügyeletes amazon, Daniels pedig egyszerűen nincs olyan karizmatikus hős, mint Sigourney Weaver Ripley-je volt. Persze Ripley sem körözte le egy Haneke-film komplex karaktereit, de beszólásai, egyszerűsége és keménysége mégis ikonikus hőssé emelték. Danielst a készítők viszont csupán azzal próbálták kicsit árnyalni, hogy éppen az ő párja volt a cselekmény elején elhalálozott kapitány, ami miatt érthető módon szomorú – ezen kívül viszont színtelen és szagtalan figura. Ráadásul Daniels háttérbe szorul a két android mellett a cselekmény nagy részében, és nem sok vizet zavar a fináléig, ahol megpróbálnak belőle Ripley-t csinálni, sikertelenül.

Walter és David érdekes karakterek lehetnének, bár az ő dilemmájukat is láttuk már. Avagy az ember és mesterséges intelligencia közti erkölcsi és ontológiai határvonal problematikája pontosan az Alien korszaka, a hatvanas-hetvenes évek óta foglalkoztatja élénken az emberiséget, erről szólt már a 2001 és a Szárnyas fejvadász is az Alien mellett. Ridley Scott azonban lényegében ehhez a tematikához sem tud érdemben hozzátenni, David, az emberekből kiábrándult android csak sablonokat ismételget, és Walter karaktere sem túlzottan következetes. Avagy egy androidtól meglehetősen hiteltelen reakciók a sírás vagy a dühkitörés, de a túl harsány érzelmek is. Főleg, hogy Walter azért tartja magát Davidnél tökéletesebbnek, mert elmondása szerint számára kötelesség, munka az emberek védelmezése, ám beszélgetésük közben David rátapint a forgatókönyv logikátlanságára is. Avagy, ha csak beprogramozott algoritmus szerint működik Walter, mint a korábbi andorid-modell tökéletesebb változata, akkor mégis miért kezd el kötődni az emberekhez? Jobban járt volna Ridley Scott, ha az Anya-féle cinikus, hűvös-racionális mesterséges intelligencia-vonulatot viszi tovább, jobban illett volna az „ember mint vírus” amúgy elcsépelt témájához.

Így az Alien: Covenantnek sajnos nem túl sok erényét lehet felsorakoztatni, a sorozat rajongóin nagy valószínűséggel jobbára a csalódás érzése lesz úrrá a vetítés után, mivel a Covenant legfeljebb a Prometheus színvonalát képes reprodukálni. Azaz a sci-fi világa viszonylag érdekes továbbra is, és az ősi civilizáció – melynek romjai közt a cselekmény nagy része bonyolódik – felvet pár izgalmas kérdést, de sajnos nem tudunk meg róluk túl sok mindent. Valamint a cselekmény végi csavar is bár kiszámítható, de jobban illik az Alien-filmek komor világához, mint például James Cameron családbarát happy endje az Aliensben. Persze hamarosan kapjuk a folytatást, de az biztos, hogy a kór, a lény, a xenomorf megállíthatatlan. Ellenben reméljük, az Alien-sorozat romlása megállítható, és bár a további Alien-mozik az előzményfilmek tipikus gyengeségéből adódóan történetszinten nem nyújtanak túl sok izgalmat (hiszen tudjuk, mi fog történni a Nostromo legénységével), az andorid-szálból még ki lehet hozni érdekes dolgokat.

A cikkben szereplő képek  forrása: InterCom

Alien: Covenant

Színes, amerikai sci-fi, horror, 130 perc, 2017.

Rendező: Ridley Scott

Író: Michael Green, Jack Paglen, John Logan

Operatőr: Dariusz Wolski

Producer: David Giler, Walter Hill, Ridley Scott

Vágó:Pietro Scalia

Zene: Harry Gregson-Williams

Szereplők: Michael Fassbender (android), Billy Crudup (Oram), Katherine Waterston (Daniels), Danny McBride (Tennesse), Demián Bichir (Lope), Carmen Ejogo (Karine), Jussie Smollett (Ricks), Noomi Rapace (Elizabeth Shaw), James Franco (Branson), Guy Pearce (Peter Weyland)

Bemutató: 2017. május 18.

Forgalmazó: InterCom

Korhatár: 18 éven aluliak számára nem ajánlott!