bezár
 

art&design / kiállítás

Tárgyról, térről és lélekről
Tárgyról, térről és lélekről
A COVID-19 szerencsénkre nemcsak egzisztenciális válságot, hanem máig bőséges témaválasztékot is hagyományozott a kortárs filmnek és irodalomnak, az előadó- és szépművészeteknek. Gink Sára, Kortmann Járay Katalin és Mendreczky Karina a Deák Erika Galériában megrendezett Átmeneti tárgyak, átmeneti tájak című kiállítása is olyan tárlat volt, melynek ötletcsírája a karanténhelyzetben fogant, és a megváltozott otthon-fogalmat, az emberi tárgykultúra társadalmi és lélektani vetületeit vizsgálja a környezetpszichológia és a képzőművészet eszközeivel.
Konstellációk határán
Konstellációk határán
Kiki Kogelnik alakja a Kunstforum termeiben megelevenedik: velünk egyszerre lép, mozdul, hajol és esik, árnyékot vet. Ami nem is csoda, hiszen vinilfóliából kivágott sziluettje hol levetett bőrként, hol ruhaként lóg az állványokról. A test Kogelnik értelmezésében mindenekelőtt kivágható, formálható, hajlítható, viselhető, kerámiából és üvegből is kiönthető, képlékeny anyag, amely minduntalan hozzáidomul korunkhoz. A test (kogelniki) posztmodern alakját nehezen lehetne egy médiumra korlátozni.
Égig érő színfoltok
Égig érő színfoltok
A toronyépületek elsődleges célja, hogy minél kisebb alapterületen minél több helyet és lehetőséget tömörítsenek egybe. De vajon lehet-e a tornyokat is tömöríteni, avagy mit ér egy felhőkarcoló, ha nem ér felhőt?
Március 5-ig tart nyitva a Yoko Ono-kiállítás Budapesten
Március 5-ig tart nyitva a Yoko Ono-kiállítás Budapesten
A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja A háborúnak vége! Ha te is akarod - Tribute to Yoko Ono című kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM); a neves képzőművész és békeaktivista több mint 30 munkáját bemutató tárlat március 5-ig lesz látogatható - tájékoztatta az intézmény az MTI-t hétfőn.
Egy életmű látképe a székesegyházzal
Egy életmű látképe a székesegyházzal
„Két bóher ül a Talmud fölé görnyedve. Az egyiknek hirtelen felragyog az arca, de aztán teljesen elkomorul. Mi történt veled? – kérdi a társa. Hagyd el! Eszembe jutott egy nagyon jó válasz, de az istennek sem jut eszembe hozzá egy jó kérdés.”
Panis Angelicus
Panis Angelicus
Vigyázz, a kert a hídon túl már dzsungel. / Arra vesznek el a legvakmerőbbek. / Változnak liánná, tigrissé, kővé, / S nem gondolkoznak a kert titkáról többet.* Ünnepi kiadással jelentkezik a PRAEda, a (jó esetben) kéthetente hétfőn megjelenő kiállítás- és eseményajánló cikksorozat, melyben korábbi gyakornokok, és most már jelenlegi szerzők mutatják meg azt saját szemszögükből, hogyan választják ki azokat a képzőművészeti programokat, amelyekről nem érdemes lemaradni. Célkeresztben Novotny Gergely** kiállításajánlói december 12-től az év végéig.
Síkon innen, téren túl
Síkon innen, téren túl
Ambiciózus feladatara vállalkozott a Molnár Ani Galériában november 26-ig megtekinthető csoportos tárlat, amelynek gerincét a festészeti és szobrászati tér egybefolyásának tematikája képezi. A Geometric Environments célja, hogy felderítse a közép- és kelet-európai régió országaiban generációkon átívelő művészi érdeklődést a geometrikus absztrakció iránt. Az irányzaton belüli kurrens vonulatok (a teljesség igénye nélküli) bemutatása páratlan lehetőséget biztosít a tendenciák nemzetközi összehasonlítására, elmélyítve regionális kapcsolatainkat és a geometrikus absztrakció plenáris szemléletét. 
Kulturális fejlődések és visszafejlődések
Kulturális fejlődések és visszafejlődések
A 2021 áprilisi Black Lives Matter szobraként emlegetett Prizma óta lényegében először ad hírt magáról Szalay Péter az acb Attachmentben megrendezett önálló kiállításával. Ugyan a tárlat címe – Szalay 41 – retrospektív hangvételt sejtet, meglepetés érheti a látogatót, aki csupán emblematikus munkákat felsorakoztató, nosztalgikus visszatekintésre számít. A művész új alkotásokat és régebbi munkák átdolgozását variálva jelentésektől telített időkapszulát teremt mind saját életkora, mind korunk tapasztalataiból.
Figyelem (Le)nyomatok
Figyelem (Le)nyomatok
Vigyázz, a kert a hídon túl már dzsungel. / Arra vesznek el a legvakmerőbbek. / Változnak liánná, tigrissé, kővé, / S nem gondolkoznak a kert titkáról többet.* Hosszabb szünet után ismét jelentkezik a PRAEda, a kéthetente hétfőn megjelenő kiállítás- és eseményajánló cikksorozat, melyben korábbi gyakornokok, és most már jelenlegi szerzők mutatják meg azt saját szemszögükből, hogyan választják ki azokat a képzőművészeti programokat, amelyekről nem érdemes lemaradni. Célkeresztben Szakács Emese Bíborka** kiállítás- és könyvajánlói október 17-től 30-ig.
Radikális egészségünk
Radikális egészségünk
Betegség – egészség; sérülékenység – erő; gyógyítás – halál; kiszolgáltatottság – önrendelkezés. Ilyen és ezekhez hasonló fogalmak körében találja meg témáját a Trafó Galéria aktuális kiállítása, minderre pedig egymástól igen különböző módon reflektál a Szalipszki Judit kurátor által válogatott anyag. A hat hazai és külföldi művészt vagy művészcsoportot bemutató tárlat összképétől semmiképp ne várjunk derűs, optimista konklúziót. Nagyon is aktuálisan, megrendítően cseng egybe a téma napjaink aggasztó, itthoni és világpolitikai fejleményeivel, melyek a női test feletti önrendelkezés jogait csorbítják, és az egészségügy helyzetét amortizálják. Véletlen, de ezúttal szépen rímel a téma azzal a hírrel is, hogy épp az elmúlt napokban nyerte el az irodalmi Nobel-díjat az az Annie Ernaux, aki műveiben ugyancsak ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, és az emberi (leginkább női) tehetetlenségről ír fájdalmas őszinteséggel, gyakran orvosi tapasztalatok (abortusz, Alzheimer-kór stb.) tükrében.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés