bezár
 

film

2017. 08. 15.
A film, amit már láttunk
Fabrice Gobert: K.O.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A K.O. minimalista ábrázolásmódja és nyomasztó atmoszférája kétség kívül egészen egyedi hangulatot kölcsönöz a filmnek közel két órán át. Ezzel viszont alighanem minden jó el is hangzott Fabrice Gobert alkotásáról. Más filmek összeollózása a célból, hogy már jól ismert sablonokat puffogtassunk a munkamániás és mindenkin átgázoló, bunkó karrieristákról, még a posztmodern korában is gyenge próbálkozásnak minősül.

Fabrice Gobert munkája az első pillanattól kezdve uralkodó sötét képi világnak és a fullasztóan rideg környezetábrázolásnak köszönhetően ígéretesnek indul. A következetesen végigvezetett stílus azonban nem párosult érdemi mondanivalóval, így a legtöbb, amit elérhetett, frusztráló hatásmechanizmusának sikeres működtetése. Ha ez a film húsz-huszonöt éve készül, minden bizonnyal újszerűnek ítélte volna meg a közönség. Két évtizeddel a legendás média-, kapitalizmus- és yuppie-kritikus filmek áradata után viszont nem igazán eredeti ötlet egy érzelemmentes, törtető médiavezér hideg életét, illetve a média piszkos mechanizmusát megfilmesíteni. Alapnak jó, a vele párosuló különleges atmoszféra kidolgozása is megsüvegelendő, de ennél azért kicsit többre van szükség, hogy a sokszor tárgyalt témáról valami újat láthassunk.

K.O.

A történet hőse, Antoine Lecomte (Laurent Lafitte) egy népszerű tévé főszerkesztője, aki tökéletesen megfelel az angolszász világban csak workaholicnek nevezett személyiségnek. Családja romokban hever, viharos válás előtt áll, lányához egy jó szava nincs, munkahelyén beosztottjaival kíméletlenül bánik, míg „szabadidejében” boxolókat menedzsel. A sablonos karakter egyik mondatát – taulságos volta miatt – azért mégiscsak érdemes feljegyezni: „a dolgokat nem kérni, hanem megszerezni kell”. Hatékony életfelfogása mégis egyik pillanatról a másikra összedől, amikor egy korábban megtiport kollégája bosszút esküszik ellene, lelövi, és így kómába kerül. Ám ébredése után minden megváltozik. Amikor a kórházból haza akar menni, kénytelen azzal szembesülni, hogy otthonába többé nincs bejárása, felesége pedig azzal az emberrel él együtt, aki őt nemrég lelőtte. Mi több, senki sem tud róla, hogy korábban együtt lett volna párjával, és a tévénél is csak mint népszerű időjárásjelentőt ismerik. Szürreális világba csöppen Antoine, ahol végig fennáll a lehetősége, hogy egy titkos összeesküvés bújik meg a háttérben, és igazából mindenki félrevezeti őt.

Az új helyzet példátlanul szorongató érzést kelt az emberben, csakhogy ezt a filmet már láttuk, jobb kiadásban. A rendező nem tett mást, mint legendás művek sztoriját fűzte össze, amiből semmilyen új állítás nem született, csupán újrajátszik néhány klasszikust. A valóság határán küszködő karrierista férfi, aki ellen az egész világ összeesküdött, a Játsz/ma című kiváló David Fincher film története. A nyitójelenetben látható boxmeccs dramaturgiája és az azt követő fehérgalléros gengszterekkel bemutatott közjáték egyértelműen a Blöff (r.: Guy Ritchie) hatását mutatja. Antoine fekete boxolójával folytatott párbeszédei Tarantino Djangójára emlékeztetnek, a titkos fenyegető üzenetek pedig, amelyek a főhős halálát jövendölik, A játékosból (r.: Robert Altman) valók. A megelevenedő filmek közül a leghangsúlyosabban azonban egy másik Fincher-alkotás, a Harcosok klubja jelenik meg. Az újra meg újra kudarcot valló, beteg Antoine-t egyik kollégája viszi el a férfiasságukat kereső bunyozó öltönyösök közé, ami talán még érthető (bár teljesen fölösleges) utalás is lenne, ha a film sztorija nem vezetne vissza ötpercenként az elhagyatott pincehelység éjjeli harcos klubjába, hogy hosszú verekedéseket vagy éppen egy rendőri rajtaütést nézzünk végig. A Harcosok klubja megidézésének nagyjából annyi értelme van, mint bármelyik férfiasságát kereső filmes hőst elvinni egy titkos boxklubba, ahol kiadhatja feszültségeit. Pedig ha valaki a filmtörténet legnagyobbjaiból szemezget, azt nagyon ügyesen kell tenni, hogy érvényes, új tartalom szülessen. Ez az, ami a K.O. esetében nem jött létre.

K.O.

A felemás végeredmény ellenére is el kell ismerni, hogy a film néhány apró eleme egy sokkal egyedibb és erőteljesebb alkotás csíráját rejti magában. Ordít a vászonról, hogy Antoine mennyire képtelen a feltörekvő újságírónőkön kívül bárki mással testi érintkezésbe lépni, beleértve családtagjait is. Árulkodó, hogy lánya eleinte igyekszik kifejezni szeretetét iránta, de még ő sem ér soha apjához. Egy fiatal riporterhölggyel folytatott éjszakai kalandja során is jobbára csatornája ideiglenes műszaki hibájával van elfoglalva. Megdöbbentő az is, hogy Antoine ébredése után egyetlen embert sem keres fel, a bajokból való menekülési útvonala kizárólag munkahelye. Akármilyen megrázkódtatás éri, legyen szó feletteseitől és kollégiától elszenvedett megaláztatásokról vagy a munkahelyen kívüli kevés konfliktusáról (rendre megpróbál régi otthonába bejutni), rögtön a tévé épületébe igyekszik. Ez akkor sincs másképp, amikor munkatársai megvető tekintete kíséri végig a reggelente érkező férfit.

Az ébredés utáni rész lehetett volna izgalmas fordulópontja a filmnek, ugyanakkor a bizonytalanságon kívül, amelyet az új helyzet valóságos voltával szemben tanúsít a néző, az alkotók semmilyen irányba nem tudták elindítani a történetet. Unalmas jelenetek sora következik, epizódok követik egymást, melyeknek nagy része esetében egészen érthetetlen, hogy mit akarnak bemutatni. Mintha megállna a film, és érdektelen részleteket látnánk valakinek az életéből. Egy idő után egyetlen kérdés marad az emberben: vajon hogy juthatott a csúcsra az a férfi, aki ennyire csökönyös, agresszív, és főként ennyire képtelen uralkodni érzelmein?

K.O.

A film csattanója is rendkívül suta és tanulság nélküli. Egy jéghideg és szinte szótlan ember nem válik egyik pillanatról a másikra figyelmes és emberséges főnökké, és végképp nem tudja egy csöpögős szerelmi vallomással felvezetett csókkal megmenteni kapcsolatát. Gobert nem tudja, hogy mit akar mondani, csak egy már sokszor leforgatott történetet mutat be egy olyan ember kálváriájáról, aki karrierje árnyékában elfelejtett élni.

Egyértelmű, hogy ez a K. O. más formátumra kívánkozik. Rendkívül szaggatott a narratíva, már-már epizodikussá válik történetvezetés. Nagy filmek megidézése és azok sajátos világában való elmélyülés egyébként is a sorozatok jellemzője. Talán nem véletlen az elhibázott dramaturgia, a rendező jobban tette volna, ha korábbi munkáihoz hasonlóan most is a sorozat mellett teszi le a voksát. Még két órában sincs idő a különböző történetszálak, hosszú időszakok kibontására, egy-két évad viszont mindezt lehetővé tenné. A K.O.-ból érdekes sorozat is készülhetett volna, végül semmitmondó idézethalmaz lett.

 

K.O.

Színes, francia thriller, 115 perc, 2017

Rendezte: Fabrice Gobert

Írta: Valentine Arnaud, Fabrice Gobert

Szereplők: Laurent Lafitte, Chiara Mastoianni, Pio Marmaï, Clotilde Hesme, Zita Hanrot

Producer: Xavier Rigault, Marc-Antoine Robert

Operatőr: Patrick Blossier

Bemutató: 2017. augusztus 17.

Forgalmazó: Mozinet

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Burillák B. Marcell --


További írások a rovatból

Jon Watts: Pókember: Idegeben
Interjú Pálos Gergely operatőrrel kétlakiságról, kapcsolatépítésről, valamint a svéd és a magyar fényviszonyok különbségeiről
David Wark Griffith: Letört bimbók

Más művészeti ágakról

art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés