PRAE.HU: Hogyan került az angolok által kidolgozott, már Európa több országában is élő program Magyarországra?

A CCE vezetőjével, Paul Collarddal két éve kezdtünk el közösen dolgozni. A honlapunkon is szereplő ICEnet (International Creative Education Network) hálózat megalakulása vezetett ide. Hat vagy hét oktatással és kutatással foglalkozó európai céggel együtt, nem pályázati pénzekből, hanem önerőből kezdtük el építeni ezt a hálózatot. Ezen keresztül kerültünk kapcsolatba olyan szervezetekkel, amelyeknek már volt Creative Partnerships programjuk. A tapasztalataik alapján úgy döntöttünk, hogy biztosítani akarjuk egy magyarországi kísérleti projekt elindítását.

PRAE.HU: Milyen háttérmunkával és lépésekkel kezdődött?

A CCE előzetes képzéseket tartott, illetve végig figyelemmel kísérte a folyamatot. Mi a partnerek megkeresésével kezdtük: a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara lett az egyik. A partneriskola megtalálása szerencsés véletlen volt, ugyanis a pécsi Budai Városkapu Általános Iskola a különböző, hátrányos helyzetű diákokat érintő problémákkal kapcsolatban épp hozzánk fordult segítségért – a két cél így talált egymásra.

PRAE.HU: A pécsi egyetem Művészettörténet és Elmélet Tanszékével együttműködve választották ki a programban résztvevő művészeket, művészhallgatókat. Milyen szempontok szerint és hogyan döntöttek?

Egyrészt Paul Collard és Diane Fisher-Naylor, a program fejlesztéséért felelős CCE munkatárs többször is itt jártak – tehát folyamatos együttműködésben dolgoztunk. A tanszékkel egyeztettünk arról, hogy az ő tapasztalatuk szerint milyen kompetenciákkal kell bírnia annak, aki ún. kreatív szakember (angolul creative practitioner) lesz. A CCE mint programgazda úgy érezte, ez egy olyan pont, amely mindenhol nehézséget okozhat. A T-TUDOK Leonardo programja kimondottan erre a kérdésre ad választ, hiszen olyan kompetenciahálót fejlesztünk, amellyel könnyen meg lehet találni a megfelelő kreatív szakembereket.

A mi részünkről az volt elvárás, hogy ne pedagógia szakos, hanem önálló művészképzésben résztvevő hallgatók jöjjenek. Fontos viszont, hogy érdeklődjenek a közösségi művészet és az iskolai projektek iránt, ugyanis a művészhallgatók és frissen diplomázottak szülőkkel, gyerekekkel és pedagógusokkal is szorosan együttdolgoznak.

PRAE.HU: Van olyan sajátossága a magyar programnak, amely eltér a többi európai vagy az eredeti angol programtól?

A képzés során jutottunk arra, hogy a művészek és a tanárok is párokban fognak dolgozni. Mivel a Kreatív Partnerség előzmény nélküli itthon, szükség van rá, hogy a tanárok erősítsék egymást: legyen erre a programra képzett mondjuk az osztályfőnök és a szaktanár is.

Eltér még abban is, hogy kifejezetten hátrányos helyzetű gyerekeket tanító iskolákba akartuk bevinni. A CCE többek között azért hozta be külső forrás nélkül, mert ők is kíváncsiak arra, hogy például roma és nem roma, hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatásában hogyan működik a Kreatív Partnerség program. Kimondottan heterogén iskolákat kerestünk, ahol szociálisan eltérő helyzetben levő gyerekek vannak.

PRAE.HU: Hogyan, milyen szakaszokban vált világossá, személy szerint kikkel fognak közösen dolgozni a projekteken? Hogyan dőlt el a projektek témája?

Az iskolákkal már decemberben elkezdtük a munkát, hogy márciusban a kísérleti projektek megvalósulhassanak. A legelején Paul Colarddal egy héten át látogattuk az iskolákat, beszélgettünk az osztályfőnökökkel, a tanárokkal, elsősorban az igazgatókkal. Feltérképeztük, hogy melyek azok a problématerületek, amelyekre megoldást keresnek. A mi javaslataink után kollégám, Máté Dezső dolgozta ki azt a kooperatív technikára alapuló képzést, amelyet minden iskolában biztosítottunk a tanároknak. Nem akartuk, hogy a projekt az iskolán belül elszigetelten működjön, ezért két pedagógus „kiemelése” helyett azt a célt tűztük ki, hogy az iskolákban mindenki tudja, miről van szó.

A képzés során összegyűjtötte a tantestület az észlelt nehézségeket, majd a segítségünkkel leszűkítették a listát – több lépésben – öt komoly problémára, amelyeket szeretnének a közeljövőben megoldani. Ebből az ötből is szűrtünk még, szem előtt tartva a gyerekeket. Ugyan nincs előírva, hogy osztályközösségből álljanak a csoportok, a tanárok többnyire osztályokban gondolkodtak. A legvégén dőlt el, ki lesz az a hat tanár, akik az intenzív tréninget kapják.

PRAE.HU: Milyen képzést kaptak a résztvevő egyetemista művészek?

A pécsi egyetemen több információs napot tartottunk, majd meghívtunk 20-25 művészhallgatót az együttműködésre, akik az angol trénerek egyhetes képzésében is részt vettek. A képzéssorozat után pedig még mi is tartottunk találkozókat, ahol a 14 résztvevő tanár megismerhette a velük majd együtt dolgozó 14 művészt.

PRAE.HU: Hogyan zárultak a projektek?

A projektek végére érve mindegyik helyszínen rendeztek egy bemutatót, hogy a szülők, az egész iskola és a helyiek is láthassák, milyen is volt a Kreatív Partnerség az iskolákban. Utána az Művészeti Karon zárókonferencia keretében mutattuk be a tapasztalatokat, itt már szakmai közegben.

PRAE.HU: Hogyan zajlott a kiértékelés?

Eljött Paul Collard újra, és ketten csináltuk a kiértékelést. A gyerekek még a projekt legelején online kérdőívet töltöttek ki arról, hogy szerintük miben lenne jó változnia az iskolának. Ez csak egy pillanatkép volt a gyerekek hozzáállásáról. Végül azért nem ismételtük meg, mert ahhoz túl rövid ez a program, hogy egy kísérleti projekt hat alkalma után mérhetően megváltozzon a gyerekek látásmódja. A gyerekekkel beszélgetést is tartottunk, így összesen 230 gyerek véleményét hallgattuk meg. A kérdőívek eredményei és a beszélgetéseink feldolgozása folyamatban van. A művészek bemutatókat készítettek az elkészült produktumokról, és fogunk készíteni egy, a kísérleti projekteket bemutató kiadványt.

PRAE.HU: A „produktumokról” mesélne?

Kiemelném a Fehérhegyi iskolában zajló projektet, mert több szempontból is kivételes volt. Tornyai Flóra és Murányi Marcell mindketten még egyetemisták. Azok a fiatal felnőttek, akikkel a speciális szakiskolában találkoztak, valóban elszigetelt körülmények között tanulnak és nagyon kevés lehetőségük van a tanítás során a tanárokon kívül más, külső szereplőkkel is találkozni. Ez volt az a pillanat, amikor ők két teljesen más gondolkodású fiatallal találkoztak. Flóra és Marcell nagyon lelkesek voltak, több mint tíz alkalmuk volt az iskolában. A végén közösen kirándultak – velük egy érdekes folyamat indult el, annyira megnyíltak előttük. A diákok a beszélgetésünkben elmondták, a projekt alatti legnagyobb élményük az volt, hogy elfogadták őket. Ezek az egyetemisták idejöttek, és közösen el tudtak kezdeni gondolkodni. Megmutatták nekik, hogy mennyi mindent meg lehet valósítani saját erőből. A projekt címe és témája a „LáThAtÓsÁg” volt. A tantestület választotta ki azt a problémát, hogy a helyi környezetben úgy érezték, nem elég látható az iskola.

A Komlói úti tagintézményben zajló projekt hasonlított legjobban a többi országéhoz. Egy festő dolgozott végül az iskolával, Bajor Zita. Az ötödikes gyerekeknek a középkori történelem távoli volt, itt ez volt a megoldandó probléma. A lovagi kultúra lett a projekt témája, egy olyan osztályban, ahol a közösség építése is cél volt. A lovagi tornához készített fakardok hossza a gyerekek karméretének duplája volt, be voltak vonva puha műanyaggal. Mindegyik gyerek fején volt egy kis zászló és úgy harcoltak párokban, hogy a zászlót kellett megütni. Akinek sikerült, az lett a győztes. Ha viszont a másik testét ütötte meg, akkor elveszítette a harcot azonnal. Ugyanitt volt Zitának az az ötlete, hogy az épületben lévő fekete-fehér kocka burkolatot egy egész alakos középkori társasjátékhoz használják fel, ahol a gyerekek voltak a bábuk. Mindegyik kocka egy középkori foglalkozás egy lépése volt, minden gyerek egy kockát készített el, és ezekből labirintust alakítottak ki. Itt a projekt úgy működött, ahogyan a többi Kreatív Partnerség programban is: megmaradt a tantárgyközpontú, tantervi feladatokra épülő jelleg.

PRAE.HU: A szülők bevonásával kapcsolatban milyen tapasztalataik vannak?

A programmal alapvetően a gyerekek közti párbeszéd erősítése a cél, de a szülők bevonása is fontos. Ilyen rövid idő alatt ez csak úgy valósulhatott meg, hogy végig tudták, mi zajlik az iskolában, illetve eljöttek a záróeseményre. A folytatásban a szülők sokkal aktívabb bevonása a célunk. A Creative Partnerships módszertana szerint ún. „low risk invitation”-szerű, alacsony kockázatú meghívást érdemes küldeni a szülőknek. Ilyen környezetben egy szülő ahhoz van szokva, hogy mindig a problémát szeretné kommunikálni felé a pedagógus. A módszer pedig megpróbál inkább olyan üzenetet közvetíteni a szülők felé, ami miatt szívesen bejön az iskolába. Alacsony kockázatú megszólítás az, amikor a gyerek naponta úgy megy haza, hogy beszámol önként az iskolában történt jó dolgokról, hogy hol tart épp a projekt; a szülő is egyre kíváncsibb lesz, és természetesen bejön, megnézi, így pedig lehetőség nyílik a párbeszédre.

PRAE.HU: Mi a szerepe a művészeknek és a művészetnek?

A módszer a művészek kreatív gondolkodását használja forrásként. A kreatív gondolkodást azért forgatjuk be, hogy a pedagógusok attitűdjére, módszertani felkészültségére és a gondolkodására is hasson. Mindezt a tanárok is tudják, ez nem titkolt cél. Lényeges, hogy a pedagógusok gyakorlatához, a felmerülő pedagógiai problémák más megközelítéséhez, kezeléséhez akarunk segítséget adni. A pedagógustól azt várjuk el, hogy pedagógusként vegye ki a részét, a művésztől azt, hogy művészként legyen bent az órán... dolgozzanak együtt: ez a partnerség alapja.

A Kreatív Partnerség pécsi projektjeinek résztvevőivel 2015. április 28-án 19 órakor beszélgetés és projektbemutató lesz a budapesti Nyitott Műhelyben.