bezár
 

film

2015. 11. 09.
Intézményes önbíráskodás
Goda Krisztina: Veszettek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Nemzeti Filmalap Goda Krisztina Veszettek című akció-drámáját szánta példaként arra, hogy az új magyar filmfinanszírozási rendszerben „bármi mehet”, kényes, aktuális magyar társadalmi problémákat feldolgozó alkotásokat is támogatnak – már, ha ezek a filmek politikailag korrektek, mint az a végeredményből látszik.

Kopár dombság, rajta szürke aszfalt fut át. Fekete ruhás, sportmotoros alak tűnik fel, majd félúton megáll. Leveszi sisakját, s a rövidre nyírt hajú, körszakállas, acélos tekintetű férfi végigtekint az alant elterülő iparvároson. Szürkén füstölgő gyárkéményei, romos, szocreál épületei bűnös szagot árasztanak magukból. A különös vándor tekintetéből viszont azt olvashatjuk ki, hogy ez a hely megváltoztatható, hogy itt nagy dolgok vannak készülőben. Legalábbis a férfi fejében. Akit, mint később kiderül, Ács Jánosnak hívnak, foglalkozását tekintve rendőr, és mint a westernklasszikusok, a My Darling Clementine, a Rio Bravo vagy a Fennsíkok csavargója főhősei, kvázi seriffnek áll, hogy megvalósítsa terveit. Rövid felvezető után így indul be a Veszettek, melyet akár egy kortárs közegben játszódó westernnek is hihetnénk, ha nem helyeződne át a súlypont a főszereplő fiatalokra.

A Magyar Nemzeti Filmalap becsületére váljék, hogy az utóbbi két évben, mióta újra megindult a magyar filmgyártás, valóban változatos, kényes kérdéseket érintő filmek kerültek ki az intézmény kezei közül, jórészt valamilyen filmes műfaj zászlaja alatt. Mindjárt kezdte a sort a homoszexualitást vígjátéki keretek közt tárgyaló Coming Out, majd a témát inkább szerzői filmes eszközökkel feldolgozó melodráma, a Viharsarok, a magyar társadalmi-politikai rendszert akciófilmes formában kritizáló Fehér isten, vagy a modern rabszolgaságot firtató „eastern”, a Délibáb említhetők példaként. Tehát panasz nem lehet arra, hogy Andy Vajna és csapata csak szórakoztató filmeket erőltet, hiszen azt már a kormánybiztos is sokszor leszögezte: szerinte egy film egyszerre populáris, izgalmas és gondolkodásra ösztönző termék.

Veszettek (2015)

Azonban arra még a 2013 előtti szerzői filmes generáció sem gyakran vállalkozott, hogy Magyarország egyik legnagyobb problémáját, a magyarok és a romák egyre kiélezettebb ellentétét dramatizálja és bemutassa. Groó Diána 2010-es Vespáját jobb lenne nem is említeni, mert arcátlanul hatásvadász módon dolgozza fel a témát (a realista, dokumentarista formát a valószerűtlen, leegyszerűsített történet hitelesítésére használja fel). Fliegauf Bence a Csak a széllel sokkal jobb munkát végzett, de hiányzik belőle a komplexitás (a másik oldal bemutatása) – jóllehet, a szélsőséges ideológián és az értelmetlen gyilkosságon amúgy nincs mit megérteni. Ellenben annak okait érdemes lenne tárgyalni, hogy mi készteti az egyént a radikalizálódásra.

Ezért is értékelendő Goda Krisztina és a Filmalap igyekezete a Veszettek kapcsán. Mind tudjuk, tapasztaljuk, főleg a nyáron felforrt menekültválság kapcsán, hogy a társadalomban rengeteg az indulat, a frusztráció a társadalmi, politikai és gazdasági rendszer igazságtalanságai és egyenetlenségei miatt. Ebben a közegben a bűnbakkeresés, a másikra mutogatás és a másság (legyen az szexuális vagy etnikai jellegű) iránti intolerancia mintegy természetes. Az utóbbi évtizedben láthattuk, hogy az emberek kiábrándultsága és a törvényes rendbe vetett hit összeomlása olyan paramilitáris szervezetek létrejöttét és népszerűvé válását indukálta, mint a Magyar Gárda vagy a jelenleg is aktívan tevékenykedő Betyársereg. S láthattuk, hogy a Keleti Pályaudvar aluljárójában várakozó menekült családokra is milyen iszonyatos gyűlölet zúdult a magyar-román meccsre érkező egyes focidrukker ultrák részéről. A magyar társadalomban buzog a gyűlölet, melynek nyilvánvaló, többek között fentebb felsorakoztatott okai vannak, melyekről beszélni kellene minden platformon. Ehelyett azonban mind a sajtóban, mind a művészetben az értelmiségiek és az alkotók megragadtak bizonyos kliséknél, és nem mernek a dolgok mélyére ásni, nem mernek direkten beszélni. Ami nem csoda, hiszen ilyen kis országban akit politikailag inkorrektnek vagy „abnormálisnak" bélyegeznek, az örökre eláshatja magát (hacsak nincsenek kapcsolatai). A Veszettek már csak azért is figyelemre méltó próbálkozás, mert megtöri ezt a félénk csendet, és bár maga sem tud megmenekülni a szokásos sablonok elől, mégis tett egy jelentős előrelépést, melyen akár mások is felbátorodhatnak.

Veszettek (2015)

A Veszetteket már elkészülte előtt úgy emlegették sokan, mint az Amerikai História X magyar megfelelőjét (egyébként Czető Bernát László Kakukk című könyvének adaptációja Goda Krisztina filmje). Nos, ebben van valami, mert a sztori kísértetiesen emlékeztet az Edward Norton-film történetére. Adott egy Máté nevű tizenéves (ifj. Vidnyánszky Attila karaktere Danny Vinyard alias Edward Furlong magyar megfelelője), aki kiváló futó, és álma, hogy élsportoló legyen. Ám ebben megakadályozza a kitalált Tarnád nevű isten háta mögötti iparváros (részint Pécs Uránvárosát, részint Miskolcot idézi hatalmas gyárkéményeivel és ipartelepeivel), ahol a közbiztonság a béka feneke alatt rejtőzik. Máté hiába próbál tisztességesen élni börtönben raboskodó apja intelmeit megfogadva, bátyja, Jocó (Klem Viktor – Derek Vinyard / Edward Norton „magyar változata") is a bűn útját járja haverjaival. Egy nap azonban roma fémtolvajokat érnek tetten, ám a rendőrök Jocó és Máté bandájának nyakába akarják varrni a város Goethe szobrának meglovasítását (és jogosan a bezárt könyvtár felgyújtását is).

Még szerencse, hogy megérkezik Ács János, a magyar közegben anakronisztikus, reménnyel, ambícióval teli, tetterős, inkább amerikai típusú figura (nem véletlenül játssza az a Fenyő Iván, aki a szintén Goda Krisztina által rendezett Szabadság, szerelem tökös vízilabdás forradalmárát is megformálta), aki elhatározza, hogy felrázza Tarnádot. Ezt kezdi azzal, hogy a fiúkat kiengedi a börtönből, és felkarolja a magukkal mit kezdeni nem tudó suhancokat. „Polgárok vagytok” – mondja nekik gumibottal fenyegetőzve, mely szentencia szöget üt Jocó fejében. Az ideát tettek követik, s János a fiúk kiképzőjévé válik, miközben benyalja magát a városatyák közé (illetve befekszik a polgármester asszony ágyába), titkon politikai ambíciókat dédelgetve. Így hathatós politikai támogatással létrejön az Ifjúság a Városért Egyesület (röviden: Egyesület), és az időközben kopaszra borotvált, katonaruhás, erősen fasisztoid külsejű fiatalok szabad kezet kapnak a város megtisztításában. Jocó a bűnözőket elkezdi a helyi cigánysággal azonosítani, ami miatt a „telepiekként" emlegetett kisebbséggel egyre több lesz az összetűzésük. A helyzetet bonyolítja, hogy Máté beleszeret roma edzője, Tibi bácsi lányába, Anitába. Ez pedig kibékíthetetlen konfliktust szít a két testvér között.

Veszettek (2015)

A Veszettek tehát izgalmas témát boncol, ám már a cselekményleírásból is érződhet, mik vele a főbb problémák. Először is a felvezetés túl hosszúra nyújtott, az alkotók nagyon igyekeznek megmagyarázni mindenkinek a motivációját. Ennek alapja pedig – igazodva az MNF követelményrendszeréhez – a klasszikus forgatókönyvírás „alkotmánya”, a klasszikus hollywoodi paradigma. Avagy Goda Krisztina filmje a tipikus amerikai metódust érvényesíti: feldob konkrét politikai-társadalmi problémákat, azonban a társadalomkritikus hangnemet személyes, érzelmi indíttatású történetszálakkal gyengíti, finomítja, sőt ártalmatlanítja. Így kapunk egy kínosan kicentizett, bár kétségtelenül profin megírt, összetett, erős forgatókönyvet (Divinyi Réka munkája amúgy elismerésre méltó – bármelyik amerikai forgatókönyvíró elismerően csettintene művét olvasva). A gond csak az, hogy ez az amerikai séma nem illik sem a kelet-európai kultúrkörhöz, sem ehhez a magyar társadalmi problémához. Avagy a profin kivitelezett, amerikai típusú forgatókönyv ezúttal éppen a film kárára válik, és kioltja a Veszettek komolyságát.

Ugyanis a legfőbb probléma éppen az érzelmi motiváció, illetve annak totálisan félreértelmezett alkalmazása. Természetesen az olyan klasszikus, témába vágó filmekben is jelen van az érzelmi töltet, mint az említett Amerikai História X, a Ryan Gosling főszereplésével készült antiszemitizmust taglaló A hitetlen vagy a Russel Crowe-t szerepeltető, ausztrál skinheadekről mesélő Romper Stomper. Ám ezekben a filmekben a cselekmény végig megmarad a politikai-társadalmi síkon, és nem odázza el egyik sem szerelmi szállal vagy családi narratívával a komoly kérdéseket. Ráadásul egyik sem köt kompromisszumokat, és nem teszi hiteltelenné a szélsőséges főszereplőket a politikai korrektség jegyében. Azaz az Amerikai História X-ben „nigger"-eznek, A hitetlenben pedig zsidóznak – azon egyszerű oknál fogva, hogy azok is ezt teszik, akikről a filmek szólnak (jóllehet, mindkét alkotás, főleg előbbi kapott hideget-meleget emiatt a demagóg sajtótól megjelenésükkor).

A Veszettek bátorsága viszont ott ki is fújt, hogy hozzányúl a magyar-roma konfliktushoz. Eleve azzal teszi komolytalanná az egész sztorit, hogy a filmben, a magyar nyelvű, eredeti dialógusokban nincs kimondva, még csak megemlítve sem, hogy „náci”, „fasiszta”, „szélsőséges”, vagy „roma”, „cigány”. A fiúk csoportját egyszerűen csak „polgárőröknek" vagy „Egyesületnek" nevezik, a helyi cigány kisebbséget pedig annak ellenére, hogy Goda Krisztináék igyekeztek romákat vagy legalábbis romákra hasonlító színészeket kiválasztani a szerepükre, szimplán „telepieknek" hívják. Röhejes módon még a város közgyűlésén is. Tehát Tarnádon nemcsak a kvázi neonácik szlengje, hanem általában a kisebbség politikailag korrekt megnevezése is a „telepi”. Roppantmód hiteltelen és hihetetlen, miként az is, ahogyan az Egyesület a cigányságról beszél. A valóságban egy Gárdista vagy ultra biztosan nem finomkodik, nem beszél ilyen választékosan, ahogy a Veszettek bőrfejűi. Azaz már megint a politikai korrektség jegyében olyan blőd és valószerűtlen szituációkban, párbeszédekben lesz részünk, mely csak árt a filmnek.

A filmnek, mely egy művészi alkotás kellene, hogy legyen, nem politikai röpirat. Ugyanakkor pedig hiteles és valószínű, valószerű esztétikai termék is. Ha egy alkotó kiválaszt egy ábrázolni kívánt közeget, egy történettípust, hovatovább zsánert, akkor elkezd működni valamilyen fiktív-narratív logika, melyet már nem az alkotó irányít, hanem pont ellenkezőleg, ez a létrejött szabályrendszer kötelezi az alkotót. A Veszettekben ez a logikai rendszer erősen sérül amiatt, hogy az alkotók nem akarták, vagy inkább nem merték nyíltan felvállalni a kényes témát, amiről a film beszélni szeretett volna (Goda Krisztina például görcsösen próbálta, próbálja magyarázni a vele készített interjúkban, hogy ez „nem Gárdafilm”). Derek Vinyard (Edward Norton karaktere) az Amerikai História X-ben nyíltan kimondja a cselekményben, hogy miért gyűlöli az afro-amerikaiakat, és a nézőnek egy másodpercig sincs afelől kétsége, mi motiválja Dereket erőszakos cselekedetei végrehajtásában. Ő nyíltan neonáci, akinek van egy beteges, szélsőséges elképzelése a feketék és a bűnözés kapcsolatáról, ezért rúg fejbe egy afro-amerikai fiatal betörőt úgy, mintha egy darab ürüléket rúgna csupán szét. Ez az amerikai (déli) valóság, és a film egyesült államokbeli nézői pontosan tudták, miről, kikről szól az Amerikai História X.

Veszettek (2015)

A Dereknek nagyjából megfeleltethető Jocó a Veszettekben viszont túlírt karakter, emiatt motivációja egyszerűen homályos, illetve illogikus, miért válik szélsőségessé, kvázi neonácivá. Az alkotók behoznak mindenféle múltbeli és jelenbeli sérelmet, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Mind elegendő lenne persze ahhoz, hogy valaki a fájdalomból vagy csalódottságból fakadó gyűlölet miatt radikalizálódjon. De a Veszettek nem fejti ki egyiket sem normálisan, mélységében, mert egyfelől nincs is elég ideje rá, másfelől pedig nem tud mit kezdeni egyikkel sem. Éppen ezért nem világos, miért kezdi el a „telepieket" gyűlölni Jocó. Aki egyébként barátkozik cigányokkal, és a játékidő nagyjából háromnegyedében nem is faji jellegű a gyűlölete. Sőt szó sincs gyűlöletről. Történik pár incidens, mint a helyi diszkóban az egyik roma maffiózóval egy nő miatt, vagy édesapjuk bebörtönzése, aki azért került rács mögé, mert lelőtt két betörő hajléktalant. S amúgy Jocó „pálfordulása” is édesapjához kötődik, ám még az ezzel kapcsolatos fordulatban sincs semmi, ami a romákhoz kapcsolódna.

Így teljes mértékben érthetetlen, miért válik cigánygyűlölővé a „magyar Derek”. Ezért nagyon hirtelen az átalakulása: egyik pillanatban még rendet akar, a bűnözőket üldözi, a másik pillanatban már kenőpénzt szedne, és kiutasítja a diszkóból a romákat. Nyilvánvalóan mindez arra vezethető vissza, hogy az alkotók kínosan próbálták elkerülni a sztereotípiákat, illetve a nyílt „cigányozást". És féltek annak az egyszerű ténynek az ábrázolásától is, hogy a szélsőséges eszmék az egyes esetek eltúlzásából, az egyedi, izolált jelenségek, problémák általánosításából születnek. Például a szélsőjobbosok a „cigánybűnözés” fogalmával és a börtönök elítéltjeinek etnikai összetételével próbálnak amellett érvelni, hogy egységesen minden romát mint potenciális bűnözőt szegregálni és felügyelni kell. Valami ilyesmiből kellett volna levezetni az Egyesület ideológiáját. A Veszettek viszont nem tud konkrét kapcsolatot létesíteni a szélsőséges fajgyűlölet és a cselekmény egyes esetei között, éppen azért, mert a klasszikus forgatókönyvírás szabályai szerint ezek szerelmi, melodramatikus konfliktusok. Azaz két férfi, és nem két, különböző etnikai csoport tagjai közt feszülnek. Avagy Jocó nem azért ellensége a roma gengszternek, mert roma, hanem mert ugyanarra a nőre vetettek szemet.

Veszettek (2015)

Az Egyesületnek pedig amúgy nincs ideológiája az önbíráskodáson kívül, melyet Ács János, a „rossz zsaru” tanít a fiúknak. Mert nemcsak Jocó esetében, de Ácstól kezdve az utolsó kis megtévedt bandatagig ugyanaz a probléma: nem teljesen világos, miért válik itt mindenkiből romagyűlölő. Főleg, hogy egyikőjük egy orosz homoszexuális maffiózó prédájává lesz, aki persze a helyi roma gengszterrel áll kapcsolatban, de amúgy nincs köze a „telepiekhez". Itt az alkotók működtetnék a hibás általánosítás metódusát, csak éppen ebben az esetben pont rosszul alkalmazzák azt.

Így Ács János sem teljesen érthető figura, jóllehet, ő már inkább hiteles karakter, mint a többiek. Ő felel meg az Amerikai História X Stacy Keach által játszott Cameronjának, aki – mint Ács – kihasználja a fiatalok dühét és tehetetlenségét saját presztízsépítése végett. Ám Ács János fordulata is igencsak hirtelen, minthogy egyszerűen nincs jól megalapozva, hogy a hatalom vezérli. Mikor megérkezik a városba, idealistának tűnik, és semmi utalás nincs arra, hogy politikai ambíciókat táplál. Ráadásul nagyon fura, hogy a film első felében egy rendőr bűnüldözésre használ fiatalokat, a jóra neveli a fiúkat, a film második felében pedig hirtelen „korrupt zsaruvá” degradálódik. Túl éles a kontraszt a „két Ács” között, nincs meg az a finom átmenet, ami hihetővé tenné, hogy idealista rendőrből gátlástalan politikussá válik.

Veszettek (2015)

Emellett pedig annak rendje és módja szerint a romákat is irtózatosan sztereotip módon ábrázolják. Ha a szélsőségesekről alig hisszük el, hogy gyűlölettel teli keménylegények (maximum az utolsó pár jelenetben látjuk, mennyire szétrombolta személyiségüket az Egyesület – jóllehet, a néző nem érti, hogyan lettek hirtelen ilyen droidok ezek a fiúk), akkor a cigányokról még annyira sem, hogy cigányok. A Veszettek romaképe ugyanis lefordítható az amerikai indiánfilmek „primitív vadember” és „nemes vadember” indiánképére. Eleve nagyon problémás, hogy a romák fő reprezentánsa az említett roma gengszter mint „primitív vadember” (a színész, Nagypál Gábor egyébként az Argo 2-ben is roma maffiózót alakított), a másik a bölcs, egyszerű, de nagyszívű, békés Tibi bácsi, az edző mint „nemes vadember”. Átmenet ezek között annyiban van, amennyiben a romák egy része az agresszív gengszter csatlósaként, másik része Tibi bácsihoz hasonló, ártatlanul gyanúsított, „szegény áldozatként" jelenik meg (nagyjából Tibi bá’ rokonai). Pedig, aki találkozott már magyar romákkal, vagy eltöltött legalább pár órát nagyobb romaközösségben, az tudhatja, hogy a cigányok egyáltalán nem ilyenek, mint amilyennek Goda Krisztina műve ábrázolja őket. És erre a leegyszerűsítő képre nem mentség az, hogy műfajfilmről van szó, mivel többek között a sablonos romaábrázolásból ered a motivációk kuszasága.

Tehát a Veszettek a bátortalansága miatt bukik el. Összességében persze nem rossz film, képes lekötni a nézőt, már csak azért is, mert izgalmas, fordulatos akciófilmként is befogadható (így mondjuk olyan önbíráskodó bosszúfilmekkel rokonítható, mint a Charles Bronson-féle Bosszúvágy – mellyel összemérve azért csúnyán elvérzik). Azonban nemcsak nekünk, magyaroknak lehet fura, ahogy a szélsőséges csoportok, a bűnözés és a kisebbségek viszonyát próbálja megvizsgálni, hanem bárkinek, akár az amerikai kultúrkörben is. Sematikus romaképére nem tud alapozni az amúgy messzemenően leegyszerűsített szélsőséges csoportokról alkotott koncepciója sem. Így mindenki, aki az utóbbi évtizedekben nem csukott szemmel és füllel járt, biztosan hiteltelennek fogja tekinteni Goda Krisztina filmjét. És ez nem azon múlik, hogy az alkotók a Veszetteket „Gárda-filmnek” szánták, vagy sem. Hanem azon, hogy a radikális, ideológiai alapú gyűlölet egyszerűen nem így működik, nevezzük azt antiszemitizmusnak, rasszizmusnak vagy xenofóbiának.

 

Veszettek

Színes, magyar dráma, 115 perc, 2015

Rendező: Goda Krisztina

Forgatókönyv: Divinyi Réka

Producer: Kálomista Gábor

Operatőr: Babos Tamás

Vágó: Kovács Zoltán

Szereplők: Máté (ifj. Vidnyánszky Attila), Ács János (Fenyő Iván), Jocó (Klem Viktor), Anita / Tibi bácsi lánya (Törőcsik Franciska), Polgármester (Györgyi Anna), Tibi bácsi (Nyári Oszkár), Piroska néni (Molnár Piroska), idős rendőrkapitány (Csuja Imre)

Forgalmazó: Hungaricom

Bemutató: 2015. október 22.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

nyomtat

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Mia Hansen-Løve: Bergman szigete
Testközelben – Érzékiség az új német filmekben
Filmvetítés a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban
Interjú Kis Hajnival a hatás kérdéseiről és a pszichológiai érzékenységről, valamint új filmprojektjének terveiről és a filmezésen kívüli ötleteiről

Más művészeti ágakról

A Kelet-Nyugati Alkotóműhely Felejtő című előadásáról
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kondor Ádám válaszol
Borda Réka: Égig érő csalán, Scolar kiadó, Budapest, 2022.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés