bezár
 

film

2016. 05. 05.
Csak a halott indián a jó indián?
S. Craig Zahler: Csontok és skalpok című filmje a 23. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A westernfilm és a horror műfajának találkozása általában a „totál középszer” és a „kritikán aluli gagyi” végpontok által határolt skálán elhelyezhető filmeket eredményezett a vadnyugati sztorikat író S. Craig Zahler Csontok és skalpok című hibridjéig, mely szerencsére kiemelkedik a szürke tömegből.

Ha van látszólag két, egymástól teljesen távol álló műfaj, akkor az a western és a horror. Igaz, mindkét zsáner világképe oppozíciókra vezethető vissza (a westernben Nyugat és Kelet, a horrorban az emberi világ és a természetfeletti vagy irracionális feszülnek egymásnak), s határhelyzeben lévő, instabil identitású karaktereket vonultatnak fel, azonban ez utóbbi szempont szerint nagyon markánsan különböznek. Hiszen a westernben a főhős kötődik egyszerre a vadonhoz, a múlthoz és a civilizációhoz, a jövőhöz, a horrorban viszont éppen a „normális” világ ellen támadó negatív hős, illetve monstrum ilyen, aki sem nem élő, sem nem halott (zombi, vámpír, kísértet), sem nem ember, sem nem állat (Frankenstein szörnye). Persze ettől még szinkronba lehetne hozni a két műfajt, hiszen a horrorban is vannak olyan rendhagyó alkotások, melyekben a szörny antihőssé vagy áldozattá válik (James Whale-től a Frankenstein menyasszonya vagy Brian De Palma Carrie-je erre klasszikus példa), s a konvenciósértő westernek is felvonultatnak morálisan negatívvá váló, mintegy szörnyszerű főhősfigurákat (a Fennsíkok csavargójában Clint Eastwood halálra vert seriffje kvázi bosszúálló démonként tér vissza elégtételt venni Lago városán).

Mindennek ellenére valahogy az alkotók nem találták meg azt a frekvenciát, melyen rezonált volna a két műfaj, illetve egyáltalán szolgált volna valamilyen komolyabb funkcióval az, hogy a Vadnyugaton kezd mészárlásba egy vagy több szörny. A másik, félelemre és szorongásra építő zsáner, a thriller és a western találkozása szerencsésebb volt, mert kitermelt jó pár nagyon érdekes filmalkotást (Chato földje, Ulzana portyája, Lopakodó Hold, s A visszatérő is ide sorolható). A horror-westernek között viszont olyan címek vannak, mint a B-filmes Billy the kid versus Drakula, a Spielberg-féle Cápát arcátlanul lemásoló 1977-es Fehér bölény, a meglehetősen lapos Farkaséhség az ezredfordulóról, vagy a többé-kevésbé még működőképes 2010-es Burrowers. Sokkeffektusai miatt általában a Django Kill! nemzetközi címen futó spagetti-westernt, a Se sei vivo sparát is ide szokás sorolni, de ez éppúgy inkább egy modernista, szerzői westernfilm, s nem horror, akár Clint Eastwood már említett rendezése, a Fennsíkok csavargója (vagy, ha nagyon ide akarjuk őket venni, akkor azt mondhatjuk, ez a két remek film a kivétel, melyek erősítik a szabályt).

Csontok és skalpok (2015)

S. Craig Zahler író, zeneszerző, forgatókönyvíró Bone Tomahawk című első nagyjátékfilmje talán pont azért sikerült horror-western, amiért Clint Eastwood szubverzív vadnyugati víziója is filmtörténeti klasszikussá vált: alkotója kiváltképp ért a western műfajához. Ugyanis Zahler többek között vadnyugati történeteket is írt, és meg kell jegyezni, hogy forgatókönyvíróként a horrorban (Az incidens) is kipróbálta magát. A Bone Tomahawkkal pedig a magyar közönség eleddig a 23. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon találkozhatott a mozivásznakon, június végétől pedig szélesebb körű, országos forgalmazást is kap Csontok és skalpok címmel. Lássuk, miért lesz érdemes megtekintenie S. Craig Zahler művét mindkét zsáner híveinek!

A Csontok és skalpok úgy indul, akár egy Mad Max-film: kopár tájon két csavargó pár ócska holmiért álmában támad rá másik két férfire, s elvágják azok torkát. S. Craig Zahler már ekkor tudatosítja, hogy az ő Vadnyugata nem az a romantikus, prosperáló „Ígéret földje”, amit John Ford klasszikusaiból megismerhettünk, hanem olyan világ, amelyben a természet törvényei uralkodnak. Az erősebb marad életben – s ez igaz akkor is, mikor a két gyilkos találkozik a troglodyte-okkal, a Bone Tomahawk kvázi monstrumaival, az emberevő, szürkére mázolt, agyaras indiánjaival. A véres találkozót csak egyikőjük, Purvis (David Arquette) éli túl, aki a közeli koszfészekbe, Bright Hope-ba menekül, ami nevével ellentétben nagyon nem a remény városa.

Csontok és skalpok (2015)

Jóllehet, Franklin Hunt seriff (Kurt Russell) azért igyekszik rendet tartani a kisvárosban. Így, mikor tudomást szerez a hírhedt rablógyilkos érkezéséről, rövid lövésváltás után rács mögé veti. A lábán megsebesült férfihez a helyi doktornőt, Samanthát (Lili Simmons) hívja az éjszaka közepén, akinek nyámnyila üzletember férje, Arthur (Patrick Wilson) szintén lábsérüléssel az ágyat nyomja. Purvis azonban nem hálálja meg az ellátást, minthogy a vérszomjas indiánok átkát, pontosabban magukat a troglodyte-okat is magával hozta Bright Hope-ba, akik el is rabolják mindkettőjüket. A nagyravágyó Hunt seriff, a kétségbeesett férj, Arthur, illetve a pökhendi John Brooder (Matthew Fox) persze nem hagyják annyiban a dolgot, és a kannibálok nyomába erednek.

A Csontok és sklapok sikeresen vegyíti a horror és a western műfaját. Egyfelől S. Craig Zahler műve tökéletesen beilleszthető az 1990-es évek óta fel-feltűnő neowestern-tendenciába, melyet olyan művek képviselnek, mint a Clint Eastwood-féle Nincs bocsánat, a 2007-es Jesse James meggyilkolása és a Börtönvonat Yumába, vagy éppen 2010-es évekből A megváltás, Tommy Lee Jones rendezése, A kelletlen útitárs, a Slow West, vagy akár az idei A visszatérő. Mint az említett művekben, úgy a Bone Tomahawkban is sötét pesszimizmus, illetve melankólia telepszik a Vadnyugatra. A civilizációba és fejlődésbe vetett hit nincs jelen ebben a világban, és jellemző, hogy a seriff sem egy energikus fiatalember, mint például a klasszikus Dodge Cityben, hanem kiégett vén róka (találó, hogy ezt a karaktert is a remek Kurt Russell alakítja, mint az Aljas nyolcasban a fejvadászt). S ahogy a többi férfifigura, úgy Hunt seriff sem egy heroikus igazságosztó.

Csontok és skalpok (2015)

Sőt mint általában a neowesternekben, a férfiakkal valami nincs rendben a Csontok és skalpokban sem. Hol van már a Hatosfogat vagy Az üldözők John Wayne-je, aki hibái ellenére is a tradicionális férfiideál mintaképeit formálta meg? Hunt seriff opportunista, akit nem annyira valamilyen felsőbb, morális cél vezérel, hanem sokkal inkább a hírnév. Arthur végig paralizált, illetve mozgásában erősen korlátozott lába miatt, és nem mellesleg a régi westernek értékrendje szerint puhány, keleti üzletember. Chicory (Richard Jenkins), Hunt idős helyettese is legfeljebb a Hatosfogat iszákos doktorának vagy a Rio Bravo komikus törvényszolgájának feleltethető meg. Az önmagától elszállt John Brooder pedig a Hatosfogat hamiskártyását idézi, csak éppen annak minden lovagiassága nélkül. Brooder nihilista és elidegenedett, mint A visszatérőben Tom Hardy figurája, ő is képes lenne még Arthurba is beleereszteni egy golyót, ha hátráltatja a küldetésüket. Vagyis valamilyen szempontból ezek a férfiak maszkulin identitásukban sérült karakterek, a filmbeli erőszak tobzódása nemcsak az indiánoknak tulajdonítható, hanem a fehér férfi identitásválságának tünete is. (Néhány jelenetben szó szerint is, mikor például Brooder hidegvérrel legyilkolja az éj sötétje alatt fenyegető, ismeretlen támadókat.)

Tehát S. Craig Zahler sötét és kegyetlen westernvilágot alkotott meg, melyben a hagyományos westernetikát kiforgatva nyit utat a horror felé. A horror logikusan következik ebből a kiábrándult siralomvilágból, melyben mindenki azon erőlködik, hogy bizonyítsa, alkalmas a feladatra, az életre. Bizarr, pervertált alternatívája ez az ideológia a fejlődésbe vetett tipikus amerikai hitnek, miszerint az állandó öntökéletesítés, az egyéni és kollektív, kimagasló teljesítmények adják az amerikai karakter lényegét, mely a közösség (a nemzet) tökéletesedését segíti elő. Itt minden férfi olyan a csapatban, mintha ez az ideológia, mítosz megbolondította volna. A régi cowboyok tettvágya a mai fegyverforgatók neurózisává züllött.

Csontok és skalpok (2015)

Ezrét is szabadulnak el mintegy a természet zabolázatlan, „tudatalatti” erői az vérszomjas indiánok formájában. A western és a horror, illetve az individualista tettvágy neurózisa és a brutális erőszak között úgy teremti meg S. Craig Zahler az ok-okozati viszonyt, hogy az indiánok ámokfutását, a „szörnyek” támadását a „normalitás” világa ellen az elvileg a civilizációhoz tartozó két csavargó, Purvis és a társa indítják el a troglodyte-ok temetkezési helyének megsértésével. A fehér ember öldöklése okozza a fehér ember pusztulását – ezt mutatja be a Csontok és skalpok a western és a horror párosításával.

Éppen ezért itt az indiánok csak látszólag vérengző fenevadak. S. Craig Zahler azzal, hogy kapcsolatot teremt az erőszakos fehér emberek és a fehér emberek halála között, komplikáltabbá teszi a klasszikus westernekből ismerős, leegyszerűsített konfliktust a fehér civilizáció és a „primitív vademberek" között. Az csak egy dolog, hogy a Csontok és skalpok antagonistái, az troglodyte kannibálok rendkívül taszító, félelmetes, minden emberi vonástól mentes szörnyfigurák (egy gégéjükbe „varrt” sípnak köszönhetően vadállati ordítással jeleznek egymásnak, s szürkére festett bőrük is vámpírszerű lényekké teszi őket). Emiatt nyilván a John Ford-féle filmek világképe érvényes a felszínen a Bone Tomahawkban is. Azonban egyfelől feltűnik a történet elején egy civilizált indián is, aki megszólal, és elítéli a fehér társadalmat, amiért az összes indiánt összemossa ezekkel a vérengző fenevadakkal. Másfelől pedig a cselekményben előrehaladva előjönnek a fehér csoport hibái is. S. Craig Zahler mintegy csak ürügynek használja az utazást arra, hogy lebontsa a konvencionális westernhős-archetípusokat, és rámutasson, hogy a maszkulinitás kényszerű fitogtatása legalább olyan káros és destruktív, mint a kannibál indiánok vérengzése. Ez az álláspont adja, az egyik fordulat lényegét is. Avagy a fehér férfiidentitás nincs biztonságban a Csontok és skalpokban, sőt S. Craig Zahler a westernmítosz mellett a hagyományos (amerikai) maszkulinitás dekonstrukcióját adja.

Csontok és skalpok (2015)

Tehát a Bone Tomahawkban az erőszak jórészt nem önmagáért való, nem exploitatív, hanem a fehér, nyugati, maszkulin civilizáció patologikus tünete, kivetülése, eltúlzása. A film csak a játékidő utolsó harmadában lő túl kicsit a célon, mikor a csapat – ahogy várható volt – eljut a „pók hálójába”, azaz a kannibálok rejtekhelyére. Itt az erőszak túlságosan is elszabadul, és szinte a nézhetőség határára sodródik S. Craig Zahler horror-westernje. Persze nyilvánvalóan a sokkhatásnak is lehet elidegenítő, elgondolkodtató funkciója. Ám kérdés, hogy hozzátesz-e az a zsigeri, kegyetlen brutalitás a Csontok és skalpok témájához, amit ezekben a jelenetsorokban láthatunk, vagy csupán az eddig sem romantikus és családbarát erőszakot akarja szenzációhajhász módon fokozni. Mindenesetre nem lesz meglepő, ha a mozikban több néző elhagyja a termet ezeknél a képsoroknál.

Ezt leszámítva viszont a Csontok és skalpok egy nagyon is jó western, mely eredeti módon használja fel a Vadnyugat világát, és egészíti ki a kortárs sötét westernmítoszt már-már irracionális brutalitással. Fordulatai annyira nem meglepők persze, de a karakterek közti kapcsolatok izgalmasak, és a színészi játékra sem lehet panasz (jóllehet, Kurt Russel karizmája elnyomja a többi szereplőt). Aki bírja gyomorral az utolsó negyven percben tapasztalható vérontást, az mindenképp váltson majd jegyet a Bone Tomahawkra, mert végre egy érdekes műfajhibrid született, mely a posztmodern erőszakkultúra (terrorizmus és rendőrállamok) hiteles, indirekt lenyomataként is felfogható.

Csontok és skalpok (2015)

A Bone Tomahawk-ot az április 9. és 16. között megrendezett 23. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon tekinthették meg a magyar nézők. A film Csontok és skalpok címmel előreláthatólag 2016. június 2-től lesz látható a magyar mozikban a PARLUX Entertainment forgalmazásában.

 

Csontok és skalpok (Bone Tomahawk)

Színes, amerikai western, horror, 132 perc, 2016

Rendező: S. Craig Zahler

Író: S. Craig Zahler

Forgatókönyv: S. Craig Zahler

Producer: Jack Heller, Dallas Sonnier

Operatőr: Benji Bakshi

Zene: Jeff Herriott, S. Craig Zahler

Vágó: Greg D'Auria, Fred Raskin

Szereplők: Sheriff Franklin Hunt (Kurt Russell), Arthur O'Dwyer (Patrick Wilson), Mrs. Porter (Sean Young), Samantha O'Dwyer (Lili Simmons), John Brooder (Matthew Fox), Purvis (David Arquette), Lorna Hunt (Kathryn Morris)

Forgalmazó: PARLUX Entretainment Magyarország

Tervezett országos bemutató: 2016. június 2.

Korhatár: 18 éven aluliak számára nem ajánlott!

nyomtat

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés