bezár
 

színház

2017. 06. 27.
Illúziók nélkül
Holdkő a Szkénében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mit adhat nekünk egy újabb ’56-os darab? Mit jelent nekünk egyáltalán ’56? Nekünk, a legfiatalabb generációnak, akik tapasztalatok híján csupán az iskolai ünnepekből, a történelemkönyvekből és a televíziós megemlékezések elkapott foszlányaiból próbáljuk összegyúrni, miért is olyan túlmisztifikált ünnep ez. Ha egyáltalán érdekel minket annyira, hogy figyeljünk rá. A k2 Színház Holdkő című előadását őszintesége, szemérmetlen kérdésfelvétele és az igazság iránti leplezetlen kíváncsisága emeli ki a forradalmat tematizáló színházi esték közül – mert ez nem csupán ’56-os előadás, hanem egyszersmind 2017-es is.

Nincs helye semmiféle illúziónak – lehetne akár az egész előadás hívógondolata is. Nincs szó ugyanis sem a hagyományos értelemben vett színészi játékról, sem kisrealizmusról, ahogyan pontosan körvonalazható múltidézésről sem. A k2 Színház színészei a darab első percéig voltaképpen még azt sem tudják, hogy aznap mi lesz a kezdőmondatuk. Az improvizációs technika végig megfeszített koncentrációt igényel, hiszen bárki bármikor átveheti a másiktól a szót, sosem tudni, mi történik a következő pillanatban, így nem is beszélhetünk önálló életet élő karakterekről, hiszen a történetek egy idő után szétválaszthatatlanul egybemosódnak. Olykor ugyan hiányzik a megszólalók egyénítése, a szövegfolyam alig-alig ad lehetőséget az egyes történések rekonstruálására, ám mindez tökéletesen mintázza ’56-hoz való viszonyunkat. A huszonegyedik század végtelenített monológja ez, amelyben hiába kutakodunk a vezérfonal vagy a totális igazság után, folyton a semmibe markolunk, hiszen az előadás azonnal érvényteleníti korábbi kulturális tapasztalatainkat. Nincs büszke ’56, nincs győzedelmes, diadalittas ünnep, azaz van, csak épp másképpen, más hangsúllyal, mint ahogyan azt felénk közvetítik. Egyáltalán, önmagában, így, egyes számban nincs is ’56. ’56-ok vannak, ezernyi, százezernyi ’56, és mind tisztán rímel a valóságra.

Szkéné színház

h3

Már a cím is magában foglalja mindezt: „A Hold kőzetei eredetüket tekintve magmás kőzetek, melyeket a későbbiekben a becsapódások átalakítottak: összetördeltek, szétszórtak, részben meg is olvasztottak.” A metafora egyszerre vonatkoztatható a szétszóródott, és a talán soha egésszé nem építhető magyarságra, illetve arra a tapasztalatra, amellyel a fiatalabb generáció viszonyul az 1956-os forradalomhoz. Ahhoz a markánsan sulykolt nemzeti identitáshoz, amelyet képtelenek vagyunk őszintén megélni. Szégyelljük is ezt, nem merünk beszélni róla. Pedig kellene, mert ha végre megindulna egy olyan párbeszéd, amely nem a dicső, heroikus múltra épül, akkor talán lenne közünk a nemzeti ünnep fogalmához. Akkor talán nem azt éreznénk, hogy ennek a forradalomnak a hősei és áldozatai egyaránt idegenek voltak, idegenek, egy másik égitestről, sőt, egy másik univerzumból. Ezért is fontos a k2 Színház előadása: meg meri mutatni a kételyeket.

Ráadásul ezek a kételyek egy félig-meddig dokumentumszínházi előadásként artikulálódnak, a társulat tagjai ugyanis a forradalom Amerikába emigrált túlélőivel készítettek interjúkat New York-i útjuk során. A szövegkönyvet a beszélgetések írott változatából szerkesztette Závada Péter, aki mégiscsak adott valamiféle kapaszkodót a néző kezébe: az egymásba olvadó monológokat keresztdramaturgia rendszerezi, azaz egy emigrált hangja elválik a többiekétől a történetmondás megfordított irányával. Ám mégsem ez a monológzuhatag adja meg a súlyát az előadásnak, hanem azok a dalok és videók, amelyek meg-megtörik a szöveg olykor egyenetlen folyását. Ezek a videók a társulat misztifikált forradalomhoz való viszonyát mutatják be, méghozzá a New York-i élményeik teljes birtokában. És éppen ez az, a jelen perspektívája, ami – a kétségkívül megrendítő történeteken túl –, élővé tudja tenni az előadást. Mert bár a darab alapszövete mindent megtesz az objektív nézőpont kizárólagosságáért – és tulajdonképpen ez is egyfajta üzenet –, ezek a videók a maguk végtelen személyességével megteremtik az azonosulás lehetőségét. Nem az emigráltakkal, hanem azokkal a fiatalokkal, akik fel merik vállalni azt, hogy az 1956-os forradalomról való minden eszményképünk hamis. És éppen ezért érdektelen. Mert a propaganda nem embereket, hanem hősöket állít elénk. Amikor pedig kiderül, hogy ezek a hősök embereket is gyilkoltak, kegyetlenül és büszkén, hirtelen megdermed minden tudásunk.

h2

Fábián Péter és Benkó Bence rendezésében megfordul a szokásos színpad-nézőtér viszony: ezúttal nem a nézők ülik körbe a színpadot, hanem a hat színész játssza körbe a közönséget. Forgolódnunk kell, hogy mindenkit láthassunk, hogy minden töredékhez társítsunk gesztusokat, egyedül a bejátszásoknál választhatunk mi, magunk pozíciót. Mindez ugyan azt eredményezi, hogy a színészeknek alig-alig van lehetőségük arra, hogy kitűnjenek karaktereik megformáltságával, így a Holdkő több helyen is egy jól sikerült vizsgaelőadás érzetét kelti, mégis úgy érezhetjük, hogy ez az egyetlen színházi forma, amelyben érvényesülni tud minden lényeges gondolat. 

Már csak azért is, mert Kovács Zsuzsi súgó a nézők között megbújva őrködik a hitelesség felett. Amikor a színészek tévesztenek, akár egy-egy névelőt is, ő hangosan korrigálja a hibát, ezzel is azt üzenve, hogy most az egyszer nincs helye a legapróbb félremondásnak sem. Próbáljuk meg az utolsó betűig is azt közvetíteni, ami történt. Vagy legalábbis azt, ami az emlékezetben megmaradt. És ebbe mi, nézők is becsatlakozunk, hiszen ránk hárul a feladat, hogy a történetet megakasztó versszövegeket felolvassuk. Ekképpen pedig nemcsak az emigráltak, nemcsak a színészek, hanem mi is vallunk magunkról. Végre, és talán először, őszintén.

 

k2 Színház, Závada Péter: Holdkő

 

hang: Boros Anna, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Hotváth Szabolcs, Piti Emőke, Viktor Balázs
látvány: Jeli Sára Luca
zene: Horváth Szabolcs
technika: Kicsi
fénytervező: Kehi Richárd
produkciós vezető: Erdélyi Adrienn
súgó: Kovács Zsuzsi
rendezőasszisztens: Kovács Zsuzsi


rendező: Benkó Bence, Fábián Péter

 

Bemutató: 2017. május 14. Szkéné Színház

 

Fotók: Toldy Miklós

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dézsi Fruzsina --


További írások a rovatból

Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
Interjú Bodó Viktorral a pályakezdésről, a Szputnyikról és a külföldi jelenlétről
színház

Karneváli bolondozás szerelmi körítéssel Karneváli bolondozás szerelmi körítéssel
A Sok hűhó semmiért a tbiliszi Ifjúsági Színház előadásában
színház

Győztes játszma Győztes játszma
Beszélgetés Nagy Józseffel a kortárs tánc alakulásáról, iskolákról és lehetőségekről, kétlakiságról és a fiatalok helyzetéről

Más művészeti ágakról

Julian Fellowes: Downton Abbey
art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés