bezár
 

építészet

2021. 01. 11.
Római játszótér, kelta emlékhely készül Paks térségében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Római játszótér, kelta emlékhely készül Paks térségében A római kort idéző játszóteret, fűszerkertet építenek a Paks melletti Lussoniumnál, a bölcskei Szent András kastély területén kelta emlékhely épül, és felújították a 19. századi műemlék kápolnáját is egy térségi turisztikai fejlesztés részeként - közölte az MTI.

A projekt paksi elemeinek megépítéséről a héten kötött szerződést a város önkormányzata a Soltút Kft.-vel. Kiszli László ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta: a Dunakömlődön található Lussonium területén egy római őrtoronyra emlékeztető játszóteret, mászóoszlopot, római harci szekérre hasonlító építményt, mérleghintát készítenek, emellett az ókorban is ismert növényekből fűszerkertet telepítenek. A dunai limes vonalán hajdan álló római őrtornyot bemutató helyen sétányt is kialakítanak közvilágítással, térburkolattal.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával, 327 millió forintból megvalósítandó projekt egyik fő célja a kerékpáros turizmus fellendítése, ezért több helyen, így a Lussonium közelében kerékpártároló is épül. A paksi elemek ez év nyarára készülnek el.

A programban résztvevő Madocsán a Duna-partot fejlesztik, Bölcskén sonkaérlelőt és bormúzeumot hoz létre a helyi Bölcskei Haladás Alapítvány.

A Bölcskéhez közeli Szentandráspusztán - szintén az európai uniós projekt támogatásával - már felújították a kastély kápolnáját. Belasics Edit, a kastély tulajdonosa elmondta: a romantikus stílusú Jézus Szíve kápolnát a kastély akkori tulajdonosa, a Nagy család építtette az 1890-es években. A most kicserélt ólomüvegablakokat Kegyes János üvegfestő készítette.

Az 1830-as években klasszicista stílusban épült kastély területén 2015-ben tártak fel három kelta lakóházat, amelyeket a dokumentálás után visszatemettek. A régészeti lelőhelyet emlékhely jelzi majd: mivel a kelta kultúra fontos elemei a fémek és a tűz, egy nagy méretű, fém tűztálat állítanak fel a kastély kertjében - mondta a tulajdonos.

Fotó: Lussonium; paks.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

A modernizmus és a múlt illúziója A modernizmus és a múlt illúziója
Építészeti körtúra az ezerarcú Barcelonában
építészet

Hatalmas méhkaptárra emlékeztető építmény New Yorkban
Thomas Heatherwick nagyot álmodott

Más művészeti ágakról

irodalom

Önmaga számára elégséges Önmaga számára elégséges
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap
art&design

Transzparencia Transzparencia
Majoros Áron Zsolt „Influence/Hatás” című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés