irodalom / lapszemle

Az Élet és Irodalom ünnepi dupla lapszámában a friss Mészöly Miklós-díjas Barnás Ferenccel készített interjú mellett Thomas Mann naplói és Patti Smith memoárja állnak a középpontban ‒ legyen ez a lapszemle olyan betekintő, mintha az idei ÉS-fenyő fényfüzérjei villannának fel. A sokoldalú recenziók és kritikák sorát húsz költő és húsz író szövegei teszik színesebbé.

A Jelenkor és az Alföld decemberi számaiban gyakori az emlékezés: családtagokra, megbecsült alkotótársakra, önmagunk korábbi verzióira. A szépirodalmi szövegekben fontosak az emberi kapcsolatok és a természet jelenléte, a kritikákban és esszékben pedig, az irodalomértelmezés és az ihletfelfogás.

Miért fontos a múlt? Miért nem hagy nyugodni az, ami több éve, évtizede történt? Miért kell szembenézni vele ahhoz, hogy megértsük a jelent és továbbléphessünk a jövőbe? Csak a saját vagy mások múltját is cipeljük? Az eheti Élet és Irodalom írásai közül több is leereszkedik a múlt „mélységes mély” kútjába, de hogy mit találnak ott, az már korántsem mindig magától értetődő.

„Kizökkent az idő; – ó kárhozat! / Hogy én születtem helyre tolni azt.” – mondta Shakespeare dán királyfija bő négyszáz évvel ezelőtt. Az Élet és Irodalom eheti lapszámának számos írása uralja vagy uralni próbálja az időt és teret: egy napba zsúfol egész életeket, vagy éppen kozmikus szintűvé tágítja a nézelődés perspektíváját, emlékezni és felejteni hívja az olvasót – és sokszor már lehetetlen feladattá válik, hogy eldöntsük, mi a fikció, és mi a valóság.

Madarak, akiktől tanulhatunk, kerítések, amelyeken túlról áthozhatunk valamit. A bágergödörtől egészen Rómáig. Szentek glóriája és egy harang, amely tanúsít történelemről és emberről. Kabai Lóránt mint megszólított – csak néhány elem abból a gazdagságból, amelyet  a két lapszám nyújt.