bezár
 

irodalom

2018. 02. 19.
Metrós Dante
Varró Dániel: Mi lett hova?. Rácz Nóra illusztrációival. Jelenkor, 2016. 110 oldal, 2999 Ft.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem mindig jut eszébe az embernek (még annak sem, aki eleve tudja), hogy a versolvasás az élvezet egy formája. Varró Dani legutóbbi kötete, a Mi lett hova?, amely címével is Kosztolányit idézi, tesz róla, hogy ezt ne felejtsük el. Felfoghatjuk ezt a kötetet egy instant költészeti kalauznak is, melyből Villon, Balassi, József Attila, Petőfi (és még sorolhatnánk, ki mindenki) gondolatai, ritmusai, szóképei tükröződnek vissza.

Hamar megtanuljuk az iskolában, hogy a költészet nagyon komoly „valami”, amivel és amiről távolról sem szabad viccelődni, hiába zsongnak-bongnak még kis füleinkben Weöres Sándor andalító, csipkelődő rímei. Ezért aztán, felnőttkorunkban is, ha szórakozást vagy akár izgalmat, esetleg némi plusz töltetet keresünk az életünkhöz, a legutolsó egy verseskönyv lesz, amit előveszünk.

prae.hu

Persze vannak, akik szeretik a fejtörőket (e sorok írója is közéjük tartozik), és szeretnek töprengeni az élet nagy dilemmáin, szeretn(én)ek a mélyből igazgyöngyöket, drágaköveket felhozni, megcsiszolgatni és több oldalról megcsodálni őket, ők (vagyis mi) persze rendszeresen olvasnak verseket, de ritkán nevetnek tiszta szívükből rajtuk. A Mi lett hova? – hasonlóan Varró korábbi hét verseskötetéhez – kifinomult nyelvi játék, mely arról szól, hogy becsukott szemmel a szánkba vesszük a szavakat, pár másodpercig ízlelgetjük őket, majd kitaláljuk az „összetevőiket”. Vagyis, hogy egy sor, versszak, költői kép, hasonlat vagy rím melyik nagy költői elődöt idézi meg, és az előd gondolatát a szerző hogyan viszi tovább, az ismerős „alapanyagokból” miként állít össze egy új „receptet”.

Az intertextualitásban rejlő lehetőségeket a kortárs irodalom alkotói közül természetesen nem csak Varró Dani aknázza ki. De ő az egyik költő, aki a legjátékosabb formában teszi ezt. A játék részét nem csupán az elődök felismerése képezi. A Mi lett hova? verseit legjobb, ha hangosan olvassuk (vagy a még teljesebb élmény kedvéért, olvastatjuk) fel és élvezzük  sorok zeneiségét.

A páratlan ritmusérzékkel rendelkező költő mindazonáltal – ebben a kötetben is – talán túl félénk. Helyenként felsejlenek ugyan az egyszerűség álarca mögé rejtett erős képek – mint a Dante randija Beatricével című versben vagy a Hitvesi líra egyes soraiban –, melyeket Rácz Nóra illusztrációi nagyon szépen egészítenek ki, illetve fokoznak, de ezek is „megmaradnak” a játékosság szintjén. (A „megmaradás”-t itt nem pejoratív értelemben használom.) A kötet végén található egyetlen szabadversben meg is találjuk a magyarázatot erre a „visszafogottságra”: „belőlem amúgy teljesen hiányzik a közléskényszer / ami az emberek zömében sőt úgy vettem észre rajtam kívül / lényegében mindenkiben kigyomlálhatatlanul megvan”. Persze azért ez utóbbi gondolatot is csak a játékosság keretei között vehetjük komolyan, ahogy szinte mindent Varró költészetében. A súlytalanság lírája az övé: pontosan tudja, hogy melyik tárgy milyen pozíciót tölt be a Földön, és otthonosan érzi magát a technika összes forradalmi vívmánya között, de lufiként engedi fel a tárgyakat és a fogalmakat a légbe. Vagy tudja, hogy eleve értelmetlen az egyes dolgok súlyának megállapítása, vagy nem vállalja a megmérettetés következményeit. A játékosságnak természetesen megvan a szerepe az irodalomban, akár egy egész életműnyi helyet is kivívhat magának.

A hat részből álló Mi lett hova? kötetben kedves történetek csillannak fel. Nem divatos azt a kifejezést használni, hogy „költői én”, de erről a kötetről szólva, amelyben a szerző épp erre az első személyűségre játszik rá, elkerülhetetlen: a kötet a költői én naplója. Lényeges és lényegtelennek tűnő, apró-cseprő hétköznapi történéseiről, örömeiről és hányattatásairól számol be. Humor forrását képezi az is a könyvben, hogy a látványosan rímes-ritmusos versek egyes részei előtt (melyek tulajdonképpen nem egy összefüggő történetsort mesélnek el, mint Térey verses regényei) rövid, dőlt betűs összefoglalót olvashatunk – akár egy 18. századi regényben – arról, hogy mi minden fog történni a következő fejezetben. Nevetünk tehát azon is, hogy a belső történések fel- és összecserélődnek a külső történésekkel, mintha a köztudottan érzékeny és különc ember, mint amilyennek a poétát a hagyomány ismeri, kísérletet tenne a „normális”, a „prózai” élet felvállalására. Közben persze nem történik más, mint hogy a költői én egyhelyben áll, akár a már korábban említett Dante randija Beatricével című versben. De – ahogy a fizikából és a vonatból való unott nézelődésekből tudjuk – a mozgás is nagyon viszonylagos.

„Utaztam lent a föld alatt,

automaták s más mifenék

közt vársz te fönti hölgyalak –

a mozgólépcső fölhalad:

egyhelyben állok tefeléd.”

Varró Dániel

 

nyomtat

Szerzők

-- Kovács Rita --


További írások a rovatból

Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről

Más művészeti ágakról

Az Árnyak kertje című antológiáról
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés