bezár
 

art&design / kiállítás

Örülünk, Vincent?
Aki van Gogh leghíresebb festményeit szeretné megtekinteni, a világ legkülönbözőbb szegleteibe kell elutaznia értük. Ha nem számolunk a távolságból adódó korlátokkal, és el tudunk jutni a párizsi Musée d’Orsay-ba, a New York-i Metropolitan Museumba, valamint az amszterdami Rijksmuseumba is, még akkor sem láthatunk mindent a rengeteg magángyűjtemény miatt. A leghíresebb művek közül most a több mint 200 digitálisan felújított képet tartalmazó, részben 3D-animációval is kiegészült van Gogh-kiállítás Budapestre érkezett. Kompromisszumos állapot: nem eredetiek, de színpompásabbak.
Híd keletről nyugatra
A keletet nyugattól elválasztó kulturális törésvonalak körvonalazása kimeríthetetlen diskurzusok tárháza. Két autonóm kultúra, másfajta világeszmével és filozófiával, eltérő művészeti tradíciókkal és kifejezési formákkal, különböző értékekkel és értelmezésekkel. Adódik a kérdés: létezhet-e átjárás köztük? Megérthetjük-e teljes egészében egy tőlünk idegen kultúra termékeit, művészeti alkotásait? A Lánchíd – egy kicsit másképp című kiállítás ehhez próbál segítséget adni, a hazánkban alig ismert koreai kortárs képzőművészet népszerűsítésével.
Az árnyas oldal gyermekei
Napfény nélkül nincs árnyék, a tavasz pedig szeszélyes, s úgy tűnik, idén a nyár sem lesz különb. A művészet pedig már régen nem a szépségről és a jóról szól, talán nem is szólt erről soha. Ehhez mérten készüljünk az elkövetkezőkre, mert most nem lesz móka és kacagás. Vér folyik majd, amely lehet piros akrilfesték, de akár valódi is, a színek helyett pedig inkább a szürkék dominálnak, eltekintve egy-két bekúszó halványkék vagy ezüstösen csillogó gomolyfelhőtől.
Traumát festeni művészet
Bár a nemzedék, amely a koncentrációs táborok közvetlen tanúja volt, már lassan eltűnik, a Holokauszt tapasztalata mégsem vált a történelem lezárt és feldolgozott fejezetévé, hanem mindmáig a kollektív tudat része. E szörnyű eseményekről nehéz beszélni, de a kimondhatatlanság ellenére a megtörténteket mégiscsak valamilyen módon közvetíteni kell. Arra, hogyan lehet ábrázolni az ábrázolhatatlant, vagyis hogyan tudja a műalkotás megmutatni azt, ami túl van a hétköznapi nyelven A lengyel művészet és a Holokauszt című kiállítás a legjobb példa, amely a varsói Zsidó Történeti Intézetben tekinthető meg.
Semmire nyíló testek
László Melinda képein azt teszi vizsgálat tárgyává, aminek hiányában az általunk most érzékelt világ is örök hallgatásra volna ítélve, s az észlelés elmaradása miatt határtalan semmiként létezne csak. A debreceni Hal Köz Galériában annak a képét látjuk sokféle alakban megjelenni a falakon, aminek köszönhetően ebből a minden időbelit megelőző, paradox semmiből ki vagyunk rekesztve. Mindennapi figyelmünk elsődleges tárgyáról; kapcsolataink, érzelmeink és anyagi világhoz való hozzáférésünk médiumáról van szó a munkákon, az emberi testről, s különösképp a többi ember megfigyelhető testéről. – Alább Áfra János megnyitójának szövege olvasható.
Útmutatást, de mihez?
Most akkor merre menjünk? Itiner, mondjuk így: útvonalterv, ezt a címet kapta a két fiatal képzőművész, Jakatics-Szabó Veronika és Mayer Éva legutóbbi munkáit – Molnár Ani galériájában – bemutató kiállítás. Ezért talán joggal gondolhatnánk, hogy a betévedő vagy épp céllal érkező látogató útmutatást kap a kiállított műveken keresztül. Útmutatást, de mihez? – tűnik fel egy újabb kérdés a horizonton. – Alább Rózsás Lívia megnyitójának szövege olvasható.
Lányok nem rózsaszínben
Május hónap a görög Maia alakjának római megfelelőjéről kapta nevét, aki termékenység istennő volt az ókori mitológiában. Ezért ebben a hónapban női alkotók munkái, továbbá kimondottan a nőkkel és a nőiséggel foglalkozó művészek kiállításairól lesz szó bécsi szemlénkben. Bár ez a világ nem tragikus, nem is vidám. Inkább melankolikus. Pasztellszínűen hervadó virágok gyülekezete egy megtört agyagvázában. De ez most nem szomorít el, inkább elgondolkodtat.
A minimál maximuma
Egy ilyen hosszan már régen várt tavasz előtt nem csak a test, hanem az elme és a lélek is sóvárogni kezd valami friss, valami új után. A most szemlézett bécsi kiállítások ugyan csendesek, de nem erőtlenek, kevés eszközzel, de annál többet képesek mondani. Tőlünk pedig kitartást és türelmet kérnek viszonzásul a befogadáshoz és a megértéshez, mert nem mindig adják könnyen magukat.
Útban a világ végére
Gauguin szimbolikus-látomásos világa elevenedik meg újra ezeken a vásznakon – Matthew Hindley képei a lét alapkérdéseit, a "Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová tartunk?" hármasát feszegetik, miközben egy távoli, időn és téren túli világba vezetnek minket, ahol megszűnik minden bizonyosság.
Sziget-tenger
A tenger képzetével először alighanem a Babar utazásaiban találkoztam. Ez a színes francia mesekönyv tette számomra valamelyest érzékelhetővé azt, hogy létezik olyan nagy víz, aminek nincs vége. Ahol nincs túlpart; az odaát nem látszik. És rajta messzire vezető utazásokra lehet indulni. Közben persze hajótörést is lehet szenvedni… Ám egy kedves bálna segítségével meg lehet menekülni, és el lehet jutni a legközelebbi szigetre… – Alább J. A. Tillmann megnyitójának szövege olvasható tovább.
30   31   32   33   34   35   36   37   38 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés