bezár
 

irodalom

2021. 02. 12.
Helyzetjel – Öko-kritika
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Helyzetjel – Öko-kritika Szeretem a fákat. Elsősorban ezért tartom kártékonynak Lénárt Gergely új verseskönyvét. Művészi súlya ugyanis nem éri el az érte kivágott fák súlyát. Beretva Károly kritikus itt megáll, felnéz a laptopjából. Hümmög, felkászálódik a fotelből, fölveszi az asztalról Lénárt Gergely verseskönyvét. Gyanú környékezi. Kinyitja a kolofón oldalon. „Ezért a könyvért egyetlen fának sem kellett meghalni, kizárólag újrahasznosított papírból készült.” Bezárja a könyvet, nagy sóhajjal visszaül, ölébe veszi a gépét, és elkezdi komótosan kitörölni a korábban leírt mondatokat.

Minden egyes karakter fájdalmas. Már úgy érezte, tart valahová, és sikerül egy frappáns felütéssel indítania a komoly tehetségként induló, de a kortárs költészet mezőnyébe lassan beszürkülő költő új – immár negyedik – kötetéről szóló kritikáját. Egy viszonylag jó olvasottsággal bíró hetilap online felületére készíti, tudja, hogy a szerkesztők nem valamilyen sótlan tucatírást várnak. Lénárt orvostanhallgató, de slammerként kezdte, és bár nem lett igazán nagymenő, viszonylag sok követője van, ha sikerülne ügyesen helyzetbe hozni a kritikát, az megdobná valamelyest a cikk olvasottságát. Ezt nem közölték a szerkesztők, de ne nem is volt rá szükség. Újrakezdi.

Hallottak már a pillangóhatásról? „Az alapelv az, hogy egy kaotikusan viselkedő állapotjelzővel bíró dinamikus rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai véletlenszerű folyamatok pozitív visszacsatolásai révén nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszútávú működését. Az elv népszerű és elterjedt, de pontatlanul és túlzóan idézett megfogalmazásai szerint »egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon«. Alá is linkeli a vonatkozó Wikipedia-szócikket, de aztán kiszedi. Dolgozzanak csak a szerkesztők is. Nos, Lénárt Gergely új verseskötete olyannyira súlytalan, hogy teljesen esélytelen, hogy bármilyen folyamatot is elindítson a kultúra rendszerében. Egy pillangó szárnycsapása tulajdonképpen cunamierejű hozzá képest.

Ismét megáll. Maga elé képzeli a hetilap érdektelen, műveletlen [ő magában úgy fogalmaz: bunkó] átlagolvasóit, és attól tart, hogy túlspilázta a dolgot. Legkésőbb a második sornál elkattintanak. Célratörőbbnek, egyértelműbbnek kellene lenni, bár az irányt nem tartja rossznak. Ismét kitörli, amit eddig írt.

Ezért a könyvért egyetlen fának sem kellett meghalni. Nagy szerencsénkre, mert ártatlan és értelmetlen áldozatok lettek volna. Elkerültünk egy kisebbfajta népirtást.

Csettint, mosolyog, tetszik neki, amit írt, de tudja, hogy ez nem menne át a szerkesztőségen. És negatíve túlságosan megemelné a kötetet, a szerző könnyen kihasználná az önmarketingben mint negatív reklámot. Úgy kell megsemmisítenie, hogy abban ne legyen semmi felemelő, és korrektnek kell maradnia, politikailag mindenképp. De várjunk csak… Ha Lénárt semmit nem tud majd belőle a javára fordítani, még rendesen a követőit sem tudja a kritikus ellen hergelni, akkor nem is fogja megosztani. Márpedig arra szükség volna. Olyat kell írni, amit még tűr a „nyomdafesték”, de azért kellően felháborító. A szakmaiságból például muszáj lesz visszavenni. Újra törli.

Lénárt Gergely új verseskötete a kortárs magyar irodalom egyik új irányzatának markáns képviselője. Az irányzat legfőbb jellemzője a feleslegesség. Olyan kötetekről van szó, amelyek, ha nem készülnek el, semmi kár nem éri a világ szellemi összteljesítményét, ugyanakkor meg kellett írni és ki kellett adni őket ahhoz, hogy felesleges voltuk szembetűnő és kézzelfogható legyen.

Ez jó. Úgy érzi, eltalálta a hangot. Kegyetlen, de picit szellemes, és talán még nem vádolható rosszindulattal. Bár ebben nem lehet biztos. A szerzőt nem ismeri, irodalmi rendezvényekre szándékosan ritkán jár, hogy a személyes kapcsolatok ne befolyásolják a munkáját. Persze, nem gondolja, hogy Lénártot különösebben meghatná, amit ír. Sosem volt olyan illúziója, hogy kritikája visszacsatolás lehet a szerző felé. Le merné fogadni azt is, hogy valamelyik kiadó két éven belül beadja az NKA-pályázatot az újabb Lénárt-kötetre, és fog is nyerni rá valamennyit, teljesen függetlenül attól, hogy ő most mit írogat össze. Valójában kritikája ugyanolyan súlytalan lesz, mint maga a kötet. De becsületből megírja, és persze jól fog jönni a honor is – legalább egy részét fedezi egyéni vállalkozása havi adójának. Ha kellően jól fut a cikk, talán legközelebb is felkérik. Újraolvassa, amit írt, és attól tart, hogy ezt nem fogja kitenni Lénárt a kirakatba. Nincs más hátra, meg kell lépnie, amit eredetileg nem akart. Fellengzős oldalvágást kell tenni a slam-kultúrára. Ez hozhat néhány százzal több olvasót, ha szerencséje van, és még azért PC.

Nekigyürkőzik hát a következő mondatnak, amikor pittyeg a telefonja. Ránéz a Gmailre, és látja, hogy új levele jött. A feladó: Gergely Lénárt.

„Tisztelt Szerkesztő úr, kedves Károly!

Mellékletben csatolok néhány újabb verset a Cellulóz folyóirat számára. Nagyon kíváncsi vagyok véleményére, úgy érzem, hogy újabb kísérleteimben nagy hasznát tudnám venni meglátásainak, sokat tanultam a könyvéből.

Barátsággal,

Gergely”

Beretva Károly ugyanis szerkesztője a nemrég alakult Cellulóz öko-irodalmi folyóiratnak. Most még költségvetésük nincs – talán jövőre már tudnak pályázni –, de néhány magánmecénástól kaptak annyit, hogy ki tudják nyomni a lapot, szigorúan újrahasznosított papírból. Némileg fapados weblapjuk is van, amely ahhoz képest, hogy csak felpakolják rá a pdf-et, korrekt és növekvő olvasottságot hoz. Honort nem is fizetnek, sem a szerzőknek, sem a szerkesztőknek. Tulajdonképpen megtisztelő, hogy Lénárt fölfigyelt rájuk, ez munkájukat dicséri. Azt mutatja, hogy egy Lénárt-szintű költő már nem akar kimaradni belőle, úgy érzi, jól kamatozna az ottani megjelenés. A kritikus azon gondolkodik, hogy valójában nekik sem tenne rosszat, ha közölne náluk. De az is eszébe jut, hogy egy markáns visszautasítás, amelyet ha sikerülne ügyesen elterjeszteni, és talán némi visszhangja is lenne, nagyobb szellemi tőkeemléssel járhatna.

Persze, megtisztelőnek érzi a költő levelét, bár tudja, hogy nem szabad komolyan vennie, és Lénárt nyilván egy sort sem olvasott a könyvéből. Lényegtelen. Rákattint a csatolmányra, és azonnal látja, hogy a versek az ökoköltészet manapság divatos, okszitán gyökerű animál-erotico vonalához tartoznak. 

„A kipufogóból előgomolygott az állat. Farka lomptalan. 

Szép, részecskebuborékokból szőve. 

Szeme fürge, nem ijed.”

Hm, ez nem is annyira rossz. És már tudja is, hogy milyen korrekciós javaslattal fog először élni. A „lomptalan” nagyon modoros, béna szójáték, nem fér bele. Finoman úgy fog instruálni, hogy a szerzőnek magától jusson eszébe, hogy írja át „lombtalan”-ra, így az állati-növényi átjárhatóságot is játékba hozza. Lényeges, hogy ő ne írjon direkte bele, a költő saját leleményeként kell felbukkannia a megoldásnak.

A kritikus elgondolkodik. Két út látszik előtte. Az egyik, hogy megírja a kritikát az elkezdett modorban, és hogy következetes legyen magához, visszaadja a küldött verseket is, amit véletlenül el is ejt néhány embernek az irodalmi pletykagépezetből. Ez a maga és a lap szakmai renoméját erősíti. Újra nyír a Beretva. A másik lehetőség, hogy leközli Lénártot a Cellulózban, korrekt véleményt ír neki, dolgoznak kicsit még a szövegein, a kritikát pedig elviszi egy konstruktívabb, megértőbb, de azért persze némi bírálatot is tartalmazó irányba. Ezt Lénárt veszélytelenül megoszthatja, tud majd belőle idézni valami méltányló részletet, az erősebb megjegyzésein a költő tisztelői ugyanakkor fanyaloghatnak egy sort. A lényeg, hogy kattintsanak.

Elindul az ujja a delete gomb felé.

[Borítókép forrása: Rhett Maxwell]

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Lapis József --

1981-ben született Sárospatakon. Szerkesztő, kritikus, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia szakkönyvtárosa. Kötete: Líra 2.0 - Közelítések a kortárs magyar költészethez. (Fotó: Bán-Horváth Attila)


További írások a rovatból

irodalom

A „lehetséges irodalom” műhelytitkai A „lehetséges irodalom” műhelytitkai
Hommage à Zemplényi Ferenc
irodalom

Mégsem hamis a József Attila-kézirat? Mégsem hamis a József Attila-kézirat?
A boldogság mint esztétikai kudarc
irodalom

Egy (úr)nő ébredése Egy (úr)nő ébredése
Stacey Halls: Familiárisok, fordította Simonyi Ágnes, XXI. Század Kiadó, 2020
irodalom

Thomas Bernhardtól Tóth Krisztináig Thomas Bernhardtól Tóth Krisztináig
A politikai önazonosság kialakítása és az írók

Más művészeti ágakról

építészet

A fényűzés rabjai A fényűzés rabjai
Visszatekintés a Cristóbal Balenciaga Museoa történetére az épület megnyitásának 10. évfordulója alkalmából
gyerek

Gyerekdalok a csúcson!
Hiánypótló gyerekdalok, kortárs vers és zene kicsiknek és nagyoknak az IGYIC szervezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés