színház / előadás
2015. 02. 09.
A bécsi Volkstheater magyarországi viszonyokhoz képest jó állapotban lévő színház. Legalábbis annak látszik. A nézőtéri székek egyáltalán nem kopottak, a túlburjánzó Fellner-Helmer épület nagyon hangulatos, a nézőtér romkocsma-hangulatú: a pótszékek a földszinti széksorok mögött elhelyezett antik kanapék, kisasztallal – az egész családias. De a színház bajban van: hirdetik ezt szem nélküli emberarcokat ábrázoló plakátokkal és szórókkal. Ezzel együtt a Supergute Tage című előadás nagyszerű.
2015. 02. 05.
A Trafó Kortárs Művészetek Háza fiatal színházi alkotókat bemutató fesztiválján, a NEXTFESZT – Az Y generáció keretén belül mutatták be Fekete Ádám, a Színművészeti Egyetem színházi dramaturg szakán végzős hallgató előadását. A Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) izgalmas kísérlet a színház időkereteinek radikális kitágítására és a néző tűréshatárainak átlépésére. Ez a színház lassú, de feszes, unalmas, de abbahagyhatatlan.
2015. 01. 27.
A Zelei Miklós és Janox vezette Budai Kabaré új műsorszáma Janox Valós idő című egydimenziós képzeletszínháza. Egydimenziós: nincs tere, csak ideje – bár ez az idő maga többdimenziós –, és képzeletszínház: nincsenek díszletek, színpad, sőt színészek sem. A történet egy sötét pincében játszódik, s a leszűrődő hangokból, valamint az oda száműzött narrátor monológjából bontakozik ki a cselekmény.
2015. 01. 26.
"A háború száz évre biztos, / Romokat épít, bajt növeszt, / Hadiszerencse fordul itt-ott, / De a közember rajtaveszt.” Bemutatták Zsámbéki Gábor Kurázsi mama és gyermekei-rendezését a Katonában.
2015. 01. 22.
„Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!” – kezdődik Bagossy László Tartuffe-rendezésének színlapján a Lukács evangéliumából idézett trükkös mottó. Hogy miért trükkös? Az idézett sorok elhitetik, hogy az Örkény Színház előadása egyszerűen előhúzott egy szokványos képletet: képmutatás + (vagy pont mínusz) vallás = instant Tartuffe. Persze aztán kiderült, hogy ennél többről van szó.
2015. 01. 15.
Feydeau bohózataival úgy vagyunk, mint az Agatha Christie-krimikből készült filmekkel. Egy jó adaptációt mindig szívesen megnéz az ember, akkor is, ha tudja, hogy ki a „gyilkos” – vagyis ebben az esetben a hunyó a házassági háromszögtörténetekben. És akkor is, ha tudja, hogy a krimikkel ellentétben itt tulajdonképpen nincs is hunyó, csak úgy látszik, mintha lenne.
2014. 12. 27.
Valamiért gyerekkorom óta különös kötődést érzek a dobosok, ütőhangszeresek iránt. Mindig is jobban érdekelt a ritmusszekció mint az ének vagy a többi szólóhangszer. Ha pedig valaki a dobok mögül dobbant, például úgy, hogy dallamot játszik, az aztán igazán lenyűgöz. Mint mondjuk Keith Moon és Ginger Baker. No meg az Amadinda, amely együttes nemcsak dallamot, de humort is visz a játékába. Olyanról viszont, hogy egy ütőhangszeres politikát játszana, ahogy az a Szkéné Farkasszem című előadásán történt, ritkán hallani.
2014. 12. 15.
Provokatív előadás a Parallel. A homoszexualitás és a feminizmus a központi témája, de az alkotók érzékenységének köszönhetően túl is mutat egy előítéletektől sújtott és az elfogadásért küzdő társadalmi réteg sajátos helyzetén. A Kortárs Drámafesztivál előadása énképünk és a társadalmi determináltság problematikájára kérdez rá nyers, szókimondó, elevenbe vágó formában.
2014. 12. 13.
Gianina Cărbunariu legújabb rendezése a Securitate jegyzőkönyveiből és ex-secusokkal készült rendszerváltás utáni interjúszövegekből összemontírozott drámán alapul. A fizikai színház eszközeit is felhasználva erős, minimalista előadás született. A végeredmény több mint közéleti dokuszínház: a huszadik század tragédiája.
2014. 12. 09.
Shakespeare komédiái sosem ártalmatlan szórakozások, ahogyan tragédiái sem száz százalékig véresen tragikus írások. Mégis sokaknak talán egyszerűbb a Vízkeresztet kusza cselekményű tévedések vígjátékaként felfogni, mintsem beismerni, hogy ez tulajdonképpen megrázó, kortalan tanmese az életről. Tatabányán a november 29-i premieren jártunk.
