bezár
 

gyerek

2019. 05. 28.
KAFF: Ismét az animációé a főszerep
Jön a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
KAFF: Ismét az animációé a főszerep Június 19. és 23. között tizennegyedik alkalommal rendezik meg a legnagyobb és legrégebbi hazai animációs fesztivált, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, melyen több mint 300 film látható nyolc helyszínen, emellett számos kiállítás, mesterkurzus, könyvbemutató és egyéb szakmai program várja az érdeklődőket.

A 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idei versenyprogramját három előzsűri válogatta. A magyar előzsűri tagjai Keresztes Dóra és Békési Sándor animációs rendezők, valamint Rittgasser István animációs tanár voltak. Az egész estés filmeket Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvíró-rendező, Bálint Péter filmforgalmazási szakember, és Lukácsy György filmkritikus szemlézte, a tv-filmek versenyét pedig Aneta Ozorek lengyel filmes kurátor, illetve M Tóth Éva és Ulrich Gábor animációs rendezők állították össze.

A több mint 200 beérkezett magyar nevezésből összesen 2 egész estés alkotás, 14 diákfilm, 22 rövidfilm, 23 televíziós sorozatepizód és 28 alkalmazott animáció került a versenyprogramba, emellett közel 30 film az információs programba. Az európai versenyben 6 egész estés alkotás, 28 sorozatepizód és 6 speciál látható, valamint 12 animációt vetítenek versenyen kívül.

A világ animációs fesztiváljait bejárt Ruben Brandt, a gyűjtő, valamint a Salamon király kalandjai című egész estés alkotások mellett a magyar rövidfilmes versenyprogramban debütál itthon Andrasev Nadja legújabb animációja, a Szimbiózis, melyben egy fiatal nő a férje szeretői után kutat. Szintén a rövidfilmek között látható Buda Flóra Anna személyes hangvételű Entropia című MOME Anim diplomamunkája, mely az idei Berlinalén kezdte meg nemzetközi útját, ahol rögtön el is hozta az LMBTQ-filmeket elismerő Teddy-díjat. A KAFF-on vetítik először nyilvánosan Rófusz Ferenc új alkotását, Az utolsó vacsorát, mely Leonardo da Vinci ikonikus falfestményét eleveníti meg szimbolikus módon. Műsoron lesz még többek közt a Magyar Filmkritikusok Szövetsége által a legjobb 2018-as animációnak megszavazott, szürreális családtörténetet bemutató Sellők és Rinocéroszok Traub Viktória rendezésében, Orosz Tina a Budapesti Metropolitan Egyetemen készített Mamahotel című diplomafilmje, melyben a szülőkről való leválás nehézségeit jeleníti meg humoros módon, valamint Klingl Béla Remake című kisfilmje, mely a főszereplő életvonalát követi nyomon.

A diákfilmek között találunk alkotásokat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről (Molnár Eszter: Kegyelem, Simon József: Nem baj), a Budapesti Metropolitan Egyetemről (Kiss Nóra: Inner Rooms, Horesnyi Máté: Reggeli), az Illyés Művészeti Akadémiáról (Boros Bettina, Boros Brigitta: Élő anyag), a Partiumi Keresztény Egyetemről (Kádár Klaudia: Álmatlanság), valamint a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium animációiból (Tóth Lili: Az árnyék).

A 28 sorozatepizód között a legfrissebb magyar alkotások láthatók, mint például Gelley Bálint Átjáró Másvárosba mesekönyv-adaptációs szériájának legújabb része, a Kovásznai György ötlete alapján továbbvitt és újragondolt Candide című széria egyik epizódja Kreif Zsuzsanna rendezésében, illetve B. Nagy Ervin magyar sportolók életét feldolgozó sorozatának, a Cserebogarak egyik darabja. 

A KAFF idejével párhuzamosan zajlik a 11. Európai Animációs Játékfilm és TV-Film Fesztivál, melynek versenyében 6 egész estés alkotás, 28 sorozatepizód és 6 speciál szerepel, emellett 12 animációt vetítenek az információs programban. A KAFF-on látható először a részben a Kecskemétfilm stúdiójában készült Medvevilág Szicíliában című egész estés film, mely az egyik legemblematikusabb olasz mesekönyvet dolgozza fel. A Lorenzo Mattotti rendezésében készült film nemzetközi bemutatója az idei Cannes-i Filmfesztiválon volt, ősztől pedig a Mozinet forgalmazásában a magyar mozikban is látható.

Az idei fesztivál versenyét három zsűri szemlézi. A KAFF alkotásait Ishu Pathel indiai animációs rendező, Csupó Gábor, a Klasky–Csupo animációs stúdió alapítója, Pápai Zsolt filmtörténész, Bán János író, valamint Lakatos Pál szobrász zsűrizi. A 11. Európai Animációs Játékfilm és TV-Film Fesztivál zsűrijének tagja Michaël Dudok de Wit holland animációs rendező, Bognár Éva Katinka animációs rendező és Gerencsér Péter filmtörténész, a TV-filmek versenyében pedig Wunder Judit animációs rendező, Medveczky Balázs a Duna Médiaszolgáltató NZrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója, Otto Alder, a Luzerni Nemzetközi Animációs Akadémia tanára, valamint Mohamed, a Nemzetközi Animációs Szövetség (ASIFA) alelnöke voksol.

A június 19. és 23. között megrendezett KAFF nyolc helyszínen zajlik, és számos panoráma program várja a látogatókat. Az idei fesztivál vendégországa Afrika lesz, így az itthon kevésbé ismert afrikai animációs filmtermésből is látható válogatás. 2019-ben lesz 150 éves a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok létrejötte, ezért a KAFF-on külön blokkot szentelnek a kortárs japán animációnak. A fesztivál ideje alatt ’work in progress’ előadást tart a most készülő Toldi sorozatról Jankovics Marcell, munkásságába vezet be Michaël Dudok de Wit, amerikai animációs tapasztalatairól mesél Csupó Gábor, Orosz István pedig az animációs filmkészítésig vezető útját mutatja be. A fesztivál ideje alatt kiállítás látható Ishu Pathel, Csáki László, Haui József, Bognár Éva Katinka, valamint Horkay István munkáiból. A KAFF könyvbemutatókkal is várja az érdeklődőket: itt mutatkozik be Varga Zoltán legújabb könyve, mely a kecskeméti rajzfilmstúdió történetét dolgozza fel, valamint Kollarik Tamás és Fülöp József Magyar Animációs Alkotók I. című riportkötete, melyben magyar animációs alkotókkal készült interjúk olvashatók.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Lehetnék bárki című antológiáról
Kamaszlélektan szépirodalmi köntösben
gyerek

Mesél az erdő Mesél az erdő
Gyereknapra, szeretettel

Más művészeti ágakról

irodalom

Egy sokoldalú szerző társaságában Egy sokoldalú szerző társaságában
Újra volt irodalmi rendezvény a Kis Présházban
színház

ínház a oronav özepén (2) ínház a oronav özepén (2)
Szkéné-Picaro, Napszínház, Mándy Ildikó Társulata*
Színház a karanténból – Kincses sziget a londoni National Theatre-ből


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés