bezár
 

színház

2020. 10. 14.
Az életem semmi más, csak csoda
Opera otthonról – Moody: Push a La Monnaie előadásában
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Az életem semmi más, csak csoda Dokumentumdráma? Portré? Szentimentális megemlékezés? Mélyinterjú? Egy sokat megélt ember emléktöredékei… Howard Moody Push című, korokat, embereket, életeket összekötő opera-előadását a La Monnaie Malibran terméből közvetítették.

Howard Moody operája Simon Gronowski történetét örökíti meg, aki azáltal menekült meg az auschwitzi haláltáborból, hogy az édesanyja kilökte az oda tartó vonatból. Az ősbemutató 2016-ban volt az Egyesült Királyságban, Bexhillben, majd több helyszín után a La Monnaie is otthont adott neki, ahol a zeneszerző és a darab ihletője először találkoztak.

Szkéné színház

Vagonírozás

A közönség ezúttal nem bársonyszékből nézi az előadást. A teherliftből kiszállva egy csupasz teremben találjuk magukat, tele emberekkel, akikkel együtt minket is letartóztatnak, akikkel együtt végigéljük a reményt, a félelmet, a fájdalmat, a kiengesztelődést. A szürke ruhák, fehér fények, archív felvételek a dokumentumfilmek világa felé vezetnek. Elsőre úgy tűnik, újabb főhajtás, megemlékezés a koncentrációs táborokból soha vissza nem térő áldozatokról, de több ennél. Egy idős férfi szívébe látok bele, az ő emléktöredékei, gondolatai, érzései járnak át Moody zenéjébe öltöztetve.

A zene a tényeket elképesztően személyessé teszi, lelassítja vagy lendületet ad neki. Követi az elbeszélést, a lélek mozgásait, amely most, sok-sok év távlatából újra éli a történteket. A zenekari kíséret magában is gyönyörű. Repetitív elemei, melyek Steve Reich hasonló témájú Different trains című művére emlékeztetnek, azonnal hangulatot teremtenek: Halljuk a vonatzakatolást, a kopogtatást, a disszonáns akkordok, a felfutó nagyszekundok ráhangolnak a sorsára váró nép félelmére, a lassú düvő nekünk, magyaroknak nagyon is ismerős ritmusa kinyitja a szívünket a szépség, a béke pillanataira. Mély fúvós szólamok sötétítik a terror, és gyönyörű tercmenetes szekvenciák hegedűn, improvizatív fuvoladallamok emelik a lélek fájdalmának jeleneteit.

Kórus

A kórus összetételében nem a tökéletesség a cél: elférnek egymás mellett a hivatásos és amatőr énekesek, felnőttek és fiatalok. Minden szereplő beletette a saját gesztusait, jellemét és hangszínét, így válik belőlük hús-vér, hiteles nép. A gyerekek éles hangja, ami először szinte fülsértőnek hat, az egyik legnagyobb ereje a darabnak: egy kiáltó kisgyerek hangján a fájdalom szinte vág. Moody a zenei anyagban sokféle elemet gyúrt össze: A klezmer, a jazz, a romantikus ária és a disszonáns recitativo határán ingadozó narrációk egyvelegében helye van a kötött daloknak és a tagolatlan feljajdulásoknak is. A vissza-visszatérő témák, vagyis a személyazonosságot kiváltó, kötelezően viselendő 1234-es sorszám szaggatott hangjai, a kórus ismételgetett mondatai, szókapcsolatai egyfajta ritmust adnak a darabnak. A gyakori fríg, mixolíd, néha lokriszi felé hajló, hangnemét elvesztő és újra megtaláló dallamvezetés a nép, és benne Simon útkeresését képezi le, mert ezáltal a darab közben soha nincs valódi megérkezés, megpihenés.

Ita

A három főszereplő: a ma is élő Gronowski, a haldokló felügyelő és az Auschwitzban életét vesztő Ita, Simon nővére különös, univerzális síkra helyezi a történetet. Létük a teret és az időt, és velük tulajdonképpen magát a halált is semlegesíti. Simon lassan beleérkezik a saját jelenébe, a küzdőtéren találkozik a felügyelővel és gyerekkori önmagával. Súlyosbodnak az akkordok, a csendek – a lelkek tartanak számadást. Amikor azonban elhangzanak a megbocsátás szavai, mindez beleolvad a hála és a reményteli jövőbe vetett bizalom gyönyörű himnuszába. És ez nemcsak a főszereplő, de a nővére, a népe és az emberiség igenje is az életre.

Megbocsátás

Katartikus történet, zene, élmény. Lehetne beszélni a nagy társadalmi tanulságokról, kapcsolódásokról, eszmékről. De ahogy a kis dolgokra épülnek a nagyok, talán közelebb visz a boldogsághoz és a békéhez, ha nem csak eget rengető események között, de a magam egyszerű hétköznapjaiban is meg tudom élni Simon Gronowski mondását, amely Howard Moodyt is megihlette: az életem semmi más, csak csoda.

 

Push                                                      
Zene és szöveg: Howard Moody
Simon: James Newby
Simon nővére: Sheva Tehoval
Felügyelő: Ivan Ludlow
Fiatal Simon: Thylan Aerts
A La Monnaie Kamarazenekara
Fiatalokból és felnőttekből álló vegyeskar
A La Monnaie Gyermek-és Ifjúsági Kórusa
Karmester: Howard Moody
Rendező: Benoît De Leersnyder
Díszlet és jelmez: Emilie Lauwers
Fénytechnika: Ace McCarron
Videófelvétel: Emilie Lauwers & Simon Van Rompay
A felvétel a La Monnaie Malibran termében készült 2019. március 13-án. 
Elérhető 2021. május 5-ig az OperaVision oldalán.
Fotó: https://operavision.eu , https://www.emilielauwers.be

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Németh Márta --


További írások a rovatból

színház

Lápos és az akkumulátor Lápos és az akkumulátor
A Független Színház Falunap című előadásáról
színház

Az életem semmi más, csak csoda Az életem semmi más, csak csoda
Opera otthonról – Moody: Push a La Monnaie előadásában
színház

Nőtípusok cirkuszi nyelven Nőtípusok cirkuszi nyelven
A Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc-Nővarázs című előadásáról
színház

A tizennégy karátos színház A tizennégy karátos színház
A tizennégy karátos autó a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Más művészeti ágakról

irodalom

Az ember tényleges motivációi Az ember tényleges motivációi
Interjú Kondor Vilmossal az első regényéről, a műfaj magyarországi helyzetéről, a megnyílt külföldi csatornákról
irodalom

Miért beszélünk még mindig erről?, avagy nők az irodalmi térben Miért beszélünk még mindig erről?, avagy nők az irodalmi térben
(Élmény)beszámoló a tizenhatodik Szépírók Fesztiváljáról
Bereményi Géza: Magyar Copperfield, Magvető, 2020
art&design

Karanténba zárt vizuális napló Karanténba zárt vizuális napló
Birtalan Zsolt 40 nap (Karantén napló) kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés