színház

Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében felidézték, hogy a színház fennállásának 75. évfordulóján egész napos programsorozattal várták a családokat vasárnap. Az eseményen jelentette be Ellinger Edina igazgató a jövő évad új előadásait is.
Az évad ősbemutatóval kezdődik: Fábián Péter állítja színpadra saját adaptációjában Arjun P. Anand fantasy-író ifjúsági regénytrilógiájának első részét A sárkányfutó átka címmel. A regényfolyam a Sakk Univerzumában játszódik. A 10 éven felülieknek szóló nagyszínpadi előadás főhőse egy kamaszlány, Szofi, aki szülei válása után egy sakkverseny döntőjére készül, ám egy váratlan lépés egy sorsfordító játszma kellős közepébe repíti. A sakkjáték szabályrendszerét az indiai mitológiával és a fantasy világával ötvöző történetben Szofinak kell vezetnie a világos király seregét a csatában, amelyben nem csupán a két királyság, de Szofi családjának sorsa is eldől.
A második bemutató az Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban készülő, Akik már nem leszünk sosem. Krusovszky Dénes regényének egyik részéből Barna Zsombor bábművész készít felnőtteknek szóló, egyszemélyes tárgyjátékos előadást, amelyet a Kemény Henrik Teremben mutat be a színház ősszel. A színpadi adaptációt Macsuka Patrik írta, a rendező Dékány Barnabás.
Februárban a 2013 óta sikerrel játszott Semmi megújult formában költözik át az Ország Lili Stúdióból a nagyszínpadra. Hoffer Károly rendezése ikonikus előadássá vált, középiskolások generációi nőttek fel rajta - írják. Idézik az igazgatót is, aki szerint a minket körülvevő világ azóta sokat változott, Janne Teller regénye azonban semmit sem vesztett aktualitásából. A színház új, fiatal szereposztással és a kortárs könnyűzenei szcéna két népszerű előadója, cserihanna és Bongor közreműködésével, új zenével mutatja be a produkciót Semmi 2.0 címmel.
Az eredeti szereposztás azonban egy búcsúszéria erejéig ősszel még összeáll, majd egy exkluzív esemény keretében adja át a stafétát a következő generációnak - emelik ki a közleményben.
Semmi
Jövőre lenne 90 éves Lázár Ervin író, akinek meséiből a Budapest Bábszínházban az elmúlt években több sikeres produkció is született, köztük A legkisebb boszorkány, A hétfejű tündér vagy a Szegény Dzsoni és Árnika. Az évad utolsó bemutatója ismét Lázár Ervin előtt tiszteleg: Berzsián és Dideki című költői meseregényéből Veres András rendez előadást az Ország Lili Stúdióban. A történet a barátság, a közösség erejéről szól, és egy kisváros csodabogár lakóinak kalandjait meséli el bábbal és élő zenével, 6 éven felülieknek.
A jövő évad végén a színház ismét szeretné megrendezni a 2022-ben elindított Abstract Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivált, amelynek keretében elhoznák Budapestre a kortárs bábművészet legizgalmasabb alkotóit, legérdekesebb előadásait - írják a közleményben, amely szerint ezzel párhuzamosan a tavaszi időszakban már a következő évad első bemutatójának előkészítő munkáin dolgoznak a színház alkotói és műhelyei. 2026-ban Keresztes Tamás rendezésében mutatják be Az ember tragédiáját.
Az ember tragédiája
"Madách Imre műve minden feldolgozással új fénytörésbe kerül, és minden esetben innovatív bábos koncepciót inspirál, ezért a produkció létrehozói hisznek benne, hogy a középiskolás korosztály és a felnőtt nézők számára egyszerre tudják megmutatni a Tragédia nagyszerűségét és a kortárs bábművészet legújabb eredményeit" - áll a közleményben.
A drámai költeményt Gimesi Dóra alakítja bábszínpadra, bábtervezője Hoffer Károly. A színház tervei között van az alkotófolyamat komplexitásának megmutatása a közönségnek, folyamatosan hírt ad a munka fázisairól és egy szabadegyetemi előadás-sorozatot is elindít.