bezár
 

színház

2020. 03. 26.
Rudolf Péter: Örülni csak akkor lesz okunk, ha újra felmegy a függöny
Először szólal meg kinevezése óta a Vígszínház új igazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rudolf Péter: Örülni csak akkor lesz okunk, ha újra felmegy a függöny Örülni majd csak akkor lesz okom, okunk, ha újra felmegy a függöny, ha teltházak előtt tudunk megharcolni szereppel, önmagunkkal. Ha újra béke lesz bennünk és a világban - fogalmazott Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója

Addig is, teszem a dolgom, és minden erőmmel azon leszek, hogy a Vígszínház készen álljon az újraindulás pillanatában - írja a Kossuth-díjas színművész.

Karácsony Gergely főpolgármester kedden bízta meg 2021. december 31-ig Rudolf Pétert a Vígszínház vezetésével, miután az eddigi igazgató, Eszenyi Enikő az őt ért támadások miatt a múlt héten visszavonta pályázatát.

Mint írta, a közönségnek és a társulatnak tartoznak azzal, hogy a város legnagyobb színházát nem hagyják bizonytalanságban ezekben a nehéz hetekben. Elismerést érdemel, hogy Rudolf Péter vállalta a botrányok és a járványveszély által duplán sújtott színház vezetését - fogalmazott a főpolgármester.

Rudolf Péter nyilatkozatában megköszöni a döntéshozók bizalmát és a társulat támogatását, hozzátéve: amennyi erőt ad ez a támogatás, akkora felelősséget is ró rá. Kivételes megtiszteltetés a Vígszínház igazgatójának lenni, de ezek most nem lehetnek az öröm pillanatai. Túl sok fájdalom, túl sok indulat tört felszínre az elmúlt hetekben - fogalmaz.

Mint írja, sem a színház, sem a világ nem lesz már ugyanolyan, mint annakelőtte. Nem tudhatjuk, mikor áll vissza a rend, mikortól tehetjük újra a dolgunkat. Abban reménykedem, hogy minden, ami most történik a színházi szakmában és a világban, az tisztulást hoz, katarzist - olvasható a művész nyilatkozatában.

Kép forrása: Wikipédia 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
színház

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
A Hegedüs a háztetőn a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével

Más művészeti ágakról

Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026
Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés