Összesen kilenc pályázat közül választotta ki a héttagú zsűri azt a pályázatot, illetve koncepciót, ami 2010-ben, a kétévente megrendezésre kerülő rangos építészeti kiállításon képviseli Magyarországot, a magyar építészetet. A zsűri véleménye szerint a pályázók kiemelkedően magas száma és a pályázatok színvonala jelzi, hogy a velencei biennále fontos szerepet tölt be a kortárs építészetről szóló friss szellemű hazai szakmai gondolkodásban. A pályázatok a biennále honlapjáról letölthetők, elolvashatók.

Mielőtt a győztes pályázatról írnék, gratulálok a produkciós vezetői feladatot elnyert Wesselényi-Garay Andornak és társának Ferencz Marcelnek. Úgy is mint pályázó - idén Benedek Annával mi is részt vettünk a biennále pályázaton. Fontosnak tartottuk az indulást, mivel egyrészről azt gondoljuk, hogy a kortárs építészetről szóló diskurzusok szűkös terepén a biennále pályáztatása is fontos fóruma lehet az építészetről szóló közbeszédnek, másrészről pedig alkalom arra, amit itt a PRAE.HU-nál is szeretnénk megvalósítani: a különböző művészeti ágak átfedésében, a művészeti határátlépésekben rejlő lehetőségek kibontását, bemutatását. Érdemes az összes pályázatot elolvasni, és az azokban rejlő felvetéseket továbbgondolni.

A győztes pályázat kurátora W.G.A. jelenleg a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének docense, ezt megelőzően az ATRIUM magazin szerkesztőjeként tevékenykedett, és közel 300 építészeti tárgyú cikk szerzője. Írásai az Alaprajz és a régi-új Magyar Építőművészet mellett a WérGida.blogspot.com-on olvashatók.


A BorderLINE címet viselő koncepció lényege, a pályázók megfogalmazása szerint, hogy visszavezesse a látogatót  az építészet és az emberi létezés alapélményéhez, a vonalhoz. A borderline kifejezéssel nem a pszichopatológiából ismert, ma elég gyakori lelki betegségre kívántak utalni, hanem „a határosság földrajzi érzetére, mint ahogy vonatkozik az építészeti technikák felhasadására, vagy mint ahogy vonatkozik a vonal és a tér, a rajz és az építészet születésére, az itt és az ott problémájára.”

Véleményük szerint a hazai jelenkori építészet tárgyiasult gondolatai kevésbé tarthatnak számot nemzetközi figyelemre, ezzel ellentétben a gondolatok elsődleges levetülése, a vonal (vagy rajz), annál inkább. Ezért fókuszáltak legfőképpen az építészek rajzolási technikáira, az építészet alapegységeként megfogalmazott vonalra - a befogadók által érzékelhető építészet zigóta-állapotú absztrakt kifejezési formáit mutatnák be, ill. az absztrakt forma kialakulásának a gyakorlati mozzanatát, azaz a "vonal meghúzását". A magyar pavilonban ennek az egydimenziós „alakzatnak” a térbe transzformálását szeretnék megvalósítani: „A vonalak térbelivé válásával a magyar pavilon terében egy olyan új tér alakul ki, amely a tömeg és a tér, a grafikai ösztön és az építészet valamint a formák és a tömegek közötti határterületekre (borderline) utal."

Azt a nehezen megemészthető tényt - akár építészről, akár az építészetet használóról van szó -, hogy az építész nem házakat épít, nem tereket alkot, hanem rajzol, elsődleges bemutatási eszköznek tekintik. „A Magyar Pavilonban rendezett kiállítás célja az, hogy a vonalat a kétdimenziós létezéséből kirobbantva önálló, fizikai entitásként mutassa be. A pavilon terében megjelenő vonalak a mennyezetről lógó, azokat kihegyezetlen ceruzákkal kifeszítő fonaldarabokként jelennek meg.”

Koncepciójuk szerint a látogatóknak a pavilon különböző tereiben különböző élményekben lesz részük: először egy taktilis térben érezhető közelségbe kerülnek a "vonalhoz", ez a közelség a mennyezetről függő, ceruzákkal kifeszített vonalerdőn keresztül válik érzékelhetővé.
A következő teremben a vonal felületté és homlokzattá válik. Ebben a térben magyar építészek rajztechnikáit bemutató filmek futnak.
A pályázatban leírt koncepciót elolvasva egy izgalmas kiállítás körvonalai bontakoznak ki. A kiállítás narratívája során a különböző terekben a vonal kilép létezésének terepéről, megszűnik szimbionta léte, és önálló életre kel.

Az építészek szeretnek arra hivatkozni, hogy az építészeti rajz (tervrajz) a világ minden nyelvén érthető, összeköt, felszabadít, ahogy a tervrajz alapja, a vonal is: akár egyenes, akár íves, akár szőrös vagy röcögő. Ám nemcsak az építészeket, hanem minden rajzoló embert érint a vonal problémája, hiszen bárki megértetheti magát általa. Ezért kívánja Wesselényi-Garay Andor és Ferencz Marcel a vonalat kiállítási tárggyá tenni, a vonalak világában megtalálni a teret, és az építészetet.

A pályázók abc-sorrendben
Benedek Anna és Árvai András, Betűrés
Bujdosó Attila, Bit of Architecture − A Kitchen Budapest pályázata
Csanády Pál és Wesselényi-Garay Andor, European Unioff
Erdély Dániel, Spidron Equilibrium
Irimiás Balázs – Huma Alin, Fin de Cycle
Király András és Király Zoltán, Framework
KÉK − Kortárs Építészeti Központ, Egyet fizet, kettőt kap / Take one, get one free
Szépvölgyi Viktória és Fónagy Dóra, Hotel
Wesselényi-Garay Andor és Ferencz Marcel, BorderLINE

A zsűri tagjai
Boros Géza művészettörténész, az OKM művészeti főosztályvezető-helyettese
Kálmán Ernő DLA építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke
Pásztor Erika Katalina DLA médiaművész, az epiteszforum.hu alapítója, lapigazgatója
Polyák Levente építész, városkutató, kritikus
Skardelli György építész, a KÖZTI Zrt. vezető tervezője
Somlyódy Nóra újságíró, kritikus
Z. Halmágyi Judit DLA építész