A konfliktus a darabban nem érzelmi, hanem tisztán gazdasági, joggal gondolhatnánk, hogy eljárt felette az idő. Mégis, Zsótér Sándor rendezésében a mű él, egy percre sem merül fel, hogy felesleges volt elővenni, és azt sem túlzás állítani, hogy a mai kor embere számára is tanulságokkal szolgál.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen látható előadás hatalmas energiát követel a színésznövendékektől, akik elviszik a hátukon az előadást. Az Ódryn bemutatót nézni többféle tanulsággal szolgálhat. A legkézenfekvőbb az lenne, hogy egy produkció keretén belül "kihull a férgese" vagy "tűt találunk a szénakazalban". Kitetszik, kikből válhatnak az elkövetkező évek kőszínházainak vezető színészei, és kiknek kell beérniük parfümreklámokkal. Jelen esetben erről szó sincs, senki nem emelkedik a többiek fölé és senkiről sem lehet azt mondani, hogy el kell könyvelni színpadképtelennek – az összjáték dominál és ez erős, az évek alatt szemmel láthatóan jól összeszokott a társaság. Egy itt előadott darabnál mindig ügyelni kell arra, hogy olyat válasszon a rendező-tanár, ami nem egy karakter köré épül, mindenki kap legalább egy jelenetet. A Brecht-szöveg megfelel ennek, de klasszikusban ilyet keveset találni, talán éppen ezért gyakoriak az Ódryn kortárs darabok – ezt sok teátrum megirigyelhetné. A másik, számomra legalábbis fontos tanulság, hogy a tanárt is vizsgáztatja az előadás: sokszor előfordult már, hogy egy osztály egy bizonyos direktornál épp hogy csak felmondta a szöveget, másnál pedig amit mutatott, megfelelt egy pszichoanalízisnek. Utóbbi ilyen (pozitív) élményem is egy Zsótér-rendezésnek köszönhető.

A gömbfejűek és a csúcsfejűek kiindulási pontja egy társadalmi-gazdasági trauma: a rendszer inog, ezért a hatalom birtokosai egymás ellen fordítják az "alattvalókat", mindezt a fejforma alapján. Csih megy csuhnak, miközben a Sarlósok késnek. Innen már látszólag nincs más hátra, mint bemutatni erre a kemény helyzetre érkezett válaszokat, de Brecht nem a könnyebbik utat, nem a mesés történetvezetést választja, ezt amúgy is csak művészi elveinek feladásával tehetné. Az általa felvázolt rendszerben nem létezik pozitív hős, hiszen a magántulajdon mérge (ami természetesen megfeleltethető másnak is) mindenkit megfertőzött, és számára nemcsak a helyzetet elszenvedők, hanem a helyzetet generálók ábrázolása is ugyanúgy fontos. Nincsenek már tiszta érzelmek, vagy fennkölt eszmék, itt mindenki mindent csak a saját maga előrébb jutása érdekében tesz. Több szálon fut tehát a cselekmény és nagyrészt tézis-jellegű szövegek hangoznak el, oda kell figyelni, mert ha néhány percre elbóbiskolunk, már el is vesztettük a fonalat.

Odafigyelni viszont érdemes, mert a zsótéri rendezés bőven tartogat ötleteket. Az előadás látszólag minimál, hiszen néhány iskolai pad mozgatása jelzi csak a színváltásokat, de néhány pad, székek és terítők variálásával ez a néhány elem megfelel kávéháznak, bordélynak, minisztériumi osztálynak és apácazárdának egyaránt. A jelmezek önmagukban nem szolgálnak különleges eszenciával, az alsóneműk kombinációja szmokinggal nem jelent újdonságot, viszont a színészek fejére, kezébe helyezett állatos úszógumik annál inkább. Túl azon, hogy az állat formája nyomán végig egyértelmű, hogy ki a csúcsfejű, és ki a gömbfejű, ez a kis vizuális jel a szereplőcseréket is követhetővé teszi. Kritikát csak amiatt lehet megfogalmazni, hogy a bábos osztály nem igazán használja bábokként ezeket a kellékeket, hiszen kellékek maradnak csupán. A szöveg természetesen változott, szerencsésen frissült, Ungár Júlia új fordításának köszönhetően néhol aktuális nüánszok is elhangoznak (ELMÜ), így oldva kicsit a tézis-jelleget.

Zsótér Sándor karmester módjára mozgatja fiatal színészeit, akik remekül teszik a dolgukat: a szöveg elvontsága életre kel, a kusza viszonyrendszer hamar világossá válik és a jelenetek közötti átmenet is végtelenül precíz. Zsótér – ez már szinte közhely – hozott anyagból dolgozik, nemcsak a szövegben rejlő lehetőségeket igyekszik maximálisan kihasználni, hanem pláne vizsgaelőadásnál, a színészi feladatok kiosztásánál is igyekszik mindenkinek az adottságainak megfelelő feladatot adni. Akinek a poentírozó képessége erős, arra osztja a hatalommániás szerepét, akinek kellemes a hangszíne, az kapja a híreket, aki dögös, nem fog itt szende szüzet játszani. A típusok elsajátításánál pedig itt is jó lehetőség kínálkozik, amikor egy színésznek több alakot kell megformálnia.

A darab vége aláhúzza az alcímet: hiába recsegett-ropogott a rendszer, talán össze is dőlt, megint csak a gazdagok jártak jól. A bérlő ment volna az akasztófára a birtokos helyett, a kurva indult a szűz helyett elbukni, és a csodás megmenekülés is csak arra volt jó, hogy a paraszt térjen vissza az eke mögé. Bizonyos mechanizmusok, úgy látszik, kortalanok.

Bertolt Brecht:
A gömbfejűek és a csúcsfejűek, avagy A gazdag a gazdaggal társul szívesen

A bíró: Hoffer Károly
Missena, államtanácsos; Parr, bérlő; Palmosa; Írnok: Czupi Dániel
Angelo Iberin:  Márkus Sándor
Callas, bérlő:    Fehér Dániel
Nanna, a lánya: Spiegl Anna
Callasné; Jézusanyuka; Fejtapogató: Mórocz Adrienn
Fejtapogató: Makra Viktória
Saz, bérlőúr; Ügyvéd: Szolár Tibor
Hoz, bérlőúr: Ivanics Tamás
Az alkirály; Emma Cornamontis, kávéháztulajdonos; Novícia: Eke Angéla
Callamassi; Rendőr: Andrusko Marcella
Emanuele Guzman, bérlőúr: Ivanics Tamás
Isabella Guzman; Lopezné: Makra Viktória
Lopez, bérlő; Peruiner, bérlőúr: Hoffer Károly
Orvos:  Márkus Sándor

Fordító, dramaturg: Ungár Júlia
Díszlet: Ambrus Mária
Jelmez: Benedek Mária
Asszisztens: Zsirai Viktória

Rendező:Zsótér Sándor 

2012. október 1.
Ódry Színpad