bezár
 

irodalom

2021. 10. 08.
Mintha tükör nélkül próbálnám lerajzolni az arcom
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Csütörtökre már kezdett visszatérni hozzánk a napsütés, és reggelire megérkezett Imreh András is, aki a tábor második felében a műfordítói szemináriumokat tartja. Örömmel konstatálta, hogy az ebédlőben mostanra már vegyesen foglalnak helyet az egyes nemzetek képviselői, és kedvesen fogadta a „törosz”-asztal lelkes üdvözlését. Az óra jó hangulatban, izgalmas vitákkal telt, délután pedig szokás szerint folytatódtak a programok. Ezúttal Szekeres Niki előadását hallgathattuk a gyermekirodalomról, este pedig ő kérdezte Totth Benedeket.

A délelőtti szemináriumon az eddigi alkalmaktól eltérően egy verssel foglalkoztak a táborozók. András Szép Ernő [Járok-kelek, megállok] című költeményét osztotta szét közöttük, majd arra kérte őket, hogy a szöveg elolvasása után írják le azt az egy melléknevet, ami szerintük a legjobban illik rá. Én a mélabús jelzőt firkantottam le a jegyzetfüzetembe, csakúgy, mint a belarusz Tatiana, másoknak a komor, melankolikus, reménytelen, nosztalgikus szavak jutottak eszükbe. Ezek után arra kellett válaszolniuk, tetszik-e nekik a vers, amire a többség igennel felelt, volt azonban, aki túl egyszerűnek találta. Beszélgettek továbbá arról, hogy a formával kapcsolatban mik azok a jegyek, amiket mindenképp megőriznek majd a fordításban. Sokan a 6-7 szótagos jambikus sorokat emelték ki, ezen keresztül pedig eljutottak az anakreóni dal műfajához. András arra kérte őket, keressenek a saját nyelvükön ilyen verseket, aki pedig nem találkozott eddig ezzel a műfajjal, a fogalommal is ismerkedett.

Imreh András

A későbbiekben termékeny vita bontakozott ki a fordítók között „A fáknak rácsait”-sor értelmezésével kapcsolatban. A társaság két táborra oszlott: volt, aki szerint a fák ágai vagy a fatörzsek olyan képet mutatnak, ami a költőt rácsra emlékezteti, mások szerint egyszerűen a fák körüli vaskerítésről van szó, amit gyakran láthatunk a városokban. Ezen a napon a tábor egyik szervezője, Sophia is csatlakozott a szemináriumhoz, így Buda Gyurival már ketten fordítottak németre. Az ő munkáikon is látszott, mennyire eltérőek lehetnek az értelmezések: Gyuri szövegében a fák rácsozatot alkotnak, és a vers egésze sokkal költőibb lett, Sophia viszont pont a puritánságot igyekezett visszaadni, nélkülözött minden költői eszközt, és kerítésként értelmezte a rácsokat. Természetesen nem létezik egyetlen jó megoldás, az azonban nyilvánvaló, hogy az elkövetkezendő napok is tartogatnak még izgalmas vitákkal járó közös gondolkodást.

Szabadidő

A háromfogásos ebéd után a táborozóknak volt egy kis szabadidejük, hogy kipihenjék a délelőtti fáradalmakat: voltak, akik a kertben beszélgettek, és olyanok is, akik folytatták a munkát az ebédlőben, a lengyel lányok pedig Kisorosziban jártak. Délután 4-re megérkezett Szekeres Niki irodalomkritikus, a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum elnöke, aki a kortárs gyerekirodalom újdonságairól tartott nekünk előadást. Niki mindegyik magával hozott kötettel kapcsolatban kiemelte, hogy szerinte miért érdemes rá figyelmet fordítani, kitért az illusztrációkra, végül pedig a táborozók is kezükbe vehették a könyveket. Az elsőként említett alkotás „az év botránykönyve”, a Meseország mindenkié volt, ami megjelenése óta az egész világon nagy karriert futott be itthoni fogadtatása miatt. Niki kiemelt néhány mesét, többek között Lakatos Istvánét, Tompa Andreáét és Csehy Zoltánét, valamint elmondta, hogy szerinte ez a kötet az ország mentális állapotát pontosan tükröző utóélete miatt is válhatott ennyire jelentőssé. A lengyelek számára különösen érdekes lehetett a következő könyv: Szabó Imola Julianna Holtak aranya, holdak ezüstje című kötete lengyel legendákból kiinduló misztikus, meditatív meséket tartalmaz, egymás mellett szerepeltetve a magyar és a lengyel szövegeket.

Szekeres Niki

A továbbiakban Niki az ifjúsági regényekre tért át, és hangsúlyozta, hogy a friss megjelenések gyakran dolgoznak fel súlyos történeteket, olyan témákat, mint a talajvesztettség, a bizonytalanság vagy a félelem. Kolozsi László A hold emlékei című regénye (kritikánk a prae.hu portálon itt olvasható) például azzal a kijelentéssel indul, hogy „Pedro nem szeretett élni”, később pedig megtudjuk, hogy „azért ment fel a világűrbe, mert nem okoz neki örömet egy újabb nap”. Szintén komoly témával foglalkozik Lipták Ildikó Csak neked akartunk jót című, Év Gyermekkönyve díjjal kitüntetett regénye, amiből egy finoman ábrázolt családi kapcsolat rajzolódik ki. Niki említett még olyan szerzőket, akiket a szépirodalomból már ismerhetnek a táborozók, például Grecsó Krisztiánt, aki a Belefér egy pici szívbe verseiben a ritmusosságra fekteti a hangsúlyt, és Milbacher Róbertet, aki pedig Tátiti Tibike címmel írt gyerekkönyvet. Különösen érdekes volt még Janikovszky Éva naplójáról hallani, ami kamaszkori bejegyzéseket tartalmaz tele szerelemmel és szórakozással, azonban nagyon súlyos mondatai is vannak, például amikor azt írja a szokásos havi „Mi szeretnék lenni?”- kérdésre, hogy árja.

Niki szerint nagyon érdemes elolvasni, ahogy ez a fantasztikus életű fiatal lány megy a sötétbe, ahogy a szavain átszivárog a háború, de közben mégis ugyanaz az élettel teli kamasz marad.

Az előadás végén a komoly témákat hátrahagyva előkerült néhány olyan könyv is, ami a klasszikus, kedves gyerekkönyv kategóriájába sorolható, ilyen például Kiss Judit Ágnestől a Babaróka kistestvére. Befejezésül Niki férje, Jeney Zoltán, a Petőfi Kulturális Ügynökség munkatársa beszélt kicsit a gyerekkönyvek fordításairól, és körbe is adtak néhány idegen nyelvű kötetet. Nikit és Zolit hallgatva a táborozók számára is nyilvánvalóvá válhatott, hogy a gyerekirodalommal valóban érdemes és fontos foglalkozni, és hogy a műfordítók számára is tartogathat izgalmas kihívásokat ez a terep.

Niki estére is velünk maradt, hiszen a 8-kor kezdődő beszélgetésen ő kérdezte Totth Benedeket fordításairól, valamint saját regényeiről, a Holtversenyről és Az utolsó utáni háborúról. Elsőként arra volt kíváncsi, hogy hogyan indult Benedek karrierje, hogy milyen út vezetett a ma olvasható, több mint 70 fordításig. Benedek elmesélte, hogy az angol-kommunikáció szakon egy rövid ideig próbálkozott a tanítással is, azonban a negyedikesek hamar a fejére nőttek, így úgy gondolta, kevesebbet árt a világnak, ha inkább megpróbálkozik a fordítással. Bár az egyetem alatt a műfordító szemináriumra egyszer sem sikerült beférnie, első próbálkozása, Nick McDonell Twelve (Láncreakció) című regénye után megmaradt ezen a pályán.

Szerinte az, hogy minden lefordított kötet esetében meg kellett találni a megfelelő hangot és stílust, nagyon fontos iskola volt későbbi saját könyveihez is, hiszen ha az ember ennyi különböző regiszterrel találkozik, egy idő után letapogatja, hogy neki mi megy igazán.

Niki ezek után Benedek első regényére, a Holtversenyre terelte a szót, és arról kérdezte a szerzőt, hogy hogyan alakult ki ez az irgalmatlanul kegyetlen világ, ami a lebilincselő kisvárosi környezetben kallódó fiatalok körül kirajzolódik. Benedek elmondta, hogy a munkahipotézise az volt, hogy amit ismer, arról könnyebb lesz írni, azonban így is nagyjából 10 évig tartott, mire a regény formát öltött. Rengeteg küzdelemmel járt, hogy megtalálja például azt a nyelvet, amin ezek a fiatalok megszólalhatnak. Valóban segítette viszont az alkotás folyamatát, ha olyan dologról írhatott, amiről személyes tapasztalatai is vannak, ilyen volt például az uszoda világa. Benedek szerint az, hogy erről a miliőről a testének is vannak emlékei, hogy tudja, milyen az, amikor beleugrik a vízbe, hogy érzi a szagokat, és látja a színeket, segít abban, hogy az olvasóhoz is az érzékelés szintjén juttathassa el ezt a világot. Azt, hogy sokaknak valóban sikerült belehelyezkedni a történetbe, bizonyítja, hogy a regény megjelenése óta a szerző számos üzenetet kapott azzal kapcsolatban, hogy az olvasók ráismertek saját városukra. Benedek szerint ha egy szövegben megnevezünk egy helyet, akkor az hirtelen ijesztően valóságossá válhat, ezért sem konkretizálta a helyszínt. Elárulta azonban, hogy az olvasókhoz hasonlóan ő is saját szülővárosát, Kaposvárt látta maga előtt a történet háttereként. A zeneiskola melletti börtön például valóban létezik, bár „A zene rabjai”- feliratot már letörölték a falról.

Totth Benedek

A beszélgetés vége felé közeledve Niki arról kérdezte Benedeket, hogy hogyan lépte át a Holtverseny az országhatárt. A szerző ezt egyértelműen a lelkes műfordítók érdemének tartja: Natalia Zaremba-Huzsvai és férje, Charles Zaremba Comme des rats morts címmel franciára, Nagy Ildikó Noémi pedig Dead Heat címmel angolra fordította a kötetet. A legnagyobb kihívást a fiatalok nyelvének megalkotása jelentette számukra, Natalia például azt mesélte a szerzőnek, hogy egyszer arra érkezett haza, hogy a férje, akit egy komoly professzorként kell elképzelni, épp francia gengszter-rapet bömböltet a lakásban az inspirálódás jegyében. Benedek beszélt arról is, hogy a Holtverseny hirtelen jött sikerét még mindig nem dolgozta fel teljesen, a súlya olyan késleltetve érkezett, hogy közben megszületett a második regény, Az utolsó utáni háború is.

Szerinte olyan a saját szövegét olvasni, mintha tükör nélkül próbálná lerajzolni az arcát, a mai napig rácsodálkozik bizonyos részletekre.

Legutóbb egy színházi feldolgozást látva például az a kérdés fogalmazódott meg benne, hogy vajon valóban ennyire sötéten látta-e a világot az írás idején. Elmondta, hogy eleinte úgy gondolta, ezt a regényt nem szabadna fiatalok kezébe adni, azóta azonban rájött, hogy ennek a szövegnek a durvasága oda is elérhet, ahova sajnos a kifinomult szépirodalmi nyelv nem biztos. Azt viszont fontosnak tartja, hogy ezzel a súlyos történettel egy fiatal se maradjon egyedül.  

Ugyan sajnos Benedek nem maradt itt Dunabogdányban a beszélgetés után, azért néhány kérdés erejéig még élvezhettük a társaságát, páran pedig még a regény fordításait is elkezdtük összehasonlítgatni. Azt mondanom sem kell, hogy a káromkodások megoldásaira különösen kíváncsiak voltunk, de az is érdekes volt, ahogy a fordítók a Kacsa, a Zolika vagy éppen a Bója-nevekkel játszottak. A következő nap programjában szerencsére pont szerepel Nagy Ildikó Noémi is, így ezzel a munkával kapcsolatban is kérdezhetjük majd őt.   

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Bakó Sára --


További írások a rovatból

irodalom

Valami frappáns cím Valami frappáns cím
Mondatok a csodálkozásról – B) kritika
irodalom

A titok szaga A titok szaga
Mondatok a csodálkozásról – A) kritika
irodalom

Hazugság és valóság, valóság és művészet, művészet és élet Hazugság és valóság, valóság és művészet, művészet és élet
Kritikaírással foglalkoztak az ELTE Press Műhely sorozat második rendezvényén
irodalom

Üzenjük Brüsszelből II. Üzenjük Brüsszelből II.
Útinapló, 2021. október 18–25.

Más művészeti ágakról

Tiszeker Dániel: Nagykarácsony
színház

Lírai szerepjátékok Lírai szerepjátékok
A Temesvári Stúdió Apró kozmikus félreértés című előadásáról
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Bartók György válaszol
gyerek

A feromonpostától a stockholmi állatkert csimpánzfőnökéig A feromonpostától a stockholmi állatkert csimpánzfőnökéig
Vibók Ildi: Állati dumák – avagy hogyan kommunikálnak az állatok?, Pagony, 2021


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés